Az RTL Klub Horn elvtárséknak köszönheti a létét.
Igaz, hogy a földi frekvenciáért 1997-ben az RTL csak 8 milliárdot kínált, az IriszTV pedig 11 milliárdot mégis az RTL nyert.
Az RTL örökké hálás az MSZP-nek.
A tűzijáték során a Gellért-hegy két pontján kisebb tüzek keletkeztek. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerint a tűzijáték közben a Citadella déli oldala alatt egy 300 négyzetméteres területen gyulladt ki az aljnövényzet. Ugyancsak meggyulladt az aljnövényzet, illetve néhány fa koronája a hegy sziklakápolna feletti részén. A tüzeket mindkét helyen eloltották, illetve maguktól kialudtak. origo
Látom, gyujtogatni már tudtok, meg a természetet tönkretenni.
Ezért kár volt tűzijátékot rendeznetek.
Hányan voltatok a lufieregetéssel egybekötött csillagszóródobáláson. Az rtl alig győzte ajnározni a tűzijátékot, még bubosbankát is láttak a kézershowban.
Nem vagytok egy kicsit szánalmasok a baloldalon.
Elton John is eljött? Ki volt helyette a falu Tom Jonesa?
Igen szép volt.
Igen teccett.
Az időpont a legtökéletesebben lett kiválasztva.
Jól megünnepeltük a kékcédulás választást meg azt hogy Orbánt már 24 órája nem hallottuk.
És azt is, hogy a fityisz eszi a kefét, meg azt is, hogy ilyen kritkus ellenzéke van az országnak.
Igen, az országnak.
Én már tényleg szánalommal nézem, ha rogány, tompika, kötél, esetleg köztörvényes atti, megjelenik és osztja a marhaságokat.
Orbán közszerepléseiröl meg már nem is érdemes beszélni, az oroszlán a fogait siratja!:-)
2000-ben volt a sör a hamburger és a bájgli ünnepe.
Virtuálisan osztogatta a fityisz a népnek valót.
Vót abban még kakaós csiga is. :)
Reglám áron vették a Mek Dónásztól oszt nem tudták mivan a csomagban.
Az a szép ember az imázsolós központban aztot mondta, hogy csak bizonyos szögből nézve látszott veres csillagnak a formáció.
Az volt a bájglis fickó.
Ha jól emlékszem, azt olvastam valahol, hogy a török uralom alatt levő országrész magyar lakosságának 2/3-át a törökök vagy megölték, vagy elvitték rabszolgának.
Ja kérem, a Fidesz soha nem volt hires arról,
hogy ne csinálna fekáliát a szájából és az általa elkövetett dolgokból, az egész müködése jelenleg csak annyi, hogy utálkozik és baromira meg van sértve
a baloldal sikerén!:-))
Aha. A Gestapo úri adományokat gyűjtött a szegények javára. A Wehrmacht meg azért jött hozzánk, hogy betakarítson.
Eszem megáll...
Lehet, hogy másként(?) viselkedtek, mint egy Buznyákiából idehajtott Red Army szoldát, de az egész, ami miatt azt a szoldátot továris Zsukov marsall idehajtotta, miattuk volt. Maradtak volna békén a seggükön, Iván is maradt volna otthon és pengette volna a balalajkát a nagy orosz síkságon. Mellesleg Budapestet sem kellett volna porrá bombázni, meg egyéb, nem elhanyagolható haszna is lett volna a dolognak.
Az nem zavarja őket, hogy nem lett volna ebből megtakaritás, sőt többletköltség lett volna. bem értek hozzá, nem tudom, hogy igaz-e de elég logikusnak tünt amit mondtak.