Már régen láttam, de csak arra emlékszem, hogy iszonyú hiteltelen és béna párbeszédek vannak benne, a főhős annyira ellenszenves, hogy mindenkinek jobb lenne, ha minél hamarabb meghalna, végig teljesen érthetetlenül viselkedik mindenki, semmi nem derül ki a motivációikról, csak sodródnak a klisés befejezés felé, és még a nagy bunyós jelenetekben is jó esetben max. tizenöten vesznek részt.
A cuccok meg a frizurák menők, láthatóan egy poszt-punk Quadrophenia-szintű kultfilm akart lenni, de attól nagyon messze van. Attól még a zenék szuperek, de ezt már kitárgyaltuk (bár kevesebb Joy Division több lett volna).
kicsit mű lett és hiteltelen azokkal a cingár srácokkal meg a nótakreálményokkal, de a sztori nem volt rossz. A zenéről továbbra is úgy gondolom, hogy soundtrack top 10-ben benne van
Hú, az Awaydaysnél nem nagyon vártam jobban filmet akkoriban, és borzasztó nagy csalódás lett, szerintem pocsék film. A zenék tényleg jók benne - eleve Magazine szól a kulcsjelenet alatt. Kár, hogy ezenkívül bénaság :(
Igen, ez nekem is átjött, a manchesteri gólnál akkorát kiáltott, mint Hajdú B. a norvégok ellen. Randolphot szerintem buktatták az egyenlítő gól előtt...
Ez a szpíker tuti a MÚÚ-nak szurkol. Rémálom elődöntők? Miért baj az, hogy nem a sztárocskákkal teletűzdelt kirakatklubok játszák az elődöntőket? Mert ez egy óriási üzlet es csak másodsorban sport. Hajrá WHU
Igen, az East Enden ültem, és rosszul írtam, nem Boleyn, hanem Betway stand.
Én döbbentem figyelem, hogy mennyire másképp kezelik ma a régi huligánokat: 30-40 éve rettegtek tőlük, a nemzet söpredékének tartották, nem győzték lecsukni őket, most meg boldog-boldogtalan velük fotózkodik, filmekhez segédkeznek, könyveket adnak ki, köztiszteletnek örvendenek. Szuper jól megélnek abból, amit a Thatcher-kormány tűzzel-vassal irtott. Baromi menők lettek a huliganizmusról szóló filmek miatt.
Tőlem ez a világ távol áll, habár elolvastam róla néhány dolgot. Engem inkább Anglia post-punk korszaka kapott el, az a zenei világ meghatározó az életemben. Ezért is szeretem az Awaydays című filmet, amiben keveredik az a zenei szubkultúra és a huliganizmus.
Bakker a legdrágább helyek egyikén ültél. Ide "A" kategóriájú meccseken ~80-90 Ł a jegy. Én kupameccsekre mentem a Boleyn Groundra, ill. korábban az Upton Parkba. Bajnokira eddig nem sikerült bejutnom "reasonable" áron. Ha jól látom, az East Standen ültél? Én is ott voltam, lényegesen lejjebb, mint te és közel a Sir Trevor Brooking Standhez, hogy lássam a jómadarakat.
Az érzés, amiről írsz, abszolút ismerős, bár itt ugye a Yids ellen a hangulat a szokásosnál is felfokozottabb.
Cass Pennant sokáig a főbejárattal szemben működtetett egy videófilm standot, filmet, ICF logókat és huligán relikviákat. Mára már csak hobby meccsre járó arc lett, a filmje után hasonló kategóriákban producer lett és egészen más ma az élete, mint korábban.
Azt olvastam, hogy mostanában Carlton Leach is kijár...
Két és félórával a meccs előtt ért a metróm az Upton Park megállóhoz, azt terveztem, hogy benézek a Boleyn vagy a The Queens pubba. Esélyem sem volt, mindkét helyen már az ajtón kívül állt a sor. A híres szurkolók közül én csak Cass Pennantet ismerném meg, akinek láttam az életrajzi filmét, a neten beleolvastam a könyveibe, de őt nem fedeztem fel sehol. Régi játékossal sem találkoztam.
Korábban csak egyszer jártam itt, 2011-ben a Manchester United ellen, de most teljesen más a hangulat. Talán csak bebeszélem magamnak, de tapintható volt az utcán, hogy ez egy baromi különleges időszak. Egyrészt ugye a költözés, másrészt pedig a csapat teljesítménye miatt. Ezúttal egyedül voltam, öt éve két haverom is velem volt, kevesebb részlet maradt meg, sokat dumáltunk, most viszont minden apróság feltűnt. Könnyen lehet, hogy az ottaniaknak ez mindennapos, csak én reagálom túl, de vibrált a levegő, már az utcai atmoszféra magával ragadott. Karneváli feeling volt, nem tudom, milyen lesz az új aréna környéke, de számomra leírhatatlan az az érzés, amit itt éltem át: sétálsz a metrótól, és egyszer csak, bal kéznél felbukkan a stadion, amit addig tökéletesen eltakartak az épületek.
Kábé az első között mentem be, a Boleyn Standen ültem, a 16-ossal egy magasságban. A Fortune always shining-dalt videóztam, másodszor hallottam élőben, hát még mindig lenyűgöz, a hideg kirázott. Őrület, imádják ezt a csapatot, persze ezzel nem mondok újat, gondolom, az összes angol stadionban ez van. Itt valami még tetten érhető abból, amit megszállottságnak, igazi lelátói hangulatnak neveznek. Nem mű, nem divat, egy baromi öreg stadion és egy elképesztően lelkes tábor. A Spurs-tábort folyamatosan cinkelték a why are you quiettel?, de hát ez nem az ő napjuk volt.
Bejátszottak egy filmet, amiben régi, Tottenham elleni gólokat mutattak, és azokon is látszott a közönség. Gyakorlatilag, ugyanúgy szurkolnak ezer éve, ebből kaptam egy erős ízelítőt 2016-ban. A huligánfilmek miatt kicsit paráztam, hogy a metrón majd nyakon vágnak, mert vásároltam ezt-azt ajándékboltban, jó nagy West Ham-logós szatyorral ültem a hónom alatt, meg egy sállal a nyakamban, de le se szartak :)
