"A Szovjetúnió egy nyugati pénzen, nyugati ügynökök által levezényelt nyugati idológián alapuló brutális
emberkisérlet volt, Oroszország meg egy állam, amelyik megpróbálja lerázni magáról a kommunizmus
nyűgjeit és visszatérni egy normálisabb rendszerbe."
Ebben a zagyvaságban még az ott élők - beleértve ebbe az ott élő néhány millió szupergazdagot is - sem hisznek. Ők ugyanis egész pontosan tisztában vannak azzal, hogy a rendszer alapvető jegyeiben semmi
sem változott. Erről te magad is könnyen meggyőződhetsz, csak éppen nem szeretnél szembesülni ezzel
Hogy miért, az egyáltalán nem érdekes. Erről szól az a jól ismert költői kiszólás, amely szerint "Fecseg a
felszin, hallgat a mély." Ám, ha csak pusztán és felszinesen szeretnél valamely hitelesebb információhoz
jutni e tárgyban, úgy esetleg nézzél bele a z ottani média által sugárzott emlékműsorokba, azok ihletett hangulatába (mint például az évente oroszos gondossággal megrendezett "Győzelem Napi", Vöörös Térii katonai parádé eseményeinek és az azt követő esti, Moszkvai Nagyszinház - beli, ihletett hangulatú és műsorú megemlékezések közveítéseibe, a szinpadon szereplők és a nézőtéren ünneolők nagyon ihletett hangulatába és rögvest magadtól is rájöhetsz, hogy lényeget illetően, a mai Orosz Föderációként tisztelt birodalomban semmi sem változott a Szovjetúnió látszólagos felbomlása őta, már ami az ott képviselt alapértékeket illeti. A többi csak powder, semmi más !
Ha legalább minimális közgazdaságtani ismereteid lennének, akkor tudnád, hogy nem a tartozás nominális összege a lényeg hanem, hogy gdp arányosan ez mekkora teher.
Ez már unalmas. Nem arról volt szó, és odaszórtál egy csomó adatot, aminek semmi köze a támához. Ha ezt nem fogod fel, hát így jártál. A továbbiakban passzolok.
Nem arra reagálsz, amiről szó van, hanem odavetsz valami egész mást. Te szívesen vitatkoznál úgy, hogy a másik témától függetlenül csak olyanokat írna, hogy mondjuk Gyurcsány hazug a dékások meg hülyék?
De van egy cselédlelkű kisebbség (aki nem ismeri fel azt a tényt hogy az agyát mossák),
Ja.
A cselédlelkű kisebbséggel az a legnagyobb gond, hogy nem a szemkilövető társaságra szavaz aki hazudik és csődbeviszi az országot.
Ezek a cselédek benneteket SOHA nem fognak szolgálni. Akár cselédezitek, akár bőgatyásozzátok, akár suttó parasztozzátok őket.
Kérdés, hogy honnan tudod, hogy nem pünkt a te agyad van kimosva?
Amúgy érdekes dolog ez a cselédezés, vidékizés, suttyózás... (eccerűbben magyargyűlölet)
Ott, a füstös romkocsmákban, a bio szójalatte hörpölése közben biztos olyan ütősnek tűnik, hogy a lesuttyózott, vidékizett polgár elszégyelli magát, és gyorsan leszavaz Gyurcsányra, hogy bekerülhessen a valódi, elismert entellektüelek közé...
De... a fasz se tuggya miért, a körúton kívül ez már nem működik...
De másnap meg lehet próbálni a cselédezést, jobbágyozást... bunkózást, parasztozást... gazdag a magyar szókincs... még másik 12 évig elszórakohattok vele....
A Szovjetúnió egy nyugati pénzen, nyugati ügynökök által levezényelt nyugati idológián alapuló brutális emberkisérlet volt, Oroszország meg egy állam, amelyik megpróbálja lerázni magáról a kommunizmus nyűgjeit és visszatérni egy normálisabb rendszerbe.
Csakhogy a FejlettNyugat nem szeretné, hogy megerősödjön és kikerüljön az ellenőrzése alól.
Addig valahogy elfogadták, ameddig egy Jelcin nevű alkoholista szabad rablást engedélyezett a a nyugati vállalozásoknak... De mióta Putyin lehúzta a rolót, azóta próbálnak fogást találni rajta, hogy visszahozzál a szép jelcini időket.
Nem keverek semmit csókolom. Csak éppen azt vszeretném érzékeltetni, hogy amikor az egyik miatt
veritek itt a rikácsot, úgy tesztek, nint akinek fingja sincs qarról, ami itt, körülöttünk történt - folyt,
vagy úgy jó 40 - 45 éven keresztül. Úgy tesztek, mintha ilyen nem is létezett volna és bezzeg a gaz
másik mit művelt és művel még ma is. Vagy talán az alatt a 40 - 45 év alatt valamikis Csiplerózsika
álmot aludtatok át, mintha semmi sem történt volna velünk és körülöttünk néhány másik országgal.
Eközben az egyik (akiről tudomást se vesztek (és aki hatalmas elődjéhez képest csupán csak nevet változtatott) úgy tesz ma is, mint aki semmit sem volt képes tanulni abból, ami körülötte történt az
elmúlt 20 év folyamán. Vagyis mindenki hülye csak ő egy helikopter. Na erre varrj most gombot és
ne próbáld arra kenni, hogy másként kell megítélni azt, amit teljesen egyformán tesznek kényükre - kedvükre.
És amivel a végén érvelsz, éppen azt rójátok fel ma az un "Fejlett Nyugat"-nak, vagyis, hogy most már
nem azt a kort éljük, hogy Ukrajnát is be kell áldozni, ahogy 1945 után be kllett áldozni (egészen más geopolitikai körülmények közepette és annak kényszereként) az akkori Szovjetuniónak. Vagy talán nem
is éltél akkor és a kedves felmenőid egyáltalán nem világosítottak fel, vagy ha meg is tették, korántsem
a véres valóságot mondták el neked, vagy he azt mondták el, úgy te voltál, aki nem értett meg semmit
sem abból. Válogathatsz a lehetőségek közül, csak rajtad múlik, hogy végre - valahára feéfogod azt, ami éppen körülötted folyik. Ám, ha nem is óhajtanál megvilágosodni, hát sötétedj csak tovább nyugodtan..
De van egy cselédlelkű kisebbség (aki nem ismeri fel azt a tényt hogy az agyát mossák), akiknek bármit csinálhat a gazdájuk, mert úgyis rászavaznak.
Az ellenzék megsemmisült, nincsenek felépített emberei, új belépő azonnal bukik (MZP), az MSZP fénykorában is egy süllyedő hajó volt (akkori nyugdíjas szavazóbázis, covidos veszteségek is a legjobban érintik).
Új pártnak esélye sincs, mert a Fidesz leuralta a médiát, azonnal kijönnek valami rágalmazó hazudós cikksorozatokkal (Vona lebuzizása, Dugnád Anna: lásd origós helreigazítás gugli). Csak a Gyurcsányt járatják a közmédiában is, mert már ismert és marhajó vele riogatni (talán még kapja is a fizetést érte).
Ez egy speciális helyzet M.o-ra nézve, mert ilyet dobott a politikai dobókocka, és ebből az állapotból már nincs tovább.
Jobb már nem lesz Orbán haláláig, mert nélküle darabjaira hullik a hatalom (nincs felépített embere, mert félne tőle).