Kiss Dénes a Bábel előtt című könyve bevezetőjében írja meg azt,hogy miben látja a lényegi különbséget a magyar nyelv és más nyelvek között.Nem véletlenül nevezi Bábel előtti nyelvnek......"Az olvasó e könyvben teljesen új magyar nyelvvel ismerkedhet meg. Meglepődve veszi észre azt, amit e sorok írója is tapasztalt mintegy negyven évnyi kutakodás után, hogy beszéljük e szép, különös nyelvet, de nem ismerjük. Tudjuk és tudja a világ - sokszor hangoztatják is -, hogy a magyar nyelv titokzatosan egyedülálló a nyelvek között. Mondják és mondjuk, tudják és mi is tudjuk, ám valójában nem törődünk ezzel a ténnyel. Magam is csak 1998 augusztus ötödikén éjszaka döbbentem rá, hogy mi az oka annak, hogy e könyv (is) létrejöhetett. Az ok nagyon egyszerű, úgy közeledtem a magyar nyelvhez, mint ismeretlen, még meg nem fejtett, titokzatos jelenséghez. Miközben már évtizedek óta napi tevékenységemmé vált a nyelvünkkel való foglalkozás, kiderült, hogy igazam volt. Ezt a nyelvet még soha, senki nem fejtette meg, noha használjuk, de belső lényegét nem ismertük idáig. Magam elszántan, gyanakvások és támadások ellenére, megkíséreltem, hogy titkait, rejtett törvényeit megismerjem. Talán sikerült bizonyos mértékig fölfednem a titkokat, de még aligha ismerem az egész valóját a magyar nyelvnek. Ugyanis, miközben úgy működik látszólag, mint bármelyik nyelv a világon, így is használjuk, eszerint bánnak vele a nyelvészek, nyelvünk, tényeges tulajdonságait tekintve, eltér a világ legtöbb - mondható, hogy valamennyi - nyelvétől. Magam erre igazán a kutakodás közben jöttem rá, mégpedig fokozatosan, de egyre- nagyobb meglepetések következtében.
Tehát nem könyvekből, nem egyetem vagy főiskola padjaiban ülve, előadásokat hallgatva tudtam meg fontos dolgokat a magyar nyelvről, hanem magától a magyar nyelvtől!
Mindenesetre, a magyar nyelv rendszere, működése arra mutat, mintha megőrizte volna a BÁBEL ELŐTTI állapotát. Mintha a nyelvek összezavarása a magyar nyelvet nem érintette volna! Mert az egyes nyelveket vizsgálgatva, azt tapasztaljuk, hogy azokban egy-egy nyelvi szóelem és jelentés, mintha a magyar nyelvből került volna oda. De csak egy-egy, olyan rendszeralkotó képzőkből, mint például a SZER, SZOR, SZÖR, mert például az angol serial jelentése SOR-ozat a service(szervíz) SZOL-gálat, vagyis sok-SZOR-os és rend-SZER-es
ki-SZOL-gálás Később láthatjuk részletesen, hogy e nyelvi elemek, amelyből az angolban néhány van, a magyar nyelvben, minden lehetőséget számítva, legalább kétszáz, - KETTŐSZÁZ- szavunkban előfordulhat szóalkotó elemként. De említem itt rögtön az angol car kocsi, autó jelentésű szót, amelynek ősalapja a KERÉK, KEREK, KÖR stb. A K+R mássalhangzó képlet is legalább kétszáz szavunkban található meg, ha nem többen, a G+R stb. változatokat is ide értve...Szókincsünk eredeti gazdagságát az egyszerű föld népének nyelvében is tapasztalhatjuk. Müller Miksa, az Angolországban működött német nyelvtudós az egyszerű emberek szókincsét néhány százra, az angol munkásét körülbelül 300-ra becsülte. A magyar pásztornak csak az emberi és állati testrészekre, a különféle állatok élettanára, a légköri és évszaki jelenségekre ennél jóval több szava van, a mellett használja az általános szókészletet." Alább: "Hogy a költői szólásra mennyire alkalmas nyelvünk, azt egyaránt bizonyítja népköltésünk és költői irodalmunk. Háromféle versrendszer egész ritmikai lehetőségeit meg tudjuk szólaltatni magyarul. "
Sziasztok! Tudnátok segíteni...az a feladatom az egyetemen, hogy keressek egy alternatív nyelv-összehasonlítási elméletet a net-en, amit ismertetni és bírálni kell...(sumer, török, ujgur, etruszk, baszk pl). Van ötletetek, hogy hová nyúljak, tudtok esetleg ezzel kapcsolatos linkeket ajánlani? Segítségeteket előre is köszönöm! Üdv: Oildi
Ezt ismered? Az index fórumban találtam:"Kiss Dénes:
A “TITOKZATOS” MAGYAR NYELV TÖRVÉNYEI ÉS JÁTÉKAI
Aligha véletlen , hogy azt mondták vagy írták a magyar nyelvről: olyan, mintha a Marsról hozták volna. Amikor a magyarok beszélgetnek, mintha szórakoznának. Ugyanis a szóragozó lehet szórakozó is, a szórakozás pedig szóragozás. Nem csupán játék ez, hanem a magyar nyelv törvénye. Mert a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve
ELTÉR A VILÁG LEGTÖBB NYELVÉTŐL!
Aki magyarul gondolkodik, sajátos rendszerben és eredeti logika szerint működő nyelvvel képes erre. A világon mintegy 3000-3500 nyelvet tartanak nyilván, a nyelvjárásokkal együtt. Illetőleg, pontosabb, ha azt mondjuk: ilyen számura becsülik a valaha volt és a mostani nyelvek összességét. Ha ez a szám éppen háromezer, akkor a magyar nyelv, alapvető rendszerét, legfontosabb tulajdonságait tekintve eltér a világ kétezerkilencszáz-kilencvenkilenc nyelvétől! Kissé egyszerűsített jelzés ez - arányosítás - a magyar nyelv “marsi” származásával kapcsolatban.
Melyek azok a tulajdonságok, amelyek a magyar nyelvet elkülönítik - kisebb-nagyobb mértékben, általában jelentősen! - a világ legtöbb nyelvétől?
1./ A magyar, ragozó - aglutináló - nyelv. Ez azt jelenti, hogy a szavakhoz RAG-okat, - képzőket, jeleket, toldalékokat - RAG-asztgatunk, RAK-osgatunk. (Igy szó-rak-oz-unk!). Ám nem csak a szavak végéhez, hanem azok elejéhez, sőt a közepéhez is. A RAG jelentése maga is rész. A háztetőnek azt a részét - eresz-rész - eresztékét nevezik ragnak például Zalában, ahova a kulcsot s egyéb kisebb tárgyat “eldugtak”. De benne van - s lehet! - több szavunkban a “rag” szórész, például a sa-ROG-lya szóban, amelynek jelentése, a kocsi vagy szekér megtoldása, öblös, keretes farésszel. Azaz maga a saroglya is toldalék! (De föltételezhető, hogy benne van a nyelvfejlődés korábbi idejére utalva, például a farag, fa-rag, s tán reg-gel stb. szavainkban?)
E nyelvi alapelemek - rag, képző, jel - ide-oda rak-os-gat-ha-t-ók. Látható, hogy a rakosgat szavunk ragozása, pontosabban a “rak” szavunké milyen érdekes. De mondhatunk más példát is. Íme:
meg-hí-v-at-tat-hat-ná-tok
valakit valahova. Ezt a világ legtöbb nyelvén legkevesebb négy-hét szóval fejezik ki! A magyar is tudná így is: “Szóljatok, hogy hivattassanak meg engem.” Vagy: “Mondjátok meg, hogy ők (valakik!) hívjanak meg engem.” stb.
Lássunk példát a rag-képző szóhoz kapcsolódó lehetőségeire:
SZER - SZOR - SZÖR
egy-SZER, SZER-ez, több-SZÖR-öz, rend-SZER-int, sok-SZOR, SZOR-galom, stb. Csak egy logikai példát arra nézve, hogy e szó-elemekkel valóban azonos vagy közeli jelentéstartalom jelenik meg a szóban: sok-SZOR. Ebben az esetben a SZOR a szó végén található, és azt jelenti a szó, hogy valaki valamit folyamatosan vagy gyakori ismétléssel tesz. S ha a szó elején: SZOR-galom, találjuk a SZOR-t, akkor az előbbi, a sokszor jelentése világlik elő ebből a szóból is. Hiszen az a szorgalmas, aki valamit sokszor, rendszeresen vagy folyamatosan csinál! De e szótagok, részek jól látszanak a több-ször-ös-en szavunkban is. (Szándékosan választjuk el a szavakat a későbbiek folyamán is, hogy az olvasó lássa, lát-ha-s-sa, lát-ha-tó legyen nyelvünk ragozó jellege - lám: jel-leg! - mert leg-es-leg így leg-én-ked-he-t-ünk nyelvünkkel.) Később még mutatunk példákat a -ra-re, -ban-ben, -tól-től, -nak-nek stb. ragokkal s tán még kép-zők-kel - kép-ző-k-vel, vel-ük - is.
2./ A magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom legalább kilencven százalékát s azt inkább csak árnyalják a magánhangzók. Jó példa erre a következő verssor:
Tilpri migyir hi i hizi
vagy: Hözödnök röndölötlönöl
Az olvasó hamarosan rájön, különösen, ha csupa e-vel, majd csupa a-val stb. próbálkozik. Rendszerint a harmadik magánhangzó “összekötés” elővilágítja az eredeti szöveget. Persze mindehhez az szükséges, hogy a magyar mondatban az eredeti helyükön hagyjuk a mássalhangzókat. (Ez csupa mássalhangzós, ősi, magyar rovásírás titka is.) Akar falyamatasan as lahat magyaral baszalna, i misik migyir migis migirti, higy mit is ikirink möndönö ö mösök mögyörnök.....
3./ A magyar nyelvben az ábécé minden hangzója - kivétel x, y, q, - önmagában, másod- vagy harmadmagával külön tisztségviselő is lehet! A már említett “ rag-ok” lényege is ez. Például a fej-em-re szóban három “e” hangzó található, de az első jelenti az eredeti, alaki értéket, a második már a birtokos rag “összekötője”, a harmadik pedig a helyhatározó ragé. Ám lehet még egy zárt “e” kérdőszócskaként: fej-em-re-e? Tehát a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki, hanem helyi értéke is van. Így például a “k” - a sok szavunkból elvontan! - a többes szám jele. A “t”, amely a tárgy jele, tán nem véletlenül szerepel a “tárgy” szavunkban? De lehet igék esetében az egy vagy két “té” a múlt idő jele is. Alapszó a “vala”-ból kialakult “volt”! Ezért múltból “jövő” bizonyíték a “voltaképpen” szavunk, hiszen azt jelenti, hogy: igazában, valójában.
4./ A magyar, beszéd közben, a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot hangsúlyozza. Ez is természeti törvény szerint való. Ugyanis a beszéd kezdetekor van a legtöbb levegő a tüdőben, s akkor létezik a legnagyobb nyomás is. Így az első hangzó lesz nyomatékosabb, ha természetesen beszélünk. Itt említjük meg azt a fontos, talán még zenei törvénynek is nevezhető nyelvi megnyilvánulást, amit magánhangzó-összhangnak neveznek. A lényege, ha a szótőben magas hang “szólal” meg, például “ég”, akkor bármelyik értelemről, jelentésről is van szó, magas hangú lesz a toldalék: égre vagy égés, égő. Ám átváltozhat a szóeleji “é” hangzó “e”-re, ha például így változtatjuk az eredeti ég, égbolt jelentését: egesedik. Költői nyelvben lehetséges: “Fölénk egesedik a kékség.” stb. De a magánhangzó illeszkedés törvénye megmarad. A mély hangú szótövek esetében pl. “haj”, a toldalék, rag: hajra, hajon, hajjal stb. De ha már tovább képződik a szótő: hajadon, akkor ebben az esetben is megmarad a mély hangú toldalék: hajadonnak, hajadonnal, stb. Ám ha önálló jelentésű szórész kapcsolódik a szóhoz: haj+lék - lak-héj! - akkor is mély hangú lesz általában a toldalék: hajlékra, hajlékom, sőt, a képzett hajlékony szóhoz is mély hangú ragok társulnak: hajlékonyan, hajlékonyra, de már ha új, önálló jelentéssel bíró nyelvi elem járul hozzá, akkor kissé fölmagasul a szó vége: hajlékony-ság! (A ság-ség képző minden bizonnyal a “sok” szavunkból lágyultan alakult, formálódott. Hiszen nagyítja, nagyobbítja, erősíti a képet: hegy - hegység, katona - katonaság, bátor - bátorság. De igazában így értékelhető a feltételezés ereje: sok a sok = sokaság.) Külön érdekesség az “i” hangzónak, hogy jaját “szabálya” van. Mert például víz-re, íz-re, tíz-zel, stb. De már síppal, híd-ra, át-hid-al, de sikolt, s lehet sikít, sikoly, sikoltás. Vagy: hig-ít, de hig-ul, sim-ul, simít. Az “i” tehát külön vizsgálandó, iz-gal-mas, iz-ga-tó kérdés.
5./ A magyar nyelv szókincsét és működési rendszerét is meghatározza a hangutánzó jelleg uralma. Valamint a be-CÉ-ző gyermeknyelv jelenléte. Így aztán a magyar szavak nemcsak - ok-os - jelentésükkel, de sajátos tárgyi “emlékezetükkel” is részt vesznek a közhírlésben, a közlendőknek nemcsak eszközei, hanem többszörös hordozói. Azt mondhatjuk, hogy valójában a magyar nyelv minden szava hatással van a magyar nyelv minden szavára! S ha az ősi szógyököket nézzük, a kezdeteket, akkor ennek logikai - számtani! - útja megrajzolható. Jó példa erre a földönfutó szavunk! Most már néhány érdekes és sajátos példa következik arra nézve, hogy nyelvünk a legvalósabb valóság ősi kifejezője is.
Az említett FÖLDÖNFUTÓ szavunk pedig azért jó példa - noha nem egyedülálló! -, mert egyszerre jellemzi a magyar nyelv valósághoz való szoros és ősi kötődését, valamint a szó dokumentum jellegét. Ugyanis, ha ezt a szót használja a magyar, akkor hozzágondol kimondatlanul is néhány jelzőt. Mégpedig a következőket: szegény, szerencsétlen, hazátlan stb. Ezek a jelzők mint valami szóárnyék követik ezt a szót. Mi ennek az oka? Egyetlen logikus válasz lehetséges, hogy lovon ülő nép szemszögéből, akinek még lova sem volt - két-három-ötezer éve! - az félhetett, hogy bármikor kell menekülni, harcolni stb., ő hátrányos helyzetbe kerül! Így azután a “megjárta” szavunk, ami szintén gyaloglásra utal, ugyancsak mellékjelentést kapott, mert azt jelenti: hogy rosszul járt, valami baja-gondja lett stb. Vagy a nyilallik szavunk jelentése: belénk szúrt éles fájdalom! Belénk nyilallt! Nem kell mondani, hogy igen régi tapasztalat, a nyíllövés. A nyíl okozta fájdalom emlékét őrzi ez a pontos kifejezés. Nem minősítés, de jegyezzük meg: az angol “földönfutó” szóban - homeless - nincs benne a “föld”! Noha ez a szó magyarul azt jelenti, amit az összetétel szavai is jelentenek: föld+ön fut valaki. Máshol nem is futhatott valóságosan. Ahogy a nyíl angolul “arrow”, és a nyilallik: (fájdalom, mi más nyilallna?) shoot, a nyilalló shooting, stabbing pedig inkább hangutánzó, a suhanást halljuk belőle! A nyílpuskában már egyik szó sincs benne. Újra hangsúlyozzuk, ez nem minősítés, csupán a magyar nyelv mássága! De ez a másság megnevezhető: az ősi valóságra emlékezi a magyar nyelv a szavaiban. Nos, még egy példa arra nézve, hogy bizonyos nyelvekben bizonyos szavak nem eredendőek, hanem átvételek: A német nyelvben das Pferd a ló. Lovagolni azonban reiten. Így hát a lovagolni szóban nincs benne a ló! Erre több nyelvet is említhetnénk példaként. Mindez arra is mutat, hogy a ló hasznosítása e földrészen - Eurázsia - keletről nyugatra terjedt el.
E kiragadott példák arra is mintát nyújtanak, hogy a nyelvünk emlékezete több ezer évre nyúlik vissza. A magyar nyelv szavai, akár a föld rétegei, őrzik elmúlt korok eseményeit, valamint a társadalmi és földrajzi környezetre is utalnak. Kis túlzással az is állítható, hogy a magyarság története benne van a magyar nyelvben, csak képesség kell annak elolvasásához.
Végezetül néhány sajátos magyar nyelvi példát mutatunk be. Mindezek meghatározzák a ragozó nyelv működését: a ra-re ragok megtalálhatók a rá, reá, rája - sőt pl. a haj-rá! - stb. szavainkban. A hajrá alighanem vadászati kiáltás is volt, nemcsak harci. A “Huj! Huj! Hajrá!” arra szólította föl a lovon vadászókat, hogy a vadász sólymot, a rárót engedjék rá a vadra:
“Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,” (Balassi Bálint)
E verssorban két dolog is utal a gyorsaságra, előbb a ráró szárnya, majd a “hamar” kifejezés, amelyben benne rejtőzik a “mar”, például a kígyómarás gyorsaságára utaló szavunk. (De létezik az elmarja előle, azaz elkapja, elveszi kifejezés is. Valamint pl. a marakodik s tán a Maros gyors folyásáról kapta a nevét?)
Lássunk néhányat az ingó-bingó, majd be-CÉ-zett, csecse-becsés szavainkból: az ingyom-bingyom, egyedem-begyedem, ugra-bugrál, stb. egy sem található a szótárakban! Holott minden magyar szóval lehet “hintázva” hasonlóan játszani: igen-bigen, székem-békem, stb. Használjuk az ákom-bákom kifejezést és még sok ezret, aminek az egyik szóikre nem hordoz külön jelentést, csak hangulatfestőt, érzelmit, játékost. Ám vannak olyanok is, amelyeknek mindkét szavát külön is használjuk: anya-banya, ácsi-bácsi, maci-baci, (bocs, paci, csacsa stb.), ezek be-CÉ-zett szavak, becirmosodik a “c” hangzó és cuki-buki hangulatot kölcsönöz ez a gyerekek-csecsemők: csecs+emlő! szopás közben százezerszer hallott cuppantó, cicin csüngő hangzója, ami benne van a kece-bece és még sok szavunkban, ám a “kece” már csak népdalban őrződött meg: “kis kece lányom fehérben vagyon...” Ki az a “kis kece” lány? A fehér ruhás, kecses, karcsú menyasszony!
Ám szerepet kap a ka-ke-kó kicsinyitő - ke-d-vesitő képző is, amely aligha véletlenül van jelen, a régies kee, kend, majd kegyelmed, őkelme, ke-d-ves stb. szavainkban. (A kedves-ke idétlensége bizonyítja, hogy a szó elején már betöltötte a szerepét a “ke”!) De például a kedves, kis madár neve CIN-KE, egyrészt hangutánzó cin-cin szóból és a kedvesítő képzőből áll össze. A FECS-KE a fecsi-locsi-csicsvegő hangutánzó szóból, valamint a jellegzetes fic-kándozó repülésből adódhat össze. Ezek csak kiragadott példák hiszen a csi-kó szavunkban benne van a ki-CSI szó “csi” része, illetve az említett mélyhangú “kó” képző. Éppen ezért, a nyelvi rákérdezés igazolja, hogy felesleges ezeket a szavakat tovább kedvesíteni - kicsinyíteni! Íme: cin-ke-ke, fecs-ke-ke, csi-kó-ka... És így tovább.
A logika jelenléte meghatározza a magyar nyelv rendszerét! E rendszer fölismerését pedig az segíti, hogy a magyar nyelv a tiszta hangzók nyelve. Azt írunk, amit ejtünk és azt ejtjük, amit írunk! Ezért elkülöníthetők a tiszta hangzók, amelyek mássalhangzó “képletei” általában már a szótőben meghatározzák a jelentéstartalmat. Íme:
a K+R - G+R példái jól mutatják mire gondolunk:
K+R = kar, karéj, karol, (karó: rákarolódik a növény, mert a nyelv logikája “visszafelé” is igaz!), kard, kerek, kerék, kerget, (űz, miközben bekerít: KER+GET, gat-get gátol!), kerge birka, kert, kerít, kerül, korona, karima, KÖR! Hiszen mindezek a jelentéstartalmak, - és még száz! - körre, kerekre, görbére, stb. utalnak. Folytassuk a példákat: karám, karom, köröm, stb.
Majd a lágyult gé-vel: G+R: garat, görbe, görnyeg, gerinc, görgő, görbül, gurul, guriga - karika! - íme a kicsinyítő képző is lágyul, a “ka”-ból “ga” lesz! Hely hiányában, noha kidolgoztunk a nyelv egészének rendszerét, csak kevés példát említhetünk! De megjegyezzük, hogy a “nyelvpörgetéssel” ejtett-formált “R” hangzó jelenléte a döntő! Ezt más nyelvek is igazolják pl. az ír, ró, rajzol - g-r-afit, car-bon, kara-gara, korom! - szavakban is és a jelentések, még sok más hasonló “eR-res” szóban körre, görbeségre, forgásra utalnak. Például a finnben a piri=kör, de a napapiiri = napkör, azaz sarkkör! Magyarban ireg-forog-pörög vagy a forgatag-fergeteg stb. összefüggései bizonyítják ezt.
Általános nyelvi logika a vízszintes és a függőleges. (Tény-leg, vég-leg, mér-leg: leg és leg, lám így is leg-én-ked-het-ünk nyelvünkkel!)
A “vízszintes” logika példája a jobb és bal testrészeink, valamint oldalunk megnevezésének történeti-tapasztalati összegzése:
A MAGYAR NYELVBEN A JÓ OLDAL A JOBB OLDAL! Vagyis nincs külön szó a jó kézre, ennek fokozása a jobb kéz, ami egyúttal jobb a bal kéznél! Ősi tapasztalat ugyanis, hogy az emberek legtöbbjének a jó keze a jobb keze. Az a jó a szerszámhoz, a fegyverhez, stb. S a bal keze a rosszabb keze: bal-og, bal-ga, bal-lada, stb. jelentések is erre utalnak!
Példa a “függőleges” logika jelenlétére: a “fej” szavunk jelentése még: fő, koponya. “Hajadonfőtt”, kalap, sapka nélkül. “Jó fej, nagy koponya.” - mondják így is. Akinek fő a feje, annak a fejnek, főnek kell használni a koponyáját, azaz gondolkodnia kell! De hol van a fő? Fönt. Fölül. Ebből képződött a főnök, fönnség, fölség, fennséges, stb. A fej-ből a fejedelem, fejes, fejlődés, fejlődik, stb. (Az anyaméhben a fej fejlődik ki előbb, aránytalanul jobban, mint a test! Nomád népek ezt látták nemcsak az embernél, hanem állati magzatoknál is!) Mert a nyelvekre, és nyelvtanra a valóság volt a legnagyobb hatással!
Sajátos logikát képviselnek például az égtájak megnevezései a magyar nyelvben:
KELET - ott kel-kél a nap, kikeletkor kel ki a földből a fű, a mag, kelés keletkezik a bőrön, “kikel-ünk” magunkból, fölkelünk ágyból, székből, vagyis a fölfelé való törekvést fejezi ki s kelt azon a napon, amikor a nap kelt - ez a “keltezés”. (Dátum.)
DÉL: az északi féltekén , déli 12 órakor, bárhol is állunk, Európában vagy Amerikában a nap tőlünk déli irányban van. Vagy dél felé haladva egyre inkább a fejünk fölé kerül, azaz: delel. S mi életünk delén - magasán! - vagyunk daliák, délcegek, deli legények. (Jól tudom pl. a deli török szár-mazású szó, ám had soroljam ide, ahova a magyar nyelv törvénye állítja!) S a “déli” szavunkban benne van az “él”, például az étel: eledel! stb.
NYUGAT: al-kony-atkor a nap le-kony-ul, elnyugszunk, lenyugszunk, nyugalom, nyugodalom terül ránk: a nyugalom és megnyugvás függ össze e jelentéssel.
ÉSZAK: az éj és éhség szaka - szak-szeg, szeglet, szegély, csík! - vagyis a rideg égtáj iránya!
E magyar nyelv rend-SZER-ében a ragok, képzők ide-oda való RAK-os-GAT-ása - gat-get: gát-ol-gat - a tárgyi dologból képzéssel cselekedet lesz: gát-ol, s a folyamatos cselekvést éppen a “gát” újra szóhoz való kapcsolásával szüntetjük meg, gátoljuk: gát-ol-gat!
A BAN-da szavunkban aligha a “da” képző adja a jelentést! Sokkal inkább a “-ban” helyhatározó rag! S így van ez a ban-dita, bandérium szavakban is! A magashangú “-ben” helyhatározóból is képezhetünk szót: ben-dő! Állatgyomor, embergyomor. Belül - bévül, bél! - helyezkedik el. Valóságos akár a fennhéjázó szavunkban a “héja”. De így már: bensőségesen elbeszélgettünk, átjárta egész bensőmet, stb. elvont fogalommá válik ez a szavunk is! S a magyar nyelv lényegi jellemzője, hogy az elvont fogalmakat így vissza lehet vezetni a valóságos fogalmakhoz, tárgyakhoz, amelyeket nyelvünk sokkal előbb megnevezett - s minden nyelv! -, mint az elvont fogalmakat! (Gondoljuk meg, miként mutatja ki “fogafehérét” a “fog” szavunk kettős: tárgyi és cselekedeti vonatkozásban!) De mindezek csak jelzésként kiragadott példák nyelvünk minden más nyelvtől eltérő sajátságaiból. Másfajta játék és törvény:
DÚS+KÁL
KOL+DÚS
A magyar nyelvben ilyen szó “dusk” nincs, nyilvánvaló, hogy a létező “dús” szóhoz kapcsolódik a “kál” szórész. S ennek van is saját jelentéstartalma, ami kifejti hatását a szóban, ha előre kerül! A “káló” maradékot jelent, de ebből származhat pl. a kallódik kifejezés. Vagyis ha szó elejére kerül: dúskál, akkor gazdagságról van szó, ha koldus, akkor szegénységről. A BAL+jós szavunkban hiába van a “jó” - hiszen a jósnő, jósol, javasasszony: jója valaminek a java! - hogyha a “bal” megelőzi. Így a baljós jelek, egyértelműen rossz jelek. Az élő nyelv sajátos logikája ez.
De hát a nyelv tengernyi! Mégis tán elég megkóstolni néhány csöppjét, hogy ráérezzünk az egész ízére!
A témáról bővebbet és részletesebbet lehet megtudni az író Játék és törvény, Ősnyelv - nyelvŐS?, valamint az ŐSEGY titka és hatalma avagy a magyar nyelv tana c. munkáiból."
Kedves LvT!
Akartam még küldeni neked egy 200 darabos szójegyzéket olyan magyar szavakkal,melyeket szláv eredetűnek nyilvánítanak.Ezen magyar szavak mellé Bobula Ida mellé írta a mezopotámiai megfelelőt.Viszont te elköszöntél a vitánktól,ezért nem láttam értelmét a felsorolásnak.Köszönöm az eddigi vita lehetőségét.Üdvözlettel:Nick25
Kedves LvT!
.....*> Szerinted hány sumér szó rokon a magyar szavakkal
Egy sem. Van úgy fél tucat nemzetközi vándorszó, amely végső soron [lehet hogy] sumér eredetű a magyarban, miként más nyelvekben is.
> Ami a szavak rokonságát illeti,számomra meggyőző Dr.Bobula Ida könyve,melyben több mint ezer szóra bizonyít rokonságot
Egyre sem bizonyít.*......Írok pár szót. Ha akarod írok több százat is...Da..186. ISTEN (Isten), Del.226. NIZU (néző),DS.168. NAP (nap), Del.27. IZI (izzik),Leg.154. RETU (rét), Del.14. ANU (anyó), ..."A szójegyzékek szavai,az előttük feltüntetett rövidítések szerint,az alábbi forrásmunkákban találhatók:DS.-Deimel,Sumerisch-Akkadisches Glossar, Del.-Friedrich Delitzsch,Sumerisches Glossar,Leipzig,1914.Leg.-Leon Legrain,Le temps des Rois DUR,Paris,1912., DA.-Deimel Akkadishes-Sumerisches Glossar...Érdekelt volna a véleményed Saussure elméletéről a szavak jelentését illetően.
> Szerinted hány sumér szó rokon a magyar szavakkal
Egy sem. Van úgy fél tucat nemzetközi vándorszó, amely végső soron [lehet hogy] sumér eredetű a magyarban, miként más nyelvekben is.
> Ami a szavak rokonságát illeti,számomra meggyőző Dr.Bobula Ida könyve,melyben több mint ezer szóra bizonyít rokonságot
Egyre sem bizonyít. Nála valahogy előkerül egy sumér ab ’víz’ szó, de ilyen nincs a szótárakban. A sumer b nála megfelelhet a magyarban p, v, f, sz, s, de hogy mikor melyiknek és miért, azt meg sem kísérli feloldani. Ez színtiszta parttalanság.
Ilyen módszerrel és „bizonyítom” a magyar rokonságát az ausztrál pityantyatyarával, de akár azt is belátom, hogy a magyar rokon az eszperantóval.
> Badiny Jós Ferenc könyveit.
Badinyi említésénél nálam kicsap a biztosíték.
> Ennek kapcsán idézek Végvári József tanulmányából: [...] SzaRV – SZáRNY – SziRoM – SzeLLeM.
Ez a Végvári még ott sincs, hogy tudja: a szirom szónak ilyen jelentése csak a nyelvújítás óta van, a szellem szót pedig maga Kazinczy fabrikálta. Mind a kettő műtermék. Már ne haragudj, de ekkora tudatlanság mellett nekem nem lenne ekkora mellem.
Kedves Nick25!
Én itt feladom. Te semmi párbeszéd jellegű cselekményre nem mutatsz hajlandóságot, csak idézel, idézel. Olyanoktól, akik gátlástalanul nem létező sumer szavakat találnak ki, és nyelvújításkori csinálmányokból vonnak le őstörténeti következményeket.
Kedves LvT!
Folytatom az előző idézetet:*"
Így lassan elérkezünk nyelvünk sajátosságainak számbavételéhez, amikor is nem az általános nyelvészet (indogermán nyelvekre alapozott) elvárásaiból indulunk ki, hanem a szerves jelrendszer és valóság közti rokonításból. Hangtani síkon a legsajátosabb dolog az, hogy a fogalmak szellemi tartalma elsosorban mássalhangzók révén fejezódik ki és adódik át, vagyis szavainknak van egy igen szilárd és tartós mássalhangzó váza (amit más szempontból hívhatunk a nyelv szellemi szintjének is). A mássalhangzók hat csoportba szervezodnek már egyes 19. századi nyelvészeinknél (hetedik lehetne a magánhangzók csoportja); az egyes csoportokon belül szabadon váltakozhatnak, de bizonyos szabályok szerint csoportok közötti váltás is lehetséges. Így fenti példáinkban a „FeCSéRel-PaZaRol” páros az ún. befúvó és sziszego hangok váltakozását szemlélteti (a hangrendi párhuzam mellett), a korondi tányérhoz föntebb említett szavak pedig a „sziszego-jelíró-nemes” hangcsoportokon belüli váltásokat. Ez gyökeresen szembenáll a hivatalos nyelvészet álláspontjával, mely nem tesz minoségi különbséget a kétféle hang között, sot az ún. megkülönbözteto jegyeken alapuló hangtani elméletek (Trubeckoj, Jakobson, Chomsky–Halle és követoik) mára teljesen összemosták a magánhangzókat a mássalhangzókkal. Ennek egyik oka az, hogy az indogermán nyelvekben a magánhangzóknak is komoly alaktani szerepük van (pl. tohangzó váltása az angol rendhagyó igék és fonevek sorában), míg nálunk „csak lelkesítenek”, vagyis pl. tájegységi különbségeket, rokonértelmu párokat stb. fejeznek ki.
Hogy milyen párhuzamok fedhetok fel hasonló mássalhangzó képlettel rendelkezo szavak és a valóság mesei vagy szentségi arculata (jelen esetben keresztény vallásunk) között, talán legteljesebben eddig „Hit és anyanyelv” címu írásomban sikerült bemutatni, egyrészt a TeST-TiSZT(a)-TéSZTa-oSTYa (és angol TaSTe-ToaST-DuST-HoST), másrészt egyalakú LaK1,2 szavunk, harmadrészt íZ1-5 szavunk rövidített elemzésével. A teljes rendszer csak a magyarban van meg, az angolban már csak a cserepeit találjuk meg – a szó szoros értelmében, hiszen az e nyelvben is föllelheto TeST szó latin elozménye tényleg cserépdarabot jelent; az angolban – lévén jellegzetes mozaiknyelv, szókincsének a norman hódítás okozta 50%-os lecserélése miatt – tényleg van „eredete” (azaz egyenesvonalú idoben nyomozható leszármazása) a szavaknak – egyebe már alig van."
Kedves LvT!
Érdekelne az,hogy mi a Te véleményed Saussure elméletéről. Ennek kapcsán idézek Végvári József tanulmányából:*" A szócsaládosítás mint nyelvvizsgálati (illetve szókincsvizsgálati) módszer kiiktatása és Lugossy elfelejtetése nem az egyetlen oka annak, hogy érdemi szónyomozás azóta sem folyik. Ekkortájt születik meg Svájcban F. de Saussure nyelvész, akinek majd feladata lesz 50 év múlva kifejteni (bizonyítás nélkül) a már jóval korábban hallgatólagosan és széles körben elfogadott tételt a nyelvi jel önkényességérol, megegyezésszeru voltáról. Ha pedig a nyelvi jel, a szó önkényes, esetleges, megegyezésszeru, tehát nincs kapcsolatban az általa jelölt valóságszelettel, akkor ugyanúgy lecserélheto, helyettesítheto, mint mondjuk egy KRESZ-tábla. Önkényes, megállapodásszeru elemek között pedig érdemben rendszerszeruségrol (azaz egymást motiváló, magyarázó szavak családjáról) sem lehet beszélni (a lexikológia – a szókincs vizsgálata – azóta ki is szorult a nyelvtudomány peremére). Szentségtörésnek számít,amikor én vizsgálok egy szóbokrot, és nem az a fo kérdésem, hogy honnan származik a szó, hanem az, hogy hová épül be? Hogy a valóság mely darabját képletezi, és milyen összefüggésrend nyilvánul meg közöttük?
Tehát önkényességrol, véletlen egybeesésekrol nem lehet szó hagyományos jelrendszereinkben.Nyelvünk, népmuvészetünk és a mitikus valóság csodálatos összhangja, rokonsága gyönyöruen mutatkozik meg a híres korondi szarvasos tányéron (Páll Antal muve az 1960-as évekbol, tehát nem a távoli, ködös múltból!): SzaRV – SZáRNY – SziRoM – SzeLLeM.
Az iskolai anyanyelvi nevelés több okból is torzul: egyik a kizárólagos finnugor rokonítás, amit ugyan nem ismételgetnek folyton az órákon, mégis meghatározó a jelentosége, hiszen ma a szónyomozás szinte kizárólag azt jelenti, hogy választ keresünk a „Honnan származik?” kérdésre, és makacsul elkerüljük a „Hová épül be?” kérdést (mert ezt idejekorán „tudománytalannak” nyilvánították). Nem kevésbé súlyos a következo alaptétel, amit szintén nem hangsúlyoz az oktatás (sot így talán meg sem említi, „csak” keményen és következetesen érvényesíti), ez pedig nyelvünk alaktanáról és mondattanáról állítja, hogy az csak az indogermán nyelvekre, jelesül a latinra (görögre, angolra stb.) kidolgozott fogalmak, módszerek és eljárások segítségével vizsgálható. Karácsony Sándor a múlt század harmincas éveiben felsóhajt: vajon lesz-e valaha olyan nyelvtanunk, mely a magyar nyelvet nem kívülrol behozott szempontok és osztályozások szerint, hanem önmagából, saját belso lényegébol, sajátosságaiból kiindulva fogja tudni magyarázni? Mára ennek nemcsak szükségessége, de lehetosége is kezd kirajzolódni; szükségtelen bármiféle nyugati vagy keleti nyelvtudomány (legföljebb mint tanulságos és kerülendo tévutak), rendkívül gazdag néphagyományunk, önálló és máshonnan le nem vezetheto szellemi örökségünk és nyelvünk újszeru, teljesköru nyelvészet kidolgozását teszik lehetové, sot: ezt meg is követelik. Ez a nyelvészet körvonalaiban már kezd kirajzolódni, de nagyon sok munka vár ránk.*"
Kedves ratón!
Te rajtam kéred számon a szakértelmet,és buzdítasz könyvek olvasására finnugor témában.Kérlek válaszolj.Tudtad-e azt,hogy Paul Hunsdorfer 17, Josef Budenz pedig 22 éves koráig egy szót sem tudott magyarul? Mégis e két németajkú ember által lefektetett alapokon nyugszanak a magyar nyelv tudományos alapjai. Te dolgoztattál engem.Leírtam 51 sumér szót,amely rokon a magyarral. Légy szíves járulj hozzá te is egy kis munkával. Írd mellé vagy a finn, vagy a lapp,vagy a vogul szavak megfelelőjét. Nincs értelme elveszni a részletekben.
Kedves LvT!
Előző reagálásaimban mindig kitettem az idézőjelet ha máshonnan citáltam.Most is máshonnan idéztem,tehát nem volt a sajátom.Valóban ki kellett volna tegyem az idézőjelet,elnézést kérek érte.Szeretnék visszatérni lényegi kérdésekre,ami engem érdekel.Szerinted nem rokon a sumér a magyarral.Mi határozza meg a rokonságot? Szerintem a szavak rokonsága és nyelvtani törvények számának azonossága. Szerinted hány sumér szó rokon a magyar szavakkal? Kérek szépen erre válaszolj. Két szó,három szó,ezer szó?És mi a helyzet a nyelvtani szabályokkal? Nem akarok elveszni a részletekben.Ami a szavak rokonságát illeti,számomra meggyőző Dr.Bobula Ida könyve,melyben több mint ezer szóra bizonyít rokonságot.Most itt van a kezemben.Soroljam a bizonyítékait? Ami a nyelvtant illeti,olvastam Dr. Varga Zsigmond,Gosztonyi Kálmán,Badiny Jós Ferenc könyveit.Olvastam Aczél könyvét a poligonális összehasonlításról.Több más könyvet is olvastam a témában.Van egy másik kérdésem.Rokon-e a magyar nyelv az akkád nyelvvel?
Ez egyszerűen hanta, süket hadova. Meg vagyok döbbenve: a leginkább azon, hogy ezt a sajátodként idézed, jóllehet láthatólag valahonnan citáltad.
Aki ezt írta, az simán szemfényvesztő sarlatán. Már itt: „A "má" jelentése száj.” megbukik, a má (avagy ma2) teljesen mást, ’hajó’-t, ’csónak’-ot jelent. Az illető mindent hasra ütéssel talált ki, egy helytálló állítása sincs, amelyet bárki nyelvész megerősítene.
Légy szíves, tisztelt meg annyival, hogy ne kelljen az időmet totális kitalációkra reagálva pazarolnom.
Úristen, ez borzalom. Amúgy ezt a fejtegetést én is olvastam, meg nem is igazán a kérdésre válaszoltál, csak idemásoltál egy részt egy cikkből. De a példák, amit hozol. Szerinted a 'hajt' szó a 'haj'-ból képződött? A 'halad' a 'hala'-ból (bármi is legyen ez)? Nézd meg a szótöveidet, amiből képeztél, a fele sosem létezett. (Apropó: sose-m - m képző található itt is, ugye?) Másrészt mi az az igésítő ige? Olyan ige, ami egy másik szót igévé tesz? Mi van? És hogyan lesz a személyragból képző? Nehogy azt mond, hogy a 'szeretlek' szó 'k'-ja a többesszám jeleként mutatkozik meg máshol. Mert, amit mondasz, nagyjából ezt jelenti. Bármit is próbáltak neked eladni, a finnugor nyelvekben van igekötő, erre korábban példákat is hoztak fel.
Kedves LvT!
* De bizonyíthatsz: írd le, hogy mit lehet tudni a sumér igei affixumláncról, ill. ennek vitás kérdéseiről. Így majd látszik egyrészt, hogy mi is volt abban a 15 könyvben, és az egész mennyire hajaz a magyarra.* Erre gondoltál?:
Az amátszunu egy ige ragozott alakja, tehát a sumér nyelv is ragasztó, úgy, mint a magyar. Az amátszunu literálása latin betűkkel így fest: A-má-tu-szu-nu. Az "a" a vonatkozás kifejezése, olyan, mint a magyarban (a-mi, a-ki, a-hogy, a-kkor). A "má" jelentése száj. A "tu" igésítő gyökszó, a má-tu tehát száj-csinál-t jelent, vagyis elmond. A "szu" az egyes szám második személyt jelöli, tehát má-tu-szu: elmondasz. A "nu" a többes szám első személyt fejezi ki. A nem-magyaroknak ezt nagyon nehéz megérteni, hogy hogy vonatkozhat egy ige két személyre. A magyarban ez viszont jelen van, például: várlak. Én várlak téged. Én vagyok az aktív személy, te a passzív. Ezt figyelembe véve, "amátuszunu" jelentése "amit elmondasz nekünk".
A sumér igeképzés úgy történik, hogy a névszókhoz igésítő igéket ragaszt. Ezek az igésítő igék a következőek:
Az ag tevékenységet, általában cselekvést,
A du történést, folyamatot,
A tu megvalósítást, létesítést,
A szu valamivé, valamilyenné tevést,
A lu valamivé, valamilyenné levést, válást fejez ki.
Egyszerűen lehetetlen az, hogy puszta véletlen volna a tény, hogy az öt magyar igeképző család bázisai: "g" (ag), "d" (du), "t" (tu), "z" (szu), és "l"(lu). Vessünk csak egy pillantást mindegyikre:
"G" család: pl. csatt-og, kety-eg, zör-ög, keri-ng, balla-g stb.
"D" család: pl. taga-d, hala-d, szabó-d(ik), verő-d(ik), kapko-d stb.
"T" család: pl. haj-t, vár-at, kér-et, nyom-tat, válo-gat stb.
"Z" család: pl. sáro-z, lárm-áz, vad-ászik, szabad-koz(ik), stb.
"L" család: pl. szava-l, java-ll, ind-ul, szalad-gál stb.
Ha összevetjük ezeknek a képzőknek a funkcióját a sumér igésítő igék szófejtés szerinti értelmével, azt találjuk, hogy képzőink rejtélyes értelmező hatása lényegében ugyanaz, mint a szóbanforgó sumér alapigéké.7
A finnugor és uráli nyelvekben nincs igekötő vagyis az igei cselekvés befejezett voltát kifejező szóelem,kivéve a magyarban és a sumírban.Függetlenül,hogy az ige milyen időben és módban van ez jelzi az igei cselekvés befejezett voltát.pl.: jön,megjön,megjöhet,megjött,megjövetel.A meg funkciója ugyanaz,mint a mu szó a sumír-mahgar nyelvben különleges tökéletességgel rögzíti az igei cselekvés befejezett voltát,mint igei előrag.
Arno Poebel ismerteti az igei prefixumot a Das Prefix MU fejezetben. Az igei cselekvés kifejezése hasonló a magyar nyelvéhez:
mu-meg mu-gin megjön
ki- ki ki-gin kijön
ba- ba
al- el
Kijön ám Ki-gin-ám irányított és befejezett igei cselekvés. Az ám használata is hasonlít a mai magyar nyelvéhez. Az ősi nyelv igei cselekvés hátráltatásásra és lefékezésére a -da- vagy mai nyelvünkben -do- szótagot használja gyakorító igében: Ál-da-gál ma álldogál,ír-da-gál ma sírdogál. Az ír a mai rí,sír ige.
> betegségem akadályoz az írásban,a könyvek lapozásában.Más lapozza a könyvet helyettem,a szöveget pedig diktálom
Minden tiszteletem azoknak, akik úgy élnek, mint te. De minden emberi együttérzésem dacára azt kell mondjam, ez nem ok arra, hogy ne figyelj az érveimre [az alábbiakban is kellett ismételnem magam], és arra, hogy a valódi ismereteket és a Da Vinci kód-szerű misztikus szofizmákat el ne különítsd egymástól. A tudományt mozgáskorlátozottként is csak tudományként érdemes művelni. Hogy ez lehetséges, Stephen Hawking a példa: ő sem propagálja az asztrológiát a kozmológiában.
> Csak részletekben tudok válaszolni írásodra.A poligonális összehasonlításnál a nyelv mellett fontos a zenei összehasonlítás is. Első sorban a NÉPDAL.
Ne menekülj nyelvészeti témától máshova. Vagy ha elmenekülsz, akkor ne várd tőlem, hogy utánad szaladjak. Nem fogok, mert ez a téma nem érdekel.
Mindazonáltal két dolgot megemlítenék. (1) Attól, hogy az obi-ugor gyűjtésekről nem írtál, azok még léteznek. És persze azt is, hogy az ősinek mondott magyar népdalkincs alatt van egy még ősibb réteg is. [Kiegészítés: bónusz jár annak, aki bizonyítottan hun népdalokat talál. Én nem tudom, hogy ez a Tu Ja-Hsziung honnan veszi azt, hogy yugur/jugar népdal = hun népdal. Ez jókora füllentés. Amúgy kik is lennének ezek, akiknek a nevét két egymást követő mondatban sem lehet egyformán leírni – yugur vs. jugar?] (2) Az anyám még szlovák népdalokat dúdolt, a lányom már magyarokat: közben valaki kicserélte volna a család őstörténetét, génkészletét?
> Ezért írták így: gimilc, míg ősi rovásírásunkkal hibátlanul lehetett írni, mert minden hangnak - kivéve a hosszú magánhangzókat - megvolt a betűje
A rovásírással kapcsolatos porhintésnek van külön topikja, ezekkel a téveszmékkel kéretik oda távozni. A rovásírás nem volt egyáltalán alkalmas a magyar hibátlan leírására igen sok ok miatt. A hosszú magánhangzókról nem feledkezhetünk el, mert ugyebár nem mindegy, hogy a királyunkat Szar Lászlónak, vagy Szár Lászlónak hívjuk. Ezen kívül az írás nem jelölte az e betűt zárt szótagban. Sőt, ha ez annyira a magyarra lett volna szabva, akkor kérdezzük meg csak, hol van a két – nyílt, ill. zárt – e betű jelölésének lehetősége? Ellenben két betűje volt a k hangnak. Az is pregnáns, hogy a kevés megmaradt valódi rovásírásos feliratot is külön művészet elolvasni, és még a hozzáértők (nem a szíriuszi délibábóskodók) is vitatkoznak pl. a csíkszentmiklósi, énlakai feliratok *pontos* olvasatáról. Ellenben a korai latin betűs feliratokkal semmi ilyen problémánk sincs.
Ismétlem: te itt a 26-osban latin írásmód „fogyatékosságairól” szólsz, mégis azokat tudjuk kapásból elolvasni, a rovásírásos feliratokat nem. Melyik hát a hibátlanabb a gyakorlatban?
A székely rovásírás a fenti inkonzekvenciái miatt ugyanúgy egy másik, magyaron kívüli írás (az ótörök rovásírások egyikének) hosszas fejlődés során létrejött adaptációja, mint a latin írásunk. Ráadásul sosem alakult ki „helyesírása”, sosem dolgozták ki, hogy hogyan kell úgy hosszabb szöveget írni vele, hogy azt gond nélkül el is lehessen olvasni. Ellenben a Huszita Biblia helyesírása már következetesen hangjelölő volt, még következetesebben, mint a mai helyesírásunk, így pl. a két e közt is különbséget tett.
> Ha ezen írások rovásban maradtak volna ránk, akkor érthetőségük, mai nyelvünkhöz való viszonyításuk még hitelesebb lenne az említett okok miatt. E tények a magyar nyelv fejlettségére, ősi eredetére utalnak.
Ez porhintés, ha így vesszük, akkor az izlandi ősi eredetű nyelv, mert ők már világkrónikát írtak a saját nyelvükön, amikor a magyaroknak még csak olyan rövid szövegekre futotta, mint a Halotti Beszéd. És a régi izlandi jobban olvasható egy mai izlandi számára, mint a régi magyar a mai magyarnak. És persze jön a csavar: ugyanez nem igaz a norvégra, holott a régi izlandi és a régi norvég egy és ugyanaz a nyelv volt.
Csak az izlandiak be lettek zárva a szigetükre, míg a norvégek kapcsolatban maradtak a környezetükkel. Erre már céloztam korábban Laczi Maracz kapcsán, de úgy látszik hiába: a periférikus lét tesz hagyományőrzővé, a fejlődés fősodra mindig gyorsabban és többet változik.
Vigyázz: az „ősiség” sokkal inkább vád, mint dícséret.
> Amint a feldolgozott anyag gyarapodott, egyre világosabbá vált, hogy a sumér nyelv mind szóállagában, mind szerkezetét illetően az urál-altáji nyelvcsaládba tartozik.
Forrásaid megint megállnak a XIX. sz. közepén. Akkor vélték, hogy a ragozó nyelvek = urál-altáji nyelvcsalád, mert még akkor nem láttak túl sokkal Európán. Azóta nemcsak, hogy a sumér nem számítódik ide, de már urál-altáji nyelvcsalád sincs, sőt újabban altáji sincs. Mellesleg, ha a sumér az urál-altáji nyelvcsaládba tartozik, akkor az összes ausztrál bennszülött nyelv is ide tartozik. Sőt ezek közül egyesek még inkább rokonok tipológiailag a sumérrel, mert a sumérhez hasonlóan poliszintetikusok (azaz a magyarnál sokkal többféle toldalék létezik).
A mostani álláspont szerint a sumér szigetnyelv: azaz önmagában alkot egy külön nyelvcsaládot.
> Vannak, akik úgy vélik, hogy nagyszámú nyelvi, nyelvszerkezeti hasonlóságok, azonosságok arra utalnak, hogy a két nép azonos, vagy egymással közeli rokon nyelvet beszélt
Erről már volt szó: nincs a két nyelv közt érdemi hasonlóság.
> Ezért a mezopotámiai ősi ékírások nyelve felbecsülhetetlen nyelvi és műveltségi érték a magyarság részére.
Azért azt nem tudom, hogy hogyan lehet, hogy az egyik mondatodban ezt írod: „A latin betűkkel írt korai nyelvemlékeink tehát nem tükrözik a magyar szavak helyes írását, még kevésbé azok kiejtését”, a másikban pedig az ékírások nyelvéről beszélsz! Ha valami nem tükrözi a korabeli helyes írást és kiejtést, akkor az ékírás az.
Hah! A szálka az egyik oldalon vád, a gerenda pedig a másik oldalon erény!
> A különböző tudományágak egymást erősítik a valóság feltárásában.
Vagy éppen ellenkezőleg: arra alkalmasak arra, hogy csúsztatásokkal éljünk. Kérdem én, egy algebristát miben erősítene a Szaturnusz gyűrűje?
Most is például csapongásaid arra jók, hogy több időmbe teljen kiválogatni a hozzászólásaidból azt, amire itt egy nyelvészeti fórumon nem etikátlan válaszolni.
> Egy hete láttam az mtv-ben,hogy a Magyar Tudományos Akadémia DNS vizsgálatokat folytat,melyek alátámaszthatják László Gyula kettős honfoglalás elméletét.
{Offtopik: emellett iskolázottságom miatt nem tudok szó nélkül elmenni}
Elmondom, hogy Raskóék, akik ezt csinálják két emelettel a feleségem fölött dolgoznak. így elég primér információm vannak a dologról. Én még várnék annak megelőlegzésével, hogy a kettős honfoglalás elméletét alá fogják támasztani. Ne igyunk előre a medve bőrére. Ha egyáltalán lesz annyi mintájuk, hoyg bármit is kijelentsenek. Azért 1200 éves mintákból nem olyan könnyű a szükséges DNS-szakaszokat izolálni. Emiatt ezek is leginkább csak mitokondriális DNS-ek lesznek, így az anyai ágról adnak csak információt majd. Az pedig, ha hihetünk a mítoszainknak, eleve nem magyar, se nem hun, hanem török (vö. Belár fiainak feleségei).
De csak nemrég írtam neked a témáról, amiben bemutattam, hogy egy család a mitokondriális DNS szerint nemzedékről-nemzedékre népet válthat. Emiatt kétséges, hogy ez mit mutat ki, mert négy dédanya közül így három elvész, pedig azoknak génkészlete, kultúrája, alkalomadtán nyelve stb. lehet, hogy markánsabban jelenik meg a dédunokában, mint a mitokrondriális dédnagymamáé.
És amúgy is, mint mondhatunk egy nép szintjén? És hol a magyar haplotípus? És ha valamelyik az, akkor honnan tudjuk, hogy tényleg az a magyar, nem egy másik?
Ötzinek, a jégembernek mai rokona él Bournemouthban? Ettől tán az angolok hamarabb hódították meg a Brit-szigeteket?
(Mellesleg, ha igaz is a kettős honfoglalás, annak nyelvészetileg semmi relevanciája sincs. Tudjuk, hogy a 670 körül a magyarok az onogurokkal éltek törzsszövetségben, és ha a keletre menekülő onogurokkal ide jutottak magyar töredékek, akkor mi van? Semmi különös a mai állapothoz képest.)
{Ontopik}
> Másrészt a magyar nyelv […] rokon a sumerral,az akkáddal,az ógöröggel is.
Nem rokon egyikkel sem. A sumer szigetnyelv, az akkád sémi (tehát a héberrel rokon, meg az arabbal), az ógörög meg indoeurópai (azon belül legközelebbről az albánnal és az örménnyel lehet rokon).
> Ezek szerint az európai népek egymással rokonok.
Minden nép rokon egymással: minden ember *egy* közös genetikai ősanyára és *egy* közös genetikai ősapára vezethető vissza. Ez utóbbi alig 70-80 ezer éve élt.
Amúgy meg az előbb még a – nem tudni pontosan kik, de láthatólag a kínaiak kutatási területébe tartozó, tehát távol-keleti – yugur/jugarok voltak rokonok, nem az európaiak. Végezetül oda jutunk, hogy tényleg mindenki a világon rokon, akarom mondani, trendibb kifejezéssel mindenki a világon „magyar”.
Persze ennek így nincs értelme, mert akkor, ha mindenki rokon egymással, akkor senki sem rokon. Tehát kell a rokonokon belül lenniük mégrokonabbaknak, s kezdhetjük az egészet elölről.
> Arról nem vagyok meggyőződve,hogy a magyar nyelv sumer eredetű,hiszen az is lehet,hogy a sumer magyar eredetű.Pontosat senki nem tud mondani.
Item: hacsak nem gondoljuk úgy, hogy a világ en bloc megismerhetetlen, úgy kijelenthető, hogy itt bizony pontosat lehet mondani: a sumérnek és a magyarnak nincs köze egymáshoz.
Nézd, te lehet, hogy „kb. 15 könyvet olvast[ál] sumer témában”, de én meg sumérül olvasok. Az sem mindegy egyébként, hogy milyen 15 könyv volt az. De bizonyíthatsz: írd le, hogy mit lehet tudni a sumér igei affixumláncról, ill. ennek vitás kérdéseiről. Így majd látszik egyrészt, hogy mi is volt abban a 15 könyvben, és az egész mennyire hajaz a magyarra.
Kedves ratón!
A következőt írod:*Amúgy meg én olvastam ilyen típusú írásokat is (például Sir John Bowring (ejtsd: Báoring) egyetlenegy idézetét mindenki megemlíti, aki erről a témáról írni akar), nem is volt túl meggyőző pl. amikor a sumér személyragokból vezette le az író a magyar képzőket. Itt a hangalakiságon kívül nem sok kapcsolat volt a kettő között, ami viszont nem éppen meggyőző.* Én kb. 15 könyvet olvastam sumer témában,kb. 80 könyvet olvastam más nyelvészeti témában.Megvagyok győződve arról,hogy a magyar nyelv rokon más finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvekkel.Arról nem vagyok meggyőződve,hogy a magyar nyelv sumer eredetű,hiszen az is lehet,hogy a sumer magyar eredetű.Pontosat senki nem tud mondani.
Kedves Kis Ádám!
Egyik elméletem a Tudás-szintézis Elmélete.Ebben szakértők mellett dilettánsok is részt vesznek,ugyanis nem korlátozza őket szakmai kötöttség.A tudás-szintézis emberi agyak összekapcsolása játékmodellekkel.Számomra az alázat jóindulatot jelent annyiban,hogy az ember a tudásával szépre,jóra,igazra törekedjen.A széles látókör úgy alakul ki,hogy az ember nyitott új ismeretek befogadására és az összefüggések megértésére.
Kedves LvT!
*„A nyelvrokonságnak semmi köze a genetikai rokonsághoz. Ez pedig itt egy nyelvészeti topik, és mi a nyelvet, annak rokonságát vizsgáljuk. Az egyéb szempontú rokonságok esetén akérdések és a válaszok is mások, meg a topik is más, amin ezt megtárgyalják.* Én más véleményen vagyok.A különböző tudományágak egymást erősítik a valóság feltárásában.Egy hete láttam az mtv-ben,hogy a Magyar Tudományos Akadémia DNS vizsgálatokat folytat,melyek alátámaszthatják László Gyula kettős honfoglalás elméletét.Másrészt a magyar nyelv rokon más finnugor nyelvekkel,de rokon a sumerral,az akkáddal,az ógöröggel is.Van olyan álláspont,hogy a magyarok együtt éltek más finnugor népekkel az Ural mellett.Más álláspont szerint a magyarok már 6000 évvel ezelőtt a Kárpát-medencében éltek,és kapcsolatban álltak Mezopotámiában élő magyarokkal.Van olyan elmélet,mely szerint a sumer nyelvet beszélő nép öt hullámban érkezett Európába.Ezek szerint az európai népek egymással rokonok. A valóság kiderítéséhez szükség lenne több tudományág együttműködésére.Ilyenek a régészet,a zene,néprajz,genetika,ornamentika,harci tudományok,építészet,népmesei hagyomány,mondavilág stb.
Amúgy meg olvasd tovább a Halotti beszédet. A 'szemetekkel' szót latin betűkkel is le lehet írni, mégsem, a 'mi' szót is, mégsem, és még van egy csomó olyan szó, amit latin betűkkel rímán le lehet írni, mégis másként írták (minek ír valaki 'odutta'-t az egyszerűbb 'adta' helyett? Vagy 'mundoa'-t a 'mondta' helyett?). És akkor menyjünk tovább, nézzük meg a Huszita bibliát (Bécsi, Müncheni és Apor-kódex), amelyben a szerzők a latinból hiányzó hangokat mellékjeles betűkkel jelölték, egyedül a hosszú rövid különbség nem tükröződik a szövegben. Mégsem felel meg a mai magyar nyelvnek (pl: Azon üdöben iélenenéc monnal émberi kéznéc iro uya gorta tarto éllén a kirali palota falanac zinen - (egyes írásjeleket átírtam, mivel a gépen nem tudom jelölni)) most menj ki a picra, mond el ezt a mondatot, és nézd meg, hányan néznek rád okosan. Ezt a szöveget vehetjük az akkori nyelv betűhív átírásának, hiszen a mellékjelekkel a szerző a magyarban meglévő, de a latin betűkészlettel le nem jegyezhető hangokat jelölte, mégpedig következetesen. Javaslom, forgasd a Magyar nyelvemlékek c. kiadványt is!
Akkor van egy magyar nyelv, amelyet csak rontott formájában ismerünk (latin betűs átírás), és van egy sumér, amelyet pedig csak egy közvetítőnyelv, az akkád révén. Ebből következik a hasonlóság? Nem túl meggyőző. Felhozod példámak a 'gimilc' szót, amely a mai 'gyümölcs' szavunk régies változata. Szerinted ezt régen is gyümölcsnek ejtették, csak nem tudták leírni. A probléma csak az, hogy a mai 'gy' hang a magyarban meglehetősen új fejlemény, ez régebben inkább valami 'dzsj' szerű hang volt (na, még ma sem tudjuk leírni, lehet, át kellene térnem a rovásírásra?). Az 500 évvel ezelőtti angolt a mai angol is megérti, egy-két régies kifejezésen túl (ami a magyarban is megvan). Vagy Shakespeare-t nem változatlanul adják ki ma is? A magyar nyelv az osztrák uralom előtt "hivatalos" nyelve volt az országnak (erről nem igazán rendelkeztek sehol sem a világban, így a "hivatalos nyelv" kifejezés nem igazán megfelelő), nem véletlenül született annyi magyar nyelvű vers, dal, stb. Sőt, még utána is sokan a magyart használták (lásd Pázmány írásait, aki elég magas szinten művelte a magyart). Amúgy meg én olvastam ilyen típusú írásokat is (például Sir John Bowring (ejtsd: Báoring) egyetlenegy idézetét mindenki megemlíti, aki erről a témáról írni akar), nem is volt túl meggyőző pl. amikor a sumér személyragokból vezette le az író a magyar képzőket. Itt a hangalakiságon kívül nem sok kapcsolat volt a kettő között, ami viszont nem éppen meggyőző. Mindenesetre részemről lezárom a vitát, annyira nem érdekel a téma, hogy továbbra is evidenciákat bizonygassak egy olyan embernek, aki simán elbeszél mellettem. Olvass tovább, higgy a sumér eredetben, és verd a melled büszkén, milyen ősi nyelv is a magyar. De azért nem ártana, ha az ellenfél érveivel is megismerkednél, és nem dugnád a fejed a homokba (a nyitottság mellett nem árt egy kis alázat is).
Elismerem,sok olyan dolog van,amit te ismersz és én nem. De te is ismerd el,hogy nem olvastál könyveket az alábbi témákban:
Különböző vélemények vannak arról, hogy nyelvünk mely korban érte el azon fejlettségét, melyet már magyarnak nevezhetünk. Erre elfogadható választ csak előítéletek nélküli, nyelvészetben és történelemben jól felkészült tudósok tudnának adni. Külföldi tudósok, mint például az olasz Mezzofanti bíboros, az angol nyelvész, Sir John Bowring (ejtsd: Báoring), akik beszéltek magyarul, az 1830-as években a legnagyobb elismeréssel és csodálattal adóztak nyelvünknek. Úgy vélték, eredete az emberi művelődés korai ezredeibe nyúlik vissza. Grover S. Krantz az amerikai Washington Állam Egyetem tanára az Európai nyelvek földrajzi kialakulása című könyvében azt írja, hogy amennyiben kutatásai eredményei beigazolódnak, úgy ???a magyar nyelv Európa legősibb helyhez kötött nyelve.” Annyi biztos, hogy a nyolc-kilencszáz éves magyar nyelvemlékek ma is érthetők, s ha tudjuk, hogy azok a latin ábécé kényszerzubbonyába lettek bújtatva, és azt, hogy Magyarországon a magyar nyelv csak 1844-ben vált az ország hivatalos nyelvévé, akkor mi is elcsodálkozunk, mint annak idején a két külföldi tudós. A latin ábécé-nek ugyanis nem volt betűje nyelvünk minden hangjára. Így például az á, é, ö, ü, cs, gy, ly, ny, sz, ty és zs. Nos, hogyan lehetett a magyar szókat írni e betűk nélkül? Gyümölcs szavunk az egyik legjobb példa. A latin ábécéből hiányzik négy betű a gy, az ü, az ö és a cs, amelyek szükségesek a kérdéses szó helyes írásához. Ezért írták így: gimilc, míg ősi rovásírásunkkal hibátlanul lehetett írni, mert minden hangnak - kivéve a hosszú magánhangzókat - megvolt a betűje. A latin betűkkel írt korai nyelvemlékeink tehát nem tükrözik a magyar szavak helyes írását, még kevésbé azok kiejtését.
Az őstörténetünkről szóló írások és rovásírásos emlékeink a küzdelmes századok során nagyobbrészt elvesztek, megsemmisültek. Csak nagyon kevés rovásemlék maradt meg, azok is inkább a későbbi századokból. Ennek két fő oka van. Az első az, hogy miután a magyarság a római hitre tért át, elrendelték a rovásírás üldözését, pusztítását mindannak, ami a magyarság ősi műveltségének, hitének ápolója volt. A másik ok pedig az volt, hogy rovással főleg fára írtak, róttak. Az üldöztetettség századaiban elrejtett rovásírásos fatárgyak a századok során elkorhadtak. Nyelvünk fejlettségi fokának megállapításához ezen elpusztult rovások fontos bizonyítékai lehetnének. Tudnunk kell azt is, hogy a magyar királyi és főúri udvaroknak nyolcszáz évig nem a magyar volt a nyelve, hanem a latin és a német. Nem lehetetlen, hogy e körökben többen használták a török vagy szláv nyelvet, mint a magyart. A királyi és főúri körökben a magyar nyelv tehát tudatosan nem műveltetett. A latin betűs magyar nyelvű írások az ezernégyszázas évek második felében kezdtek nagyobb számban megjelenni, melyek nyelvünk fejlettségéről tanúskodnak. Szinte a mai magyarsággal szólnak hozzánk, míg a franciák vagy angolok alig értik meg az ötszáz évvel ezelőtt beszélt nyelvüket. Ezzel szemben mi a kilencszáz éves Halotti beszédet és az I. András korabeli imát is csaknem hibátlanul megértjük. Ha ezen írások rovásban maradtak volna ránk, akkor érthetőségük, mai nyelvünkhöz való viszonyításuk még hitelesebb lenne az említett okok miatt. E tények a magyar nyelv fejlettségére, ősi eredetére utalnak.
Ha nyelvünk eredetét, történetét fürkésszük, nem kerülhetjük ki az ősi sumér nyelv vizsgálatát. A sumerológiának az ezernyolcszázas évek közepétől számos művelője volt. E tudományág alapjait az angol katonatiszt, Henry C. Rawlinson, az ír Edward Hinks és a francia Julius Oppert rakták le. Rawlinsonnak a magyar Rónai Jácint, míg Oppertnek Mátyás Flórián volt a munkatársa. Az őket követők népes táborából az angol Archibald H. Sayce és a francia Francois C. Lenormant emelkednek ki, akik a sumér nyelvészet megalapozói voltak. Amint a feldolgozott anyag gyarapodott, egyre világosabbá vált, hogy a sumér nyelv mind szóállagában, mind szerkezetét illetően az urál-altáji nyelvcsaládba tartozik. Ezek között pedig a magyar nyelvhez áll a legközelebb. A sumér nyelv is ragozó volt. Lenormant például hazánkban töltött el időt, hogy nyelvünket tökéletesebben elsajátítsa, mely a legjobb segédeszköznek bizonyult a sumér nyelv olvasásához. A sumér és magyar nyelv rokonságát olyan szaktekintély is megemlíti munkájában, mint Samuel Noah Kramer A sumérok: Történelmük, műveltségük, és tulajdonságuk (The Sumerians: Their history, culture and character.) című munkájában.
A sumérok nyelve tehát alapvetően fontos lehet a magyar nyelv ősi alakjának megállapításában. Vannak, akik úgy vélik, hogy nagyszámú nyelvi, nyelvszerkezeti hasonlóságok, azonosságok arra utalnak, hogy a két nép azonos, vagy egymással közeli rokon nyelvet beszélt. Ezért a mezopotámiai ősi ékírások nyelve felbecsülhetetlen nyelvi és műveltségi érték a magyarság részére. Nem lehetetlen, hogy a sumér nyelv a magyar nyelv ősalakja.
