Nem egyszer kerülhet az ember olyan helyzetbe, mikor csak rossz döntést hozhat. Most sikeresen megint ilyen helyzetet teremtettek politikusaink (határainkon belül és kivül). Ha a nem szavazat győzne , micsoda arculcsapás lenne az a kinteknek, de ha az igen győz, ki az a nagytudásu, ki aki megmodja, hogy ki a magyar a határainkan kivül. Érvénytelenség esetén is megindul majd az egymás okolása. A 2002-es választás hangneme visszatér (visszatért), megint árokásás csak most máshol és mélyebben.
Egységes magyar nemzet soha nem volt, és csak az ostobák lila álmaiban létezik:
Itt a Kárpát medencében csak egymásra fenekedő, egymást egy kanál vizben megfojtani kivánó társaságok voltak.
A fő szarkeverő pedig igenis Orbán Viktor, aki tudatosan érdekelet az ország megosztásában, ahogy ezt miniszterelnökségi ténykedése révén be is bizonyította.
Most is erről és csak erről szól ez a népszavazás nem másról, pusztán a nyers hatalamról.
Szerinted hogy jön ide orbán? Szerinted kik találták ki ezt az egészet? Lehet, hogy a petíciót nem ő adta be, de a háttérben és az előtérben egyaránt ő a főszervező. Amúgy nem utolsó dolog, hogy a Fidesz jövőjét megalapoznák a határon túli magyarok szavazatai. Mivel _inkább_ baloldalinak vallom magamat, ezt már csak ezért sem akarom hagyni.
Kedvesem, ezzel én pontosan tisztában vagyok, de azzal is, hogy hogy az IGEN-re valok motiváltsága az érzelmi töltet miatt (de főleg a Fidesz tétje) magasabb mint a kétkedők esetén, igy bizony nem tartom kizártnak, hogy összejön a 2 Millio igen. Épp ezért, aki nem akarja az IGEN-t, ne bizzon a sötétben félősen fütyülő, vagy éppen altatásra játszó közvéleménykutatók szirén hangajainak, hanem igenis menjen el és szavazzon NEM-el.
Persze, hogy nem számít, ne törődj vele. ha ezt látod helyesnek, szavazz érvénytelenül. A népszavazáson egy dolog számít: amelyik álláspontnak megvan a 25%+1 szavazata, és az több, mint a másik állásponté, annak az akarata érvényesül. A nem szavazók és érvénytelenül szavazók egyik álláspontot sem befolyásolják.
Azt tudjuk, hogy Orbán valóba tud egy pöccintésre egy millió embert mozgósitani (gondolj a nemzeti peticióra, pedig az egy micsoda demagog baromság volt, és nem füződött hozzá elementáris érdeke)
Most viszont Orbán tudja, hogy ez a szavazás nem babara megy, hanem egész személyes karrierje múlhat rajata. Ugy fog küzdeni, mint egy bekerített oroszlán, és tudjuk, hogy egyébként is jó harcos.
A politikai ellenfél lebecsülésénél nincs nagyobb bűn.
Növeli az elvándorlás esélyét (azt ne merd mondani, hogy csökkenti) és további lehetőséget ad a többségi revolverezésre.
A harmadik ponthoz valami komment?
Szerintetek, lesz egyáltalán valaki, aki elmegy szavazni?? Pont most írtam le másik topicban, hogy ez Viktoréknak és sajnos a határontúliaknak akkora pofáraesés lessz. Felelős, aki kikényszerítette!!
Nem mondhatok igent, mert nem akarom, hogy a magyar etnikai nemzet véglegesen a mostani határok közé szoruljon be.
A kormany altal emlegetett tobb szazezer attelepulo marhasag; nehany tizezren fontolgatjak, nehany eves tavlatban. meg egy olyan csaladnak is komoly nehezseget jelent az atkoltozes, akik konnyen talalnak jol fizeto allast (van tobb ilyen ismerosom, evek ota alberletben laknak es kuporgatjak a penzt hogy majd sajat lakast vehessenek, par ev mulva, nagy hitellel).
Ne menj el szavazni, akkor nem lesz meg a részvétel, és megy az egész a kukába. És még a lelkiismereted is tiszta marad. Amúgy semmi kedvem magukat magyarnak mondó románoknak fizetni a munkanélküli segélyt. A szerbiában élő magyarokért meg ezután sem tehetünk semmit, szerintem semmit nem old meg, ha kapnak egy kék útlevelet.
Tehét a homokba dugod a fejed és és hozzájárulhatsz az általad is felelőtlennek tartott kezdeményezés sikeréhez: dicséretesen konzekvens és értelmes álláspont!
Nem demonstrálok. Ez egy véleménynyilvánító népszavazás és a négy választható lehetőség közül ez áll legközelebb a véleményemhez.
/nyugi, nem firkálok rá semmit :)/
-Nem mondhatok igent, mert nem akarom, hogy a magyar etnikai nemzet véglegesen a mostani határok közé szoruljon be.
-Nem mondhatok nemet, mert nem lenne pofám, ui. meglehetősen sértő lenne a területeken élő magyarok számára.
-A kezdeményezést felelőtlen cirkusznak tartom a fenti dilemma előállítása miatt, továbba azért, mert ha ami pénzt eddig erre és hasonló hülyeségre pazaroltak el, mind befektették volna ott, sokkal jobb helyzetben lennénk mindahányan.
Az aktív tartózkodás álláspontom kifejezésére a legalkalmasabb.
ugy tunik nem tartozik ide es megint jossz a sztenderd lementett szovegeddel hogy mit is keverek itt.
de kerdeznem tisztelettel hol van a diana?
miert nincs nekunk diana?
lehet hogy a jobboldalnak van/volt igaza hogy diana egy adott pillanatban es teljesen esetleges metszespontoknal kerult mediank kereszttuzebe es reflektorfenyebe?
diana mostansag nem csinal semmit? vagy nem celszeru mostani mukodesenek bemutatasa?
hogy a csodaban van ez?
egyszeruen mint a kamfor.!
ja es ha mar ide nem tartozo dolgokrol fecsegek akkor miert nincsenek reszletes anyagok a soproni es szecsenyi valasztasokrol, valasztasi eselyekrol?
a demecseri valasztas elott mintha a vilagvege kozeledett volna. zugtak a fanfaarok. most meg olyan furcsa, hideg csend van!
na azert nem egeszen. vissza akarnak koltozni az egy szobaba ahol amugy mar most is hatan vagyunk es nem lehet nyugodtan kefeezni sem. nem hogy bugyit letolni vagy mennyezeten levo tukorben nezegetni onmagunk. mint ez ujabban szokas. vissza akarnak koltozni mert azt mondjak hogy a bekoltoztetett lakok (10-en) tonkretettek mar a klotyot is es budos van. es hiaba javitjak meg ujra es ujra tonkreteszik. allitolag nem tudjak hogy a vatta megduzzad a vizben es eltomiti a klotyot....
szar ugy!
es mi visszafogadnank oket szivesen de akkor mar 15-en leszunk a kis szobankban.