Megdöbbentő. 2 rendbeli erőszakos közösülésért, és személyes szabadság durva megsértéséért 1 év 6 hónap? Jó magaviselettel kezdvezménnyel szabadulni? Remélem az eset során ítéletet hozó visszakapja mindazt, amit egy 14 éves gyermeknek okozott.
Miért, nálunk nem azt ölik,akinek esélye sincs az "elmenekülésre"? Pl.MÓR? Nem ítélhették meg esetleg úgy, hogy "halálos veszélyben forognak?"
Külön malomban őrölünk, pajti!
Ha Téged a nyílt utcán, közterületen, az othonodban, józan belátásod szerint (és Neked ad jóhiszeműséget a TV!) úgy ítéled meg, hogy halálos veszély fenyeget, vagy pl. családtagodat, de akár megvédheted a szemmel láthatólag védtelen áldozatot is, szóval ekkor Te magad mérlegelhetsz, hiszen, mint ahogy nálunk járja a Garamszegitől."nem állhat mindenki mellet egy rendőr". Ez így van, Te pedig esetleg meghalhatsz, a védekezés legkevesebb esélye nélkül! Jelenleg.
Akkor már átkoznád a liberális törvényeinket, de már késő!
Mégcsak az kéne, fegyvert adni militáns csorda kezébe aki így élné ki parancsolgathatnékját, mert otthon az asszonynak nem mer visszaszólni sem.
Ennyi a polgárőrség.
Itt sem az volt a baj, hogy nem volt polgárőrség, hanem az, hogy a fickót hamarabb engedték ki vagy 30 évvel mint kellett volna.
A nemi erőszakosokat szerintem két választás elé kellene állítani.
Az egyik az, hogy akkor jöhet ki ha már nem áll fel a farka (30év), a másik meg az, hogy leül 5 évet és aláír egy papírt, hogy kiműthetik a golyóit biztonsági okokból.
Ha csökken a nemi hormon szint náluk, akkor nyilván nem éreznének késztetést az erőszakosságra.
"Legálisan lehet ölni Florida utcáináprilis 5. 21:40[MTI]
A floridaiak egy kedden elfogadott új törvény értelmében anélkül is ölhetnek embert önvédelemből a nyílt utcán, hogy előtte megpróbálnának elmenekülni a támadó elől. A törvény következménye a bírálók szerint a vadnyugati mentalitás elburjánzása, lövöldözés, ártatlan áldozatok leterítése lesz. A megtámadottnak az önvédelmi jog érvényesítéséhez eddig sem kellett először megpróbálnia kitérni, elmenekülni a támadó elől, ha otthonában törtek rá, illetve munkahelyén vagy autójában. A "házam a váram" elvet kiterjesztő törvény szerint most már a köztereken, utcákon, nyilvános helyeken is ölhet önvédelemből a menekülés kísérlete nélkül az, aki ésszerű és belátható módon úgy ítéli meg, hogy halálos veszélyben forog, vagy súlyos testi bántalom fenyegeti. Florida állam képviselői 94 szavazattal 20 ellenében fogadták el a törvényt, amelyet a szenátus a múlt héten 39 vokssal, ellenszavazat nélkül hagyott jóvá. A "Tapodtat se hátrálj" törvényt még alá kell írnia Jeb Bush kormányzónak, George Bush elnök öccsének ahhoz, hogy hatályba léphessen. "
Érdekes egy xar hely ez az amerika. A magatehetetlen betegnek szomjan kell halnia, amúgy meg az lövöldözik az utcán aki akar.
Igen, látod mindenki (én is) rettenetesen fel van háborodva, hogy ilyesmi megtörténhet ebben az országban, s még mennyi minden(Mór, Farkas Helga, most Diósd, Szécsény, Aranykéz utca, Simon Tibor, most a Jóbarátok főszereplőjének megverése, a balatoni alvilág leszámolásai stb. stb. soroljam még?)
Nem kéne itt végre egyszer egy nagytakarítást végezni az alvilágban? Én azzal kezdeném: Ki és mi célból tartózkodik az országban? Oszt ki velük! Elég nekünk a "saját" bűnözőnk is.
Metr ahogy mondod, egyszer el fog szakadni a cérna!
Nagyon keményen fel kéne lépni, (az illetékeseknek, élen Mónival) mert különben valóban a "dzsungeljog" fog uralkodni. De nem is lehet majd rajta csodálkozni, ha maguk az emberek elégelik ezt meg, s köpnek a liberális törvényekre, hanem rendet tesznek ebben a nyamvadt országban. Ez lesz a vége!
Majd jönne az ombucmanó meg néhány papírízű jogtudós és bebizonyítaná, hogy már egy hároméves gyereknek is alkotmányos joga éjszaka az utcán mászkálni szülői felügyelet nélkül.
Asszem a diktatúra után sikerült átülni a ló túlfelére és már a teljesen ésszerű, érthető, sőt logikus korlátozások is a szabadság súlyos megsértésének számítanak. Márpedig az a társadalom, ahol nincsenek fékek és korlátok, az erőszakos emberek és a dzsungeljog társadalma lesz.
Az eset erősen megingatja bennem a halálbüntetés elleni véleményemet. Nem tudom, mit lehetne tenni, de elfogadhatatlannak tűnik számomra, hogy intézzük el az esetet egy beteges ember betegességéből fakadó, ezért talán nem is büntethető cselekedeteként.
Innentől kezdve nincs ejnye-ejnye, majd viszailleszkedik a társadalomba, meg mindenféle hülye duma! Esetleg újra ölni fog! És akkor megint ártatlan emberek halnak meg a hülye jogászok miatt?
Az ilyen súlyos bűncselekményt elkövetőnek (egy kivételével) az összes joga azonnal elveszik a bűncselekmény elkövetésének pillanatában! Az egyetlen joga ami megmarad: beledughatja a nyakát a hurokba! A sok "emberjogi aktivistának" meg legyen joga elföldeni, miután kinyúlt az akasztófán. Így kifejezhetik a sajnálatukat irányába.
Aki pedig az ilyen férget 18 hónapra ítélte, azt meg kell fosztani alkalmatlanság címén az ítélkezés lehetőségétől és el kell zavarni valamilyen kemény fizikai munkára. Aki hozzájárult, hogy idő előtt kiengedjék a börtönből, az pedig szintén követheti a "bíró urat" az új munkahelyére!
Sajnos ez csak álom! De talán itt is lesz egy "Piszkos Harry" aki a Magnumjával megoldja az ilyen helyzeteket!
Ha nem tesznek valamit annak érdekében, hogy nyugodtan élhessünk a saját országunkban, mert itt a bűnözőnek van csak joga, azigazságszolgáltatásés a rendőrség pedig egy OOO, akkor valóban rendet kell végre tennünk, ehelyett a sok hülye helyett!
Nézzétek, én menetközben leemeltem a könyvespolcról Grisham "Ha ölni kell" című regényét.
Kicsit emlékeztet a kialakult helyzet a regényben leírt helyzetre, de azért mielőtt végképp elvernénk a port az igazságszolgáltatáson várjuk meg a végkifejletet.
Az orvos - bíró hasonlatomat fenntartom.
Mindkettő emberek életéről dönt, néha élet-halál ura. Hibázhat. Az orvos is, a bíró is. Mindkettő betegségeket szüntet meg, ill. kezel, csak az orvos az egyes emberét, a bíró a társadalomét.
Van jelentosege, hogy miert tette? Nem mindegy? Sosem ertettem miert kell forszirozni az okot egy olyan bunesetben ami eleve halallal vegzodik. Ez nem vagyon elleni bcs. ahol lehet erdembeli jelentosege az inditeknak. Szvsz. ideje lenne mar atdolgozni ezt az elmaradott torvenyt!
Úgy ahogy...rettenetesen pocsék...mondhatnám gyanus...eljárásokról ,intézkedésekről ,itéletekről gyöződik meg az ember fia úton útfélen! Állandóan felmerűl a kérdés legalább is bennem....HOL A FELELŐSSÉGRE VONÁS! Ha egy orvos műhibát követ el...... bizony rendesen megszívhatja....egyre gyakrabban helyre is teszik.....pedig csak műhiba....rosszab esetben felelőtlenség!!! Mi van viszont az ügyészekkel ,bírókkal és legfőbb ként a burkoltan korrupciót kezdeményező maffiozo-k ügyvédjével !!! Mi van ezeknek az embereknek az esküszegésével! Pedig ezek az emberek a társadalomra veszélyesek! Nézzüknk csak meg egy két dolgot ! Egyszer megkérdeztem egy bírót próbálltak már téged korrumpálni? Hosszab idő után elsuttogta......igen...de majdnem repűlve hagyta el az irodámat ! Elhittem neki....de még fiatal....az meg megsem fordúlt a fejembe ,hogy tán a pénz is kevés vólt! Korrupt ügyészt meg ismerek.....hiszen mikór egy esetben a nyomozók leakartak állítani egy rágalmazási trükkel indított nyomozást.. a maffiozók pedig számonkérték az ügyészen....az rögtön a lokalizált vádemelés mellett döntött! Vagyis elvégezte a gazembereknek..... amivel megbízták ! Kevés esetről tudok amikór a rendőrség nyomoz....nyomozhat! Az az érzésem ,hogy egy komoly ,irányított spiclihálozat működik....melyet a bűnözői körök irányítanak..... a rendőrök pedig végrehajtanak!!! Szóval az igazságszolgáltatásban a felelősségre vonás nem létezik....azt csinálnak amit akarnak!
Csak tudod, hamarosan a sokadik ilyen ügy után a nép ki fog találni egy új játékot, aminek főszereplői az ügyvédek, a bírók, és a lámpavasak. Én biztosan szívesen részt fogok venni benne.
Nem olvastam végig az összes hozzászólást, csak mintegy kétharmadát, de most külön emiatt regisztráltam, hogy beírhassak pár keresetlen mondatot, mert igen felhúztam magam bizonyos dolgokon.
Elmondom, én mit tennék, kerül amibe kerül, HA a bíróság elítélné az elkövetőt akárhány évre, azaz jogi értelemben bebizonyosodna bűnössége, és az én lányom lenne az áldozat. Ne adja az ég.
Nem bántanám személyesen - no nem azért, mert nem lennék képes rá pszichésen vagy fizikailag, hanem abból a józan megfontolásból, hogy szegény lányomnak már mindegy, de a családomat nem terhelném 10-15 év távolléttel, hazai bujkálásom, külföldi menekülésem vagy börtönbüntetésem letöltése okán.
Szóval, szépen utánajárnék, hová viszik büntibe, és miközben ő azt számolgatja, feláll-e majd a pöcse 10 év sitt után is, és reménykedne, meggyőznék pár nehézfiút odabent, hogy a családjuk igen grandiózus hálára számíthat, ha és amennyiben fent nevezett úriembert megverik, megvakítják és kiherélik, de mindenképpen ezek után életben hagyják.
Aztán esetleges szabadulása után minden hónapban eltörném valamilyét, tanúk nélkül - próbáljon azonosítani.
És még mindig nem lennénk kvittek, csak a puszta indulataimat élném ki rajta, ami ahhoz kellene, hogy a hét többi napján normálisan élhessem az életem és ne őrüljek bele a tehetetlenségbe.
Egyeseknek pedig egyszerűen nem pont egy ilyen ügy kapcsán kéne bizonygatniuk fékevesztett liberalizmusuk. Értem én, hogy a lincselés nem megoldás, hiszen indulatokra épít nem pedig tényekre, de a lányos szülőket nem épp egy ilyen alkalom kapcsán kéne cukkolni.
Elhúzódó nyomozásra kell számítani a szécsényi gyerekgyilkos ügyében
2005. április 5., kedd 16:44
115 olvasás
A Szécsényben meggyilkolt 14 éves kislány ügyében elhúzódó nyomozásra számítanak a szakértők, mert a gyilkos továbbra sem beszél tettének okáról.
Most már bizonyos, hogy élve került a WC derítőjébe az a 14 éves szécsényi kislány, akit brutális kegyetlenséggel ölt meg a hét végén egy 24 éves helybéli férfi - mondta Kaszás Ottó alezredes, Nógrád megyei rendőrségi szóvivő a szakértői véleményre hivatkozva. Violetta halálát fulladás, és súlyos koponyasérülés okozta.
Az első, kezdeti vizsgálat szerint a férfi nem erőszakolta meg a lánygyermeket, de ezt még további vizsgálatoknak kell kétséget kizáróan megállapítani.
Szerdán lesz a P. Tamás előzetes letartóztatását indítványozó tárgyalás. A férfi már ült börtönben erőszakos magatartása miatt. Nemrégen szabadult abból a büntetéséből, amit azért kapott, mert két nőt is megkötözött, kocsijába tuszkolt, megerőszakolt, majd kidobta őket. Most is beismerte a tettét, azaz, hogy ő ölte meg a kislányt, de arról változatlanul nem beszél, hogy miért tette. Ebből is ítélve elhúzódó nyomozásra lehet számítani ebben a szörnyű ügyben.
"P. Tamás 2003 januárjában szabadult a börtönből. Két alkalommal követett el erőszakos közösülést, és rendkívül durva módon, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése is volt a terhén, közölte Dávid Gyula. A férfi 1 év 6 hónap büntetést kapott összességében, de jó magatartása miatt kedvezménnyel szabadult."
Amit kiemeltem, az az "emberrablás".
Ismétlem: ezért minimum 10 év fegyházat kellett volna kapnia.
Nos, ha valaki ebben az ügyben teljesen ártatlan, akkor az a bv bíró. Ő pontosan azt tette, amit tennie kellett.
A büntető ítélet nem zárta ki a feltételes szabadlábra helyezést; a bv tényszerűen jelentette, hogy az elítélt magatartása példás volt, és ennyi. Ő gyakorlatilag nem tehetett mást ezek után.
A probléma csak az, hogy ennek a fickónak minimum 10 év fegyházat kellett volna kapnia...
persze, de nyugodtan szorítkozz az erőszakos cxselekményekre. tehát inkább az érdekelne, hogy az erőszakos (sőt, legyen szándékos is) cselekmények esetén mi az igazságszolgáltatás célja. erről is olyan sokat írnak? ha igen, akkor lehet, hogy ez a baj.