Juhász Péter a Kendermag Egyesület vezére. A kendermagos, aki könnyű drogok használatát szorgalmazza és reklámozza.
A Milla egyik fő célja is a könnyű drog szabad használata lesz.
"Azt mondtam, csak nem fogtad fel, hogy a legális drogoknak is lehet rövid távon hasznos hatásuk, bizonyos orvosi esetekben is hasznosak, de mértéktelenül, nagy mennyiségben erős mérgek, és erősen addiktívak, és halált okoznak."
Én pedig arról írtam, hogy amennyiben a füvet a kávéval állítod párhuzamba - és következetes is maradsz az érveidhez -, akkor nem állíthatod azt, hogy a kávéval ellentétben mégis szigorúbban kezelnéd, mert akkor
i) nem lenne magyarázható, miért hivatkoztál a kávéra és
ii) pontosan úgy érvelnél (ld. szokások stb.), ahogy azt másnál kifogásolod.
Továbbá azt is mondtam, hogy amennyiben nem tartod elfogadhatónak a szokásokra történő hivatkozást a szereket illetően, hanem helyettük a "racionális" (muhaha!) érvekkel példálózol, akkor azt is magyaráznod kellene, hogy az összes drog esetében milyen hozzáállás lenne a követendő, ugyanis számos olyan tiltott szer van, amelyik állítólag nem olyan káros, mégis tiltott. És nem csupán nálunk.
Tisztára logikátlan amúgy ez az álracionális balfékség.
"A kávé sem volt mindig hagyomány, a cigi még úgyse, sőt a ma fogyasztott alkoholok se voltak mindig a hagyomány részei."
Pontosan így van. És ha a füvet sikerül átnyomni, akkor előfordulhat, hogy 50 év múlva az lesz teljesen természetes. Csak idő kérdése az egész. Előfordulhat az is, hogy belátható időn belül nem lesz az. Az is megeshet, hogy a hollandoknál is változik a helyzet és 50 év múlva rossz álomként fognak emlékezni arra, hogy volt ilyen próbálkozós korszakuk.
Amúgy nem tudom kéne-e mégegyszer. Most azt mondom hogy nem, legálábbisd nem hiszem. De fene tudja, egy nagy buli hevében sok minden megeshet, bár jó ideje inni is alig iszok, ezért nem hiszem.
Nem mondtam olyan. Azt mondtam, csak nem fogtad fel, hogy a legális drogoknak is lehet rövid távon hasznos hatásuk, bizonyos orvosi esetekben is hasznosak, de mértéktelenül, nagy mennyiségben erős mérgek, és erősen addiktívak, és halált okoznak. Érted-e ezt?
Értem, tehát akkor a fű ellen az a egyetlen érved ,hogy az nem hagyományos szer, szemben az alkohollal. Ne haragdj, de ez egy marhaság. A kávé sem volt mindig hagyomány, a cigi még úgyse, sőt a ma fogyasztott alkoholok se voltak mindig a hagyomány részei.
Mondjuk 1200 éve hagyományosan kumiszt vedeltünk. Szerintem igyunk azt, de töménytelen mennyiségben.
Vagy igyunk csak bort mint a középkorban, amikor bor fogyasztás sokkal magasabb volt, szinte csak ittak, vizet nem igen( kevés volt az jó minőségű ivóvíz, ez történelmi tény). Hagyomány. Lehetne csak bort inni, igaz a középkori bor egész más volt mint amit mi iszunk, de na és.
Fűvel személyestapasztalat? Hm. Nézd, most írjak erre? ha azt írom már próbáltam, végképp egy drogos fűpárti alak leszek( bár amúgyis neten mindenki azt mond amit akar) és egyébként is, írjam le hogy illegális dolgot műveltem? Szerintem nem jó ötlet.
De mondjuk feltételes módban, hogy egyetlen alkalommal ha kipróbáltam volna, az történt volna...hogy hárman körbe adjuk...sokat nevettünk...és néztük a semmit...és kissé kiesett az időérzék...meg olyan furcsa lett kicsit minden...és...rohadt éhesek lettünk( bár hármunkból csak ketten)Na, ez történt volna, de mivel hát illegális, nem volt ilyen. Gyáva vagyok, én ugyan be nem vallom.
Ezen felül máskor láttam másokon többször is a hatását, és egyik se képzelődött.
Ezzel szemben, láttam olyat hogy annyit ivott valaki hogy szó szerint elájult,vagy órákon keresztül nem lehetett értelmet verni bele, annyira nem tudott magáról. És ha személyes tapasztalat, volt olyan hogy annyi vacak pálinkát és bort ittam össze( fiatalság-bolondság) hogy nem tudom hogy mentem haza. Semmi emlékem nincs, tudom hogy hazavittek mert elmesélték, de szinte semmi.
Ja, és nem vagyok én liberális,(vagyis attól függ miben) csak az a bajom hogy olyan érvek miatt ellenzik a füvet, amik alapján a legális drogokat is lehetne tiltani. Ez meg egy marhaság.És nem azért kéne legalizálni mert szeretnék füvezni, szeretene a franc csak ne marhaságok miatt tiltsuk.
Nekem. Se nem iszom,se nem dohanyzom,de kavet is csak evente kb 10x iszom. Nem mondom ez a kovetendo,de azert nehogy mar a fu legyen a legjobb dolog a vilagon.
"...tehát ha az a hagyomány, hogy egy májra ható mérget iszunk, akkor lehet."
Pontosan erről van szó. Örülök, hogy azt mondtad, hogy érted, bár tudom, hogy ironizálni próbáltál. Mégis erről van szó. Ha nem erről lenne szó, akkor nyugodtan rágcsálhatnák a kokalevelet itthon is. De mégis miért nem teszik? Mibe kerülne külföldről behozni és itthon rágcsálni? És mégsem tesznek így. Sőt! Szerinted mi állhat emögött? Valami logikusat véss már ide, légy szíves!
Az baj, hogy semmi érvetek nincs a fű ellen. Semmi az ég világon. Csak a mellébeszélés megy. Miért legyen tilos a fű? Mert káros? Leírtam, hogy legális drogok is ugyanúgy károsak. Elbódítja a tudatot? Az alkohol is.
Akkor? Az a érv ellene, hogy a fű nem hagyományos, az alkohol meg igen? Ne röhögtess már , ez nem érv. Ez marhaság.
És én követezetes vagyok, csak te ezt nem fogod fel, és csak azért tiltsák a füvet mert csak és kész csak.
Nagy dolog. Van aki annyit iszik ,hogy önmagát se ismeri meg, személyenként változó, de megfelelő mennyiségű tömény után, van aki a tükörképét se ismeri fel. Meg most komolyan, kinek nem volt olyan élménye, hogy iszok mégegyet és aztán otthon ébredek fel?. Nagy dolog. (bár nem helyes)
Egészen addig fogsz így érvelgetni, ameddig nem kapsz egy listát (megj.: a drogos topicokban egy csomószor operálnak vele), amelyen feltüntetik az elterjedt drogokat azok károsságuk (halálos dózis, addikció stb.) függvényében, majd megkérdezik tőled, hogy akkor a listáról miképpen válogatnál.
Mert ha a legkárosabbak közé tartozó alkohol és dohány esetében is úgy véled, hogy bár nem támogatandó, de azért mégse tiltsák (ld. fű), akkor izgalmas lesz látni a reakcióidat a dohánynál és alkoholnál kevésbé káros, jelenleg tiltott szerek esetében.
Mert ugyebár, ha a tiltás ellen vagy, akkor... és itt ismét a következetességed lesz próbára téve.
Ja, szokás, norma hagyomány....tehát ha az a hagyomány, hogy egy májra ható mérget iszunk, akkor lehet. Értem. Vagy ha az a hagyomány, hogy olyan szert szívok be ami tüdőrákot okoz, azt is lehet. A hagyomány a lényeg...bravo. Hagyományból halunk meg egy rakás mérgező vacaktól. Így teljesen rendben van.
Pontosan azért nem, mert veled ellentétben nagyon jól tudom, hogy ezen dolgok szabályozása nem olyan elvek és elképzelések mentén megy végbe, mint amilyenekre te hivakozol. Pontosan tudom, hogy mennyire számít a szokás, a norma és a hagyomány. Te pedig nem tudod, mégis alkalmazod, miközben arra vagy kiakadva, hogy mások miért tesznek így.