Mindenkinek vannak feladatai ebben az életben (is), amiket jobb minnél előbb felfedezni, hogy a saját utunkat járjuk, ezzel megvalósítva önmagunkat, és megteremtve a lehető legboldogabb élet lehetőségét
Én ilyen hülyeségekben hiszek. Evolúciós nézőpontból minden viselkedés magyarázható, a fesmény festése, a szeretet, a matematikai képességeink, sőt még az istenhit is - de az nem bajom, ha te másként gondolod. Viszont ez utóbbi esetben valami valószinűnek tűnő hipotézist várok az értékek eredetére - a "csak"-on kívül ... ugyanis még nem hallottam ilyet senkitől. Az is válasz, hogy a "teremtő" tette belénk (vagy várja el tőlünk), de akkor a teremtő értékpreferenciáinak eredete a kérdés. -------- Kétségkívül az érdeklődésem implikálja az okság létezését, tehát feltételezi, hogy az értékpreferencia valami ok miatt van az elménkben. Úgy érzem ezen okság ismerete közelebb visz a topikcímre adható válaszokhoz. Lehet azt is mondani, hogy nincs oka, vagy azt is, hogy nem tudjuk - de ez nem visz közelebb semmihez. Még az is kérdéses lehet hogy az "életcél" jelent-e többet önmagánál, többet az etológiai jelenség nyelvi tükörképétől, és a gyakorlatban több-e mint egy viselkedési mód preferálása?
Persze, azt, hogy „érték”, nagyon sokféle kontextusban mondjuk. Lehet egy festmény is érték, lehet a boldogság is, a szerelem is, meg ez a 10000 forintos is itt előttem.
Amiről én beszélek, az az érték első közelítésben válasz erre a kérdésre: „Miről szóljon az életed?”
Na most ha erre azt válaszolnád, hogy „Szeretném ezt és ezt a festményt”, vagy „Szeretnék boldog lenni”, vagy „Szeretnék sok-sok 10000 forintost”, akkor érdemes tovább puhatolózni (ezek ugyanis célok -- objektumszerűek, megszerezhetők vagy elérhetők --, nem pedig értékek, a korábbiak szerint). Pl. ilyen kérdést lehetne feltenni: „Mit tennél, mit tudnál megtenni akkor, ha meglenne az a kép / ha boldog lennél / ha lenne sok-sok 10000 forintosod?” (Azaz: milyen érték szolgálatában állnának az előbbi célok?) Így lehetne haladni, lépésről lépésre, az értékek felé, abban az értelemben, ahogyan én itt használtam e szót.
Na ezt csak tisztázás végett, amúgy mindenki úgy használja, ahogy neki tetszik, más kontextusban én is másképp.
Részben. Mert mondjuk egy festmény értékét az életedben nem tudod az evolúcióval magyarázni. De ugyanígy azt sem, hogy miért előnyös a túlélés szempontjából Isten létezését feltételezni egyeseknek. Pedig ezek értékek. Az a hülyítés, hogy minden az utódnemzés miatt van, eléggé túlegyszerűsíti a dolgokat.
A „kedves, szerető férj és apa szeretnék lenni” csak egy példa volt. Gondoltam, ez majd tetszni fog itten. :o)
Amúgy simán lehet az is érték valakinek, hogy pl.: „Minden nap holtrészegre iszom magam!” Sőt, ennél még sokkal „rosszabb” dolgok is lehetnek… Nem írok példákat.
Mondhatjuk, hogy „Ez csúnya dolog!”, vagy „Ez borzalmas!”, de attól még egy adott illetőnek ezek az értékei. Az érték megtalálása ún. „contingency-shaped behavior”. Ez van, így alakult az előtörténeted (melybe én most a faj előtörténetét is beleértem); nem tudsz ellene tenni, akármilyen erősen „elhatározod”. Azt meg lehet tenni, hogy szabályirányított viselkedés révén „elnyomod” a valódi értékeidet (ami azt illeti, szinte mindenki teszi ezt valamilyen mértékben). Azt nem lehet megtenni, hogy megváltoztatod őket.
Azt nem árt szem előtt tartani, hogy értékei – a fenti értelemben -- nem a „közösségnek”, a „társadalomnak” vannak, hanem az egyes emberi lénynek. Egy adott X ember bizonyos értékei persze egybeeshetnek a környező kultúra által preferált értékekkel. Vagy nem esnek egybe. Vagy egyenesen undorítónak, szégyenletesnek vagy „bűnösnek” minősülhetnek az adott környezetben. Ez van.
Ezt megváltoztatni csak a múlt megváltoztatásával lehetne… Vagyis sehogy.
A valódi értékek megtalálása, „felfedezése” vagy hogy mondjam… nem jut eszembe igazán jó szó rá… Választása. Na, az még egy érdekes téma!
Ami újabban érdekel: az értékpreferenciák eredete. A számomra egyetlen konzekvens magyarázat (ami nem tartalmazza a "csak" választ), az evolúciós eredet, amely szerint az értékpreferenciák szerinti viselkedésünk valamilyen közvetlen vagy közvetett módon a felnevelt udódaink számát és sikerességét optimalizálja (ezáltal a genetikai képviseletet). A "kedves szertő apa akarok lenni" szinte közvetlenül irányul az utódok sikerességére - az apának személyszerint ez biológiai értelemben vett jelentős költségekkel jár.
Divatos dolog ma az önmegvalósításról beszélni, de ezt azok teszik, akik nem tértek meg, és nem Istentől várják, a kiformálásukat. Jó látni Isten egyetlen célját velünk, hogy kivezessen önmagunkból, és a tisztátalan embert mennyeivé faragja. Az az ember lesz igazán egyéniség, aki hagyja elveszteni magát. Isten így a rejtett, és nem is sejtett belső értékeket előhozza, hogy hasznossá tegyen mindenki számára. Nem csak a röpke földi életben, hanem az előttünk álló örökkévalóságban is. Mivel ehhez érteni kell, megparancsolta, hogy senki mást ne nevezzünk mesternek, csak Őt magát! Ez az út nem olyan díszes és látványos, mint amit az ember magának szánna, hanem nagyon kemény, megalázó, és látszólag vesztes. De a végén királyihoz hasonlított életforma vár, amit nem ember, hanem az Úr igért.
Az embernek három elkülönülő életszakasza van: - gyerekkor, amikor ismereteket szerez. - ijúkor, amikor a megszerzett ismeretekből a saját belátása szerint cselekszik. - felnőttkor. amikor a tapasztalataiból bölcsen gondolkozik. Hogy valóban bölcsen gondolkodjon ahhoz elengedhetetlen az Istenfélelem, mert különben csak bölcselkedésről beszélünk. Egyből nem lehet nyerő senki, ki kell járni a fenti iskolákat.
Tehát egy Bibliai idézettel zárom, ami a tutti helyrekerülésedhez lehet segítség:
Ne keress, mert akkor nem találsz. Hogy miért? Mert az ember kívül keres, viszont amit keres, az belül van.
Nem kell hozzá semmi más, csak jelenlét, csend. A gyönyörű párod, a gyermeked kitűnő lehetőség, hogy amikor csak lehet, jelen legyél. Élvezd ezt, mert a jövő bizonytalan, legyél hálás és ünnepeld magadat, őket. Ne hozd be a holnap miatti aggodalmat a jelenbe. Miből lesz a holnap? A mából. Ha ma aggódsz a holnap és a jövőd miatt, megfertőzted vele.
De ettől még nem lesz több pénzed, igaz? De az aggodalomtól sem. Sőt, eltompítod magad, és nem tudsz majd reagálni, ha cselekedned kell. Ha ártatlan és tudatos maradsz, eljön a lehetőség és ugorj érte.
A "léleklátódnak" igaza van, de mégis közhelyet mondott. Mert hiába van önmagunkban amit keresünk, nem tudunk rátalálni, elérhetetlen, mert a szüntelenül aggódó és pörgő elménk elválaszt tőle.
Mikor világosodok meg? Mikor leszek újjászületett? Jófelé haladok?
Ezek mind az elméd kérdései, ne nyomd el őket, csak válj irányukba közömbössé. Hadd jöjjenek, hadd menjenek. Semmi jelentőségük.
A sok könyvet, ezoterikát dobd ki. Keress embereket, akikkel gyakorolni tudsz, akiktől egy kis energiát nyerhetsz a kezdőlökéshez.
Ha eleget olvastál, a könyveket ezután kitűnően tudod hasznosítani alátétnek, nehezéknek, szobadísznek. Viszont kezdj el gyakorolni.
Csendet, jelenlétet, némi meditációt.
De ne feledd, nem hagymát ültetsz, hanem fát. Sok idő kell hozzá, az elme meg türelmetlen. Te viszont ráérsz, sehová sem kell sietned.
Az emberek többsége visszariad, amikor azt mondják neki, önmagába nézzen. Megijed a semmitől, a csendtől, amit ott talál, és újból visszamenekül a könyvekbe, ezoterikába, vallásosságba. De ezek csak az elme trükkjei. Valójában tényleg az a semmi vagy, ami egyszerre minden. Tölts ott több időt, ne az elmédben.
Elhagytam egy vallásosságot, ami úgy véli, őrá épül, de eredeti szavai kincset érnek, ha megéled, arannyá válik, ha csak olvasod, puszta szó marad:
Mt. 6.28-34 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsõségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mezõ füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitûek?” „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek elõször az õ országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
Az előtörténete alapvetően befolyásolja az embert e tekintetben is; az előtörténeted pedig (az enyém is) -- mondhatjuk -- akkor kezdődött, amikor az első hal kimászott a vízből és elkezdett kétéltűvé válni.
Átfogalmazok egy mondatot, mer hátha ellenérzéseket kelt.
Ezt írtam:
Az előtörténete predesztinálja az embert e tekintetben is.
Legyen inkább így:
Az előtörténete predesztinálja az embert e tekintetben is; az előtörténeted pedig (az enyém is) -- mondhatjuk -- akkor kezdődött, amikor az első hal kimászott a vízből és elkezdett kétéltűvé válni.
Számomra a cél olyan valami (dolog, tárgy, helyzet, állapot stb… akármi), amit el lehet érni vagy meg lehet szerezni. Egy adott pillanatban egyértelműen meg tudod mondani, hogy megvan-e, elérted vagy megszerezted-e, vagy még nem.
Na most az ezen alapuló életvezetésnek – melyet a mi kultúránk egyértelműen preferál, szó se róla – az a nagy hátulütője, hogy az a valami, ami a teljes, vitális, értelmes élethez hiányzik, állandóan valahol másutt van, térben és/vagy időben. Magyarul: akinek az életét célok elérése tölti ki, az a konstans depriváció állapotában leledzik. (Hehe, a megelőző mondat inkább volt magyarul, mint ez… na mindegy.) Ráadásul egy cél elérése nem csak tőled függ: hányszor láthatjuk azt, hogy valaki hatalmas energiákat mozgósít egy cél elérése érdekében, de mégsem sikerül neki, hiába erőlködik, teszi tönkre magát akár. És még valami: nagyon gyakori, hogy valaki „eléri a célját”, aztán csak ekkor döbben rá, hogy szart se ér vele; egyáltalán nem lesz ettől „boldogabb”, nem lesz értelmesebb az élete.
Célok helyett javasolnám az értékek előtérbe helyezését.
Az érték – akárcsak a cél – szintén egy nyelvileg megkonstruált valami, de a céllal ellentétben ez nem olyasmi, amit el lehetne érni vagy meg lehetne szerezni. Nem „vagy van, vagy nincs”. Akármennyit is tettél az érdekében, mindig van még mit tenni. Az értéket te állítod elő folyamatosan, a viselkedésed révén. Ebből következik, hogy a megvalósítás nagyrészt rajtad múlik. Ez jó dolog.
Mondok egy példát, mer hátha nem egészen világos. A fentiek értelmében cél az például, hogy „Szeretnék megnősülni, szeretnék két gyermeket.” Ez cél, mert ez vagy megvan, vagy nincs meg; ezt egyértelműen meg tudod mondani. (Hogy – amennyiben ez volt a cél -- ez nem garanciája az élet jó minőségét, azt asszem nap mint nap láthatjuk.) Az viszont, hogy „Kedves, szerető férj és apa szeretnék lenni”, már érték. Ez ugyanis nem olyasmi, ami vagy megvan, vagy nincs. Akármennyit is tettél annak érdekében, hogy kedves, szerető férj és apa legyél, mindig lesz újabb tennivaló. Soha nem fognak elfogyni a tennivalók; ahogy zajlik az élet tova s tova, mindig lesz mit tenni a fenti értékkel való kontaktus érdekében.
Értékei minden felnőtt embernek vannak. Ennek egyetlen feltétele, hogy tudjon beszélni. Az előtörténete predesztinálja az embert e tekintetben is. Az, hogy kinek mi érték, természetesen abszolút változatos. Az én értékeim nem biztos, hogy azonosak a tieiddel (illetve szinte biztos, hogy nem), és pláne nem a környező kutúra által preferáltakkal, de nekem ezek az értékek. Az érték per definitionem tökéletes. Ez nem olyan valami, amihez valamilyen mércéhez való viszonyítgatás során jutok / jutsz el. Az érték maga a mérce. Ha esetleg valamiről megállapítod, hogy számodra ez érték, és aztán úgy találod, hogy hiányos, nem tökéletes, akkor kézenfekvő a kérdés: „Mit kellene változtatni rajta, hogy tökéletes legyen?” A válasz megadása ekvivalens az értéked újradefiniálásával; az igazi értéked megtalálásával (több lépésben is mehet ez a dolog, míg „előbújik” az igazi értéked).
Persze az érték megtalálása nem is olyan egyszerű, mint amilyennek első pillanatra tűnik. Megvan az mindenkinek, de olykor mélyen rejtőzik. Az érték megtalálása nem „tudatos döntés” (nem is lehetne az), hanem választás. Na és persze a folyamatos megvalósításuk sem könnyű, hiszen a környezeted azonnal a fejedre csap, ha a saját értékeidet merészeled preferálni, szemben az övéikkel. De megéri – ebben az értelemben – „szembe menni az árral”.
Jó reggelt! Először is leleplezném az ego-mat, ugyanis ezt a topicot azért nyitottam elsősorban, hogy legyen egy saját topicom. Továbbá, hogy közelebb kerüljek a saját életcéljaimhoz, mert még nem találtam meg azokat, pedig nem most töltöttem a 18-at. És nemutolsósorban azért, mert feltételezem, nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudja mit kezdjen magával e földi létben. Tudom, volt már hasonló topic, mely a lét értelmét tárgyalta, de lásd az első okot!
Én 28 éves vagyok, 11 éve léptem szellemi útra, kb. 4 éve kezdtem pánikba esni, hogy amióta befelyeztem a (vendéglátó) iskolát (93-ban), azóta nem jutottam 1-ről a 2-re. Mindig tudtam, hogy nem a vendéglátásban fogok beteljesedni, ezért nem is vettem azt olyan komolyan, hogy tovább képezzem magam a szakmán belül. Viszont a vendéglátásból nem könnyű kiszállni, és nem könnyű mellette tanulni. Így 12 éve csak egy egyszerű felszolgáló vagyok. 11 éve elkezdtem az egészséges táplálkozással foglalkozni, ez hozta magával a spirituális ill. az ezoterikus érdeklődést. Olvastam néhány könyvet, vettem vagy 100-at, elvégeztem 1-2 tanfolyamot, de végül sehova se jutottam. Most ott tartok, hogy van egy tündéri fiatal barátnőm, és van egy 1 éves gyönyörű kisfiunk, viszont anyagilag nullán vagyok. Már apa vagyok, és még nem tudom mit akarok az élettől. Ez félelmetes. Egy nagyon rövid és számomra mulatságos idézettel zárnám bemutatkozásomat, ami egy léleklátóval (Bíró Zsolttal) történt beszélgetés közben hangzott el:
Én: " ...és az a baj, hogy nem találom önmagamat." Látó: "Miért, elvesztetted?"
Elgondolkodtató kérdés:)
Akinek volna ötlete hol keressem önmagamat, kérem segítsen! Köszönöm.
