"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Vannak azonban csalódott urak is, akik kint döbbentek rá, hogy úgynevezett tradicionális és tisztelettudó feleségeik csak addig voltak engedelmes háztartási szexrabszolgák, amíg nem adódott nekik egy jobb lehetőség: vagy kőkeményen elvárták, hogy férjük eltartsa őket (magas színvonalon) vagy ha Amerikába költöztek, pár év után ugyanúgy elváltak tőlük, ahogy azt a romlott, emancipált amerikai feleségek is tették volna.
Tehát a nők születésüknél fogva romlottak, és ahogy jogokat kapnak, lehetőségük is lesz rá, hogy ez előjöjjön belőlük...
Iszonyúan meg vannak sértődve az amerikai nők, hogy nem kellenek a férfiaknak - és főleg, hogy a férfiaknak van lehetőségük normális nőket is választani helyettük...
Akkor mégiscsak azt kell kiindulópontként venni hogy a jog alapja az erő?
Abszolút Igazság megfejtése a múltkor, csak egy más logika eredményének tűnt.
Én a kötelességek fogyatkozását hiányolom, mert az erőt ..hm.. a jogokat biztosító erőt valahogy nem a normalitás hanem a másság védelmében látom felhasználni.
Úgyhogy nekem nem csak érvényt kell szereznem a nyugodt pihenéshez való jogomnak, hanem azt a látszatot is fönn kell tartanom, hogy az én pihenési igényem védendő másság. :-(
A "jog" csak egy kijelentés arról, hogy a világnak úgy kellene működnie. Pl. ha azt mondod, hogy a szólásszabadság egy alapjog, akkor kijelented, hogy a szólásszabadságnak szerinted léteznie kellene.
Ez önmagában csak egy elképzelés, ami a fizikai valóságban nem létezik, de azért fontos mégis, mert kijelöl egy célt. Nem tudod jobbá tenni a dolgokat, ha nincs egy tiszta cél ami felé haladsz.
Zavar akkor keletkezik amikor emberek úgy beszélnek a jogokról, mintha azok betartatnák önmagukat, vagy az Úristen leszállna az égből és betartatná azokat. Csak olyan jogokat tudsz gyakorolni, amiknek valaki gondoskodik a betartásáról, és ha az állam nem teszi, akkor neked magadnak kell a jogaidnak érvényt szerezned.
A gyereknevelés mindíg egy kaleidoszkóp volt : ha túlsötét a célterület, nem látsz semmit, ha túl világos, dettó.. és nincs két ugyanolyan eredmény, hiába a grammokra megadott receptek és fokokra megadott állásszögek. Ha egy "pikasszó" nézi, unalmasátlagos - ha én nézem akkor büszke vagyok rá mert egyedi és pont olyan hüje mint én voltam amikor olyan akartam lenni amilyen most vagyok..
(idéztem Gesztitől)
A lányom neveltetésére nem vagyok olyan büszke mint szeretnék, deazééé az se olyan rossz.. vagyis lehetne rosszabb is. Nem fogom tudni megtanítani már arra hogy a boldogsága nem a mások fölött aratott győzelem, hanem a saját magának parancsolni tudás.. és ő is el fog veszni a saját erejében, mint körülöttem minden fölmenője.
Tetszik a befejező bekezdésed, jó érv lesz nekem is a nőhatalmi harcosok ellen.. de azt hiszem hogy nem fogom tudni megóvni az én Csipetkémet a megkeseredés ellen.
Talán a gyűlölet ellen igen - mert ott leszek előtte, hogy lehet ezt a játékot jó hangulattal is játszani.
A magam módján én is vasutas vagyok, nem születtem mindentudónak, szóval szerintem kölcsönösen felejtsük el a szerénykedést, mert fölösleges :)
És nem is akarok mások dolgába beleszólni, csak a véleményem mondom el, amivel mindenki azt kezd amit akar.
Szóval a gyereknevelés szerintem úgy egy hosszú folyamat, hogy a magvait a későbbi dolgoknak már évekkel korábban érdemes elvetni. Nyilván nem hülye módon, egy hatévesnek magyarázni a párválasztás tudományos rejtelmeit, hanem az értékrendjét illetve a személyiségét formálni úgy, hogy majd amikor odakerül, akkor belülről jöjjön nála a helyes cselekvés.
Legalábbis ez az elmélet, aztán a gyakorlatban bármi lehetséges :) A gyereknek saját sorsa van, és az lehet totál ellentétes azzal amit a szülő elképzelt. Csak remélni lehet, hogy a Jóisten olyasmi sorsra szánta a gyereket, amiben az én nevelésem segíti.
És persze az ember általában akkor jön rá, hogy hogyan kellett volna, amikor már késő. Ilyen esetekben jobb belenyugodni, hogy ez volt a sors, mint beleőrülni, hogy miért nem tudtam hamarabb.
De hogy valami konkrétat is mondjak a lányok párkapcsolati neveléséről, én meg fogom mondani az unokáknak már a tinédzserkor előtt, hogy ne higgyenek a dizni hercegnős hülyeségnek, mert akkor garantáltan pofára fognak esni. A szerelem nem valami varázspálca-suhintás amitől megtaláltad "az igazit" és onnantól minden tökéletes, hanem folyamatos munka magadon ill. egymáson, amin a többség elbukik. És aki elbukik annak ettől nem megkeseredni vagy meghülyülni kell, hanem tanulni belőle. Stb.
Amúgy régen teljesen jól működött ez, a nagymamák elmagyarázták a bimbózó virágoknak, hogy nem feltétlenül a legvonzóbb pasinak a kardjába kell dőlni, mert az másnap odébáll, és amúgyis alkalmatlan lenne normális kapcsolatra - férjet kell keresni egy stabil házassághoz már fiatal kortól, amikor a lány még válogathat a kérők közül. A módszer abszolút működőképes, csak lerombolta a feminizmus, mert nőelnyomás, hogy a (nagy)szülők segíteni akarják a tinilányt normálisan elindulni az életbe.
A csalódások meg elkerülhetetlenek, csak az a kérdés, hogy mit kezd velük az ember. A feministáknak erre is van receptje: meg kell keseredni és gyűlölni kell a férfiakat. Na ettől kell megóvni a lányainkat :)
Engedelmeddel én meg nem írom minden az enyéimmel egyező gondolatmenetedre azt hogy ezzel is meg emezzel is egyetértek..
A boldogság fogalmát szerintem egyformán látjuk - legfeljebb az érzés okát (hogy mitől lehet olyan jó nekem hogy még én magam is észreveszem) na azt meg nem bánom hogy másképp látjuk.
Ami a lányaink csalódásait elkerülő tanítást illeti, sajnos nem úgy műxik hogy gyereédeslányom, megmagyarázok neked pár dolgot a te Pistidről.
Én vasutasként nem tudom az elméletét - de ha egy nyiladozó nőiességnek apaként nőiességet akarok tanítani, az elvesztegetett idő és energia. Talán eltilthatnám, de az meg nem normális mostanság - az önállósága pedig CSAK ugyanúgy működhet ahogyan az összes többié.
Legközelebb pont ugyanúgy fogja elkerülni a csalódást mint az összes sorstársa.
Az ösztöneik fölé emelkedést úgy értettem ahogyan a jólneveltség által föléjük lehet emelkedni.
Utólag beszúrom ide az elejére, hogy bár úgy tűnhet mintha valamiféle előadást tartanék, valójában egyszerűen csak leírom a véleményem, és nincs kedvem minden mondatba háromszor beleírni, hogy "szerintem", meg "én úgy gondolom", ésatöbbi. Ha valaki többet tud mint én, vagy jobban tudja, az nyugodtan kijavíthat :)
Az embernek önmagán meglátni az ösztönös működéseket szabaddá tesz és jobb emberré. Másokon meglátni lehet kiábrándító, ez tény.
Szükség van némi megértésre, egyrészt emberi oldalról - mármint elfogadni, hogy mindannyian esendőek vagyunk, olyanok amilyennek teremtve lettünk, és ez nem jó vagy rossz, ez emberi. Gyárilag vagyunk ilyenek, és ez nem a mi felelősségünk, nem mi akartunk ilyenek lenni.
(Ami lehet felelősségünk, az megpróbálni felülemelkedni azon a szinten amin a gólya lepottyantott, de ha nem sikerül az sem baj, ez nem egy verseny.)
Másrészt azt is érdemes megérteni, hogy az ösztönöknek értelme van és célja, nem csak valami bosszantó hülyeség amit a teremtő vagy az evolúció szórakozásból ránk sózott. Önfenntartás és fajfenntartás szempontjából frankók ezek az ösztönök, még úgy is, ha teszem azt az egyént olykor szivatják, akár a saját ösztönei, akár a másokéi.
A boldogságod ne rontsa el, hogy az emberi élet évmilliós történetéhez szükség volt arra, hogy az emberekben legyen pár automatizmus, ráadásul nemenként eltérő. Ez van.
Akinek ez a tény mégis túl súlyos, annak át kell esni a tipikus gyászolási 5 fázison, de ennek a túlvégén már úgy jössz ki, hogy akár boldogabb is lehetsz mint azelőtt voltál. Ráadásul a tudatos boldogság értékesebb mint a tudattalan.
A boldogság különböző szinteken mást jelent. Az egyszerű embernek valami múlandó jóérzés amit valami külső tényező okoz, mondjuk összejött egy randi vagy vett egy új mosógépet. Ez színtiszta ösztönvezéreltség. Az is ezen a szinten van, hogy amíg dúl a love az asszonnyal és napi a kufirc addig világítunk a boldogságtól, aztán a dráma első jelére hülyét kap az ember és szenvedni kezd :)
Az emberi fejlődés útján az első lépés rájönni, hogy a valódi boldogság döntés kérdése, és nem függ semmilyen külső tényezőtől. Persze ha valaki nem ezen a szinten születik és fel kell kapaszkodnia ide, az sok huzavonát igényel a saját egójával, ami ragaszkodik a tévképzethez, hogy attól lesz boldog ha kap. Kufircot, pénzt, hatalmat, piát, akármit.
De most ahelyett hogy tovább papolnék inkább belinkelem Márai gondolatait a boldogságról.
"Kiút" nem létezik az emberi sorsból :) Azt sem egyszerű megérteni/elfogadni, hogy a világ minden gyerekkel újjászületik. A Jóistennek valami hülye fétise lehet ez, hogy ugyanazt a gyarló, esendő emberi sorsot újra meg újra át akarja életni velünk többmilliárd verzióban, amik éppen csak egy paraszthajszálnyit különböznek egymástól. Vagyis nem lehet a lányainkat és fiainkat "immunizálni" a sors ellen - meg fogják tapasztalni amit meg kell, ez van. Persze megpróbálhatjuk őket a saját egyéni útjukon egy kicsit előrébb segíteni, mondjuk ha minél hamarabb átadjuk a tudást amivel rendelkezünk, de rajtuk múlik, hogy ebből mit értenek meg. Információt adhatsz át, de megérteni csak maga az alany képes. Én a családban próbálom terjeszteni az igét, van akinél sikerrel, van akinél nem. Ehhez sem szabad az embernek hozzákötni a boldogságát, mert garantáltan várják csalódások.
"lányaink elkerülhetetlenül belemásznak olyan érzelmi helyzetekbe ahonnan csak sérült női egóval mászhatnak ki"
Talán azt kellene megtanítani nekik (amit a fiainknak is), hogy amikor az ember sérül akkor van egy választási lehetősége, hogy jól reagál erre, vagy rosszul. Bármekkora a fájdalom, lehet rá jól reagálni, ha az ember úgy dönt, hogy úgy próbálja elkerülni a jövőbeli fájdalmakat hogy a pozitív emberi tulajdonságait fejleszti. Legközelebb megelőzi a bajt, jobban odafigyel, törekszik a jobb megértésre, türelmesebb lesz, empatikusabb, ésatöbbi.
De persze lehet a rossz utat is választani, megpróbálni úgy elkerülni a jövőbeli fájdalmakat, hogy ezentúl mindenkinek a k. anyját, engem többet nem b*sznak át, mostantól keményebb leszek és önzőbb, stb.
Nem kell túl sokat agyalni hogy rájöjjön az ember, melyik út vezet jobb élethez. És ezt meg lehet próbálni elmagyarázni bármelyik gyereknek, aztán ha meg is érti, akkor lehet pezsgőt bontani :)
Ja, és ez nőkre és férfiakra ugyanúgy vonatkozik, legföljebb a konkrét kis részletek lehetnek kicsit különbözőek.
Az egyik legfontosabb eleme az imént említett törekedésnek a jobb megértésre, hogy megértjük a másik nem ösztöneit, mert ezzel tengernyi fölösleges problémát tudunk megelőzni. Mondjuk ezt le lehet faékesíteni, egy tinédzsernek egy mondatban átadni a lényeget, hogy jó szex nélkül nincs jó kapcsolat, és vonzóság nélkül nincs jó szex, vagyis az élet egyik legfontosabb eleme vonzónak lenni/maradni, sőt, lehetkötelező fejleszteni. Nőknek és férfiaknak egyaránt, csak máshogyan. Ha ez megvan, már hajóhossznyi előnnyel indul az életbe a gyermeteg :)
Van itt egy érdekes ellentét, hogy ha valaki fiatalon megérti a másik nemet akkor az lehet eleve boldogabb, de ha valaki csak később, középkorúként érti meg a dolgokat az lehet csalódás.
"az ösztöneik fölé emelkedett férfiak boldogtalanok"
Az "ösztönök fölé emelkedni" ugyanolyan illúzió mint azt képzelni, hogy bennünk nincsenek vagy minket nem irányítanak. Az ösztönök fölé emelkedni több évtizedes spirituális munka, amit senki nem tesz bele. A legtöbb amiben az átlagos halandó, mint te meg én reménykedhetünk, az a megértés. Attól, hogy érted az ösztönöket még nem szűnnek meg, és irányítani sem igazán tudod őket. Kicsit talán lejjebb tekerheted a hangerejüket, de alapvetően ott maradnak.
(Kétféle hiba létezik az ösztönökkel kapcsolatban, és mindkettő az egó önfényező hülyesége: 1. amikor valaki azt képzeli, hogy ő túl civilizált vagy túl okos ahhoz, hogy olyan mucsai ostobaságok legyenek benne mint az "ösztönök"; 2. amikor valaki azt képzeli, hogy vannak benne ösztönök, de ő annyira penge, hogy uralkodik rajtuk.)
Az igazi "haszon" az ösztönök megértéséből az, ha a másokét manipulálni tudod. Persze ezzel vissza is lehet élni - egyéni erkölcsi felfogás kérdése, hogy ki mit enged meg magának.
És igenis léteznek rengetegen, akik boldogok a tudással együtt, csak fel kell dolgozni azt, és minél később jön a tudás, annál nehezebb lehet megemészteni.
..de a végkövetkeztetésedből nekem a megnyugvás mellett elégedetlenség is leszűrődik.
Mert most már azt is tudom hogy tudatosan boldognak lenni sokkal nehezebb.
A nőhatalom anyai tanításával eltelve az a "szivatás" nem volt feltűnő de voltam közben boldog is.
Nem panaszolom, nem kell megoldanod helyettem. De a nőkről szóló álmaimban való csalódás csak a tapasztatlanok fölé helyez. Nem adja azt a "dekrrvajó nekem" -érzést.. sőt most elérhetetlennek látszik. Mint a MATRIX -ban Cypher.
Nem visszavágyakozom az erőműbe, mert ott sem vagyok már otthon.
Jók a példáid az ösztönös gondolati szabványokra, de nem látom a kiutat.
Mert a lányaink elkerülhetetlenül belemásznak olyan érzelmi helyzetekbe ahonnan csak sérült női egóval mászhatnak ki. Nincs szükségük és lehetőségük elkerülni a vonzódásuk célszemélyének kétbites önzőségét. A fiaikat ebből következően tanítják arra hogy a nőkkel szemben így meg amúgy kell viselkedni - mert velük anno ÚGY kellett volna.
Szerintem nem várhatjuk el hogy lássák hogy mi lett volna másképpen - ha az akkor úgy történik.
Nem : a kirájfi meg a kirájlány örökké meg soha, és élnek boldogan amíg meg nem halnak.
(csakis végelgyengülésben)
Szerintem ebből az következik, hogy az ösztöneik fölé emelkedett férfiak boldogtalanok, az ösztöneik fölé emelkedni képes nők nem élnek ezzel a képességükkel - az ösztönös emberek pedig kirájok meg kirájnők akarnak lenni.. mindegy mibe kerül.
Na igen, ez nem egyszerű téma, de hál'istennek belebukni nem lehet :)
Első lépésként bőven elég annyi, ha az ember megérti, hogy benne is dolgoznak ösztönök (a szexen kívül is), és befolyásolják bizonyos érzelmeit, döntéseit, illetve hogy ezeket az ösztönöket az evolúció alakította ki. Azért ez még nem valami titkos azték misztérium, szerintem egy átlagos IQ-val simán megérthető, és nincs semmi veszélye, viszont az emberek 90%-a még ezt a szintet sem éri el. A legtöbben azért, mert egyszerűen nem gondolkodnak, sokan mások meg azért mert azt képzelik, hogy ők irányítják saját magukat és hülyeségnek veszik, hogy őket befolyásolná valami állatias bigyó, mint az "ösztön". Ők azon már túlnőttek, túl okosak és civilizáltak... Na ezek a legtudatlanabbak és esnek pofára a legnagyobbakat.
Közben meg általánosan megfigyelhető, hogy ilyen alapprogramok irányítják az embereket, hogy a nő érzelmi alapon próbál békét teremteni, a férfi meg értelmi alapon próbál igazságot tenni. És ha az ember még saját magán sem látja meg ezeket, akkor k*rvanehéz neki megmagyarázni, hogy 1. ezek az ösztönös viselkedésmódok bizonyos helyzetekben nem alkalmazhatóak, hiába erőlteti az ember, nem jó eredményre vezetnek; 2. amúgy meg kiegészítik egymást és mindkettőre szükség van, csak tudni kell hogy melyikre mikor.
Az ösztönökkel kapcsolatos nemtudás és nemértés egyik eredménye, ha valaki mindig és minden helyzetben a saját ösztön-módszerét erőlteti, a másik nemét pedig mereven elutasítja és hülyeségnek tartja - és még azt sem tudja, hogy ezt nem is tudatosan teszi, csak zoknibáb 1 millió év evolúció kezén. Egy automata amibe a jóisten azt programozta, hogy egy gondolati sémát kalapácsként használva mindent szögnek nézzen. Én nagyon szomorú lennék, ha lenne lehetőségem magamban felismerni az ilyesmit, de valami hülye okból elutasítanám, mert szerintem teljesen más életminőséget és bölcsességet jelent érteni dolgokat, mint nem érteni, legfőképpen ha a saját lelki-szellemi működésemről van szó.
Ha szabad a saját példádra egy kicsit más fényben világítanom: téged is a nemtudás szivatott, és a megértés segített rajtad.
Szerintem ez a megállapítás az erősekre vonatkozik.. én nem várnám el egyik gyenge nőmtől se hogy az önjavítgatás göröngyein botladozzon és esetleg engem is magával rántson valami lélek-szakadékba.
Az ösztönösségen felülemelkedni szerintem nem ugyanazt jelenti kettőnknek.
Én úgy tapasztaltam hogy a neveltetésem legnagyobbrészt pont az ösztönös reakcióim ellen volt célozva. Aztán mikor láttam hogy a sikeres hímnermű társaim milyen ösztönösen viselkednek a nőikkel, akkor egy darabig értetlenkedtem hogy hogyan lehetnek ilyen neveletlenek.. aztán huszonöt évvel később mikor muszáj volt megfejtenem hogy miért váltak el tőlem, a Ferfihang -ról megtanultam hogy mi a célravezető viselkedés. (hát igen : az ösztönös)
Szóval énnem tudom hogy ez a tudatalattira való rálátás, vagy csak tanultam a hibáimból - de most azt tanítgatom minden nekem érdekes férfi-elmének hogy senki ne bízzon a női jólneveltségében.
Általános emberi dolog, hogy jó felismerni magunkban az ösztönöket, és megtanulni kezelni őket. Amíg az ember az ösztönei rabja, addig automataként csinálja amire azok kárhoztatják, és még csak fel sem fogja, hogy automata, mert nem tud róla, hogy lehetne máshogy is élni.
Attól a nő még nő marad, a férfi meg férfi, hogy kicsit jobban rálátnak a saját tudatalattijukra :)
Ki ne segítsd a nőies észjárásból Szibilliát, mert attól nem lesz senki boldog.. a másik nem elméjével rendelkező emberek mindkét térfélről a szörnyebb-féle képességeket használják túlzottan.
Maradjon inkább Szibillia a női térfélen - te pedig vedd észre (és legyél megértő, ha tudsz éppen akkor megértő lenni).
Zdravo Szibillia, a vasbetonból készült békegalambnak pont ilyen a hangja.. hidd el nekem, egy távoli múltban én már hallottam ilyent ..egyszer.
(vagy egy másik életemben ? Nnna az biztos hogy nem sokszor)
Konkrétan a témához annyit, hogy a feminizmust nem azok művelik, akik érintettek benne.
És nem azok értenek hozzá akik látják már az apró betűs részeket is a lap alján.
Te azt meséled nekünk, amit a lányodnak kéne hogy taníts.. és mi örülünk is ezeknek a gondolataidnak - de nem azt értjük meg belőle, amit a lányod értene. Nem reménytelen Aphelix -szel közös hangulatot találnod, érti ő is hogy nem férfi-lehúzó úton jutottál a mai meggyőződésedhez.. és azt is hogy szerintem is férfi lett az egyedülálló anyaként fölnevelt fiad.
Annyit higyj el, hogy a törvényeknek ellentmondó esetek nem érvénytelenítik a törvényeket.
Aphelix a törvényeket mondja, te pedig a saját tapasztalataidat szegezed azokkal szembe.
(pedig van közös halmaz, van szintézis a te esetedben is)
(tuudom-tuuudom, hogy Aphelix hozászólása alá írtam Szibilliának.. az meg a krómacél falnak szólt)
Szerintem hasznos spirituális előrelépés lenne az életedben, ha felismernéd hogy sok dolgot a tudatalattid intéz ösztönösen, és ez a tudatos lényeden egy korlát. Az ösztönöket fel lehet ismerni, meg lehet érteni, és a tudatos gondolkodás képes felülbírálni azokat, ha úgy látja jónak - de ennek előfeltétele, hogy a tudat ránézzen az ösztönökre és elkezdje vizsgálni őket.
Ha olyasmiről vitáznánk, amihez te értesz, én meg nem, akkor szerinted mit éreznél? :D
Nem azt mondtam, hogy mindenben hibás vagy és semmit nem tudsz - én konkrétan a feminizmusról beszéltem, és mindig el is kezdtem magyarázni, hogy miben tévedsz, csak ezekre mindig immunis voltál. Miért olyan nehéz fel- ill. beismerni, ha valaki más jobban ért egy adott témához, mint te? Nekem eszem ágában sem lenne vályogvetőkkel vitatkozni a vályogvetésről, és aztán megsértődni azon hogy nem közeledik a véleményük az enyémhez a témában. Nem értek a vályogvetéshez, de legalább fel- és beismerem, hogy nem értek hozzá, és vályogvető fórumra tanulni megyek, nem leugatni a szakértőket :)
És nyugodtan haragudhatsz rám, de azzal nem leszel előrébb, egy körömpiszoknyival sem lesz több tudásod, mint tegnap volt. Nekem sosem öröm, ha a másik fél nem profitál a párbeszédből. Szóval hadd tegyem fel a kérdést: te azért vagy itt, mert szeretnél többet tudni mint tegnap, vagy csak az időt múlatod random beszélgetésekkel amikben mindenki odavet valamit a képernyőre és közben úgy nagyjából jól érezzük magunkat?
S nem mellesleg ez megint tökéletesen ábrázolja a férfi és a női mentalitás különbözőségét. Nálunk nagyobb jelentősége van az értelemnek, nálatok meg az érzelmeknek. Nekem az a fontos, hogy kiderüljön az igazság és gyarapodjon a tudás, neked meg az, hogy senki ne érezze magát kellemetlenül.
Mindenben hibás vagyok, semmit sem tudok, nem látok, tévedek.
Ennyi elég is volt ebből.
Nem teszek mosolygós jelet, nem azért, mert haragszom, vagy dühös vagyok, vagy bármilyen negatív érzésem lenne. Azért nem, mert nincs olyan jel, amit most érzek irányodba arra, amit írsz és ahogy kezeled ezt,
Már ott tévedsz, hogy férfi oldal van meg női oldal. Megosztók vannak, illetve azok akik a megosztók ellen próbálnak fellépni. A félreértéseid miatt pedig pontosan a megosztók érdekeit szolgálod. Homályos, hiányos, torz képed van a téma valódi természetéről, így kb. azt lehet mondani hasonlatképpen, hogy békítő szándékkal azt szeretnéd elérni, hogy az áldozat ne emelje fel a kezét védekezésképpen az ellen, aki épp baltával veri szét a fejét, mert a kéz felemelése nem szép gesztus.
(És nem, a tettes-áldozat viszony nem a férfi-nő kapcsolatra értendő.)
Segít esetleg, ha elárulom, hogy a transz-mozgalom ami a gyerekek megcsonkításáért lobbizik, az a feminista mozgalom következő hulláma? Ezzel elkezd derengeni, hogy valami nem egészen úgy van, ahogyan hitted?
Ezzel a hajós sztorival meg arra próbálsz utalni, hogy a fehér emberek között még a bűnözők leszármazottai is békésebbek és szabálykövetőbbek, mint az átlagos színesbőrű bevándorló?
Na, ebben egyetértünk. A béke pártján állok. Mivel itt a férfi oldalról vagy te, és nincs itt egy véresszájúfeminiszta, őt nem "kell" békülésre kérnem. :)
Még az jutott eszembe arról, amit írtál, hogy én nem olvastam feministákat, vagy olyan blogot igazán, vagy nem ismerek olyan nőt. És így nem tulajdonképpen nem látom őket.
Csak a férfiak oldalát. Nem csöppentem soha a másik oldalra.
Hogy érteni nem értem egyik oldalt sem -írod-, azt valahogy nem tudom elképzelni, de elfogadom, hogy lehetséges. :)
Amit csinálsz, az az anyai békítő startégia kivetítése egy tudományos párbeszédre. Azért erőlteted a kompromisszumot, mert az anyai ösztöneid arra vannak hangolva, hogy a veszekedő gyerekek között úgy kell békét teremteni. Ez a maga helyén nagyon jó dolog, csak itt olyasmire akarod használni amire nem való. Felnőtt emberek tényeket az alapján határoznak meg, hogy mi az igazság, és akinek igaza van, az nem azért ragaszkodik hozzá, mert "egyoldalú", hanem mert az az igazság :) Aki hazudik, az más okok miatt ragaszkodik a hazugsághoz, ezeket oldalakon át lehetne sorolni. Mindenesetre a megoldás nem az, hogy béküljünk össze a hazudozókkal félúton - már csak azért sem, mert ők erre se nem hajlandóak, se nem képesek. Mi már réges rég túlmentünk a félúton például azzal, hogy ki nem szarja le ha az alkotmány a nőknek többletjogokat ad - csak ezt a feministák nem arra használták, hogy oké, akkor kiegyeztünk egy olyan "kompromisszumban", hogy nekünk jobb mint nektek, hanem arra használták, hogy még több gyűlölködést szítanak és még több jogot követelnek. Ahányat léptünk feléjük békítő szándékkal, ők kétszer annyit léptek hátrafelé.
Szóval legalább háromféleképpen téves a megközelítésed, és még csak nem is sokoldalú, mert nincs elég tudásod a téma tényeiről. Bizarr módon azt lehetne mondani, hogy a te hozzáállásod nulla-oldalú, csak külsősként próbálod békíteni a feleket, anélkül hogy a vita bármelyik oldalát értenéd. És ezzel nem sértegetni akarlak, inkább felébreszteni, annak ellenére hogy szemmel láthatóan ellenállsz az ilyen kísérleteknek :)
