Mindegyik fiatalunk belett rakva a csapat játék rendszerébe. Doktor ugyan úgy vezethet labdát, dobhat, betörhet, gólpaszt ad. Kovács Benedek jó százalékkal dob kintről, védekezik,belép jól a gyűrű alá Dancsecs meg keserítette már meg 1-2 csapatot sarok tripláival és védekezésével
Pontosan tudom, hogy minden láncszemnek működnie kell(ene) egy jó védekezéshez .
Hidd el Okorn úgy igazolta le Andersont, hogy tisztában volt a védekezési korlátaival. Én is - pedig nem láttam egy meccsét sem korábban - mivel már nyáron megírtam, hogy egészen biztosan nem lehet jó védőjátékos, mert olyan nem létezik, hogy 25 perc alatt 16 pontot, 5 assistot átlagoló játékost Bundesligából úgy ide tudsz hozni, hogy még a védekezésben is extra. Ha ilyen lenne, akkor országon belül váltott volna, és ma a Bayern Euroligás csapatának cserejátékosa lenne. Vagyis egyértelműen a támadó potenciált akarta növelni Gasper a csapaton belül, de ahogyan ezt már korábban írtam ez szerintem egyértelműen a Bajnokok Ligájának szólt, arra volt minden kihegyezve az edzőink részéről. Tudta Gasper (legalábbis bízzunk benne), hogy magyar bajnokságot úgy is lehet nyerni, ha egy-két játékosod nem elit védő. Az pedig azért az utóbbi meccseken látszik, hogy a támadó oldalon félelmetesek tudunk lenni (pedig nem volt Bruinsma és Benke). Az igaz, hogy nem tudhatjuk, hogy mondjuk a Szolnok ellen (nyilván őket említem, hiszen nehéz elképzelni, hogy ne kerüljenek döntőbe) mi érvényesülne jobban: a mi támadójátékunk vagy az ő csapatuknak a most nagyon egységesnek tűnő védekezése? És azt se feledjük, hogy a védőoldalon mi azért még fejlődhetünk, de az is igaz, hogy sok idő már nincsen rá, és ha ennyi sérültünk van, akkor nem is lesz megoldható. Az biztos, ha egy Szolnok-Falco döntő lenne, akkor az a két szlovén stratéga nagy döntője is lenne egyben.
Nba-ben nincs is klasszikus csapat védekezés egy két kivételt leszámítva, ezért azt felejtsük is el...
Az általad említett 2008-as csapatban pedig Szrecsko nem a védekezésre helyezte a hangsúlyt, nem volt olyan csapat védekezés, mint amit Okornnál láttunk. A 2018-19-es csapat védekezés rendszerbe pedig nem is teljesen illett bele Govens. A csapat védekezésnél rendszer van és hidd el ott szükséges minden láncszem. Nem kell mindenkinek elit védőnek lenni, de a rendszerben hozni kell a tőle elvártat. Szerintem ebben egyébként Anderspn nekem nem lóg ki, viszont Doktor nagyon. Az idei csapat védekezés rendszerünk meg még egyelőre össze sem állt(Covid,sérülések, plusz igazolások, válogatott, stb). Remélem összeáll a védekezésünk is, mert a támadó gépezetünk egészen félelmetesnek tűnik eddig.
Elhiszem, hogy más mérce szerint éled az életedet, de akkor ne másolj be olyan dolgokat, amelyek az által félreértésre adhatnak okot a gondolkodásodat illetően. Persze pontosan emlékszem, hogy még a régi fórumon is felszólaltál a kirekesztés miatt, szóval nem fogunk mi ezen most sem összeveszni, és részemről lezárva.
Szerinted egy kosárlabda csapatban csak jó védőjátékosok kapnak helyet? Hol láttál te eddig ilyet? Persze lehet álmodni ilyenről csak felesleges. Az NBA-ben sincs olyan csapat, ahol minden fontos játékos jó védő is egyben. 2008-ban, amikor bajnokok lettünk Laci mellett Arnas sem volt nagy védő, mégis révbe értünk. 2019-ben pedig Govens, Zoli és Balmazovics sem a védekezéséről volt híres, mégis sikerült. Igen, Doktor és Anderson sem a legfaszább védekező játékos, és bár Zoli szerintem fejlődött ebben, de azért még mindig nem Beni szintjén van. Szóval felesleges ezen rágódni, hogy ki milyen védő, mert Gasper ezt a csapatot válogatta össze, és most ezzel a csapattal kellene nyerni (és nem valamit, ahogy sokan írják, hanem a bajnoki címet).
Azt hiszem ez ügyben éppen rossz embert találtál. Magam részéről belinkeltem egy általánosan elfogadott értelmezést a szólásszabadságról. Az már más kérdés, hogy én ezzel egyetértek vagy sem. Magam részéről az életemet egy másik mérce szerint élem: "„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük,". Ettől függetlenül elfogadokm, hogy szólás és vélemény nyílvánítási szabadság van. Azt hiszem a gyűlölet beszéd és úszítás pedig minden államban szabályozva van. Ebbe belekeverni a bankokat meg a jog szolgláltatást, érvelési hiba. Semmi köze ennek az emberi jogi nyilatkozathoz, hogy milyen jogi kiskapuk vannak. De ez a téma azt hiszem már nagyon nem ide tartozik, bár én szívesen beszélgetek rólá más fórumon , vagy akár privátba veled.
Jézusom, akkor ha téged kizárólag a jogok érdekelnek, akkor azt is fogadja el mindenki, hogy a kiskapukat megkerülve egy csomó szélhámosság történik, amik megkárosíthatnak embereket, családokat? Akkor innentől ezért se tessék reklamálni, például a banktársaságok kisbetűs - a többség által el nem olvasott - részei miatt sem. De lehetne még millió példát sorolni. Akkor ezeket is fogadjuk el, mert a jog lehetővé teszi?
Vannak olyan társadalmi és morális helyzetek, amelyekhez nem kellenek jogok, hanem csak szimplán empátia és tolerancia. Ez a fejlettebb államokban sokkal magasabb szinten működik, de ez az ország csak anyagilag erősödik (aminek én nem is igazán örülök, és ennek több oka van, bár ez csak az én magánproblémám), viszont a fejekben még mindig csak egy sötét balkán.
Ezt részben elfogadom, bár továbbra is azt mondom, hogy nagyon gyenge védekezésben, és emiatt a csapat védekezés is bomlik. Mert aki azt írja(falo man), hogy egy játékos gyenge védekezése miatt nem lesz gyenge a csapat védekezése, az soha nem kosárlabdázott magas szinten. A csapat védekezés éppen ezért csapat védekezés, mert mindenki kell hozzá, ha egy gyenge bukik az egész. Ezért voltunk évekig gyenge védekező csapat amig Lacika játszott, mert ő mindig a védekezésben pihent rá a támadásra.
És akkor a kosárlabdával is kapcsolatban. Szerintem meg Doktort is fontos volt leigazolni erre az idényre a "fiatal" szabály miatt. Kovács Benedeket illetően azért nem lehetett tudni mire lehet képes (és ez alatt most nem minket szurkolókat értem, hanem nyilván a szakmai stábot), Dancsecs pedig - még ha saját nevelés is - mégis csak a második vonalból érkezett vissza. Doktor viszont évek óta az élvonalban edződik, és még ha nem is volt eddig sehol meghatározó, azért már volt egy olyan rutinja, amit vélhetően fontosnak tartottak Gasperék. Én így utólag is egyetértek azzal, hogy leigazolták. Aztán, hogy a következő idényben igényt tartanák e rá az majd kiderül, de nyilván már nem lesz olyan vonzó, mivel a kora végett az U23-as szabályba már nem fog tudni beférni. Kovács Benedeket meg nyilván nehezebb idén többet játszatni , mert előtte van ugyanazon poszton két légiós (amelyből ráadásul az egyik klasszis). Persze alsó posztokon is klasszis játékosaink vannak, de ugye ott a posztokkal jobban lehet játszani, tologatni őket le -vagy fel. Azt már én is írtam, hogy következő szezonban én például azzal (is) spórolnék a költségvetésen, hogy KB lenne az első számú csere, remélhetőleg EB mögött.
"Az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának 19. paragrafusa (1948) szerint a szólásszabadság elidegeníthetetlen jog. „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket”.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják […] a lakosság bármely részét”."
Remélem azt azért tudod, hogy a szólásszabadság az nem teljhatalmú szólásszabadságot jelent ! Vagyis vannak dolgok, amiket továbbra sem szabad engedni leírni. Édesapám tanított arra (egyszer kellett elmondania és rögtön megértettem, aki nem így tesz annak vagy nem érdeke megértenie, vagy csak szimplán hülye), hogy ezek közé azok a dolgok tartoznak, amelyek a történelemben tragikus végkimenetelűek voltak, és az érintettet utódokat sokkal jobban kell a társadalomnak védenie.
Illetve más dolgokkal kapcsolatban a kritikák sem mindegy hogyan történnek , mert ha valakinek a saját egyéni véleménye az rendben van, de amikor egy csoport összefog, és előre eltervelve közösen próbál rosszat akarni valakinek az már nem az a kategória, amit te írsz. Akik ilyet tesznek azok gyenge jellemű emberek, mert csak közösségben éreznek erőt magukban, egyénileg a társadalom hitvány és lenézett alakjai.
A tegnapi meccshez nagyon gratulálok. Körmendet mindig jó megverni :)! Ha két hetet tudunk majd teljes kerettel készülni és kicsit rendbe rázzuk a védekezést, akkor elég jó csapatunk lehet. Szerintem a tegnapi meccs megmutatta, hogy Kovács Benedek sokkal több játék időt érdemel. Ellenben Doktor Péter sajnos nagyon nagy lyuk hátul. Teljesen látszott, hogy amikor fennt volt, minden figurát rá játszott ki a körmEnd, még a kommentátornak is feltűnt. Szerintem az ő leigazolása teljesen felesleges volt, Dancsecs és Benedek plusz saját ifik elég lett volna. Azért az is az erőnket mutatja, hogy tegnap tulajdonképpen kettő légiós és egy válogatott játékos nélkül hoztuk a vasi rangadót úgy, hogy nem igazán vagyunk csúcs formában. Szerintem játékosokat lehet kritizálni és megvédeni, nincs ezzel gond, minuszolni is lehet, hiszen szólászsabadság van. Továbbra is HAJRÁ FALCO!!!!!!
Én mindkét játékosról írtam már nem egyszer negatív kritikát is. Csak a nagy számok törvénye miatt érdekes, hogy ők vannak leginkább elővéve. Egyébként simán lehet más oka is ennek, bár aki nem érti a társadalmi élet összetevőit (szociológia) az majd megint meglepődik ezen. Szóval tudjuk, hogy egy bizonyos csoportnál a fizikai erőnek lényeges szerepe van. Nos Anderson külsőleg sem az a figura, akit közel érezhetnek magukhoz, szemben például Curryvel (aki nyilván jó teljesítményt is nyújtott), aki egy jóval erősebb testfelépítésű ember. Lake pedig puhány , és ez nem csak mint a csapat szempontjából hátrány, hanem ez a stílus emberként is távol áll ettől a csoporttól. Ha Zozó nem lenne ilyen minőségű játékos, akkor sokkal előbb kikezdenék, mint mondjuk egy Eilingsfeldet. Én például Zolit és Benit triplán kedvelem, egyrészt a játéktudás miatt, másrészt mert szombathelyi srácok, harmadrészt (és ez az ami keveseket érdekel) mert mindketten intelligens fiúk, de ugye ez sem véletlen. Nekem ezért is nagy öröm, hogy a mi csapatunkat erősítik.
Hülyeségeket beszélsz ne haragudj. Kevés dolog áll tőlem távol, mint valakit a bőrszíne alapján megítélni és van igazad abban, hogy voltak itt is ilyen hangok korábban, de az is rohadt mód idegesítő, mikor valaki előhozza a rasszista kártyát, ha egy fekete embert ér kritika. az ilyen felfogás okozta / okozza az amúgy kurvára nem rossz liberális felfogás halálát is a napi életben, mert az is elment egy ilyen fasz tudja milyen irányzatba, amiről az eredeti elképzelésnek semmi gondolata sem volt...
Mondjuk ki Lake semmit nem fejlődött, sőt idén konkrétan használhatatlan. Én rengeteget nézem a kispadot és a társakat és látszik, hogy rengeteg figurában nem tudja mit kell csinálni és szét van esve.
Emberileg sajnálom, kurva nehéz lehet minden játékosunknak, főleg a külföldieknek, de ez most a pályán való teljesítményéről szól. Kovácsnál is ugyanígy háborognék, ha ezeket 20. alkalommal baszná el, mert Lakenél is látszik, hogy fejben nincs ott a meccseken sajnos.
Nézzünk előre a lényeg, hogy szerdán nyerjünk és szombaton játszunk egy jó meccset Szolnokon. Ha nyerünk szuper, ha nem akkor sincs semmi gond
Iszonyat harakiri lesz még a rájátszásban és azért a jelenleg kinéző Szeged-Alba, Debrecen-Paks párosok esetében sem raknék a többet hazait játszó csapatokra nagy pénzt. Bármi lehet még. Reméljük a sérüléseket le tudjuk most, bár egy elég szar spirálban vagyunk benne és csak jönnek az újabb szarok :(
Ehhez egy kis érdekesség: Benke 3 meccsel játszott többet az egész szezonban eddig, mint Anderson. Szoval sajnos a kettős mérce itt is nagyon megtalálható, de reméljük ezután már nem kell serulesekrol beszélni.
Persze, ezt az Anderson dolgot engedjük el, főleg Circonak szerettem volna válaszolni, hogy mi lehet -az általa említett két játékos- hátterében.
Anderson nem elit védő, a fizikai korlátjairól te is beszéltél mi nap, de mint irtam, második félidőben teljesen rendben volt, és Evan, Szili hiánya miatt az amúgy is kevesett játszott játékos lesz a célkeresztben, mely sokaknak a klub zéro kommunikációja végett is szálkává vált.
Aki azt gondolja, hogy egy játékos miatt teljesen szetcsuszik egy védekezés, az nem ért ehhez a játékhoz. Főleg mikor a magasemberek dobtak meg minket, tegnap pedig Ireland mindenkit atdobott, Doktort,Benit,Andersont és Baracot is.
Ezelott már leírtam, de megteszem mégegyszer: Amíg nem tudunk teljes kerettel edzeni, gyakorolni, tovább megyek 10 játékost találni edzeni, addig ne várjunk javulást. Gasper az elit védekezést tavaly egy egész alapozas és szezon alatt fejlesztette ki, amikor pedig bajnokok lettünk, az nem a védekezés miatt volt. Be is vallotta, hogy elengedte a gyeplőt.
Ha végre tudunk majd par hetet teljes csapattal készülni, be tanulni a védekezési sémákat, ki hova merre mikor helyezkedik, melyik helyzetben váltsunk, akkor lehet majd itt számon kérni ezeket a dolgokat. Ettől meg persze nem lesz elit védő az általam említett hármas, de nem kell majd minden meccs után azt írogatni, hogy milyen szarok vagyunk hátul.
Annyi, hogy Milo lenyilatkozta, hogy a mutatott játékát főleg neki is ezt okozta. Teljesen egyedül volt, pedig ő egy sokkal erősebb, több dolgot megélt jellem.
Andersonnál sokaknál a hosszú sérülés és a 0 kommunikáció a hibás , ezért valljuk be, a klub is tett. Visszatérésével rengeteg pontot kapunk, alig nyerünk pár ponttal, védekezés szétcsúszott, igy ezért van célkeresztben. De ehhez hozzá kell tenni Szili és Evan hiányát, velük lehet jobb lesz a védekezés, és második félidőben Kyan is megtudta oldani valamennyire ezt a feladatot. Ez több dolog függvénye.
Lake pedig azért lett betalálva szerintem, mert nem lelketlen, csak semmi önbizalma, nincs mellette egy 'Washington apuka'. El van veszve, teljesen rosszul helyezkedik, nem érzi jól magát egyedül (Covid rá tesz), és ő olyan játékos hogy a lelki állapota erős kihatással van a mutatott játékára is sajnos.
De megfordítom, nem szeretem Serenát (azért mert nem volt szimpi első pillanattól), nem szeretem Hamiltont, mindig is Ferrarinak drukkoltam, fáj Lake játékát néznem... Akkor én már gyanús vagyok?
Az csak a végére írom, hogy Gula a legszimpibb magyar sport személyiség jelenleg, az önzetlenségével, adakozásával és állítólag kimagasló intelligenciája is van.
Bár ebben a védekezés valóban nincsen benne, de azért ezek a számok túl jók a játszott perchez képest. Azt is tudom, hogy a gyengébb csapatok ellen "szépítette" a statját, de összességében akkor is mutatós. Lehet, hogy Barac jobb 5-ös lesz, erre is adok esélyt, de azért várjuk meg hogyan muzsikál Lake nélkül a csapat. Először is reménykedjünk abban, hogy egyiküknek sem komoly a sérülése.
Azért ez az Anderson és Lake kipécézés kezd nekem gyanús lenni... Nagyjából pont úgy, ahogy hirtelen sokan nem kedvelik Serenat és Osakat, vagy Hamiltont, és újabban már Gulácsi is "szar" kapus lett.
Mindenképp hasznosabb, csereként meg szinte tökéletes. Én teljesen meg vagyok vele elégedve. Csak ezek a lapos dobások nekem nagyon furcsák. Kicsit nagyobb ívben dobná tuti több esne be, hiszen sokkal nagyobb szögben érkezne a gyűrűhöz a labda. Persze ezen már nem valószínű hogy tud változtatni, csak úgy megjegyeztem.
Pályafutását nézve eléggé hektikus számokat hoz a triplavonalon kívülről.
2016/17 Zadar : Bajnokság 27% , ABA 35%
2017/18 Nymburk: Bajnokság 43% , BL 16%
2018/19 Porto: Bajnokság 41%
2019/20 Palma: Bajnokság 18%
A büntetőket viszont az utóbbi 5 évben rendre 70% körül teljesíti, ahogy nálunk is. Ez alól kivétel a spanyol Palma csapatában elért 81%.
Én összességében elégedett vagyok vele, nálam egyértelműen jobb, mint Washington, akit ugye akkor a kezdőbe igazolt a klub. És még egyszer mondom szerintem jelenleg talán a legjobb csere 4-es a bajnokságban.