Gondolom ezt nekem írtad. Nem arról van szó, hogy a beoltottak nem betegedhetnek meg, és arról sem, hogy 100% biztos, hogy nem kerületnek kórházba, de az esély jóval kisebb. Én múlt héten beszéltem egy szombathelyi professzorral személyesen (nem emiatt, csak ezt is felvetettem neki) és ő azt mondta, hogy a Pfizer az első oltás után két héttel már nagy védettséget ad.
Az meg, hogy a 18 éven aluliak mehetnek oltás nélkül az gondolom azért van, mert az eddigiek azt mutatják, hogy az ő korosztályukban minimális a megbetegedés.
Én a két vita tábor között helyezkedem el. Nem ellenzem a nyitást, de csak második oltás utáni két héttel engedném. Viszont azzal sem értek egyet, hogy megvárni a 8M beoltottat, mert mi van ha nem lesz ennyi? Akkor soha nem lehetne menni rendezvényre?
Akik egyébként nem oltatják be magukat ők mire hivatkoznak azzal kapcsolatban, hogy azt szeretnék, ha mindenki mehetne a rendezvényekre? Nem növekedne ez esetben a megbetegedések - és a kórházban ápoltak száma?
A beoltottak nem tudnak úgy megbetegedni, hogy kórházi ápolás legyen a vége? Ez egy baromság már ne is haragudj, főleg, ha még csak az 1.oltás van meg. Amit Godemperor is linkelt 2. oltás után még kb 2 hét akkor tekinthető nagyjából igaznak ez az állapot. Munkatársnőm plusz férje 2 hete csütörtökön kaptak 1. oltást (sputnik) férje kövi héten szerdán melóban rosszul lesz, kórház. Alapból enyhe gond volt veséjével, de nem tudott róla mert 10 éve nem járt orvosnál. Kivizsgalták eljött a vesebaja, mert a covid kihozta neki. Pozitív lett a tesztje a hölgynek negatív a háztartásban velük lévő anyósnak pozitív de ő relatíve tünetmentes. Lehet persze hogy benne volt és ráoltottak ez bizonyithatatlan, mert ugye basznak tesztelni a számok a lényegek. Szóval simán lehet fertőzött, aki 1. oltott , aki 18 év alatti nem oltott is simán meg persze én is aki nem vagyok beoltva. Ennek ellenére ők mehetnek meccsre én nem! Arról miért nem beszélnek, hogy pl a németeknél negatív tesztel amit ingyen osztogatnak itthon meg 3000 Ft azzal te is mehetsz eseményekre. Ausztriában a cégeknél is kapod az ingyen tesztet 1 hónapra csomó maszkot, gyógyszertárban az egészség kartyaddal havi 5 tesztet ingyen kapsz stb... Lehet atestem rajt én is tavaly novemberben de nem volt teszt, vettem 1 gyógyszertárit az nem mutatta az ellenanyagot, de lehet sejtszinten megvan csak azt itthon nem csinálják meg rohadt drága is lenne. Anyám átesett rajt, pozitív pcr, neki is megcsináltuk neki mutatta a teszt az antitesteket, augusztusig érvényes a kártyája, hogy utána mi lesz nem tudni, vagyis csinálhat 11000 Ft ért tesztet ha oké akkor 3000 új kártya, de fogalmuk sincs hogy valójában meddig mutatható ki immunitás akik átestek rajt. Szóval aki egészséges de nem akar 1 nem kötelező oltással élni az csessze meg magát.lesznek itt még érdekes dolgok. HAJRÁ FALCO!
Gondolom azt tudod, hogy a beoltottak szinte bizonyosan nem tudnak úgy megbetegedni, hogy kórházi ápolásra szoruljanak, a nem beoltottak viszont igen. Ennek tudatában , akkor hogyan gondolod mindezt? Nem beoltottként te mit teszel annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátórendszer ne érje el a terhelőképességének a maximumát ? Vagy szerinted csak annyira telítettek a kórházak, mint mondjuk a vírus előtti időszakban? Vagy szerinted nem létezik valós megoldás a védekezésre, hogy úgy gondolod lehessen oltás nélkül is összeengedni embereket zárt térben, nagy tömegben? Tényleg érdekelnek ezekre a válaszaid, de csak akkor, ha nem vagy vírustagadó, mert akkor parttalan a vita.
Teljesen egyetértek. Tizen x éve nagyjából minden meccsen ott voltam és most eljutottunk oda, hogy diszkriminálnak a kedvenc csapatom csarnokából. Egyszerűen csak azért mert egészséges vagyok és otthon, külső segítség nélkül pár nap alatt átestem a betegségen. Azért szép belegondolni, hogy abból indult az egész, hogy védjük meg az időseket. Miattuk ne menjünk sehová és ez lett belőle pár hónap alatt.
Nem a kártya véd meg, hanem az oltás. Valóban nem kötelező oltatni, viszont ez esetben két lehetőség van. Vagy elfogadni, hogy csak a védettek mehetnek rendezvényekre, vagy nincs rendezvény. Egy dolog nem lehetséges, mégpedig az, hogy aki nem oltatja be magát azt mondja, hogy legyenek rendezvények és ő is hadd menjen.
Én már több, mint 10 éve járok meccsekre bérletesként. Az idei szezonra is megvettem a bérletemet, igaz sok meccsre nem mehettünk, de ezzel is támogatva a csapatot.
A jelenlegi helyzet engem is zavar, olvastam a hozzászólásokat is a témával kapcsolatban, hogy kő mehet és ki nem, én csak annyit tenné hozzá, hogy ősszel is hasonló volt a helyzet mint most akkor mehetett mindenki most pedig megkülönböztetjük az embereket, ami szerintem nem elfogadható. Mind egyformák vagyunk és egy szabadon választható oltásról beszélünk ami nem KÖTELEZŐ, tehát én úgy érzem hozzáteszem ezzel nem vagyok egyedül, hogy nem szabadna az emberek szabadságjogát e fajta módon korlátozni.
Én elfogadom hogy valaki oltat valaki nem, mindenkinek szíve joga eldönteni, de ami itt folyik az már kicsit sok.
A szezont le kellett volna zárni zárt kapuk mögött ahogy zajlott is eddig és nem pedig beengedni az embereket egy kártyával ami mire is jó? Mitől véd meg? Semmitől ...
Csak az érthet a témához akinek ilyen végzettsége van ? Tehát csak jarvanyugyi szakemberek szolalhatnak meg relevansan a témában ? Ha így gondolod akkor remelem nagyon nem erzed helyesnek, hogy politikusok hozzak a döntéseket, mivel ok sem értenek hozza és sok szempontból nem a járványügyi szakemberek és adatok alapján hozzak a rendelkezéseket. De ennyi erővel akkor a kosarlabdarol is csak az beszélhet akinek vegzettsege van belőle valamilyen formában ?
En leírtam egy verziót, hogy szerintem miként lenne biztonságos a tomegrendezvenyek megtartása. Nem kell egyetérteni, mindenki felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mit csinál. Sosem mondtam, hogy ne menjen mérkőzésre az, aki menni szeretne.
Csak az a baj, hogy itt többről van szó mint egyéni felelősség.
De zárjuk le ezt a témát, megbeszéltük szerintem. A héten készülök egy olyan irassal, amiben kifejtem a gondolataim arról, hogy mikent lenne esélyünk továbbjutni a BL második körébe.
Az a par meccs csak kosarlabdaban minimum 11 a felsohazban es akkor meg ott az alsohaz is. Tovabba kezilabda, foci es a tobbi!
Jon az eb 67 ezer nezovel 2 meccs. Es az oltasok tovabbra is folyamatban vannak de ugy 18 ev alatt nincs a 2. oltast meg a legtobben talan nyar elejere szerezhetik meg.
Es sztem senki nem gyozkod senkit, hogy ne menj meccsre hanem az intezkedessel nem ertunk egyet.
Van akinek a lelatonal van fontosabb dolga is az eletben! :)
Nem az emberi értéket mérik a végzettségben ne magyarázz olyat az írásomba ami nincs benne. Azért kérdeztem, hogy mi a végzetséged, hogy értesz-e a témához, vagy csak olvastál róla a médiában. Emiatt kérdeztem. Abban egyetértünk, hogy minden ember értékes, végzetségtől függetlenül.
1. Engem pl zavar, hogy ezt a Falco fórumon tárgyaljuk.(Egyszer leírta véleméynát, ok, megértettem, nem vagyok hülye, nem kell ismételgetni).
2. Azért még reagálok erre: Szerintem itt az elv a kérdés. Ismered pl a Svéd modelt?-Ott szinte alig volt korlátozás és mégsem állnak sokkal rosszabbul mint mi. Én most nem akarok belemenni vakcina kérdésekbe, de ha valaki ma regisztrál pár nap alatt beoltják. Vannak olyan ismerőseim akik már régóta védettek. Az emberek pedig felnőttek és el tudják dönteni, hogy otthon maradnak vagy sem. Miért félünk attól, hogy az emberek majd döntenek? Ja mert egyesek azt gondolják, mindent jobban tudnak náluk? Szerintem az emebreket hagyni kell élni, dönteni. Aki akar kimegy meccsre, aki meg fél otthon marad. Én ennyit gondolok erről.
Ez már nem Splity24-nek válasz.
Régen sokat írtam a régi fórumra, aztán onnan kivonultam. Ide visszatértem, de inkább többniyre csak olvasom a fórumot. Viszont lassan ez a fórum is kezd olvashatatlanná vállni, mert eltér az eredeti témájától, ami a FALCO.
Egy szóval nem írtam, hogy ki mit csináljon, olvasd vissza az ezelőtt heti írásom ezzel kapcsolatban. Nem a szurkoló/állampolgár a felelőtlen mert el a lazítás okozta többletszabadsággal, hanem a vezetők, akik ezt megengedik. Mindenki saját maga dont, mérlegel, hogy kimegy-e mérkőzésre vagy sem, én senkit nem fogok emiatt elítélni. Azt hittem elég egyértelműen fogalmaztam, de látom tévedtem.
Az meg, hogy milyen végzettségem van, mivel foglalkozok semmit nem számít. Nem ettől leszel értékes ember, ebben az ügyben pedig én nem teszek különbséget gyári munkás és diplomás ügyvéd között. Ne is keverjük ide ezt a dolgot. Én az értékeket keresem az emberekben, nem a végzettséget.
Megmondom őszintén, én nagyon meglepődtem ezen a nyitáson. Eleve én csak a második oltás után adnám ki a védettségi igazolványt. Én pl. már az első oltás után 8-10 nappal megkaptam. Hát akkor kábé nulla védettségem volt.
Ez igy van de ahhoz, hogy biztonsagosabb eletrol tudjunk beszelni ezt az oltasi folyamatot vegig kell vinni es nem kb 20%-os allapotban pezsgot bontani aztan daridozni.
100%-os vakcina soha nem létezett, meg nem is lesz soha. Viszont a közhiedelemmel ellentétben jól véd a megfertőződéstől is, nem csak a megbetegedéstől, ahogy a lentebb belinkelt vizsgálatból is kiderül.
Csak azert mert leir egy olyan dolgot ami logkkusan hangzik?
A kormany altal kozolt szamok alapjan igen is felelotlenseg igy kirugni az ajtokat es mehet mindenki amerre lat. Ezt a par meccset mar el kellett volna engedni es talan osztol biztonsagosabb korulmenyek kozott tiszta lappal kezdothetett volna minden elorol.
Igy viszont nagy az eselye, hogy osztol majd megint bezarnak mindent aztan kezdodhet az erkelyen tapsolgatas.
Akinek se kutyaja se macskaja annak konnyu itt orvendezni, hogy hurra mehetunk meccsre mert oket nem fogja nagyon megerinteni egy esetleges oszi zaras. De akinek gyerekei vannak? Iskola, ovoda? Hova teszi majd a gyereket? Csak azert mert erre a par meccsre muszaj volt nyitni egy szinte egesz szezonos zart kapu mogott.
Es hagyjuk ezt a sok virulogusos meg latnok szoveget. Tobb mint egy eve ezt a szart nyogjuk es nem tanulunk semmibol.
Neked egyébként mi a végzettséged? Mivel foglalkozol? 22-ben nyugodtan indulj el a választásokon és ha nyersz, akkor majd dönthetsz, ha újra ilyen helyzet lenne. Vészmadárnak lenni azért kifizetődő, mert ha bejön a károgás akkor lehet mondani, hogy látjátok én milyen okos vagyok előre megmondtam. Ha viszont nem jön be, a kutyát nem fogja érdekelni. 1, Egyébként pedig nem kötelező meccsre menni. 2, Tekintsd már felnőttnek az embereket, majd ők eldöntik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel vagy sem.
Ha az összes játékos be lenne oltva és csak olyan emberek vennének részt, akit bizonyítottan olyan vakcináVAL oltottak be ami megakadályozza a megfertőzőDést is (Pfizer/Biontech, Moderna, JNJ), valamint ezen emberek a második oltás után már 14 nappal túl vannak, akkor részemről semmi akadálya nem lenne. Természetesen 18 év alatti nem vehetne részt ilyen programon, kivéve ha vegig megy az általam előbb leírt protokollon. De ugye ehhez meg kell várni amíg lesz ilyen vakcina, bizonyítottan.
Egyebkent én minden tomegrendezvenyt ehhez a metódushoz kötnék egészen addig amíg az összes regisztrált 80-85 százaléka meg nem kapja a második oltását.
Lehet ez így most korai, de ha viszont csak második oltás utániak mehetnének (újból leírom nem hazabeszélek, mert ez nálam csak a bajnokság vége után következik be), és egy zárt térben csak ilyen emberek találkoznának egymással, akkor viszont valóban elvárható lenne, hogy maszk nélkül legyenek az emberek. Hiszen, ha az oltás után is kellene a maszk, akkor mikor szűnne meg a maszkviselés? Ezzel így egyet értenél?
Jól van bohóc indulj már el mashova. Ha az elodonto nem 3-2 lesz akkor majd a donto előtt hajtod ezt hogy szegyen ha nem 3-0. Ha az 3-0 lesz akkor meg így könnyű volt gondolom...