Szerintem ha Bánhidi nem sérül meg és valahogy továbbjutunk, egy más csapat lett volna a miénk is, felszabadultabb és jobb, korábban is vertünk meg nagy csapatokat, ezek a mostani csapatok nem tűntek legyőzhetetlennek, mint pl. korábban a franciák. (kérek mindenkit, mellőzze a "sportban nincs ha" közhelyet...)
Speciel én nem vártam négy közé kerülést, emlékeim szerint szakértők sem, a tippoldalak talán hetediknek soroltak.
Nekem a franciákkal sem volt gondom. Nem ők tehettek róla, hogy a dánok nem igazán vették ellenük komolyan a meccset a középdöntőben. Csak jobb, mikor egymás után nem ugyanaz a csapat nyer két világversenyt. Mármint nekünk semleges szurkolóknak jobb. Mondjuk az ellen sosem volt kifogásom, ha a magyar vízilabda válogatott nyert egymás után két világversenyt.
Kanalas sztem azt hitte lefujjak az egyik faltot amit kapott, azer dobta el. Nem kellett volna. A hetes az egyértelmű volt, Lagergren végre nem befele vitte a sűrűbe.
Látva az utolsó 4 meccset, nemtom mit gondoltak azok a szakértők, akik 4be vártak minket. Messze vagyunk ezektől a csapatoktol es ezt nem a 15. hely mondatja velem.
Csak, ha kibillentenek valakit az egyensúlyából, ahogy ez itt most történt, már nem tudja úgy utána kivitelezni azt a mozdulatot, ahogy szerette volna. De lényegtelen. Mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet. Ez most a svédeknek sikerült.
Gratula a svédeknek, 20 év után nyertek megint. Az elmúlt években volt már annyi döntőjük, hogy várható volt, hogy előbb-utóbb valamit csak behúznak. :)
A spanyol öregfiúkat már úgy is untam, persze Dusiékkal erősebbek lesznek.
Talán nem a kinti átlövésekre kellene alapozni, mivel azok hatékonysága korlátozott a betörésekhez, szélső helyzetekhez képest. Persze erre mondja azt Gulyás, hogy ilyen típusú játékosaink vannak.