Igyekeztem utána olvasni a a következő témának, de nem találtam érdemi infót.
Használok egy Garmin eTrex 30-as készüléket vagy 5-6 éve. Nagyon szeretem, sokat használjuk és még többet is tud, mint amit kihasználok. Csupán egyetlenegy problémám van vele; az istenért sem bírom rávenni, hogy a gyalogtúrákon jelezzen forduló előtt, letérésnél, stb. Mindent megpróbáltam; térképet cseréltem, software-t frissítettem, mindenféle hangot állítottam be, különböző útvonaltervezési funkciókat állítottam át, de semmi. Azzal viszont az őrületbe kerget, hogy ahogy beülünk a kocsiba, rögtön csipog minden vacakért. Olyan mintha csak egy bizonyos sebesség felett működne a hangjelzése. Kipróbáltam autóban is. Gyalogos módban hagytam, de földúton mentem autóval és ott láss csodát minden forduló előtt jelzett hanggal is.
Mi a fenét tudnék vele csinálni? Nem mondom, hogy rettentő nagy probléma, de néhe elkallódik a figyelmünk, elbeszélgetünk egy letérőt, stb. Szóval ha már a leírás szerint ennek működnie kéne, jó volna, ha tényleg működne is.
Két éves Garmin Drive 60 LM masinámban lehalt az akkumulátor, pontosabban az történt, hogy vagy csak hosszas "rábeszélésre", vagy egyáltalán nem indult be a készülék, és a Garmin Expressre se tudott feljelentkezni a laptopon.
Kivettem az aksit, és azonnal helyreállt a rend: akku nélkül a masina a hálózati töltőről és az autóban is beindul, működik, és kommunikál a laptoppal is. Nosza, vettem bele egy új aksit, de mivel a gyári típusszámút (361-00056-08) nálunk nem lehet kapni, a méretei alapján a 361-00056-00 jelűt vettem meg, ami nem 830 mA-es, hanem 1100 mA-es. A kijelzőn megjelent ugyan az akku emblémája, de teljesen feketén, a töltést jelző villámmal, ami ugye azt jelenti, hogy üres, de tölteni nem volt hajlandó, viszont a GPS ugyanúgy működik, mint a kiszerelt akkunál.
Mi lehet a jelenség oka? Attól, hogy az új akkunak nagyobb a kapacitása, mint az eredetinek, elvileg működnie kellene a rendszernek. Esetleg a töltést szabályozó áramkör halt le az alaplapon? Az új akkut visszavették ugyan hibásként, de cserélni nem tudták, mert már nem volt készleten. Érdemes egyáltalán egy másik aksival próbálkozni? A külső méreteken és a csatlakozó kialakításán kívül van jelentősége a típusszám utolsó két számjegyének?
A 10e útpont se tűnik túl soknak manapság (LINK) ..ez kevesebb mint 3 óra ha (?) bután logol. Android alkalmazások szinte korlátlan mennyiségűt logolnak, igaz ha a kijelző aktív, akkor zabálják az aksit.
Nekem csak valamilyen útvonalat kell bejárnom, és az útvonalon útpontokat kell megjelölnöm vele. És ezt a bejárt útvonalat odaadni egy intézménynek. Kicsit egyébként mellé fogtam ezzel a gps-el. Ezt a vaterán vásároltam (15e ft-ért), és azt hittem hogy egy sima adatkábel elég a számítógéphez való csatlakozáshoz. Aztán mikor megjött a készülék akkor láttam, hogy ide speciális adatkábel kell. Most már kicsit bánom, de hát késő.
Egyaránt használok 62 és 64 sorozatba tartozó Garminokat, de lassan már csak kegyeleti okokból :-) az androidos LocusMap és LocusGIS lassan mindent kiszorít - nem véletlen...
Sziasztok! Vettem egy Garmin Nüvi 205W navigációs készüléket használtan. Frissítettem a térképet és a szoftvert is rajta. Most viszont menet közben többször újra indul a készülék. Ez mitől lehet? Járt már valaki így? üdv: Bálint
Nos, pont ez az opció érdekelne bővebben. Pl, indulok a kikötőből, nyomogatom a pontokat míg a kívánt helyet elérem. És aztán ezt ő automatice menti, vagy nekem kell menteni kézileg?
Nekem csak annyi kellene, hogy ha elindulok valamerre, akkor tudjak köztespontokat beletenni, majd ezek a pontok alapján utvonalat terveztetni, amin eltalálok az adott végpontra, majd vissza a kiindulási ponthoz.