"Eredetisége okán a legmagasabb fokon érvényes [Kantra], ami tulajdonképpen minden igazi filozófusra: csak saját írásaiból ismerhető meg, nem mások beszámolóiból. Mert ezeknek a rendkívüli szellemeknek a gondolatai nem viselhetik el, hogy átlagos fejeken szűrjék át őket. Megszületvén a széles, magas, szép boltozatú homlokok mögött, melyek alól sugárzó szemek világolnak elő, e gondolatok a szűk, nyomott, vastag koponyák szűk és alacsony terében, ahonnét tompa, csak a személyes célokat fürkésző pillantások indulnak, elvesztik minden erejüket és elevenségüket, és nem is hasonlítanak többé önmagukra. Sőt azt mondhatjuk, hogy ezek a fejek oly fajták, mint az egyenetlen felületű tükrök, melyekben minden kificamodik, elferdül, szépségének arányrendszere elvész, torzképpé lesz.
A filozófiai gondolatok csakis szerzőiktől juthatnak el hozzánk: ezért aki a filozófia iránt vonzódást érez, az ő halhatatlan tanaikat műveik csöndes szentélyeiben magának kell fölkeresnie. Ezeknek az igazi filozófusoknak fő fejezetei mindenkor több betekintést kínálnak tanaikba, mint a lompos és kancsal ismertetések, melyeket köznapi koponyák hoznak létre, ráadásul többnyire mélységesen elfogultan a pillanatnyi divatfilozófia vagy saját szívbéli felfogásuk mellett. Hanem hát bámulatos, hogy a közönség milyen határozottan s elsődleg ezekhez a másodkéz-bemutatásokhoz vonzódik. Itt valóban a vonzás választásának törvénye látszik uralkodni, mely szerint a közönséges természetet a hozzá hasonló kedély vonzza, s így még azt is, amit egy nagy szellem mondott, inkább a magafajtájától kívánja fogadni."
Ìrtam még egy részletes választ, de sajnos elszált a virtuális világba. Ebben kifejtettem Sch. metódikai problémáját, de mivel úgysem értenéd ezért nincs kedvem megismételni.
A lényeg, hogy véleményem szerint a filozófia megértése egy objektív látásmódot igényel, ami alatt a szubjektív érzetek és látásmódok levetközését értem. Te megnyilvánulásidból nem ebböl indultál ki, hanem egy szubjektív melankólikus, depressziós állapotból. Ezáltal te lehet, hogy megtaláltad Sch-ben a szimptómáid okát, de az hogy te az adottságaidból adódóan azonosulni tudsz Sch. világnézetével, az nem jelenti azt, hogy te felismerted a filozófia lényegét és elsajátíttál volna egy objektív világnézetet. Ìgy lehet, hogy Sch. neked A filozófus és elmélete az Igazság, de ez a szememben csak a Te igazságod.
Egyébként olvastam Sch. VMAK 1 és 2-jét eredetiben A-Z-ig, szóval nem csak levegöböl beszéltem. Köszike a csevelyt!
Azt hittem Arthur Schopenhauerről szól a Topik, A FILOZÓFUSRÓL...., akkor tévedtem?
Milyen ember volt?
Ha olévasunk élettörténetéből olyan negatívumokról, amik neked se tetszenek, akkor védeni kell őt, mert?
Ő a nagy Ő a filozófiában?
Alkotásait véded, védik, mint maradandót?
Mely az, ami az ő filozófiai elgondolásokra épül és azótaq is tartja magát?
Erre se feleltél, csak szajkózod, olvassak tőle, bár jó lehet hogy hamarabb olvastam művet és hamarabb is felejtettem el...., mint mondjuk Spinozát!
No de mindegy, én nem isteníteni jöttem, sem nem kötekedni, ám látom előítélkezel irányomba, de megnyugtatlak...., nem koptatom itt többet az ujjaimat!
Mond, melyik rész, idézd be ide, ami annyira eredeti és csak az ő gondolatait fedi és nem másét?
Idéz be egy oloyan mondatot legalább, ami reális, valóban a lényeget ragadja meg annak el nem vonatkoztatható summáját...., de gondolom, olvassak tőle életfelfogását...., ám nem kell mindjárt itt negem delirálni, gondolom eleget szídta anno, bélyegelte elődeit, mint álfilozófusokat....
Már megmondtam, hogy ne eredeti kontextusából kiragadott, átértelmezett, -fogalmazott részekkel operáló szekunder irodalomra - és végképp ne internetes forrásokra - hivatkozz, hanem olvass primer irodalmat. Korodnál fogva feltételeztem, hogy ez az alapvetés számodra is evidens. Úgy látszik, tévedtem. Talán nem véletlen, hogy annyira ódzkodsz az eredeti művektől. További jó guberálást és előítéletekből szőtt pókhálókat kívánok az otthon melegében.
" Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet kivonat (1-8 §)
1. §
- a világ, ami körülvesz minket, csak képzetként van jelen, valami másikra, az elképzelőre való vonatkozásként
- minden, ami a megismerés számára létezik, tehát az egész világ, a szubjektumra vonatkozó objektum, a szemlélő szemlélete: képzet
o érvényes az időre és a térre is
- a világ képzetà ez nem új igazság
- Berkeley mondta ki elsőként, Kant viszont elhanyagolta ezt a tételt
- India bölcsei is korán felismerték ezt
o Az anyagnak nincs a megismerő felfogástól független léte
- mindenki mondhatja: „ a világ az én akaratom”
- a világ egyfelől képzet, másfelől akarat
o minden olyan realitás, ami más mint ezek képtelenség, filozófiai lidércfény
2. §
- szubjektum, ami mindent megismer, de semmi nem ismeri meg
- bármi létezzék, csak a szubjektum számára van
- a test csupán objektum
- a szubjektumnak nem sajátja a sokszerűség, és az egység sem
- mindig is feltételezve van
- a világ mint képzet tehát két részből áll
o objektum: ennek formája a tér és az idő, ezek által sokszerűség
o szubjektum: nem térben és időben van, mert egész és osztatlan, egyetlen egy
- ezek szétválaszthatatlanok, ha az egyik eltűnne, megszűnne a világ mint képzet
- közvetlenül határolják egymást: ahol az objektum kezdődik, a szubjektum megszűnik
- minden objektum alá van vetve az ok elvének, szükségszerű kapcsolatban áll más objektumokkal (mint meghatározott és meghatározó)
3. §
- a képzet lehet intuitív és absztrakt
o absztrakt: a képzeteknek csak egy osztályát alkotja, a fogalmakat, ez csak az emberé (az ember fogalomképességét nevezik észnek)
o intuitív: az egész látható világot felöleli, a tapasztalás összességét, és lehetőségi feltételeit
- Kant nagy felfedezése, hogy az idő és tér nemcsak elvont, hanem közvetlenül szemlélhető is
o Ez a szemlélés független a tapasztalattól
- az ok elve a tapasztalatot mint a kauzalitás és a motiváció törvényét, a gondolkodást pedig mint az ítéletek megindoklásának törvényét határozza meg
o ez itt sajátosan jelenik meg, elnevezése: a lét oka: az időben az idő mozzanatainak sorjázása, a térben pedig a tér egymást a végtelenig kölcsönösen meghatározó részeinek helyzete
- minden csak viszonylagos létezést mondhat magáénak (az idő, a tér, és ami bennük van, az is)
- a világ mint képzet az ok elvének van alávetve
4. §
- az idő az ok elvének az alakzata
- sorjázás: ez az idő teljes lényege
- a tér: részei kölcsönös meghatározódásának lehetősége: ezt nevezzük helyzetnek (ennek tárgyalása a geometria tartalma)
- aki átlátja az ok elvének azon alakzatát, mely e formák (tér, idő) tartalmát, érzékelhetőségét, vagyis az anyagot befogja, vagyis felismerte a kauzalitás törvényét, ezzel megismerte az anyag lényegét
- az anyag nem más, mit kauzalitás
- az anyag léte az anyag hatása: az anyag csak hatva tölti ki a teret és az időt
- minden anyagi objektum valami más anyagi objektumra való ráhatásának következménye
- az anyag teljes lényege: okozás és hatás
- az idő és tér anyag nélkül is szemléletesen elképzelhető
- az anyag nem képzelhető el ezek nélkül
o a forma feltételezi a teret
o mindig változásra vonatkozik (időbeliség)
- a tér és az idő egyesülése teszi ki az anyag lényegét:
o amit a kauzalitás törvénye meghatároz, nem puszta időben történő állapotsorjázás, hanem e sorjázás egy meghatározott tér vonatkozásában
o és nem az állapotok meghatározott jelenléte egy helyen, hanem ezen a helyen egy meghatározott időben
- tehát a kauzalitás egyesíti a teret az idővel
- a kauzalitásban áll az anyag teljes lényegeà az anyagban is egyesülnie kell térnek és időnek
- ennek megfelelően idézi elő az anyag a létegyidejűséget
o általa lesz lehetséges a tartósság
o sok állapot létegyidejűsége teszi ki a valóság lényegét
- csak az idő és a tér egyesülésével teremtődik meg az anyag, vagyis a létegyidejűség, és ezáltal a tartósság
- a kauzalitás törvénye arra vonatkozik, hogy milyen állapotnak kell ebben az időben és ezen a helyen bekövetkeznie
- minden okság, minden anyag, az egész valóság csak az értelem által, az értelem számára, az értelemben létezik
- minden szemlélet intellektuális
- amit a szem, fül, orr érzékel, az nem szemlélet, csak adatok
- az értelem egyesíti a teret és az időt az anyag, vagyis a hatékonyság képzetében
- a szemlélet nem szenzuális, hanem intellektuális, vagyis tiszta értelmi megismerés
- az okság ismeretét a szemlélet már eleve tartalmazza
5. §
- objektum és szubjektum között nem ok és okozat viszony áll fenn
- ok okozat csak objektumok között van
- a realizmus az objektumot teszi meg oknak, hatását a szubjektumba helyezi
- az idealizmus (fichtei) az objektumot a szubjektum hatásának tekintené
- a két állítás egyike sem bizonyítható
- az objektum mindig feltételezi a szubjektumot, így nem lehet közöttük ok és következmény viszony
o ez mindig kívül marad az ok elve érvényességének területén
- az objektumok egész világa képzet, ezért mindig is a szubjektum határozza meg
o vagyis transzcendentális idealitás jár vele
- a szemlélt világ térben és időben kauzalitásként nyilvánul meg, teljességgel reális, az, aminek mutatkozik: képzet
o ez empirikus realitása
- mi a különbség álom és valóság között?
o Álom és valóság egyedüli biztos kritériuma, a felébredés empirikus kritériuma, amely megszakítja az álmodott dolgok és valódi dolgok közti oksági összefüggést
o Az élet és az álmok ugyanannak a könyvnek a lapjai: az összefüggő olvasás a valóságos élet, ha egy-egy lapot felütünk, az az álom
- mi ez a szemléletes világ azon kívül még, hogy az én képzetem?
o Ez a második könyvben van kifejtve
6. §
- a testünk is csak képzet számunkra
o a test tehát közvetlen objektum: az a képzet, ami a szubjektum ismeretének kiindulópontjául szolgál
- az értelem sose lenne alkalmazható, ha nem lenne más, amiből kiindul
o ilyen az érzéki érzet, a test változásainak közvetlen tudata, melynek révén a test közvetlen objektum
- a szemléletes világ megismerésének lehetőségi feltétele 2:
o objektíven kifejezve: a testek azon képessége, hogy hassanak egymásra szubjektíven kifejezve: az értelem teszi lehetővé a szemléletet
o az állati testek szenzibilitása, vagy bizonyos testeknek az a tulajdonsága, hogy közvetlenül a szubjektum objektumai legyenek (a változások)
- saját testünk alakja nem lesz ismert a számunkra, csak az ismeret által lesz az a képzetben, vagyis csupán az agyban
- minden állatnak értelme van, mert mid objektumokat ismernek fel, és az ismeret határozza meg, motívumként, mozgásukat
- az értelem minden állatban és emberben ugyanaz, formája a kauzalitás felismerése
- minden természeti erőt és természeti törvényt az értelemnek közvetlenül fel kell fognia, hogy az ész számára a reflektált tudatba kerülhessen
- az értelem élessége a közvetetten megismert objektumok oksági viszonyainak feltárására irányul
o a gyakorlati életben ennek okosság a neve
o az okosság az akarat szolgálatában álló értelmet jelöli
- az értelem hiányának a neve a butaság
o képtelen ok és okozat láncolatának közvetlen felfogására
o a buta ember a géphez hasonló
o szívesen hisz a varázslatban és csodában
- az ész élességének vannak bizonyos fokai
o az állatoknál is
- az értelem fogyatéka a butaság
- az ész alkalmazásának fogyatéka az esztelenség
- az ítélőerő fogyatéka az együgyűség
- az emlékezet fogyatéka az őrültség
- amit az ész helyesen ismer fel az az igazság
- az igazsággal a tévedés az ész csalásaként, a realitással a látszat az értelem csalásaként áll szemben
- látszat: ugyanazon okozatot két külön ok is előidézhet
- tudni csak az ész tudhat, az értelemé marad a szemlélet, ami mentes az ész befolyásolásától
7.§
- eddig a képzetből indultunk ki
- a képzetnek az első legáltalánosabb, leglényegibb és legáltalánosabb formája az objektumra és szubjektumra való szétválás
- az eddigi filozófiák az egyiket a másikból próbálták magyarázni, az ok elve alapján
- nálunk az ok, csak az objektumra vonatkozik, a kettő viszonyában (obj-szubj) nem áll fenn
- a materializmus valami objektívet tesz meg a magyarázat végső okává
o önmagukban és abszolút érvénnyel létezőnek tételezi fel
o ebből vezeti le a szubjektumot
o a közvetlenül adottat a közvetve adottból magyarázza
- minden tudomány két alapadatból indul ki
o az ok elve
o organon
o pl.: a geometriának ott van problémaként a tér, a lét okalapja benne az organon
o pl.: a természettudomány problémája az anyag, és a kauzalitás törvénye benne az organon
- filozófiának tekintve a természettudomány materializmus: ami már születésekor halálra van ítélve, mert a szubjektumot és a megismerés formáit átugorja
- a világ csak képzet àszüksége van a megismerő szubjektumra, mint létezésének hordozójára
- a világ mint képzet mindenképpen az első szem tárulásával kezdődik, legyen az akárkié
o a megismerésen kívül nem létezik, idő sem volt előtte
- J. G. Fichte látszatfilozófiája
o A szubjektumból indul ki, ebből származtatja az objektumot
o Jól lehordja Fichtét:
§ „Fichte azonban ezt a szubjektumból való kiindulást tekintette annak, ami a lényegi cél lenne, s minden utánzók módjára úgy vélte, hogyha ebben túlkínálja Kantot, nyomban felül is múlja, és megismételte így, ezúttal ebben az irányban a hibát, azt a hibát, amit az eddigi dogmatizmus a másik irányban követett el…”
o a következmény viszonyának feltételezése objektum és szubjektum között megmaradt
o Az Én, mint a világ oka lép fel, az objektum ennek a következménye
- a szubjektumból való kiindulás ugyanazt a hibát tartalmazza, mint az objektumból való kiindulás: eleve felteszi, amit állítólag később levezetne: nevezetesen saját kiindulópontjának korrelátumát
- mi a képzetből indulunk ki, a tudat első tényéből, melynek első lényegi formája a szétválasztás objektumra és szubjektumra
- szemügyre kell venni a képzeteknek azt az osztályát, ami kizárólag az emberé, melynek anyaga a fogalom, szubjektív korrelátuma az ész
8. §
- tiszta szemlélés:
o minden világos, biztos
o az ember nem tud továbbjutni
o megelégedettség
- absztrakt ismeret:
o az ésszel belép a kétely és a tévedés, a gond és a megbánás
o nincsenek ártatlan tévedések, szent tévedések, hiszen az ismeret teszi az embert a Föld urává
- reflexió:
o magasabb fokú tudatosság
o minden intuitívnak absztrakt reflexe az ész nem szemléleti fogalmában
o az állatok csupán a jelenben élnek, az emberek a múltban és a jövőben is
o az állatok a pillanat benyomásának, a szemléletes motívum hatásának foglyai, az embereket absztrakt fogalmak határozzák meg
o az állat érez és szemlél, az ember még gondolkodik is és tud
o mindketten akarnak
o a nyelv az emberi észe első bizonyítéka
- az értelemnek csak egy funkciója van: ok és okozat viszonyának közvetlen megismerése
- az ész funkciója is egy: a foglomalkotás "
Ezek valóban Schopenhauer gondolatai?
Mert ha igen, akkor komolyan szólva guberafilozófiának tartom!
Nézd, nem elsősorban az a baj, hogy felületesen ismered a schopenhaueri filozófiát (ettől még igaz lehetne, amit írsz), hanem hogy súlyos tárgyi tévedesek vannak benne.
"hogy lehet egy szubjektív tapasztalat alapján rámondani, hogy ugyanazaz minden "önmagában" mint amit az ember megtapasztal. Amivel ezt Ö bizonyítani próbálja az csak külsö megfigyelésekre alapul, ami ugyanúgy csak képzet, mivel minden megfigyelés tér, idő, kauzalitás törvényei szerint müködik."
Ez csak az igazság egyik fele. A világ egyfelől képzet (jelenség), másfelől akarat (vak törekvés, erő). Ha úgy tetszik: a világot a priori összetartó láthatatlan "metafizikai váz" az akarat, amely soha nem önmagában, hanem mindig valamilyen szerves vagy szervetlen objektumban manifesztálódik - az objektiváció különböző fokain -, legyen az egy kő, egy bolygó, egy oroszlán vagy épp az emberi test. Saját magunkat (a testünket) kétféleképp értelmezhetjük eszerint: részint képzetként a többi képzet között, részint minden ízében akaratként. Amikor tehát Schopenhauer erre a befelé figyelésre, a tárgyi világ sajátos dichotómiájára hívja fel a figyelmet és belőle induktíve magára a világra vonatkozóan tesz (súlyos) állításokat, az nem egyszerűen holmi szubjektív tapasztalatnak az önkényes kitágítása (amely valóban könnyelműség volna), hanem annak a premisszának az alkalmazása, mely szerint minden én valójában ugyanaz az Én, tehát Egy, tehát Akarat. A principium individuationis kelti azt a tévképzetet, hogy itt különböző realitásokról van szó.
"Ezt az érzést, amit az ész diktál "hagyományosan" egy boldogságérzettel írják be a beavatottak. De lehet, hogy Arisztotelész, Sz. Tamás, Kant csak naívak voltak és mi Schopenhauer óta megokosodtunk"
Rendben, hívjuk akkor intellektuális örömnek. Ha így értetted, azt elfogadom és teljesen egyetértek vele. Valóban, a filozófia útján megszerzett ismeretek, a belső elmélyülések "megvilágosodásai" sajátos örömet, pontosabban elégedettséget (és néha elégtételt is) okoznak. De ezen intellektuális örömet ne tévesszük össze a boldogság állapotával, amely egészen mást jelent (és egyébiránt elvileg és gyakorlatilag is lehetetlennek tűnik az elérése). Látszólag értelmetlennek tűnhet itt az etimologizálás és pszichologizálás, de van jelentősége: a boldogság alatt tartós állapotot értek, az öröm, az eufória - mint érzetek - inkább pillanatszerűek. (Ahogyan fordítva: a gyűlölet, megvetés tartós állapotok, a harag, a méreg pillanatszerű az előbbiekhez képest.) Boldogságérzet tehát nem létezhet ebben az értelemben.
"Biztos nem értünk egyet vele, de nekem az ontológia nem egy elvont spekuláció a létezésröl."
Az lehetséges, viszont ezt tévútnak gondolom. Az ontológia bizony a par excellence elvont spekuláció a létezésről. Aki az ontológiába belekeveri az empirikus világ efemer - és sokszor érdektelen - jelenségeit, mint amilyen a politika is, az totális félreértésben van. Nem kell elfogadnod ezt sem.
"Ès nem tudom hogy te mennyire vagy jártas a görögöknél, de Kant Tiszta értelem kritikája föként formailag és nem tartalmilag hozott újítást a filozófiában."
Jártas vagyok valamennyire, de persze lehetnék még jártasabb. Azt állítani azonban, hogy Kant Tiszta Ész Kritikája csak formai és nem tartalmi újítást hozott a filozófiában, ne haragudj, de a félműveltségnek olyan magasiskolája, amit még olvasnom is fájt. Mintha azt mondanád, hogy Einstein relativitáselmélete is csak formai és nem tartalmi értelemben érintette a fizikát és egyáltalán, az embernek a világegyetemről alkotott képét. Mond valamit számodra a filozófia "kopernikuszi fordulata"?
Filozófiatörténeti evidenciát kérdőjelezel itt meg, ami épp annyira merész, mint amennyire kínos.
"Èn azon "boldogok lelki szegényének" társaságába tartozok, akit nem a tudatlanság, hanem a tudatossággá válás, a "hagyományos" filozófiai tanítások saját életembe történö beötvözése tesz boldoggá."
Szép és romantikus elgondolás, minden irónia nélkül kívánok ehhez sok szerencsét és sikereket. Ha nem veszed rossz néven, én szkeptikus maradok ezügyben (is). Platón óta van a filozófiának egy olyan - jó ideje ugyan nem épp "népszerű" - értelmezése, amely a filozófiát és a vele járó erkölcsi magatártást voltaképp a halálra való készülődésként fogja fel. Platón mondatja ki Szókratésszel a Phaidonban: "Az emberek, úgy látszik, nincsenek tisztában vele, hogy akik magukat hűségesen a filozófiának szentelték, azok egész életükben tudatosan a meghalásra és a halálra készültek fel." Ennél az értelmezésnél maradva: ha Te boldog leszel a halálod előtti pillanatokban is, akkor - de csak akkor! - valóban igazad lehet és legalábbis nem vonnám kétségbe a kijelentésed. Ellenkező esetben csak azt gondolom, az önáltatásnak egy kifinomult és benned (még?) nem tudatosult módjáról van szó.
"Megköszönöm neked az öszinte válaszaidat és elbúcsúzom, mert ez a diskurálás nem vezet sehova, mivel nem értjük egymást. További sikert a topichoz!!!"
Valóban nem. Köszönöm az érdeklődést, az eszmecserét és a jókívánságot, minden jót Neked! Ha teheted, olvasd el a "Világ, mint akarat és képzetet..." (Németül ráadásul nem kell a fordítás esetleges fogyatékosságaival szembesülnöd.)
"Ez a principium individuationis (tér, idő, kauzalitás) által a szemlélet számára megjelenő lét! Nem az a lét, amely "önmagában van", mentes a szemlélet a priori kategóriáitól és csakis intelligibilis módon hozzáférhető (esetleg a misztikusok tapasztalataiban, ami csakis érzékileg, bensőleg megragadható, ha egyáltalán így van)."
Azt a létet amely önmagában van, Schopenhauer is azt állítja, hogy csak szubjektív módon lehet megtapasztalni. De most, hogy lehet egy szubjektív tapasztalat alapján rámondani, hogy ugyanazaz minden "önmagában" mint amit az ember megtapasztal. Amivel ezt Ö bizonyítani próbálja az csak külsö megfigyelésekre alapul, ami ugyanúgy csak képzet, mivel minden megfigyelés tér, idő, kauzalitás törvényei szerint müködik.
Az igazán izgalmas filozófiai kérdés itt valóban az, hogy a semminek (mint a létezés negációjának) a kívánalma a valamilyen és valahogyan létezővel szemben, érzés vagy ész (logosz) dolga-e. Te itt az érzésre hivatkozol, miközben én azt állítom, hogy a nemlétezés kívánalma számomra nem reked meg ezen (élet)érzés romantikus szintjén. Igenis szikár, racionális módon lehet érvelni emellett, amely önmagában is megáll; nem kell, hogy külön az érzésre apelláljon, bár kétségtelenül kiegészíti azt és így meggyőzőbb lehet...
Ja, ez érdekes. èn ezt így látnám: Van egy racionalitás (ratio a latinban, passzív intellekt a görögöknél, Verstand Kantnál), ami logika elveire (ellentétekre) alapszik: ezek szerint a nemlét ugyanúgy egy racionálisan valós fogalom, mint a nemlét. De van a logosznak egy másik része, ami nagyrészt egy intuitív alapon müködik (talán ész, intellectus (latin) aktív intellektus (Arisztotelész), Vernunft -KAnt) , és ez bizony egy hozzáillö érzéssel társul. Ez az érzés nem egy romatikus emoció, hanem a gondolkodás eredményezi. Ezt az érzést, amit az ész diktál "hagyományosan" egy boldogságérzettel írják be a beavatottak. De lehet, hogy Arisztotelész, Sz. Tamás, Kant csak naívak voltak és mi Schopenhauer óta megokosodtunk
Nemcsak a léttel. Az ontológia része a filozófiai vizsgálódásoknak, klasszikus terület és számomra is a legizgalmasabb talán, de akad más is. A filozófus foglalkozhat akár politikával, etikával és más egyébbel is, aminek nincs szorosabb kapcsolata a léttel, vagyis az ontológiával.
Nem tudom, hogy te, hogy értelmezed a Létet és a Létezöt, továbbá az ontológia (ugye a görög einai (létezni) infinitiv ontos (létezö) particíp flexiója és ugya logos (tudománya) fogalmát. Nekem a létezö fogalmába természetesen beleszámít az etika és politika és számos más tudomány, mivel ez egy létezö dologgal foglalkozik. Biztos nem értünk egyet vele, de nekem az ontológia nem egy elvont spekuláció a létezésröl.
Nem én. Csak azt, hogy a filozófia hosszú-hosszú évszázadokig bizonyos naivitásban szenvedett, amelyből pár modern gondolkodó gyógyította ki és ezügyben a cezúra ismereteim szerint Immanuel Kant volt.
Az igazságra nem hat az idö ereje, ami igaz az nem lesz évszázadok során nem igaz. Szóval ez szerintem nem stimmel. Ès nem tudom hogy te mennyire vagy jártas a görögöknél, de Kant Tiszta értelem kritikája föként formailag és nem tartalmilag hozott újítást a filozófiában.
Igen, van az a filozófiai hagyomány, amely szerint a megismerés, a gnózis a boldogság, illetve az ahhoz vezető út... Én ezt nem osztom. Határozottan állítom a "boldogok a lelki szegények" igazságát: a gondolkodás és a boldogság kizárja egymást. Sőt. A filozófia bizonyos értelemben egyfajta szellemi betegség, amely eleve kizárja az életből a boldogság lehetőségét. Már ha elfogadjuk azt a (nemcsak!) schopenhaueri premisszát, hogy bölcs ember nem a boldogságra törekszik (amely földi körülmények közt, az efemer jelenségek világában lehetetlen), hanem a szenvedéstől mentes életre...
Sajnos mi teljesen mást értünk "filozófia" fogalma alatt. Èn azon "boldogok lelki szegényének" társaságába tartozok, akit nem a tudatlanság, hanem a tudatossággá válás, a "hagyományos" filozófiai tanítások saját életembe történö beötvözése tesz boldoggá. De, hogy Schopenhauernek is igazat adjak, én nem szenvedek...
Megköszönöm neked az öszinte válaszaidat és elbúcsúzom, mert ez a diskurálás nem vezet sehova, mivel nem értjük egymást. További sikert a topichoz!!!
"Szerintem a lét tartalmatlanságát lehet ürességnek értelmezni, föleg az alapján, hogy Schopenhauer rendszerének a célja a Semmi."
Rendben, ezt elfogadom. Hozzátéve, hogy nála a Semmi nem ugyanaz a semmi, ami pl. Sartre-nál... Schopenhauer az Akarat tagadásának perspektívájából tartja a világ jelenségeit/képzeteit Semminek, ahogyan a főműve utolsó sorai is bizonyítják.
"Persze minden létezö a materialista adottságióból következöen véges, tökéletlen és korlátozott. De ez a LÈT."
Ez a principium individuationis (tér, idő, kauzalitás) által a szemlélet számára megjelenő lét! Nem az a lét, amely "önmagában van", mentes a szemlélet a priori kategóriáitól és csakis intelligibilis módon hozzáférhető (esetleg a misztikusok tapasztalataiban, ami csakis érzékileg, bensőleg megragadható, ha egyáltalán így van).
"Ès lehet, hogy a semmi jobb lenne, de bárhogy szeretnél kikelni a az emberi külsödböl és megítélni, hogy az jobb lenne, ezt nem lehet tudni (persze nem cáfolom meg, hogy neked az érzéid mást sugalhatnak)."
Az igazán izgalmas filozófiai kérdés itt valóban az, hogy a semminek (mint a létezés negációjának) a kívánalma a valamilyen és valahogyan létezővel szemben, érzés vagy ész (logosz) dolga-e. Te itt az érzésre hivatkozol, miközben én azt állítom, hogy a nemlétezés kívánalma számomra nem reked meg ezen (élet)érzés romantikus szintjén. Igenis szikár, racionális módon lehet érvelni emellett, amely önmagában is megáll; nem kell, hogy külön az érzésre apelláljon, bár kétségtelenül kiegészíti azt és így meggyőzőbb lehet...
"Bocs én németül ismerem Schopenhauert és ott principium individuationis-ról van szó és nem individualis-ról."
Te írtad az individualst, amire én kijavítottalak. A principium individuationis (is) minden nyelvi környezetben ugyanaz a latin terminus.
"A filozófus az nem költö!!!"
Félreértettél vagy rosszul fogalmaztam. A "költői" itt egyszerre jelenti a költői fantáziát, amely a kontinentális filozófiára jellemző attribútum, tipikusan a metafizikai spekulációkat értve itt (nem úgy az angoloknál, amerikaiaknál), és azt az íráskészséget, amiért mint kiváló stilisztisztát is szokás Schopenhauert emlegetni.
"A filozófus ellentétben a LÈTTEL foglalkozik, és azzol, hogy mi hogyan fogjuk fel Lètezöt."
Nemcsak a léttel. Az ontológia része a filozófiai vizsgálódásoknak, klasszikus terület és számomra is a legizgalmasabb talán, de akad más is. A filozófus foglalkozhat akár politikával, etikával és más egyébbel is, aminek nincs szorosabb kapcsolata a léttel, vagyis az ontológiával.
"Azt állítod, hogy az egész filozófia a görögök óta csak egy antropológiai igény, ami mára nem érvényes???"
Nem én. Csak azt, hogy a filozófia hosszú-hosszú évszázadokig bizonyos naivitásban szenvedett, amelyből pár modern gondolkodó gyógyította ki és ezügyben a cezúra ismereteim szerint Immanuel Kant volt.
Èn nem az „isteni“ igazságszolgáltatásról beszélek, hanem arról az eröröl, ami az emberi életed értelemmel, jósággal és boldogsággal tölti be, ha gondolkodik az ember.
Igen, van az a filozófiai hagyomány, amely szerint a megismerés, a gnózis a boldogság, illetve az ahhoz vezető út... Én ezt nem osztom. Határozottan állítom a "boldogok a lelki szegények" igazságát: a gondolkodás és a boldogság kizárja egymást. Sőt. A filozófia bizonyos értelemben egyfajta szellemi betegség, amely eleve kizárja az életből a boldogság lehetőségét. Már ha elfogadjuk azt a (nemcsak!) schopenhaueri premisszát, hogy bölcs ember nem a boldogságra törekszik (amely földi körülmények közt, az efemer jelenségek világában lehetetlen), hanem a szenvedéstől mentes életre...
Egyébként egyetértek veled Paleo abban, hogy Schopenhauer szubjektív élettapasztalata rányomta a bélyegét a filozófiájára, és pl. az annyira híressé válás akarása is inkább azt példázza, hogy ö inkább a az létezésröl való lemondás (amit ö prédikál) helyett, inkább az elismerést válsztotta volna.
Nézd, tizenévesen Szókratész volt a legnagyobb hatással rám, embersége, látásmódja, majd Platont olvasva érzékeltem , hogy eltért mesterétől de nagyon, így Arisztotelész is! A nyugati filozófia...., eh, nem akarok itt felsorolni neveket, korszakokat, de Szókratész maradt keblemben!
úgy vagyok én is, hogy valamit kiemelek, mint igazságot és ehhez viszonyítom a többit, ami eltér ettől, azt hamisnak tartom....., ami közelít igaznak, persze átfedések vannak!
Nem bántani akartam Schopit...., hanem rá akartam világítani, mint oly sok kiemelkedő ember művére, hogy mennyien belőle élnek és hányan félreértelmezik gondolatiságát!
A topicot én nyitottam 2003-ban. A lelkesedés töretlen, de akadnak itt tárgyi tévedések is. Szerintem érdemes visszaolvasgatni, mert volt időszak, amikor nagyon izgalmas polémiák, eszmecserék alakultak ki. Belőlük kinyerhető mindaz, amiért Schopenhauer számomra az, aki. Ha tényleg érdekel. Ha nem, úgyis jó.
Nekem már itt elmegy a kedvem... Lehet a könyvtáradban 9999 könyv is, ha azzal a fajta trehány, jófejkedő módon szólalsz meg, amit egyebek közt gyűlölök a mai világban. Itt nem fog menni.
Nagyon kedves hogy gondoltál rám, sajnos az elmúlt években hasonló műveket osztogattam el ismerősöknek...., még van a könyvtáramba vagy 1000-1500 kötet...., persze nem Schopitól, ám mégegyszer nem szándékozom a közeljövőben elolvasni!
Nézd, ha nem tételezed fel rólam, hogy olvastam már könyvet....., vedd úgy, hogy érdeklődnék, hogy a te véleményed mi, te hogyan foglalnád össze és nem arra vagyok kíváncsi, hogy ki csinált sikerfilozófiai elemzéseket mások tollából átértelmezve!
Pár mondatban nem. Ez itt nem a fogd-és-vidd... Akit tényleg érdekel (nemcsak Schopenhauer filozófiája, bárkié), annak el kell merülnie egy jobb ismertetőben, ezügyben már volt ajánlatom, de ha gondolod, kiváló forrás még:
- Robert Zimmer: Filozófusbejáró
- Boros Gábor: Filozófia
- Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete
- stb.
És ha igazán rövid, "pár perces" ismertetőt szeretnél:
Gondolom mérhetetlen ostobának kell most éreznem magam, nem?
Egyébként filozófiája nem más, mint kontraposzt elmélkedés!
Arcáról leolvasható, amennyiben hiteles a festményen a valódi arcvonalak...., amin kaján mosolya áthatol a a lelkeken, szemiben érdekes fény vibrál...., olyan kaján tekintettel, ami egy furcsa érzést vált ki az emberekből.... No, de mindegy, azt hittem, templomba kell :)....., hogy az ember megnézi a másikat ha már van róla képe!
"Nézz az arcába...., tekintetéről ne vedd le szemeidet... Mi a benyomásod?"
A benyomásom egyfelől az, hogy mérhetetlenül ostoba az az ember, aki valakinek a külseje és filozófiája igazsága közt bármiféle korrelációt feltételez, másfelől pedig az, hogy ez egy különlegesen intelligens, sokat megélt és tapasztalt ember tekintete:
Nem. Nem elsősorban Hegel halálát értem, még akkor sem, ha ez a tény nyilvánvalóan katalizátorként hatott azügyben, hogy a schopenhaueri bölcselet terjedhessen. A korszellem nem kedvezett Schopenhauernek és tagadhatatlan ebben Hegelnek, a porosz államfilozófusnak a szellemi "uralkodása". Valójában mégis inkább több hatásnak, tendenciának az összjátéka tette lehetővé azt, hogy a schopenhaueri filozófia termékeny talajra hullhasson, értő fülekre találhasson. Kellett hozzá a napóleoni háborúk borzalmai, az Európa-szerte tapasztalható általános kiábrándultság, és persze maga Schopenhauer is, aki a filozófiáját "népszerűsítendő", a nagyközönség számára is befogadható "Parerga és Paralipomena" c. több kötetes művével állt elő 1850-ben...
Egyébként sikerült a neten található egyetlen kifejezetten torz képet kialakító, előítéletes oldalt megtalálnod Schopenhauerrel kapcsolatban. A citált idézet különben igazat állít.
Nézz az arcába...., tekintetéről ne vedd le szemeidet... Mi a benyomásod?"
" Schopenhauer fő műve azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy „a világ az én képzetem”. Komolyan véve Kant feltételezését, hogy a tudat struktúrái határozzák meg a megismerést, Schopenhauer azt állítja, hogy a jelenségvilág léte a róla való tudatunktól függ. Kanttal szemben azonban szerinte a dolog maga intuitíve tudható, és azonosítható az akarattal. A világ, ahogyan van, az én kivetítésem; a jelenségek sokfélesége képzet; egységesítő alapjuk az akarat. Az akarat nem racionális erő, hanem vak, jelentésnélküli, miközben létezésre tör. Az élet valójában az akarat vágyainak teljesítése."
„Nem emlékszem arra, hogy bárhol is az üresség kifejezést használta volna Schopenhauer, vagy akár csak célzott volna erre. (Persze ettől még lehet, hogy így van.) Sőt, a két dolog (a lét üressége, tartalmatlansága és a műélvezet okozta öröm) egyáltalán nem zárja ki egymást, megkockáztatom, az egyik következik a másikból, hiszen amint belátta valaki intellektuálisan a lét semmiségét, hiábavalóságát, úgy az ezt megragadó műalkotás (legyen az zene, film, festmény, vers, bármi) sajátos örömet okozhat az arra érzékeny lelkekben, hiszen bennük valami időtlen, örök (filozófiai) igazság testesül meg. Ez persze csak az én véleményem...“
Szerintem a lét tartalmatlanságát lehet ürességnek értelmezni, föleg az alapján, hogy Schopenhauer rendszerének a célja a Semmi.
„Mindannyian bele vagyunk burkolva, akár tetszik, akár nem. Ha más nem, a puszta praktikus létezés, a létfenntartás - mint tevékenység - erre kárhoztat bennünket. Az, hogy Te épp tudatosabb vagy a többségnél és gyakorlod a principium individuationis (nem individuals!) lebontását, a legjobb esetben is csak annyit jelent, hogy többször van/lehet részed abban az élményben, amelyet Schopenhauer az emberi létezés legkívánatosabb momentumainak tart. Ez minden.“
Ebben egyetértek, nem jól fejeztem ki magam. Persze minden létezö a materialista adottságióból következöen véges, tökéletlen és korlátozott. De ez a LÈT. Ha ez nem lenne, akkor nem lenne SEMMI. Ès lehet, hogy a semmi jobb lenne, de bárhogy szeretnél kikelni a az emberi külsödböl és megítélni, hogy az jobb lenne, ezt nem lehet tudni (persze nem cáfolom meg, hogy neked az érzéid mást sugalhatnak).
Bocs én németül ismerem Schopenhauert és ott principium individuationis-ról van szó és nem individualis-ról. Es ezért is ne haragudj, ha nem pontosak a magyar terminológiáim. Pl. « lebontás »
Viszont mai szemmel nézve úgy gondolom, ő is a filozófusok azon költői, nemes részéhez tartozik, akiknek a filozófiája alapvetően egyfajta antropológiai igényt fogalmaz meg (még ha ezt implicite is teszi), az emberi vágy(akozás)ra épül, amely épp annyira szép, mint amennyire nem sok köze lehet az igazsághoz. de Sade márki, Schopenhauer, Nietzsche után semmi nem olyan, mint korábban. Persze nem tudhatjuk, mik leszünk halálunk után, de valamiféle igazságos, "isteni" igazságszolgáltatásban bízni, amelynek következményeképp minden ember aszerint ülne oda az egyes asztalokhoz, hogy mennyire teljesítette be életével az ember ideáját, nos, ebben nem bíznék ma már... És szerintem sokan mások se.
A filozófus az nem költö!!! Szókratész azon kevés filozófusok egyik filozófusa… A különbség, hogy a költö a világot valami érzésre alapozott analógia formájában próbálja leírni. A filozófus ellentétben a LÈTTEL foglalkozik, és azzol, hogy mi hogyan fogjuk fel Lètezöt.
Azt állítod, hogy az egész filozófia a görögök óta csak egy antropológiai igény, ami mára nem érvényes??? Ja igen, a filozófia a tudásvágyra és az emberi felismerésre alapszik, ami nem valami hihetö látásmódnak hódol be, hanem elfogadja, hogy számunkra nincs más mint az emberi gondolkodás és ennek a müködését próbálja megérteni. Èn nem az „isteni“ igazságszolgáltatásról beszélek, hanem arról az eröröl, ami az emberi életed értelemmel, jósággal és boldogsággal tölti be, ha gondolkodik az ember.
