A "népe" - vagyis a temetőben randalírozó csürhe.
Én meg tudom érteni. Bár szerintem jobban tette volna, ha tesz róla, hogy az ilyen alakokat néhány évre rács mögé dugják és akkor most nem kellett volna "titokban" koszorúzni. Mert ugye megint nem volt rajta sapka.
Szánalmas, buta pógárok.
Én emlékszem egy olyan emberre, aki mivel a kínai útján semmit sem ért el csak a minimális protokolltalálkozót, ezért egy étteremben múlatta idejét a sleppjével, ahol legalább azon szórakozhatott, hogy egy donaldkacsás paraván mögött bohóckodik a külügyminiszere.
Valahogy ez jut az eszembe most is, annyi különbséggel, hogy most nem a pártvezetés nem fogadta, hanem a saját népe.
Nézd BoGar, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke ma, a nemzeti ünnepünkön, a Forradalom évforulóján, a Köztársaság kikiáltásának évfordulóján hazánkban tartózkodott, vagy Egyiptomban?
"Ennek a ténynek, valamint a magyar-egyiptomi együttműködés fontosságának hangsúlyozása volt a célja a Szili Katalin házelnök vezette magyar parlamenti küldöttség kedden kezdődött egyiptomi látogatásának.
Az Országgyűlés elnökét most legmagasabb szinten fogadták Egyiptomban."
uzbence, ne feledd el, hogy csütörtökön Párizsban nyitva vannak a divatszalonok, az még sem állapot, hogy ma az ünnep miatt ne vegyenek valami rongyos Yves Saint Laurent-et, Guccit, Versace-t, meg Dior-t?
Az meg nem érdekli ezt a impotens papucsférjet, hogy ma nemzeti ünnep van.
Majd csak legurítanak a Champs d`Elysee-n egy Pernod-t, vagy leugranak a Cote d`Azure-ra, úgyis már lassan két hónapja nem voltak ott szabadságon.
Asszem' nehezen fogod megérteni, de megpróbálom elmagyarázni.
Van a hivatalos látogatás, amin a fogadó országnak kötelezettségei vannak, mint pl. az állami protokoll szabályainak betartása. Fogadás érkezéskor, dísz-század egyebek.
Van a magánlátogatás, ami nem jár ilyen procedúrákkal, tehát a fogadó ország részéről nem kötelező a magasszintű kiséret.
Attól magán, hogy nem tárgyalnak különböző kétoldalú egyezményekről, nincs díszelgés.
Ez persze nem zárja ki, hogy a fogadó ország kormánya részéről is koszorút helyezzenek el a látogatóval együtt.
Maximum a látogató hazájának nagykövetségén tart díszebédet, díszvacsorát, fogadást, amelyre általában meghívják a többi diplomáciai képviseletet is, nem csak a fogadó ország vezetőit.
Ilyeneket szoktak tenni nemzeti ünnepeken, mint most is.