Na arra, hogy megnyerem még Mester sem tenne egy lyukas petákot sem.
A másik: az első csoport az már azért tényleg elitnek számít, ott a 16. helyen végezni többszörösen meghaladja a többi csoport első vagy második helyezését.
Ennek ellenére ne add fel, Te ott is eljutsz a középmezőnyig!
Mint már korábban is mondottam volt, innen szép megnyerni! :)
Amit nem értek a játékszervezők részéről. Az előző bajnokságban a 2. csoportban 12. helyezést értem el és az időeredményem is pocsék, erre beraknak az első csoportba. Rögtön 16. lettem, óriási hátránnyal, hiába volt sok jó válaszom. Ez már csak így van velem. De semmi baj, mert lehetőségem sincs hátrább kerülni, viszont mindenki másnak van esélye erre a csoportban. :)))
Többünknek hosszú ideje az összes labirintus trónján Medvehangya ül, egy-egy kivételtől eltekintve, amikor szintén 72-77%-os jó válaszaránnyal ül ott más. Egyszer sikerült a trónról lelöknöm Medvehangyát, ezzel meg is elégedtem. :)
Nem igazán érdekel a trónért folytatott harc. Egy darabig ugyanolyan mint a küzdőtéri mérkőzések, csak más a neve. Egy bizonyos csillagszám felett pedig erősödnek az ellenfelek a bajnoki székben is, végül pedig szinte minden labirintusban ott van Medvehagyma.
Jó néhányszor előfordult, hogy több kérdésre válaszoltam mint ő, de időben akkor sem tudom megelőzni, akár Küzdőtér, akár Bajnoki szék. A veresség hidegen hagy, de ha újra győzhetnék ellene, annak bizony nagyon örülnék. :)