most ittam egy helyi vezéregyéniség borait (nem akarok kamuzni) de olyan 15-re emlékszem az alkoholra amit mondott rá. Ami viszont ott és akkor szemetszúrt az az volt, hogy iszonyatosan erős volt (ordított a szesz belőle), nem lehetett érezni a maradék cukrot , no meg azzal dicsekedett, hogy nem tett bele semmit?!
no ez utóbbi azért kicsit kételyt támasztott bennem.
amit adsz az ugye 80 ill 60mg/l dózis, ennek felével 60%-val lehet mint szabad kénessav tartalom számolni. így rendben lenne a dolog amennyiben utána a szinten tartás ~30 körüli.
én ott értettelek félre mert azt hoittam a visszamért értékek 80illetve 60 . erre mondtam, hogy sok meg kiabál belőle. bocs!
Ez a bor úgynevezett alapkénezése, tehát az a kénezés, amivel a kiforrt újbort elindítod az útján.
Minden évben kicsit más, de sokéves tapasztalatom alapján a fehér- és rozéboroknál 15-20 g/hl, a vörösnél 10-14 g/hl porított borkén mennyiség a helyes kezdés.
Az általam leírt mennyiségből, pl. a 80 mg/l kénessavból úgymond egyből lekötődik egy jelentős mennyiség, és csak egy része marad szabad állapotban, tehát amit te érzékszervileg érezhetsz.
Hidd el, nem fogod érezni a boraimban a ként, ha megkóstolod és én ezt a mennyiséget alkalmazom...
Hozzátenném, hogy a szabad kénszintet ami a borkezelés szempontjából releváns ezen hozzáadott mennyiségek (főleg első kénezésnél) max. fele jelenti mert a másik fele lekötődik és csak az összkén szintet növeli; sterilitási, antiszeptikus, fertőtlenítő, redukáló hatása nincs kötött állapotban.
Igen, tehát most mindenképpen a kénezés a fő feladatod!
Én is kevesellem az 50mg/l SO2 mennyiséget, akár törzsoldat, akár porított borkén, én leírom SO2-ben kifejezve, hogy mennyit adtam az újborokhoz alapkénezésként.
Ezek már az idei tárgyméréseken is alapulnak már, úgyhogy mérvadóak lehetnek az alábbiak:
Fehérbor (és rozé):
16 g/hl porított borkén vagy 1,6 dl 5%-os kénessav törzsoldat
-> ezek ~80 mg/hl SO2-t szabadítanak fel
Vörösbor:
12 g/hl porított borkén vagy 1,2 dl 5%-os kénessav törzsoldat
-> ezek ~60 mg/hl SO2-t szabadítanak fe
Ne felejtsd a pontos kimérést és az alapos elegyítést a borral!
És kérlek, kb. 2 hét múlva írd le a borodat, mennyit változott!
Más:
Az idén én a vörösboraimat Zweigelt esetében 24, Kékfrankos esetben 20 napig áztattam a héjon.
Eredmény: a forrás tökéletesen végbement, sokkal komplexebb lett a vörösbor íze, illata, zamata, mint a korábbi 7-8 napos áztatással.
Almasavbontás végbement.
Konklúzió: a jövőben is így csinálom...
Sarokpontok:
- rendszeres csömöszölés elengedhetetlen
- amikor a törkölykalap már nem jön fel, akkor levegőtől való elzárása a cefre felszínének
Azt azért tegyük hozzá hogy milyen törzsoldatból, mert többféle van. Te gondolom az 5 %-osra gondolsz, (de van 40%os is amiből sokkoló lenne az 1 dl) ebből az 1 dl/hl 50mg SO2-t jelent literenként. Ez sztem első kénezésre kicsit kevés fehérnél pl. - de azt sem tudjuk vörös-e vagy fehér.... Vörösnél akár elég is lehet, bár akkor nem lesz már almasavbomlás....
most a hordóval ne foglalkozzunk ha kezelve volt remélhetőleg nem csinált semmit a boroddal.
Ha megált a forrás akkor akkor lefejtetted? Mindenképpen adj neki ként (vegyél törzsoldatot könnyebb vele bánni -legalábbis nekem) és adj neki hektónként egy decit. Jól keverd bele. Várj úgy 2 hétig azután nézegesd. Ha letisztult akkor én inkább lefejteném, ha nem akkor mindenképpen mert lehet alatta seprő vastagon. Egyelőre ennyi.
Bocsi megpróbálok mindenre válaszolni hisz Ti segítetek nekem. A hordó öreg volt tehát nem ujj. A bort nem kéneztem eme tudásnak nem voltam birtokába. Szerintem megállt vagy csak kicsit forrt. A kénezést hogy s mint kéne végrehajtani? Van 120l hordó 100l hordó 60l ballon 30l ballon 40l műanyag hordóba kényszerült. Köszi mindent előre is.
Belőled aztán harapófogóval is alig lehet kihúzni a részleteket! :)
A hordó forrázása most nem annyira lényeges, vagy mégis!? Új hordóról van szó?
Kénlapozni valóban kell, az üres hordót... De most a borról beszélünk! Tehát a bor kapott alapkénezést (porított borkén vagy törzsoldat) és ha igen, milyen mennyiségben?
Mennyivel a forrás után fejtetted? Teljesen megállt? Érezhetően nincs benne maradék cukor érzékszervileg?
Szerintem ne fejtsd, az önmagában nem megoldás az eddig összerakott részletek alapján...
A kénezés és hogy teljesen kiforrt-e? Ezek a kulcskérdések az eddigi ismeretek alapján!
-különösen nem volt kezelve forrás után hordó, ill. egy kevés üveg ballon
hát' ha erről van szó akkor lehet, hogy eccerű fejtés és máris tisztább lesz egy fokkal. én pl onnan tudom, hogy vastag a seprő alatta, hogy nem akar letisztulni. Lehet, hogy ezzel kellene kezdeni. Utána meg jöhetnek a bonyolultabb műveletek.
Szerintem gyakorlatilag egyről beszélünk, csak felénk már nem használják ennyire szabatosan, körülhatároltan 4 alkoholfokos, kereskedelmi áruborra a kifejezést, hanem az általad kotlósbornak, sok helyütt murcinak, nálunk éppen Federweissnak nevezett, a forrás közben lévő azon bor írják le vele, amiben már van kellő alkohol, széndioxidos csípősség, ugyanakkor még kellő maradékcukor. Ez egy normális mederben végbemenő erjedés esetén néhány napos, max. 1-2 hetes időszakot fed le. Örülök a hivatkozott Wikipedia bejegyzésre, mert ugyanerre, az általam leírt állapotra használják a Felvidéken a <Burcsák> kifejezést. Nekem már volt szerencsém a Párkány melletti Bélán, Ebeden és Kisújfalun <burcsákolni> a felvidéki magyar barátaimmal.