Nem semmi ennyi időt és energiát belefektetni a témába. Nekem ami lejött belőle ... hibás a covid19, hibás a Gasper, a bl-ben extra volt, Te szerelmes vagy belé.
Először is gratulálok a csapatnak a tegnapi győzelemhez, szép munka volt. Bár azt írtam, hogy a szezon végéig nem fogok hozzászólni, de úgy érzem most már annyi minden ezen a 8-14 merkozesen nem fog változni, így van relevenciaja ennek az írásnak. Difenz Demonnak szól elsősorban, de mindenki véleményére kiváncsi vagyok, aki meg tudja értelmesen fogalmazni a gondolatait. Szóval a téma Anderson helyzete ebben a szezonban.
Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk rendesen ítélni vissza kell mennünk az időben 2020 márciusára. Ugye ekkor lett vége a bajnokságoknak szinte mindenhol Európában, innen indult a leállás egészen augusztus közepéig/végéig, amikor újra indultak a csapat edzések. Ez alsó hangon 5 honap csapat edzések nélküli kosárlabda, nyilván lehet egyénileg készülni otthon, amit meg is tettek a játékosok, de ez nem ugyanaz, mintha vegigmegy a szezon és onnan pihenés/nyaralás aztán utána egyéni edzés és utána indul a felkészülés a csapattal. Szóval eddig a pontig Anderson tényleg top 10-es játékos volt a Bundesligában, de a lényegi kérdések meg hatra voltak az alapszakaszban és ugye egy komplett PO. Lehetségesnek tartom, hogy bizony kijött neki egy erős forma, ami a számain nagyon meglátszott, de hosszú tavon ezek nem lettek volna ilyén szinten, ugyanakkor a csapata vezére volt, nem csak a pályÁN, de azon kívül is. Azt nem lehet mondani, hogy gyenge csapattársai voltak, hiszen Terry Allen mindenkinek ismerős, aki minimum Bruinsma szint, nemzetközi szinten pedig komolyabb karriert is befutott eddig, mint Evan. De emellett volt neki EuroCup és ABA ligaban 10 pontot átlagolő csapattársa is, Andric szóval nem egy gyenge társaság volt ez. Innentől kezdve joggal gondolhatta Gasper, hogy bizony ha egy ilyen játékos elérhető akkor meg kell szerezni. Itt lehet az első problema, hogy nem ért véget a szezon, nem volt teljes a minta. Persze előtte levő szezonban a francia 1-Ben hozott 8.5 pont 4 Assist sem egy rossz ajánlólevél, a Pau Orthez nem gyenge csapat meg a bajnokságon belül sem. Szóval elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy meglett a klasszis iranyitonk, de mit is fogunk vele kezdeni ?
Innen érdemes ráterni arra, hogy kik is nyújtják a bajnokságban a legjobb teljesítményeket ? Véleményem szerint ezek a játékosok nem sorrendben: Zoli,Govens,Taylor,Cakarun,Beni,Drenovac,Bruinsma a teljesség igénye nélkül. Ugyanakkor itt észre lehet venni egy összefuggest, mégpedig, hogy mindegyik játékos már játszott Magyarországon ugyanabban a csapatban minimum két szezont az idei el együtt és/vagy ugyanannál az edzonel dolgoznak ahol a legjobb teljesítményüket tudtak hozni. Ez biztosan a Covid miatt van, ismerős környezetben, családdal könnyebb jobb teljesítményt nyújtani mintha full egyedül jössz egy idegen országba ebBen a helyzetben, ahol korlatozasok vannak és szinte nincs szociális életed. Szerintem a szezon elején ha azt mondja nekunk valaki, hogy az iranyitonk Warner vagy Turner lesz mindenki aláírta volna előre. Ehhez képest Warnert tűzzel vassal akarjak elkergetni Szolnokról, Turner pedig már nincs is az Albanal. Ezzel kanyarodjunk ra a következő okra.
Van úgy, hogy egy játékos nem illik egy adott közegbe rendszerbe. A szezon elején Andersonra építettünk mindent, ami működött is, hiszen szépen menetéltünk és Kyan is kimagasló volt. A BL-Ben mindenképpen. Azért olyan szintű légiós meg nem volt a Falcoban, aki egy Novgorod ellen dupla duplat csinál, a Zaragoza ellen BL szinten extran játszik, az első Lublin elleni merkozesen hoz 19 pontot. Összességében pedig top 5 irányító a BL-Ben ha a pont, assist, assist/eladott labda mutatót nézzük és emellé jön egy hibátlan büntetőzés meccsenként ötös átlaggal. Ugyanakkor ez a teljesítmény a bajnokságban nagyon kevés szer jött össze, de nagyon meg sem lett közelítve. Ennek az okat nem egészen értem, talán ez a magyar közeg nem illik hozza. Innen indult a lejtmenet.
Elment Searcy, jöttek a sérülések, több mérkőzés kihagyás majd váratlan visszatérés utána két hónap szünet. AhoGy fentebb is írtam ebben a helyzetben ez nagyon megroppanthat egy szezont. Nem volt összetartás úgy igazán, bizonytalan volt a sérülés, a felépülés, Szerintem itt fejben megtört valami. Persze meg kell említeni, hogy vége a BL-nek, így a motiváció is visszaesett nála, ilyen teljesítmény után nem is csoda, nem egyedi eset. Közben pedig Beni szépen kezdett felnőni a feladathoz és átvette Anderson vezér szerepet. óriásit lépett előre, egy igazi klasszis lett. Gasper is valtoztattott a rendszeren, jött Barac, mást kezdtünk el játszani, meghozza nagyon jól. Ebbe kar lett volna belenyúlni, nem is tettük.
Aztan visszatért a sérüléséből és hiába mondta Gasper, hogy szépen fokozatosan építjük vissza, ez a folyamat megbukott. Anderson ebben az új játék rendszerben, amit játszunk nem tud előre lépni, neki nem ez a játéka. Bárhogy nézzük, próbáljuk nem működik. Kupában sem és tegnap sem pedig előtte volt 10 na punk készülni. hátrébb is csúszott a rangletran, nem is igazán látszik Rajta, hogy össze fogja törni már magát a csapatert. Itt edzői hiba is van, mert egy ilyén szintű jatekosbol csak ennyit kihozni eléggé probléma. Főleg ahogy saját maga beharangozta. Persze ehhez kellett az idei szezon, a tanulságok amiket leírtam és valószínűleg közrejatszanak, Beni szintlepese és Anderson nagyobb sérülése is.
De persze van konkluzio is ebben a történetben, mégpedig az, hogy nem minden sztár igazolás lesz tökéletes, mégha sok pénzbe is kerül akkor sem. Anderson a bajnokságban nem hozta közel sem azt amit vártunk tőle, ennyi pénzért meg főleg, de a BL-ben megmutatta miért ő a Falco legjobb légiósa a BL-Ben. Csak és kizárólag ott. Gaspernek pedig az lehet a konkulzio, hogy felesleges így beharangozni egy jatekost, mert ez máshogy is elsulhet.
Vegszora pedig ha követni fogja Kyan további karrierjét meg valaki, akkor biztosan fog tőle látni olyan parádés meccseket mint amiket párat itt is hozott, sőt szerintem egy teljes szezonban is fog tudni ilyen szinten játszani, ahogy azon a pár meccsen, ahogy mi vártuk tole. De ha ez a szerencsétlenség volt az ára, hogy Beni kiteljesedjen, akkor nem leszünk csalódottak és csak úgy emlékezünk Andersonra, mint az első duplázó csapatunk irányítójára, aki nemzetközi kupában tudta megmutatni a valós tudását.
Picit hosszú lett, várom Difenz válaszát és a többiek reakcióját.
Ez a Körmend szerkezetileg van rosszul összerakva.
Jó légiósaik vannak egy-két jó magyarral, de sajnos a lyukas erőcsatár poszttal ezt lehetetlen ellensúlyozni. Simons is ezért hektikus, aki egy kiváló játékos(tapasztalhattuk tavaly), de 4es poszton ha fizikális, amolyan igazi erőcsatárral találja szemben magát, elfogy.
Ami nem meglepő, hiszen ő egy hármas, úgy erőlködik ezen a poszton,mint Fepu.
Ezt amúgy Gasper kitünően konstatálja, folyamatosan ott támadjuk őket, nem véletlen hogy Keller ellenük mindig remek statisztikát fut :) De Barcot is folyamatosan megtaláljuk vele.
Ez nézők nélkül, ha nem lazázzuk el, 3-0, nem is kérdés, és nem a nagyképűség beszél belőlem, csak a mutatott játék és a szerkezeti gondok.
Evan kissé nem találja a formáját, de reméljük döntőre rendben lesz. 2 magasan kvalifikált légiósunk betli teljesítményét nem bírjuk el, de Evan mentségére szólva ő még ilyenkor is kiveszi a védekezésben a részét keményen.
En nem tudom elkepzelni, hogy ez a Kormend meg tudna verni minket! Nem nezem le oket de jelen pillanat nagy a kulonbseg a ket keret minosege kozott! 4-es poszton nem tudnak semmit felmutatni es szerintem tegnap ok nagyjabol kihoztak a maximumot a meccsbol mi meg eleg takarekon porogtunk. Ha Evan is visszater a kupaelodonto elotti formajahoz akkor meg egy nagyon sima meccs is kijohet belole.
Termeszetesen a labda gombolyu de igy, hogy kozonsegukre sem szamithatnak nekunk ezt a parharcot 3-0-val le kell zarni.
Szép volt fiúk! Az elején még kicsit a kupát ünnepeltük de aztán szorítottunk egyet és sima lett, kedden nagyon kemény lesz még, szerintem benne van a vereség is, ami nem is biztos hogy baj, mert láttunk már olyat, hogy egy 3-0 után valaki beragad az elődöntőben, ahol ez már nehezebb pálya
Gasper zseniálisan forgatta a csapatot a percekkel
Nem tudom, én pl. Baracot még nem is láttam élőben, csak tévén keresztül, de én imádom őt is. 😀✌️
Ez sajnos már egy ilyen szezon, normális időkben már az Arénában hangolnánk, most meg mindjárt megyek a laptopért, hogy itthonról nézhessek egy Falco - Körmendet...
A héten párszor már nekiálltam, hogy leírjam a gondolataimat, de túl sok minden motoszkált bennem, úgyhogy mindig hagytam inkább...
Az elmúlt, koronavírussal átszőtt év mindenkitől elvett valamit: valakitől elragadta a szeretteit, valakitől a megélhetését, az anyagi biztonságát. Elvette a kikapcsolódást, a nyugalmat, az alkalmakat a barátokkal való találkozásra, a szórakozási lehetőségeket. Tőlünk, Falco-szurkolóktól pedig elvette azt, hogy igazán át tudjuk élni a helyszínen és magunkénak érezzük azt a sok élményt, amit ez a fantasztikus csapat idén adott nekünk.
Többször olvastam itt is, meg korábban a másik fórumon, hogy többen "nem érzik magukénak" ezt az idei csapatot. Valóban nem könnyű úgy, hogy a Mindigora vagyunk rákényszerülve... De most, hogy a szezon a célegyenesbe fordul, én azt hiszem, hogy a srácok tényleg hősök: az összes viszontagság, sérülés, nehézség és tragédia ellenére végigcsinálták az alapszakaszt, és hazahozták nekünk ezt a kupát, amire időtlen idők óta várunk. Amikor néztem a közvetítés végén a díjátadón a csapatot, egy igazi CSAPATot láttam: gyermeki örömmel, őszintén, kis csibészséggel, boldogan együtt ünnepelni!
Tényleg azt az egyet sajnálom, hogy nem lehettünk részei ennek a helyszínen...
Egy szónak is száz a vége: nagyon-nagyon szeretem az idei csapatot! A hátralévő néhány meccs nem lesz könnyű, de a srácokban meg van minden, hogy a végéig meneteljünk! Holnap pedig úgy kell beleállni a rájátszás első meccsébe, hogy mindjárt az elején tudatosítsuk az erőviszonyokat!
Egy kis negatívumot azért megemlítenék és elnézést érte. Érdekes egy riportertől olyan hallani , hogy egy tragédiáit incidensnek nevez. Szerintem azért erre jobban figyelhetett volna.
Az még nagyon nagy meló lesz, semmilyen aranyérmet nem adnak csak úgy oda! De legyen igazad!😉
Kicsit más: A Seyu megkereste a Falcot, mivel a Falco szurkolók hatalmas mennyiségű képpel bíztatták a kupadöntő alatt is otthonról a csapatot, tehát a szombati Körmend elleni meccsre is lehet küldeni majd a búzdító fotókat az Aréna ledfalaira! #together
Azt hiszem 97-ben lett edzőnk Ildi az iskolai kosárcsapatnál. Már akkor sokszor hozta magával edzésre, ahogy ő nevezte Dödit. Beninek volt egy pici kosárlabdája, még beszélni sem tudott, de már akkor dobálta a 3 pontosokat.
Gratulálok a csapatnak én is! Az első perctől fogva érződött a feszültség a játékosokon, azért ez a "kupavesztes" dolog is rányomhatta a bélyegét a teljesítményre. De az foglalkoztat legkévésbé, hogy látványos volt-e a meccs, erre már senki nem fog emlékezni. Beni nyilatkozatában minden benne volt az idei szezonunkkal kapcsolatban, ennek tekintetében különösen értékes az első kupagyőzelem.
Tanulsága is volt a meccsnek bőven, ezt a stáb a play-off előtt remélhetőleg elemezni fogja, főleg a már-már visszatérő jelenségre gondolok, hogy nagyobb előnyt adunk le - korábban pont Debrecenben volt ilyen. Örülök, hogy ezt most sikerült visszahozni, volt tartása a csapatnak. A kulcsjátékosok közül nem mindenki nyújtott jó teljesítményt tegnap, de jött 1-1 jó megoldás szinte mindenkitől, ami nagyon kellett a végső győzelemhez. Zozónak igaza van, ez tényleg csapatdiadal volt.
Szintén egyetértek a lenti véleménnyel, hogy az igazán fontos a bajnoki cím, ez alapján érhető el a BL indulás is, ami a csapatépítés szempontjából kulcsfontosságú, azt gondolom. Gyuri bá nyilatkozata reménytkeltő, hogy már építik a jövő évi csapatot is. Valamelyikőtök írta korábban, hogy a kupagyőzelem terhet is vehet le a csapatról és nem lesz talán görcsösség a rájátszásban. Én nagyon bízom ebben, jó lenne egy klubtörténelmi all-in. Az első és szerintem egyáltalán nem könnyű lépés ehhez szombaton a Körmend elleni meccs lesz, de nincs kétségem afelől, hogy Gasper és Milos alaposan felkészítik a csapatot.
A 6 elveszített kupadöntőből 5-nek voltam személyesen is részese a lelátón, így azért valamilyen szinten kárpótol végre a tegnapi győzelem. Tényleg nagyon örülök, de a bajnoki cím azért sokkal jobban izgat :) Ha mindenki egészséges marad, akkor nincs az az isten, aki azt elvegye előlünk! Előre a bajnoki címért!