Ja, semmi, csak a Chain Of Flowers furán írja a setlistet (random kérdőjel, St Night At Night helyett (amit javítottam), Dix Different Ways Six Different Ways helyett (amit nem))
Setlist: Alone, Pictures of You, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, It Can Never Be the Same, A Fragile Thing, Cold, Burn, At Night, The Hanging Garden, ?, Push, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep Green Sea, Endsong 1st encore: I Can Never Say Goodbye, A Thousand Hours, Charlotte Sometimes, Play for Today, A Forest 2nd encore: Lullaby, Dix Different Ways, The Walk, Let's Go To Bed, Friday I'm in Love, Close to Me, In Between Days, Just Like Heaven, Boys Don't Cry.
Egy meglepő cikk az együttes "idősebb női rajongóiról".
Egyrészt: wtf? 😅
Másrészt: most komolyan, erről tényleg cikket kellett írni, így, ebben a kontextusban?
Azt még érteném, hogy pl. Arusháról születik egy írás, mert ő tényleg egy kiemelkedő, mindig előtérbe kerülő fan, a nemzetközi Cure-közösség oszlopos tagja, de mi köze van ennek a nemiség kérdéséhez?
Jó meglátások. Én annyira nem kedveltem ezt a dalt (a Kiss Me-n nekem kicsit sok néha Smith áriázásából, lásd még One More Time, All I Want), de ezen a turnén meg tetszik a dal, sőt valamiért most az új album szentimentálisabb dalai közé illőnek is érzem (I Can Never Say Goodbye, And Nothing Is Forever).
Köszi ma is, wildcow! Szerintem az It Can Never Be The Same meglepetés, nem hittem volna, hogy valaha újra halljuk. Lehet, hogy mégis rákerül az új lemezre?
Alig 2-3 órája jöt ki a hivatalos oldalon 30 dollárért a masodik kiadású mai event poszter, de máris megjelent 40-ért egy gyűjtői oldalon. Ennyire kapósak lennének a Cure relikviák?
És persze a végén elrontottam a számozást, a 24. a valamiért elmaradhatatlan The Walk volt (tudom Lovecat már elkezdett majdnem örülni :)) ), szóval ma is megvolt a 29 szám
És ennyi, pontban 23.00-kor (local time) Robert lesétál a színpadról.
Most mintha többször állt volna meg meghajolni, végig vigyorgott, mint a tejbetök, bár fáradtnak tűnt így a végére, de nagyon jókedvűnek.
Remek buli volt, a streamen is átjött a hangulat, bár semmi extra meglepi nem volt ma, hacsak nem vesszük annak az It Can Never Be The Same-et, ami most tour debut volt. 5 éve a Meltdownon játszották, azt megelőzően pedig 2016-ban, amikor bemutatták, igaz akkor rongyosra játszották, gyakorlatilag minden helyszínen.
Örülök, h visszatért a Play For Today, de örültem volna még valaminak a Disintegrationről is.
Perryt direkt külön figyeltem ma, persze, elviccelődik rajta mindenki (incl me), h ő ott csak úgy van - tény, hogy jelenleg nincs egy kifejezetten kirobbanó színpadi jelenléte, de igenis sokat hozzátesz a hangzáshoz, jó kis klassz rétegekkel gazdagítja a hangzást.
"So Robert went all Cookie Monster there at the end of Six Different Ways. Hopefully someone got a clip of that cause that was funny." @caseyrobin twitter
A 1000 Hrs kikerült ma a main setből, vajon ennyi volt?
Hopp, nem:
18. A Thousand Hours
Nagyon örülök ennek, hogy többször is játsszák ezen a turnén, amióta az eszemet tudom, hallani akartam élőben.
Ma azon tűnődtem egyébként, hogy mennyire más a hangulata most ennek a számnak, így mélyebben énekelve, másik hangnemben, vagy hogy mondják (javítsatok ki, ha hülyeséget írok).
Na, gyorsan rákerestem, igen, most A-ban énekli, az eredeti D-ben van.
Szóval más, valszeg már nem tudná olyan stabilan kiénekelni végiga azokat a magas hangokat a kora miatt (vagy tudná, csak nem akarja), de nekem ez így nagyon bejön, hitelesebb tőle az egész.
Az eredetiben is imádtam, de abban egy fiatal faszi kétségbeesett segélykiáltása volt benne, panaszosabban hangzott, remélve valami jobbat mégis, vagy a fene tudja...
Na most ez 60 plusszosan már inkább megmosolyogtató lenne, mint hiteles szerintem. Ebben a hangnemben viszont az jön át - hiába ugyanaz a dal, ugyanaz a szöveg - hogy ez már egy lemondóan melankónikus, beletörődött érzés, ami a dalban van... Meddig még? Mennyi van még hátra, amég a szélbe üvölthetem a fájdalmat?
Vagy csak én érzem bele ezt az érzést? Ti mit gondoltok erről?
