Most látom, hogy itt csak a házimunkákrólvan szó, meg olyan butaságokról, hogy ki fizessen, meg ki vezesse a kocsit... szerintem mindegy. Ha azt látja maga előtt, hogy a családban mindenki végzi a dolgát és senkit nem szolgálnak ki vélt kiváltságból (mondjuk csak mert fiúnak született, vagy nem kímélnek csak mert törékeny kislánynak született) akkor tökéletesen mindegy ki vezet vagy ki fizet, vagy ki viszi le a szemetet.
Figyelj, nem azo múlik... nyugodtan végezheti a fiú is a házimunkát és főzhet is az apa, végülis a férfiak nagyon fincsi ételeket bírnak csinálni, én jobban szeretem azokat mint a mindenféle habkönnyű női főzeteket..
Ha megszületik a gyereked, az akkor vagy lány lesz vagy fiú (gondolom ezzel nem mondtam újat) és már génjeiben hordozza a nemi viselkedését. Majd ha lesz egy lányod is meg egy fiad is, akkor meg fogod taapsztalni, hogy ez a kérdés eléggé ... szóval nem lehet mit kezdeni vele.
A gyereknek az a fontos, hogy lásson maga előtt egy nőiességét tudatosan viselő azt szerető anyát, és egy férfiasságával megelégedett, azt tudatosan viselő apát. Az érzelmi többletet az anyjától kapja a gyerek, a kihívásokat inkább az apjától. Anya inkább a biztonság, apa inkább a kaland, - egy fiúnak. Anya a bizalmasom, apa a hódolom, akit imádok - ha lány.
Ez a fontos, mert akkor boldog férfi vagy boldog nő lesz belőle.
> masreszt mert az apjat se latta soha "noi" hazimunkat vegezni, hat szerintem a szulok picit ellottek a dolgot.
Ez szokás és értékrend kérdése, gondolom, a férjeddel ebben már összeházasodás előtt meg tudtatok egyezni, és azóta is működik a munkamegosztás :)
Az sem baj, ha klasszikus szerepek szerint éltek, meg az sem, ha némiképp eltértek azoktól, a lényeg, hogy ilyen téren nem árt hasonló gondolkodású párt találni. Ha pedig kialakítottátok az együttélést így vagy úgy, nyilván nem bánjátok majd, ha a gyerek is azt tanulja el (bár, mint már írtam, a gyerek soha nem lesz a szülők másolata :)
Szerintem a legtöbb, amit tehettek a természeteség, a saját személyiségetek felvállalása és akkor tulképpen tökmindegy, hogy miként is osztjátok el a szerepeket. A lényeg, hogy a gyermek lássa, hogy nincsenek körülötte mártirok és áldozatok... Mellesleg nálunk totális csere volt, vgyis majdnem, mert anyám nem szurta le a disznot és nem is ásta fel a kertet, de...Az anyám sokkal inkább gondolkodott férfiasan és sokkal kevésbéé volt érzelgös és sokkal kevesebbet dolgozott igazi nöi munkákat. Apám gyurta a levestésztás, dagasztotta a kalácsot és fözte az ebédett. Talán mert egyfelöl kései gyerek volt, aki azt szokta meg, hogy a nőknek pl az édesanyjának segítségre van szüksége, másfelöl az anyja mivel csak ö volt már kicsi beleavatta a hagyományos nöi munkákba. Apám pl fözött szappant is. S legföképpen olyan munkája volt, hogy napközben is gyakran volt otthon és ilyenkor szivesen csinált valami hasznosat. Aztán felnöttünk és mi a tesommal ennél sokkal hagyományosabb megosztásban éltük az életünket... Túlképpen csak tanulságként az maradt meg, hogy mindegy milyen munkát végzünk a családért, ha azt szereteben tesszük.
nalunk pl apa,mert elvegre megiscsak o a ferfi a haznal,vagy mi a szosz..Persze vannak kivetelek ,vagy ha nelkule megyunk,akkor termeszesen en vezetek...
ha nektek magatoknak sikerul megtalalni az egyensulyt,akkor az pont jo lesz a gyereknek is....
Mondjuk igazad van hogy nem kell eroltetni. Viszont mikor olyan esetet latok, hogy a huszoneves fiu ugy kerul ki a csaladi feszekbol, hogy egy seprut se fogott soha a kezebe, egyreszt mert az anyja sosem kerte/engedte, masreszt mert az apjat se latta soha "noi" hazimunkat vegezni, hat szerintem a szulok picit ellottek a dolgot. (Ugyanigy, ha a lany nem tud egy szoget beverni a falba.) Kiveve ha rogton olyan novel koltozik ossze a srac aki ot 100%-osan ellatja.
Szigorúan magánvélemény, de szerintem csak ártani lehet azzal, ha tudatosan próbáljátok megtervezni a család életét, hogy a gyerek jó példát lásson.
A gyerek nem hülye, érzi, ha a szülei magukra erőltetnek egy szerepet. És nem a "jó" példát fogja megtanulni, csak azt, hogy neki is meg kell hazudtolnia a saját természetét és képmutatnia, hogy elfogadják.
A gyereknek is meglesz a saját természete, és nem kell attól félni, hogy a szülők példája ezt "felülírja". Elég, ha lát két embert, akik boldogan és kiegyensúlyozottan élnek, ő így tudja a legkönnyebben eldönteni, hogy a saját életvitelét a tiétekhez mennyiben akarja hasonlóvá tenni, és mit akar másképp csinálni.
Januarban szuletik elso gyerekunk, es azon filozom, hogy mi legyen a noi/ferfi hagyomanyos szerepkorrel meg hogy mit fog a baba a szulei viselkedesebol eltanulni.
Bovebben: XXI. szazad ide vagy oda, gyakran szembesulok olyan "teveszmekkel" miszerint a no helye a konyhaban van, a ferfi vadaszterulete a karrier meg ilyenek (persze sarkitva). Szerintem reszben a szulok tehetnek rola.
Nem vagyok kifejezetten feminista, de azt gondolom, hogy ha a gyereket a kezdettol fogva beskatulyazzuk a hagyomanyos szerepkorbe akkor megvonunk tole egy csomo mindent amiben lehet, hogy kesobb jol kielne magat vagypedig nem a kepessegei vagy tehetsege hanem a skatulyak szerint valasztana majd palyat.
Egyelore megbeszeltem parommal, hogy szeretnem ha a hagyomanyos szerepkortol fuggetlenul (vagy ennek ellenere) oldanank meg a hazimunkat (eddig is 50-50%-ban osztottuk meg, de lehet hogy elegge a ferfi-noi szerep szerint). Tegnap pl tobbnyire egyedul szereltem ossze a baba szekrenyet es ma lemostam az autot :))
