Keresés

Tündéralagút

 

Nem tudom, nektek mi,

nekem tündéralagút,

táguló szülőcsatorna

a világ,

melyben az értelem szüli

önmagát.

Vajúdom magam,

halkan, boldogan,

a csönd rámköszön,

angyali csóközön,

most segíts, világ!

Vajon mennyi év

 

Vajon mennyi év,

mennyi hónap,

mennyi hét

és mennyi másképp gondolt perc

lepergett benned számolatlanul

A világ zajával minden rádborul,

hogy zaklatottan élj,

csak túlélést remélj,

ne maradjon erőd,

átgondolni múltat, jövőt,

de kell, hogy legyen akarat,

mert erős vár a szív,

érezni, hinni hív,

s majd égi fény kísér tovább,

kijárva minden iskolát.

 

 

 

Megválaszolatlan

 

 

 

Egy ideje újra

kiürült aggyal

s szívvel ébredek.

Nem segít át

az éjszakán

a remény,

hogy vagy

nekem.

Megválszolatlanok

maradnak örökre

kérdéseim,

miként a Hozzád

íródott levelek.

Miértjeimre nincsen

felelet. A veszteség:

egy illúzióval

kevesebb. Így felel

kérdéseimre helyetted

maga az élet.

S én egy ideje újra

kiürült aggyal és

szívvel ébredek.

Nem segít át

az éjszakán a neved.

Mint narancsban a kék

 

Mint narancsban a kék,
végtelenül szép,
ahogy reggel sóhajt
a nyár,
és néhány madár
körbejár,
mint lusta óra
a boldog csend alatt.
Csak egy pillanat,

 

ahogy narancsban a kék,
mint remegő lábú
őzikék,
anyjukhoz bújva
szeretnek vadul,
mitől minden megjavul,
ha rájuk téved
bús szemed,
boldognak érzed
lelkedet.

 

Nincs tovább félelem
egy új nap hajnalán,
nincs benned kín és
nincs benned hiány,
nincs több sötét verem,
vagy vergődő magány,
csak narancsban a kék
talán.
 
 

Úton

 

Lábam alá gördül az út,
csendesen.
Köröttem fény,
bennem győztesen
lépdel megannyi
nyár,
ahogy a Minden
visszavár,
büszkén, boldogan.

 

Angyalszív (2003)

 

Angyalszívbe zárt végtelen,
szárnyain repülő félelem
Angyalszív repítsen az életen át,
Angyalszív dobogja sorsunk bánatát,
legyen tiéd az igaz szeretet,
angyalként éld le földi életed.

Anyaság

 

Mi anyák: csodálatos

Teremtményei vagyunk az

Istennek!

Fiam, mégis tiéd az áhítat:

Szívem alatt hordoztalak,

Míg elérkezett a pillanat

S én kezeimbe foghattalak…

Mi anyák: csodálatos

Teremtményei vagyunk az

Istennek!

Fiam, kit mellem tejével

Tápláltalak, anyám szavával

Ringattalak, fiam:

Mégis tiéd az áhitat!

 

Ölelések

 

Ha nem jön el értem a szerelem,

hogy megmentsen engem

önmagamtól, a sorsomtól

én is olyanná leszek

mint a parkban kutyáikkal

ölelkező öregasszonyok.

Ó, mindenható szerelem!

A mindenséget veled

együtt magamhoz ölelem.

 

 

 

Földöntúli fény

 

Idegen fellegekben,
testetlen égi csöndben,
ajtók zárulnak
és újak nyílnak elém.
Bennem a magány csöndje motoz,
tán Isten ujja
intézi a Jövőt bennem.
Gyönyörű a remény,
mindahányszor felragyog
a földöntúli Fény.

 

Érzés

 

Kósza napfény csöndjén megpihen
az ég kékjébe búvó végtelen.
Oly magas a tér, de tán néha elér
az érzés, ha engedem.

 

 

Elmúlás

 

Tűző nap szikkasztotta,
sárból gyúrt kicsi testét
tapasztgattam, reményvesztve.
Repedései közt az elmúlás
kacsintott felém.
Megértettem őt, s ő
örömet nyújtott, míg létezett.
Becézgettem őt,
a dolgunk ennyi volt.
Mint gyermekkorom könnyei,
az elolvadt hóember miatt,
amit úgy szerettem.
Fájdalmam könnyei
tovább apasztották,
végigfolytak rajta,
sósan, langyosan.
utat törve valami új felé.
S tavasz lett másnap,
mosolygós tavasz.

 

Semmi lettem

 

Magas felhők fátylán,
aranyló árnyak táján,
szívem útjára lépek én,
s a kósza szél
hozzám beszél.
Egy fázós alkonyon,
tüzet lobbant,
felemészt a szenvedély.

 

Majd semmi lennék,
bújva, szótlanul,
míg a világ
rögönként rámborul.
Hogy bennem az Örökké
beszéljen tovább,
kék égbolt alatt,
mondva egy imát.

 

Vagy napfény lennék,
áttűnő csöppeken,
csillámló tavaszban,
fűszál a réteken.
Hogy kristály patakként
rohanjak tovább,
az életet hirdetve,
művelve csodát.

 

Mióta semmi lettem,
mégis több vagyok,
alattam föld,
fölöttem csillagok.

 

 

Kis patak

 

Erdő mélyén kis patak,
csörgedezik hallgatag.
Mindig saját útját járja,
tudja, majd a tenger várja.
A zöld rétet átszeli,
tudja, útját megleli.
Vígan csobog a fák alatt,
szabadon a kis patak.

 

 

Önmagad

 

Tükör gyötör, tündököl,
száguldó gondolat.
S egyetlen perc alatt
lepergő létezés.
Megélni nem kevés
önmagad...

 

Valami reszketeg fény

 

Valami reszketeg fény
lámpást gyújtott bennem,
mikor vérrel, sárral
e világra jöttem.

 

Valami reszketeg fény,
mint mélybe fúró parázs,
égeti a lelkem
minden változás.

 

Valami reszketeg fény,
néha sajnálom talán,
lángját szél tépázza
minden éjszakán.

 

Valami reszketeg fény,
de benne a vígasz,
s minden új nap
új reményt fakaszt.

 

Valami reszketeg fény,
és újuló remény,
szemembe könny tolul,
fájdalmatlanul...

 

 

 

Forduló Idő

 

Forduló idő kacag,
döbbent arcokon,

árnyék,
sebzett napkorong.
E kor kitűnni hív,
de olykor negatív
minden csönd,
mi kétkedésbe dönt,
teremtve álmos ráncain
A jövő Éberét...

 

Ébren lenni

 

Szenvedély szenved...és
hajt tovább a szenvedés.
Űzött vadként,
bokroktól sebzett testtel,
vesd el,
hogy ez büntetés.

Mert fölötted fénylő napkorong
mosollyal szórja rád aranyát,
mitől szenderül a szív,
s érezni, hinni hív
minden dobbanás.

Talán látomás,
talán kósza szél csupán:
ébren lenni egy világ alkonyán.

 

 

 

 

A boldogság természetéről

 

 

Be kellett végre látnom,

a boldogság nem állapot -

csupán néhány pillanat,

mit kegyesen ölünkbe

hullajt néha az élet.

Ha kéred, nem adja,

mert fukar, áhíthatod

mégsem lesz tiéd

álom marad.

Egyszercsak mégis ott terem,

mint csillag, fennen ragyog

egeden.

Kulcsa: a szeretet.

Általa megkaphatod,

pillanatokra kezedbe

foghatod. Ha elfogadod,

tiéd lehet a pillanat.

Tűnékeny, kételkedéssel

elriaszthatod.

 

 

 

 

 

 

 

Ölelések

 

 

 

Ha nem jön el értem a szerelem

hogy megmentsen engem

önmagamtól, a sorsomtól,

én is olyanná leszek,

mint a parkban kutyáikkal

ölelkező öregasszonyok.

Ó, mindenható szerelem!

A mindenséget veled

együtt magamhoz ölelem.

 

 

 

Életközelben

 

 

Nekem életközeli élmények

sora volt az életem,

bárhol voltam,úgy éreztem,

az élet csendben, vagy zajosan

megy el mellettem.

A partvonalon állva néztem,

milyen az igazi élet

amiben nincs részem.

Most ébren és álomban

agyamban felvillannak

a képek, a túlpart felé

igyekezvén felfűzögetem

emlékezetem zsinórjára

a pillanatokat, amikor éltem.

A múlt

 

Tengeti magát az Idő
benned pihen kínt, gyönyört,
s kidőlt, rothadó fák között
a múlt: elköltözött.
Nincs, ki várja már,
hogy kattanjon a zár,
puha csókra nyíló szemmel
ébresszen a nyár...

 

 

 

 

 

Mint tovafutó.....

 

 

Mint tovafutó víz tetején

a hab-tajték, úgy bukkannak

elő eltűnő tudatom felszínén

lebegve tova - a szavak,

mielőtt elalszom,s megadom

magam. Jó lenne megragadni

a pillanatot, ahogy elillan

az éber öntudat, s a homály felé

sodródva meg-megvillan

néhány töredék gondolat.

 

 

Pillanat

 

Megragadni a jelenvaló pillanatot

nem tudod. Bárhogy igyekszel,

elillan,mire leírod, már csak egy

elmúlt pillanat. Az írást, mire

újra olvasod, már egy másik, egy

újabb pillanat. Az egész egy végtelen,

léthosszig tartó folyamat.

El kell fogadnod, ha te nem leszel,

még akkor is jön egy-egy újabb pillanat:

az időfolyamban te vagy

egy apró, emberlétnyi pillanat.

 

 

 

 

 

Sosem

 

 

Sosem volt enyém a testem,

csak belékényszerültem,

sosem volt enyém az élet,

csak kilöktek élni engem.

 

 

 

Kiszöktető vers

 

 

 

Hiába minden, testem egy

boldogtalan öregasszony teste,

májfoltos kezekkel, csúzos izületekkel.

 

Bár egy tisztaszívű kislány lelke

él bennem, meglátni nem képes senki

talán csak a versek sorain süt át, ezért

olvasd őket újra, s gondolj közben rám,

 - aki itt él bezárva mindörökre -

de kiszökik naponta egy-egy új versbe.

Tévelygéseim 12.

 

EMLÉKEZTETŐ

 

Jobb tenyerem ráteszem a bal arcomra,

bal tenyerem ráteszem a jobb arcomra.

Így olyan, mintha nem az én kezem volna.

Olyan, mint a gyengédség.

Tévelygéseim 11.

 

KIS MESÉM

 

Napjaim elperegnek.

Mert mindig csak a konyhazugoly, mindig csak a

foltos kötényke, a tál lencse.

Mert nincs tündérkeresztanyám, nincs aranyruha, gyémántcipellő.

Másra villan a Herceg szeme a bálban.

És itt a vége....

Tévelygéseim 10.

 

A TÉVEDÉS

 

Azt hittem, hogy MAJD bölcs leszek.

Vagy magam köré, önvédelemből,

falat, várat és sáncot építek,

hogy elviseljem az életet.

Tévelygéseim 9.

 

TÖRTÉNELMEM

 

Úgy keletkeztem, mint maga az Élet. Sejtjeimben hordom minden ősöm.

Tűz körül kuporogva éltem át az őskort.

Gyermekkorom öntudatlan szenvedés, szándéktalanul megfeszítve.

Középkoromban kíntól S alakba csavarodott haldoklót öleltem, s megláttam arcán a derüs békét: a halált.

Fellelkesített s reménnyel töltött el a hit az Értelemben.

Érzelmeim óceánjában örvények háztak mélybe, s magasba dobtak romantikus szenvedélyek.

 

Világom szürrealista képekre hullott szét.

Megváltást kerestem az értelmen túl.

?

Tévelygéseim 8.

 

 

KÉRDÉS

 

A vágytól, gyökerestől, az indázó gyengédségtől és még mitől szabaduljak meg?

És mit kezdjek majd - szabadon?

Tévelygéseim 7.

 

 

ADIEU

 

 

1995. január 4-én, éjfél felé, kért meg az én kedvesem, hogy azt, hogy szerelem, felejtsem el.

Annyi mindenben igaza van, lehet, hogy ebben is. Megpróbálom.

 

De van-e élet a szerelem után?

Tévelygéseim 6.

 

VEREMBÖRTÖN

 

Hallgatásodba börtönöztél.

Íme, ez volt az álom, a sikoltó, és már az is nagyon jó, ha álmomban tudok sikoltani, zokogni, üvölteni, és megváltás, ha ömlik a könnyem.

És ne hidd, hogy mindezért hibáztatok valakit - még magamat sem.

 

Megpróbáltam beszélni, aztán megpróbáltam hallgatni, aztán megpróbáltam beszélni.

 

És mindegy.

Nincs tárgyalás, nincs ítélet.

Csak a börtön.