Mind a VALAKI, mind a VALAMI . lehet bármely ember (egykori, élő vagy virtuális)... lehet bármiféle élőlény, tárgy, fogalom..stb.... a lényeg hogy ELVÁLASZTHATATLANUL és/vagy közismerten együvé tartozzanak,,!!
Oskar Schindler német üzletemberről van szó, aki több mint ezer lengyel zsidó életét mentette meg a második világháború során a holokauszt alatt azzal, hogy a Németországból áttelepített gyárában foglalkoztatta őket.
Ezt dolgozza fel a Schindler listája c. Spielberg film, mely hét Oscar-díjat nyert el.
(Kapcsolódik az előző megfejtéshez, mivel ők Jákob fiai voltak. Jákobnak négy feleségétől 12 fia született. Az apának József volt a legkedvesebb, és ezt nem is titkolta. A testvérek ezért haragudtak Józsefre, mert ő mindig kiváltságokat élvezett. Elhatározták, hogy elteszik láb alól. A mezőn összeverték, de az életét mégis megkímélték. Hogy valami haszonra is szert tegyenek, Józsefet eladták rabszolgának, otthon pedig azt hazudták, hogy testvérüket a vadállatok tépték szét.)
Egy magyar vonatkozású, ami szerintem Kölcsey Ferencre utal talán:
A költő fél-szemére vak, de messzebb lát, mint kortársai. Isten kezében tiszta lap: népét óhajtja megváltani. Nyelve s elméje tisztaságát a politika sem nyelte el, szent dalát mormolják, kiáltják, amíg magyar még énekel.
Most komolyan! Csak nincs rossz érzésed? Én is ezerrel kerestem, oszt" még azt sem találtam meg, amit Te legalább megtaláltál, még ha nem is erre gondolt csalafinta Vénvasutas játékostársunk.
Sokszor a téves válaszokból is lehet ám tanulni!
Most legalább már azt is tudom, hogy van (volt) egy barkó népcsoport, aminek a madara a pinty. Ráadásul Palády-Kovács Attila: A barkóság és népe c. könyvébe is belekukkantottam a válaszod miatt, mivel életemben még nem hallottam róluk idáig. Nagyon érdekes a könyv, egyszer ha lesz időm, el is olvasom.