Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Általában az első két-három évben visszametszük a fiatal szőlőt 2 rügyre, hogy a gyökere erősödjön. Mivel ez idén nőtt először a helyén, én még 2017-ben is visszavágnám alaposan. A két vastag, idei vesszőt vágd el (tél végén, tavasz elején) a második világos rügy felett 1-2 cm-el (a világos rügyek nem az előző évi csapból induló vessző tövében (alapi rügyek, nem mindig látszanak), hanem attól jól elkülönülten vannak, első jól látszó a sárszem). Ha minden jól megy, ebből legalább 4 hajtás lesz, amit célszerű csökkenteni 2-re, valamikor májusban - a két gyengébbet kitörve.
A mellégágak a hónaljhajtások lesznek, általában azt nem szoktuk használni következő évben semmire, hanem lecsípjük metszéskor.
Amikor már kellően erős, lehet követni Budai2 fórumtárs tanácsát. Bár akkor is csak óvatosan lépegetni a méterekkel, Én 10-12 rügynél hosszabb vesszőt egyik évben sem hagynék a kar növesztéséhez.
Pölöskei muskotályt felfuttattam az erkélyre (padlószint kb 3m magas, az erkélykorlát a szőlőállvány részét képezi, a tetőről lógatok le kapaszkodó drótokat, amire felfut az éves hajtás).
Ami talán szokatlan, de Neked is javaslom, hogy így csináld ha homokos a talaj:
Nálam is volt két erős hajtás, amelyekből az egyiket bújtással meggyökereztettem, de nem vágtam le az anyatőről. Ezt vittem fel az erkélyre. A másik hajtás maradt egy kb 2m magas rövid kordonon. Mindkettő terem, amelyik az erkély felé indult (déli - délnyugati oldal) a sok nap miatt igen bőségesen. A hosszú hajtásokat nyílván nem fogod levágni, különben mi menne a lugas irányába. Az oldalhajtásokkaal lehet csak gondolkodnivalód. Itt van az a fogalom, hogy világos rügy, amiből az éves termőhajtások fognak fejlődni. Biztos magadtól is fel fogod ismerni őket. Azért van jelentősége az ismeretének, mert ezek mennyiségi beszabályozásával lehet befolyásolni a termésmennyiséget. Ha sok világos rügyet hagysz, több, de később beérő és gyengébb minőségű termést kapsz, mint akkor, ha keveset hagysz belőle (metszéssel állítod be a darabszámot). Fiatal tőkénél nem szabad sokat hagyni (egy tőkére összesen 20 - 30 rügy, de lehet, hogy ez is sok). Amúgy meg a Pölöskei alkalmas szabálytalan metszésű lugas kialakítására, tehát ne görcsölj nagyon a metszési szabályok pontos betartása miatt. Akkor is fog teremni, ha pontatlanul metszed.
Szerintem nagyon jó gyakorlat,hogy ismeretszerzés céljából időnként ismertetünk különböző csemegeszőlő fajtákat,főleg,ha azok nem annyira ismertek.Örülök,hogy Te is így gondolod.
Kulicz fórumtárs már profi módon videó segítségével/is/ végzi.Köszönet érte.
Kedves fórumtársak.Egy kései érésű csemegét mutatnák be nektek,ami nálam majdnem kivágásra került,de Szölőszem tanácsára megmaradt amit utólag is köszönök neki.
NIMRANG
Szülők ismeretlenek.Érési ideje 150 nap Szeptember vége Október eleje.A fürtök egyöntetűen 500-600g közöttiek a bogyó átlagsúlya 5g nagyságuk 25-27mm kerekek, rózsaszínűek vagy bordós árnyalatúak.Ízre nagyon rendben van,igen édesek néhány világos bogyón enyhe savanykás ízt is fel lehet fedezni ami nekem igen csak bejön.Egy-két mag található benne ami egyáltalán nem zavaró.Betegségnek az átlagnál jobban ellenáll jó szárasságtűrő a sok őszi csapadékra sem reped vagy rothad.Nőivarú porzó kell mellé,nálam ezt a szerepet a Jupiter tölti be úgy néz ki sikeresen.Metszése nálam 6-7 rügy,első szem eddig még nem volt termékeny.
Egy lugas szőlő metszéssel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Van 1 db pölöskei muskotályos tövem, amit tavaly ősszel ültettem. Lugast szeretnék belőle nevelni, vagyis felfuttatni egy 2 magas lugasállványra. Idén lett 2 db 4 méteres, ceruta vastagságú ága és 1-2 50cm kis mellékágak rajtuk. Ha jól értem, amit olvastam, hosszúcsapos metszés kell neki, és az kb. azt jelenti, hogy az egyik ágat 2 szemre (ez a rügyeket jelenti vagy mit?) a másikat 4 szemre kell visszametszeni majd tavasszal. Tehát ilyen rövidre vissza kell vágnom, hogy az egyiken csak 4 rügy legyen, a másikon kettő? És a mellékágakkal mi legyen? Kicsit sajnálnám a szép hosszú ágakat ennyire visszavágni. Ezen lesz már némi termés vajon? És mit jelenthet az, hogy világos rügyek? Sajnos teljesen kezdő vagyok ezért lenne szükségem valami segítségre. Előre is köszönöm!
Nálam az Eszteren soha nem voltak nagyobb bogyók mint a Csabagyöngyén,mindegy milyen volt az évjárat.Ezért meg is lett szüntetve mivel a Kozma P.-nével érett egy időben így senkinek sem kellett a családban mindig csak elosztogattam.Hiába a jó rezisztencia ha a vele egy időben érő szőlő sokkal finomabb és a bogyómérete is nagyobb.
Igen a többi szőlőm nekem is gyönyörű volt, arra nem gondoltam, hogy az Eszter a koraisága révén már nem nő tovább, hiába kapott esőt, megáll a szemek növekedése. Sokáig a tőkén hagytam hátha még növekszik.
Pedig én öntöztem is, mert több fiatal tőkém van a sorban amit még öntöztem, és az Eszternek is adtam.
Nálam még kisebbek a szemei, mert szárazság volt s nem öntözöm.
Ahol több vizet kap (ház mellett, ahová odafolyik a csatornából a viz), ott nagyobbak a szemek ennél, de idén ott nagyon hamar megették a madarak.
Bizonyára öntözni kellene máshol, de én nem fogom. Igy is izlik.
A Néró nagyobb szemű volt öntözés nélkül. Eszternek az eső itt későn jött, de a Biankának, Cserszeginek és Zweigeltnek épp idejében... szépen kikupálódtak.
A fügebokromat kukoricaszárral védem több, kevesebb sikerrel a fagytól. Bakművelésű szőlőmnél körbekötözve utána a kukoricaszárral együtt feltöltve lehet, hogy hasznos lehet, persze csak a fagyérzékeny tőkéknél.
Az a baj nálunk, hogy előfordult már olyan év amikor egyáltalán nem volt hó, és akkor ugyanúgy elfagyhat az orosz módszer szerinti, szabadon lévő lesüllyesztett tőke, mint ami normál mélységbe van elültetve, esetleg fel lehet tölteni faforgáccsal, mint a faiskolákban.
Megkérdezhetem, hogy az Eszternek mekkorák a szemei, mert nálam második éve terem egy Eszternek vásárolt szőlő, de nagyon apró szemű (Irsai Olivér méretű, vagy még kisebb) Erősen visszametszettem, és csak egy fürtöt hagytam rajta, hátha második évben nagyobb lesz, de nem lett nagyobb mint tavaly. A fürt 10-12 cm volt. Ahol legelőször láttam ott legalább háromszor ekkora szemek voltak rajta. Az érési idő és az íz stimmel egyébként.
Úgy látszik, sokakat foglalkoztat a fagyvédelem kérdése, és ezen az elven (süllyesztett, a talajhőt jobban hasznosító telepítés) működő megoldások profi szinten is léteznek.
Nekem úgy tűnik, hogy az itt bemutatott megoldást nem egy hozzám hasonló hobbikertész alkalmazza, hanem egy profi. Merthogy az árok betonnal van szegélyezve. Magas a beruházási költség, amit egy kis méretekben gazdálkodó hobbikertész nem engedhet meg magának. Ha mégis betonnal készül a konstrukció, gondolni kell az energiagazdálkodási szempontokra is. A földbe süllyesztett betonszerkezet tetejét a tél beállta előtt földráhordással vagy más módon hőszigetelni kell. hogy a jó hővezető betonlap ne vigye be a külső hideget a föld belsejébe (ez a konstrukció az építészeti hőhíd tipikus esete amennyiben nem gondoskodnak a felső rész hőszigeteléséről). Én beomlás ellen max akácléccel vagy vörösfenyő léccel védekeznék. Mindenképpen egy figyelemreméltó megoldásról van szó és köszönet érte, hogy megmutattad.
Szerb fajta.Szülők:Galan X Kismis belűj XSultanina X Italia.Közép korai érésű,aug.vége,szept.eleje.Fürt:450-700 gr.hengeres,és ágas,közepesen laza.Bogyó:magnélküli III.oszt.fényes zöld-sárga,ropogós,lédús,harmonikus,kissé muskotályos ízű.Bőre vékony,de rugalmas.Bogyó súlya 3-4 gr,vagy több,ovális.Cukor:18-20 %,sav:6-8 gr./l.Termékenység magas.Betegség ellenállás átlagos.Fagyállóság:-17-20 C°.
Saját tapasztalat és vélemény:Szép nagy fürtöket nevel,tetszetős kinézetű,jól szállítható.Íze kiváló,bogyó héja nem zavaró,darazsak nem bántják.Ha jól beérik,íze muskotályos.
Két hátránya van:fagyállósága alacsonyabb mint az átlag,betegség ellenállása is alacsonyabb az átlagnál,de kedvező években 3-4 permetezéssel megvédhető.Nálam hét éves a tőke,de még egyszer sem fagyott el.
Még annyit. Idén többek között kisérlet képpen néhány tő Esztert sem metszettem--jövőre fogom, Eszternél nem vált be-- és igy nem értett meg korán, csak most, de igen apró szemű lett. Ami hátrány és előny =nem ették meg még a madarak sem.. Most szemezgettem s darálom a Néróvan együtt.
Ahol rendesen metszettem igen korán megérett és megették a madarak és "mindenféle csúf bogár", de beérett a másodtermés (hónaljhatáson) de tetszik ez is a madaraknak, igy leszedtem.
Lényeg szerintem nagyon finom szőlő. S mert korai lehet ületetni K-i oldalra ház mellé, vagy K-i lejtőre biztoságosan beérik (nekem is van K-i és Ny-i fal mellett, de gyorsabbak voltak idén a madarak).
K-i fal tövében viszont a Merlot-ot nem ették meg--lehet nem ismerik-- és már az is érett. Igaz csak egy tő van termő.
S ha már csemegeszőlő topik: sok általam ismert csemegeszőlőnél finomabb a Bianka. Valahol azt olvastam róla, hogy túléretten "csíp". Nem vettem észre, sőt egyre finomabb--igaz idén nem várom meg az október végét, mert nem marad, de volt év amikor megvárhattam. Nagyon cukros édes és van "ize" is, s nem rossz, sőt!
Apánk, mig győzte lehúzta a karokat és fölldel takarta, s ha volt kukoricaszárat és egyebeket is tett rá. Nem fagyott ki alföld szélén-Pilisen-- egy tőkéje sem, pedig voltak fagyérzékeny csemege szőlői.
Viszont időben ki kellett takarni, mert megvakultak a szemek különben. Volt amikor csak tartalékban húzott és takart le szálvesszőket.Egy darabig én is csináltam--Pölöskei muskotály-al-- nem is fagyott ki. Mióta nem, azóta kifagyott kb 4 és 1 maradt, védetebb helyen.
A tőkemüvelésnél eleve mélyebbre ültették és télire fedték (takarták) mig volt ló és eke, s nyitották (egész kiskoromtól sokáig párban nyitottam nővéremmel). Nincs ló és eke abbahagyták, s ki dolgozik ma már ennyit???
Uj helyemen takarni fogok kézzel, ott kevesebb tőke lesz, elvileg gyözni fogom
Nálunk a hóra nem lehet alapozni, vagy van, vagy nincs.
Én egy görög magnélküli fajtában (Attika) vagyok érdekelt, amelyik a fajtaleírása szerint csak -18 fokig fagyálló.
Orosz oldalakon nézelődtem (kontinentális klima), hogy ők hogyan védik meg (az ennél ugyan fagyállóbb) a szőlőiket.
Ők nem a nálunk szokásos módon felcsirkézik a töveket, hanem szinte gödörbe ültetik és rábízzák a védelmet a gödörben összegyűlő vastag hótakaróra meg valami mezőgazdasági szövetre. És persze az indákat ősszel lefektetik a földre.
Gyakorlatilag ezt úgy mutatják, hogy a 80 cm mély ültetőgödröt csak kb 60 cm-re töltik vissza az ültetés során, azaz az oltási hely 20 cm-rel az átlag talajszint alá kerül.
Az ültetőgödör átmérője 80 cm, a mezőgazdasági szövetet gallyakból álló sátorváz szerű elrendezésre terítik és majd ezt takarja be a hó, mely a szőlő töve felett az átlagnál 20 cm-rel vastagabb lesz.
Láthatóan pluszmunka, dr házikertben, egy-két tő esetén belefér az időbe.
Úgy látom, nincs nagy tülekedés. Ha simavessző is megfelel, azt tudok adni (könnyen gyökerezik). Nem debreceni vagyok, de valószínű a halottak napja környékén járok majd Debrecenben, el tudnám vinni.
A Génuai szőlő fürtjét minden évben megritkítom, mert egyébként nagyon sűrű lenne a fürt.
Kisollóval belevágok több helyen, így nem nőnek egymásra a szemek.
Valahol azt olvastam, hogy erősebben kell terhelni a tőkét, és akkor lazább lesz a fürt a Szlanka szőlőmnél kipróbáltam, mert elég sok van belőle és nem győztem volna ritkítani a fürtöket, viszont így a fürt alsó fele nem érik be rendesen és puha marad nem roppanós, és általában a fele táján kezd el a szürkepenész is támadni, ahol sűrűbbek a szemek, és onnan kiszedni se tudom azt az egy-két szemet ami utána az egész fürtöt elrothasztja.
Lehet, hogy megoldás lenne ha a fürt felső harmadát hagyom csak meg és a többit visszacsípem még zölden? Mert ami kisebb lazább fürt az egészséges marad, és be is érik.
Mi a módja a fürt ritkításának és mikor kell elvégezni, van ebben tapasztalatotok, hogy lehet legegyszerűbben elvégezni?
Ezek szerint lehet, hogy nem terem, lehet, hogy elfagy, mert nem a mi klímánkra való, főleg, ha kibírja tavaszig és sikerül megerednie az oltásnak, vagy a dugványnak, mert mind a kettőt kipróbálom akkor már. De milyen öröm lenne, ha mégis sikerülne.
Mikor az első Tesco megnyitott Debrecenben, akkor én is vettem vesszős szőlőt és ahogy Szőlőszem javasolta hűtőben tároltam tavaszig, majd zöldbe-fás oltottam. Még abban az évben termett!! Be is érett. Aztán sztrájkba lépett, többet nem termett. 6-7 évig tartottam, aztán levágtam a tőkéről.
Azonnal földbe akartam tenni, eszembe se jutott, hogy hűthetném is tavaszig. Egyszer már hűtöttem pedig így vesszőt, de az januártól májusig volt csak hűtve. Zöldbe fás oltást ejtettem meg vele.
Kíváncsi vagyok, hogy kibírja-e?
Kicsit kísérletezgetek vele, hátha sikerül, ha nem akkor sincs gond.
Az olasz,és görög szőlőkkel az a baj,hogy ezek a fajták nem télállóak.Vagyis nem a mi klímánkra valók.Ha sikerül is kigyökereztetned,az első komolyabb fagynál kifagynak.Nekem az Itálián és a Michele Paliérin kívül nincs is olasz szőlőm.
Az a kérdés,hogy ezek a kis vesszőcskék beértek-e?Vagyis a színük barna-e?Ha nem,akkor nehezebb a helyzet,de zöld vesszőt is lehet gyökereztetni,csak jobban védeni kell a kiszáradástól,mint a beérett vesszőt.Ha a vessző be van érve,akkor csak egyszerűen rakd be a hűtőbe/fertőtlenítés után/,egy dupla műanyag zacskóba ,jól lezárva tavaszig +1-+5 között tárolva.Tavasszal a szokásos módon perlitbe,vagy a szabadba ültetve gyökereztesd,de ha biztosra akarsz menni,akkor oltsd be egy erős tőkébe.