Az emberi élet általunk vélt(en kivételes) szentsége okán hagyjuk élve elrohadni a daganatos megbetegedésekben szenvedőket. Csak Magyarországon, évente 33 ezer rákos (menthetetlen) beteget ítélünk intézményesített kínhalálra (tesszük ezt, néhány korlátolt akarata szerint); ami, csak a nem reprezentatív mintába illő értékrendem szerint minősül barbarizmusnak – értsd: a csak fogyatékkal élők szerint minősül nem közérdekű, marginális szociokulturális problémának.
Nézőpont kérdése, hogy ki az állat – avagy, ki nem ember.
Mondjuk e tárgykört érintően, látszólagosan komoly eredményeket értünk el. Először is papírra vetve hagytuk a valamikori legfőbb (életellenes) érveinket, melyek tradicionális értelme szerint: élsz vagy meghalsz aszerint, amiként az általunk írva vagyon.
Ehhez képest vagyunk (ma is) zavarban akkor, amikor fogalmatlanok rendelkeznek az életünk és a halálunk felett. De kik is ők? – teszik fel a kérdést, mára már csak néhányan.
Ha az UTE - FTC rangadók szintjén éljük meg a napjainkban kibontakozó Ukrán – Orosz háborút, akkor kapunk két tábort.
Igen: annak ellenére lesznek hajlandóak e két tábor szurkolói megsemmisíteni egymást, hogy legalább(is) szándékuk lett volna-e megérteni bármit is abból, amiért halálos ellenségeiknek érzik azokat, akiket le akarnak gyilkolni.
Na jó, látom/érzékelem: igencsak eltelt felettem az idő.
Éljen május elseje! Ez egy békejobb volna… bár, tekintve a valós időben történteket, vannak, akik szerint ez hazaárulás – vagy mi.
Amit azonban soha nem volna szabad figyelmen kívül hagynunk: alig tér el a genetikai állományunk a csimpánzokétól.:-)
