Bárki aki végzett már elméletet igazoló kísérletet tudja, hogy akkor bizonyítóerejű, ha leírja mit jósol az elmélet, majd berajzolja a mérési eredményt. Ha a kettő nagyjából fedi egymást, igazolta. Ha közelítőleg nem fedi egymást, elkezd gondolkodni a mérési pontosságon, vagy az egyéb behatásokon.
Ha egyáltalán nem is hasonlít rá, akkor rossz az elmélet. A tény ugyanis a mérés.
Ez esetben a föld keringése miatt olyan szép színuszosan kellett volna változnia a mért értéknek ahogy a szaggatott görbe mutatja.
Mivel a föld keringése során nem zökken, mint a vonat a síneken, minden törés a mérési vonalban jelzi, hogy az elmélet hibás és csak azért nem szép tökegyenes, mert nem tudta kiszűrni a környezeti rezgést, esetleg hőmérsékletváltozást, vagy gépi hibát
Akkor még elfogadható lett volna az elmélet, ha a színuszgörbe valamilyen irányba egyenletesen eltolódik, mert akkor pusztán a föld sebességén túl, hozzáadódott volna a naprendszer, és galaxis sebessége is.
Ilyen nem történt, így szegény annyit rudott kijelenteni, hogy a fény sebessége konstans (nem azt hogy mennyi, azt nem is akarta mérni) függetlenül a mérőeszköz sebességétől.
És a topic szempontjából vicces mert pont ez ami igazolja is a későbbi relativitáselméletet.
Tehát ha más mérési eredmény jött ki itt, az bizony hibás.
az a baj, hogy nem vagy tisztában sem azzal, hogy tulajdon képen mit mért az mm interferométer, mit mértek ki michelsonék és hogy történtek a modern mérések.
az interferométer a két ágban haladó fénysugarak ÁTLAG sebességének az összehasonlítására ad lehetőséget. teljesen mindegy, hogy hányszor futja végig a fény az utat az eszközben két kb azonos pont között, a számításba veendő sebessége mindig az általa megtett út súlypontjában lesz, ami megközelítőleg a két tükör csoport közötti felezőpont.
vagyis az interferométer azt tudja megmutatni, hogy a fény sebesség különbsége e két pontban mekkora.
az mm kísérletnél ez 7 cm (hét centiméter) volt kb. vagyis, függetlenül a tükrözések számától, az eszköz azt mérte ki, hogy a különböző irányokban 7 cm távolságban mekkora a fénysebesség különbsége.
az előzőkben bemutattam, hogy az nem nulla érték.
a modern mérések azért hoznak még kisebb eltéréseket (ezek sem nullák, csak kisebbek) mert rövidebb távolságokban futtatják az (nagyfrekvenciás) em hullámot, vagyis jóval kisebb távolságú pontokban hasonlítják össze a fénysebességet.
a mai legfontosabb mérésnél a két em hullám sugár 10 cm-es távot tesz meg úgy, hogy a felező pontjuk kb 2 mm (kettő milliméter) távolságban van, vagyis ebben a 2 mm távolságban lévő helyen lévő fénysebességet hasonlítják össze.
és az irónia ebben, hogy minél pontosabban akarják megmérni, annál közelebbi pontokat hasonlítanak össze és lesz egyre kisebb a különbség.
"Egyébként meg nem tudom mit akarsz itt ezzel az olvashatatlan képpel? Ezzel az erővel betehetted volna valami telefonkönyv vagy adóbevallás egy olvashatatlan oldalát is."
('ebben van valami'... először az 'egész'-et, aztán a 'rész'-leteket - 'olvashatóan'... ! ;) ;-)
cseik 4587 "és hogy bizonyítsam állításomat, hogy valótlanságot beszélsz, beteszem ide az eredeti adatokat és annak michelson szerinti konklúzióját:
ezen egyértelműen látszik, hogy a mért értékek átlagát jelölték fel a 6. ábrán.
és ha jól megnézzük, akkor az átlagok sem adnak ki egy adott értéket, hanem pont azt a változási trendet mutatják, amit az adatok időrendje ad ki azon a szakaszon ill az én mérésem is. ha ezek az eredmények valakinek nullát jelentenek, az direkt nem akarja elfogadni a valóságot." ;-)
( háát... kíváncsi leszek, hogy Construkthogyan "nem akarja elfogadni a valóságot", milyen 'nyakatekert' módon akarja 'kimagyarázni', hogy 'ebben az esetben' 2+2 aznem4 ... ;) ;-/
Csak épp nem olyan ostobán számolták az átlagot, ahogy azt te el akarod hitetni.
Egyébként meg nem tudom mit akarsz itt ezzel az olvashatatlan képpel? Ezzel az erővel betehetted volna valami telefonkönyv vagy adóbevallás egy olvashatatlan oldalát is.
és hogy bizonyítsam állításomat, hogy valótlanságot beszélsz, beteszem ide az eredeti adatokat és annak michelson szerinti konklúzióját:
ezen egyértelműen látszik, h a mért értékek átlagát jelölték fel a 6. ábrán.
és ha jól megnézzük, akkor az átlagok sem adnak ki egy adott értéket, hanem pont azt a változási trendet mutatják, amit az adatok időrendje ad ki azon a szakaszon ill az én mérésem is.
ha ezek az eredmények valakinek nullát jelentenek, az direkt nem akarja elfogadni a valóságot.
ez egy tipikus "csakazértisellentmondok" hozzászólás volt a részedről.
olvasd el a kísérleti leírást és az adatfeldolgozás módját, feketén fehéren benne van, hogy a végeredményt átlagból számolták ki. az egyes mérési eredményeket meg beraktam. nem nekem kell hinni, hanem a dokumentációnak és az adatoknak.
Nem a fénysebesség mérése volt a cél, hanem a két ág közti meglevő sebességkülönbség, aminek interferenciaképben kellett volna jelentkeznie.
De nem jelentkezett. Nem volt sebességkülönbség a két ág között. És ne akard a mérési pontosságra fogni, felesleges. Sokszor elvégezték, egyre pontosabb műszerekkel és sose volt különbség.
"a legnagyobb hibát ott követte el, hogy a mérési eredményeket átlagolta és ezzel gyakorlatilag eltüntette a kimért eredményt. de ezt magad is beláthatod a következőkből: ha az észak-déli és kelet-nyugati irányú fénysebesség között létezik egy x különbség, akkor amikor az A kar észak-déli a B kar pedig kelet-nyugati irányú akkor az eltérés, vagyis A-B= +x. amikor a két kar ellentétesre fordul, akkor A-B= -x. ha ezt a kettőt átlagolod, akkor 0-t kapsz. na ezt csinálta michelson az eredményekkel, kinullázta őket."
Michelson azzal a várakozással végezte el ezt az igen nagy költségű és munkaigényű kísérletet, hogy sikerül kimutatnia a különbséget.
Így aztán nyilvánvaló, hogy nem akarhatta eltüntetni a várakozásának megfelelő eredményt.
Pláne nem ilyen gyermeteg módon.
Michelson nem volt ilyen balga, mi pedig nem vagyunk olyan hülyék, hogy ezt elhiggyük neked.
Csak te képzelődsz ilyesmiket a világról.
Mindazokról, akik értik a kísérletet, miközben te nem érted.
Ám ezt önmagad előtt is képtelen vagy beismerni, nem hogy nyilvánosan.
te nem ismered a tényeket. ez nem bűn, csak akkor ne hülyézz le masokat, mert visszaszáll....
beteszem ide az mm kísérlet mért er dményeinek időrendi grafikonjait. mind n grafikon egy-egy külön kísérlet.
a kék vonalak a valós adatok, a piros vonalak az egymast követö egy-egy mért érték kulönbségének átlagaval korrigalt méréssor. a szaggatott vonalak a nominális átlagok.
az én mérési eredményeim ugyan azt a grafikon formát (trend) mutatja, mint ezek az átlagok.
déli mérések (bal oldal) közel egyenes, esti mérések (jobb oldal) inflexiós csúcs is van.
"Látom a tényeket sem ismered el. Pont az volt a csalódás, hogy
a két kar közti fénysebesség eltérése nulla volt."
cseik 4575 "michelson. a legnagyobb hibát ott követte el, hogy a mérési eredményeket átlagolta és ezzel gyakorlatilag eltüntette a kimért eredményt. ... ha ezt a kettőt átlagolod, akkor 0-t kapsz. na ezt csinálta michelson az eredményekkel, kinullázta őket." ;-)
"Nem volt eltérés. (volt eltérés! > lásd föntebb..!) Mondhatsz bármit, hülyíthetsz bárkit." (akkor ki "hülyít"-ene, kit... ?! ;) ;-)
"Pont az volt a csalódás, hogy a két kar közti fénysebesség eltérése nulla volt. Nem volt eltérés. Mondhatsz bármit, hülyíthetsz bárkit."
"a két kar közti fénysebesség eltérése nulla volt."
És ez mit 'bizonyít' ?! Azt, hogy a "fénysebesség eltérése nulla", vagy azt, hogy ez a mérési módszer nem alkalmas ennek a kimutatására ... ?!
(mint mondtam volt már: GONDOLKODNI!!! ;)
"Mondhatsz bármit, hülyíthetsz bárkit" (csak engem nem ;), de a MM kísérlet után végeztek olyan kísérletet amivel ezt 'ki lehetett mutatni'. Amint ezt már destrukt többször is leírta...
És lehetne mai is, 'modernebb' eszközökkel, 'jobban átgondoltan' 'ellenőrző' kísérleteket is végezni, de ez a hivvattallos túúdommány részéről, 'valahogy nem akaródzik'... ;-/
ahhoz, hogy relevans véleményt mondhass az mm kísérlet eredményerol előbb meg kéne ismerned részleteiben is.
michelsonnak az volt az elképzelése, h az éter egy abszolut álló közeg és a föld ebben a közegben halad a nap körüli keringési sebessegevel. ez már eleve egy hibás (nem megalapozott feltevés) mert az éter miért pont a naphoz lenne kötve.
a műszer minden állásában mértek fénysebesség eltérést a két kar között. ezek az eltérések egy jól meghatározott minta szerint változtak minden kísérletnél, tehát nem lehetett szórás vagy mérési pontatlanság. itt a következő hiba, hogy ezt miért nem vizsgálta michelson.
de a legnagyobb hibát ott követte el, hogy a mérési eredményeket átlagolta és ezzel gyakorlatilag eltüntette a kimért eredményt. de ezt magad is beláthatod a következőkből: ha az észak-déli és kelet-nyugati irányú fénysebesség között létezik egy x különbség, akkor amikor az A kar észak-déli a B kar pedig kelet-nyugati irányú akkor az eltérés, vagyis A-B= +x. amikor a két kar ellentétesre fordul, akkor A-B= -x. ha ezt a kettőt átlagolod, akkor 0-t kapsz. na ezt csinálta michelson az eredményekkel, kinullázta őket.
többször belinkeltem azt a publikációmat, amiben benne vannak az mm kísérlet mért értékei időrendben és meghatároztam a valós fénysebesség kulönbség nagyságrendjét.
"de most komolyan: ti milyen világban éltek? Maguk a kísérletezők ismerték el, hogy nem azt az eredményt kapták amit reméltek."
Te "milyen világban élsz" ??! 'Olyanban', ahol csak azt lehet 'vissza-böfögni', amit a hivvattallos túúdommány állít - gondolkodás nálkül!!! ;-(
destrukt a 4570-ben leírta, hogy mi lett volna a helyes! értelmezése az MM kísérletnek: "A MM kísérlet csakis az egyhelyben álló, abszolút nyugvó éter létezését cáfolta meg, de nem magának a fényközegnek a létezését."
"a lenyeg nem önmagában a sebesség különbség kimutatása, hanem a jól meghatarozott minta megjelenése, ami mintázat az elméletemben megjóslásra került. vagyis h a csúcsértéke mindig a csillagaszati éjfél és 06 óra közé esik, a minimum pedig dél és 18 közé. én a Nap torzító hatására kisebb értéket vártam eredetileg és a téli és tavaszi próba mérésekkor nem is volt ekkora. vagyis a hatások évi periodicitását is megmutatja."
"én a nap torzító hatására kisebb értéket vártam eredetileg ... vagyis a hatások évi periodicitását is megmutatja."
Remélem a nyári napforduló pontos ideje 'körül' is elvégzed a méréseket, és közlöd velünk... Köszi ! (és a 'kontrollt' is dec. 21-én... ! ;) ;-)
(két nap múlva, csütörtökön lesz... ! ;)
"a mérés azt a feltevesemet is bizonyítani látszik, hogy a hőmérséklet szoros összefuggésben van a B reszecske mező energia szintjével."
Ez lehet, hogy 'sikos terep', mert a 'hőmérsékleti összefüggést' másféle elmélettel is lehet magyarázni, amiben nincs egy 'szemernyi' "B reszecske mező" sem... ;-o
"Michelson-Morley kísérlet (1887): Ez volt az első kísérlet, amely közvetlenül mérte a fénysebesség konstans értékét. A kísérlet célja az volt, hogy kimutassa a Föld mozgásából adódó változást a fénysebességben. Az eredmények azonban meglepőek voltak: a mérések nem mutattak ki semmilyen változást a fénysebességben, függetlenül a Föld mozgásától. Ez ellentmondott a korábbi elképzeléseknek, és támogatta Einstein relativitáselméletét."
Maguk a kisérletezők ismerték el, hogy nem azt az eredményt kapták amit reméltek. Pedig mindent megtettek, növelték a karokat, tompítottak minden zavaró tényezőt és mégse az jött ki amit vártak, azaz, hogy az éter létezik.
A MM kísérlet csakis az egyhelyben álló, abszolút nyugvó éter létezését cáfolta meg, de nem magának a fényközegnek a létezését.
Az MM kísérlet nem bizonyította azt, hogy a fénysebesség minden rendszerben ugyanannyi lenne, hiszen a Michelson interferométer a fénysebesség számszerű megmérésére nem is alkalmas.
Mivel a fényközeg létezését sem cáfolta az MM kísérlet, így létezhet a fényközeghez kötött K0 rendszer, (amely nem kell, hogy abszolút nyugvó legyen), és így a rendszerek egyenértékűségégének sincs semmiféle alapja.
Ebből jól látszik, hogy a relativitáselmélet olyan feltevésekre épült, amelyeknek semmiféle kísérleti bizonyítéka sincs. Olyan problémára próbált meg választ adni, amely valójában nem is létezett.