Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Tegnap meghallgattam a TIT történelmi előadásainak első részét, a címe szerint Üveggyáros nők az ókori Rómában. Németh György, egy jól felkészült, szellemes történész tartotta. Hosszú lenne az egészet leírni, nem is tudnám, de két olyan dolgot írok meg, ami nagyon megragadott. Mindkettő sírfelirat. Az egyik szerint Itt nyugszik (a névre nem emlékszem) orvosnő. Életében senkinek nem ártott, halála után mindenki megsiratta. A másik itthoni, az óbudai viziorgona zenészének állította a férje (az előzőt is férj). Ezek szerint: Itt nyugszik szeretett felségem, a csodás énekesnő, aki jobban játszott az orgonán, mint a férje.
Valamelyik nap a rádióban elcsíptem egy ornitológust, aki a hortobágyi daruvonulásról beszélt; olyan lelkesen mondta, hogy ezt mindenkinek látni kellene, hogy szinte kedvet kapott az ember hozzá.... Hirtelenjében ezt találtam erről : http://madarpark.hu/daruvonulas/
Tegnap az újpesti Ifjúsági Házban jártam egy rendezvényen, de most nem erről szeretnék írni, hanem egy fotókiállításról, amit megnéztem. Nehéz lett volna nem megnéznem. A képek darvakról készültek, egyik szebb, mint a másik. A kedvenceim közül az egyik a telihold előtt szálló darucsapatot ábrázolt, a másikon egy daru volt, de ez nem szimplán fénykép, hanem madárportré. A harmadikon csak egy toll, de ezt látva rögtön megértettem, őseink miért tűzték előszeretettel a süvegük mellé.
Felfedeztem, hogy a szemben lévő újpesti piacon valami bolhapiac-féle van, de nem tudtam megnézni. Közlekedési mizériák miatt éppen csak beestem az első előadásra.
Tegnap ellátogattam a temetőbe, ahogy illik, gyertyát gyújtottam. Úgy szoktam időzíteni, hogy amikor hazaindulok, besötétedjen, mert a sok mécses és gyertya szép látványt. Folyton az járt az eszemben, hogy milyen jó lenne drónt röptetni, és a magasból figyelni a képet.
Ez aztán a kedvcsináló! Jövő hét csütörtökén orchideakiállítás lesz a Vajdahunyad várban. Pont útba esik a Szépművészeti, ha nem lesznek sokan, lehet, hogy benézek. Persze csak akkor, ha nem egy kazalra való gyommal távozom.
(Letessékeltem a macskámat az ölemből,hogy rendesen tudjak írni,ő meg sértődötten elvonult lefeküdni valahova máshova:)
Szóval a Szépművészeti :
Szerdán délután 4 óra körül egyáltalán nem volt sorállás, ennek nagyon örültem. Annyi látogató volt csak, mint amennyi egy átlagos napon lehet. (Úgy hallottam,azért a déli nyitásnál voltak sorok. Unokatesóm aznap meg akarta nézni a Fridát,de nem tudta dél körül a Galériánál kiállni a hosszú sort,így arról bánatára lemaradt. És azt hiszem, én is...)
A Leondardo da Vinci és a budapesti lovas c. kiállításra vettünk jegyet, ezzel meg lehetett nézni az állandó kiállításokat és az új Román Csarnokot is. Először valahogy az állandó kiállítások közül a középkori festészetre tévedtünk be. Én hál'istennek elengedtem azt a kényszeremet, hogy minden egyes képet akkurátusan, az ismertetőjével együtt megnézzek,így csak sétálgattunk a képek között, rácsodálkoztam a reprodukciókról ismerős alkotásokra, beszélgettünk. A lelkes beszélgetés abszolút a festészetről, képekről szólt, mégis kiváltottuk a teremőrnénik egyikének rosszallását, aki ránk szólt, hogy"halkabban", pedig szerintem egyáltalán nem voltunk zavaróak. Valószínűleg rááll a szemem, de valamelyik kép sarkában természetesen felfedeztem egy cicát is:) Sok fantasztikus kép van ezen a részen és szerencsére "szembejött" az Esterházy-madonna meg az Ifjú képmása is - nem először látom ezeket, mégis mindig meglep, hogy milyen kisméretűek és gyönyörűek. Unokatesómmal megegyeztünk abban, hogy ez a festészet kicsit jobban bejön nekünk, mint a legmodernebbek.
Ezután következett a felújított Román Csarnok. Egyszerűen gyönyörű, nem tudok mást és kifejezőbbet írni, látni kell. Aranyozott oszlopfők, magyar szentek, a Hunyadi-családhoz köthető emberek képmásai, a jelképek közt az örök életet jelképező pávák rajza és még sok minden dísz és szépség látható. Ezen kívül egy gyönyörű bélletes kapuzat, ezen keresztül lehet belépni a csarnokba. Természetesen van leírás a csarnok történetéről, készültéről, díszítéséről. Nézzétek meg, gyönyörű!!
Leondardo da Vinci és a budapesti lovas : Egy kis teremnyi kiállítás, középen megvilágítva ez a kis bronzszobor, körben pedig a hozzá kapcsolható előzmények (rajzok, tanulmányok, előképek) és leírások amik erősítik vagy gyengítik, de inkább erősítik a feltevést,hogy ez az alkotás Leonardohoz köthető. Olyan szerencsénk volt, hogy amikor beléptünk,egy fiatal lelkes művészettörténész hölgy éppen előadást tartott a bent lévőknek és ezt mi is majdnem teljes mértékben meghallgattuk. Először is beszélt a ló szerepéről a művészetben, amely sokkal nagyobb, mint más állatoké (kutyáé vagy vadaké pl.), szó esett arról is, milyen lovakat használtak a középkorban a csatákban, mikortól van kengyel, stb. Elmesélte a bronzöntés viaszvesztéses módszerét,amivel a szobor készült, amit akkor értettem és teljesen logikus is volt, most már biztos nem tudnám helyesen felidézni. Leonardot sok éven át foglalkoztatta az ágaskodó ló szobrának problematikája pl. Mesélt a szobor megszerzésének történetéről valamint arról, hogy sok egyéb feltételezés után az bebizonyosodott (a bronzöntés módszere valamint a bronz tisztasága illetve éppen nem XIX. vagy XX.sz.tisztasága alapján), hogy XVI. századi alkotás, ez éppen Amerikában derült ki. Itt a Metropoliten Múzeumban is van egy hasonló szobrocska, erről azt állították, hogy ez biztos középkori, aztán kiderült,hogy nem, ez XIX.századi.
Úgy látom, sikerült hosszasan írnom az élményeimről, úgyhogy most befejezem és bíztatlak benneteket, látogassatok el és nézzétek meg ezeket ti is. A leonardós kiállítás jan.6-ig van nyitva.
Mikszáth nekem nagy szerelem, talán azóta,hogy ált. isk. koromban a dupla rajzórán a tanárnő, miután kiadta a feladatot, és az osztály elkezdett csendben dolgozni, elkezdte felolvasni a Szent Péter esernyőjét. Imádom Mikszáth stílusát, humorát, emberségét, történetszövését, mindent. Horpácson érdemes felkeresni a kúriáját, én évekkel ezelőtt voltam, nagy élmény volt, azóta meg úgy tudom,fel is újították.
Valamelyik másik hozzászólásodban említed Móriczot. Ő viszont nem tudott soha közel kerülni hozzám, mint ember sem szimpatikus... Elismerem,hogy nagy és jelentős író, de nem az én íróm. Egy-két novellája tetszett, és a Rokonok c. Szabó István-film után elolvastam a regényt és az is jó volt, de azt hiszem, ennyi...
És mindjárt összeszedem a gondolataimat a Szépművészetihez:)
Épp ez fogalmazódott meg bennem - mármint, hogy Mikszáth hangulata most nagyon jó lesz. És sokkal kevesebbet olvastam, mint igen, de ha ismétlés lesz, az sem gond, mert oly rég volt már, szerintem több évtizede is van. Valahogy amikor ilyen időszakom volt, Móricz az összes helyet/időt betöltötte.
A Frida film is nagyon jó, minden lényeges benne volt és hűen és nagyon érzékletesen adta vissza, így a kiállítás után mondom.
A Szépművészeti ma nyit több, mint három év után, nem kicsit vagy kivételezett helyzetben, így nyitási napon, és egy ilyen érdeklődésű unokatesót vagy rokont meg kifejezetten elirigylek tőled :)
Selmecbánya meg Mikszáth között szorosabb az összefüggés, mint gondoltam volna. Épp most olvastam utána, még iskolába is járt oda pár évet, több regénye, novellája ott játszódik. Vagy a környékbeli városokban, mint Besztercebánya, Zólyom és egyéb felvidéki települések.
A Tót Atyafiak így kezdődik:
"Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.
... mert Selmecbányán vagy fölfelé mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik;
... Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez."
Anélkül, hogy ezt akkor olvastam volna, pont így láttam és éreztem. :) És közben kedvet is kaptam Mikszáthhoz.
Én mindig úgy járok a pillanatragasztó használatakor (cipőtalpragasztás meg ilyenek), hogy két ujjam biztosan összeragad és nem győzök ollóval, acetonnal, körömkefével stb. harcba szállni az ujjaim szétválasztásáért illetve a tisztaságáért:)
(Meg fogom nézni a Mikszáth-novelláskötetek között, megvan-e az ilyen című és istibizi elolvasom. Annyira hangulatos volt Magdolnna leírása Selmecbányáról,hogy most legalább írásban nagyon vágyom rá.)
Köszönöm! Egy kicsit lesajnáló a hangnem, de a tények stimmelnek. Kihagyták a cosplayesek legfontosabb szabályát, miszerint a pillanatragasztó kupakját soha, de soha nem szabad foggal lehúzni!
Mikszáthnak van egy Tavaszi rügyek című novellája, az játszódik Selmecbányán. Persze könnyen lehet, hogy nem csak ez az egy írásában szerepel Selmecbánya.
A még eggyel előbbi hozzászólásodra: Frida Kahlo lehet,hogy mégis kimarad,nagyon rövid már az idő, sajnálom. A Salma Hayek-es filmet annak idején láttam,tetszett. Összességében véve azt gondolom, fantasztikus, erős, sokat szenvedett nő lehetett Frida....
A selmecbányai túrád csodálatos volt.....:) Olvasás közben valahogy minduntalan Mikszáth neve merült fel bennem, tuti, hogy van regénye (írása), ami itt játszódik,csak most estefelé - szita aggyal - nem jut eszembe. A bányamúzeummal kapcsolatban valami halvány emlékem van, hogy ilyen Pécsett is van (volt), de amikor én ott jártam, soha nem merült fel,hogy meg kellene nézni, lehet,hogy érdemes lett volna.
(Én holnap - unokatesóm szervezésében - a Szépművészeti Múzeumba megyek, teljesen úgy,hogy nem tudom, mit nézünk, nem volt időm utána nézni,így bízom a kedves rokon ítéletében-ízlésében. Ő volt nyáron a Kodály-emlékmúzeumba meg a Várkert Bazár-béli I.világháborús kiállításra menés ötletgazdája is,ezek pedig jó programok voltak.)
Az a korábbi selmecbányai beírás úgy megmozgatott, hogy elkezdtem nézegetni a neten és amikor odaértem, hogy a Világörökség része, meg az egykori Magyarország egyik legjelentősebb bányavárosa, meg, meg … azt mondtam, uccu neki, induljunk, csábított a vidék, no meg a távolság sem vészes, az esztergomi határtól kb 100 km.
Feljegyeztem néhány látnivalót, amit semmiképp nem érdemes kihagyni. Elsőként a város előtt lévő bányamúzeumot vettük célba (nem is voltam még lent tárnában, meg bányában sem). Ez csak idegenvezetéssel látogatható, mely szlovák nyelven történik, hát ebből sokat nem értettünk. Viszont előtte volt egy bevezető film a bányászat, meg a bánya történetéről szintén szlovák nyelven, de a pénztárosnő jelezte az idegenvezetőnek, hogy van két magyar turista, így a filmre rákapcsolta a magyar feliratot (én ezt egy nagyon kedves gesztusnak tekintettem), így azért kaptunk egy kis képet, meg a kezünkbe nyomtak egy magyar nyelvű tájékoztatót, amit előtte gyorsan végigpörgettem. Ezután beöltöztünk, mindenki kapott egy hosszú köpenyt, egy sisakot, meg egy lámpát. Utólag derült ki, mindenre szükség volt. Aztán amikor mindennel megvoltunk, elindultunk lefelé. Voltak olyan járatok, hogy le kellett hajolni, jó, nem nekem, de egy kb 175 centis ember már koppant, mármint a kobakja. Folyamatosan lehetett hallani, amikor a kobakok érintették a járat tetejét, kip kop mindenfelé. Lefutott előttem, jesszus milyen munkakörülmények voltak itt anno (mára már bezárt a bánya), amúgy aranyat ezüstöt bányásztak a 14. századtól. Sötétség, pára. Kis pallókon billegtünk, volt némi világítás a turistáknak, de a lámpát sem véletlenül kapta mindenki. Voltak nagyobb vájatok, ahol eszközöket, folyamatokat mutattak be, csillék meg még ami a bányászathoz kapcsolódik. A kabát is jó szolgálatot tett, mivel a falakhoz is hozzáértünk, szóval a szutyok nem a saját ruhát terhelte. Emlékeim szerint ez az egész szűk két óra volt, utána a felszíni, skanzen jellegű kiállítást jártuk végig. Már itt fáradtunk.
Aztán mentünk le a városba, ami egy katlanba fekszik, minden oldalról 900 – 1000 méteres hegyek ölelik. A város érdekessége – többek közt – hogy szinte nincs egyenes utcája, vagy emelkedik meredeken vagy csúszik lefelé. És mivel nem volt lehetőség olyan klasszikus korzózásra, ezért a város épített egy egyenes, széles, korlátokkal védett járdát, ahol vendéglők, boltok kaptak helyet. Bármerre nézve lehet látni szép épületeteket az elmúlt századokból, szinte megállt az idő a városképet illetően.
Az egyik dombon megnéztük az Erdészeti és Bányászati Akadémiát, melynek a botanikus kertje volt lenyűgöző, főleg így ősszel. Az Óvár, hol másutt mint egy magas dombon, de azért benne a városban, ha jól olvastam, a 13. században épült, rendkívül zegzugos, sok helységes nagy terekkel, templommal, kőtárral, temetővel, kiállításokkal, bástyákkal, tornyokkal, kaland bejárni. Azt már a bányában is gondoltam, hogy nem leányálom az ottani munka, de most a várban bizonyossá vált, hogy bizony több felkelés lázadás is volt, és ide a vár tömlöceibe zárták a felkelést szítókat, kegyetlen körülmények közé, kínzásokkal tarkítva. A város egy másik dombján az Újvárba másztuk fel (igazából kényelmes lépcső vezet, csak a fáradtság már csúcsosodott), ez azért új, mert az Óvár után épült, a 16. században, szóval azért ez is elég patinás látvány. A város belső fele, amit a turista lát, mind védett műemlék jellegű. Emellett templomok, főtér, vendéglők (az étel finom volt és bőséges), csak kapkodtam a fejem. Nagyon szép volt.
Azzal kezdem, hogy elképesztően sokan kíváncsiak zárás előtt a kiállításra, a termekben akkora a tömeg, mint kb hétköznap csúcsidőben valami forgalmas váróhelyen. Tolongás minden kép előtt.
Kb ennyit a hétköznapi oldaláról, mert amúgy meg semmi hétköznapi nincs a kiállításon. A kiállított festmények és fotók átölelik Frida egész életét, azt az életet, amit szüntelen testi és lelki fájdalom kísér. Nyomasztó és egyben különleges érzésvilágon keresztül kalauzolnak a képek, amit a termek színei, a kísérő zenék - a fájdalom ezer árnyalata szólal meg – tovább fokoz. Nagyon erős, bekebelező volt ez az egész tárlat – már aki hagyta magát, én teljesen átadtam, még napok után is sokszor bevillant egy egy történet, amit a képek mellett lehet végigolvasni. És hogy teljes legyen a Frida élmény, másnap megnéztem az életéről szóló filmet - Salma Hayek alakította, szerintem nagyon hozta azt a formát, amit a fotókon illetve az önarcképeken láttam. Megelevenedtek a képek kísérő szövegei, a balesete és az azt követő szenvedő évek, a testi hibák felvállalása, a gyermek iránti vágy, a többszöri vetélés (azt hiszem ez a megrázóbb rész), a szerelem, megcsalás megjelenítése, megaláztatások, a nőkkel való szexuális kapcsolat, de ugyanígy a férfiakkal történt együttlétek is. Kéz a kézben, öröm és gyötrelem, függőség. És sugárzó erő, elevenség, élni akarás.
Súlya volt ennek.
A balesete során egy ilyesmi oszlop roncsolta a medencéjét, és gerincét.
Ezt a filmet én is láttam :) Azt azért elárulom, hogy nem az én kedvemért néztük meg. Persze, a történet nem ismeretlen, a gemini meg az apollo programokkal több ismeretterjesztő filmet láttam, de a családi tragédia nem volt ismert, amúgy is tudomásom szerint Amstrong zárkózott, távolságtartó ember volt, későbbiekben sem szeretett szerepelni, ellentétben Aldrinnal, de ez a filmből is tisztán kitetszett. Az jó volt, hogy nem a csak politikára, a tudományra támaszkodott a film, hanem behozta a családi szerepvállalást is, az otthoni drámákat, feszültségeket, lemondásokat. Így teljes.
Amikor a válogatásnál megkérdezte tőle az egyik parancsnok, tudja-e magát függetleníti a tragédiától, na akkor tisztára összeborzongtam az őszinte válaszától.
Én meg ajánlok: Pénteken láttam Az első ember c. filmet, ami Neil Armstrongról szól, a holdraszállás parancsnokáról. Több,mint két órás film és annak ellenére,hogy tudjuk: sikerült a dolog, végig leköti a figyelmet, pedig a holdraszállás technikai részletei, a repülések képei elég sokat tesznek ki a film időtartamából. Amikor kijöttem a moziból, megállapítottam,hogy ezt a történetet mozivásznon érdemes látni először, mert úgy jön ki a monumentalitása, az érzés,hogy a repülés olyan,mintha te is ott lennél a repülőgépben ill. űrhajóban. A másik szál, ami a történetet alkotja,Armstrong személyes tragédiája, 2-3 év körüli pici lánya meghal leukémiában, s ezt nagyon nehezen dolgozza fel, mert beszélni nem tud róla.Ezután jelentkezik a holdprogramba. Bevallom, ez az utóbbi szál megkönnyeztetett, pedig nem a megkönnyeztetés szándékával és módján van feldolgozva, semmi cukrosság, geilség nincs benne. A férfi főszereplő Ryan Gosling, a feleségét Claire Foy játssza, az összes kritika úgy emlegeti őket,mint Oscar-várományosokat, nem érdemtelenül. Szóval péntek óta foglalja el a gondolataim jelentős részét ez a film, örülök neki,hogy láttam és ajánlom is!
Szombaton részt vettem a Hungarocon-on, ami a sci-fi iránt érdeklődők éves találkozója. Jó néhány érdekes dolgot láttam-hallottam, de erről nem írok részletesen, mert nem biztos, hogy mindenkinek van háttérinformációja hozzá. Viszont a cospayesek (jelmezkészítők) egyik-másik története kifejezetten humoros volt. Nem vagyok túl jól tájékozva ezen a téren, de az egyik nő elmesélte, hogy ő olyan jelmezt hordott, aminek része egy, a fejre erősített hosszú, de kecses fül. Amikor meglátta, egy néni a buszon egyből keresztet vetett..
A World Press-ről lemaradtam, de annyi borzalom volt a múlt évin is, hogy nem is vágytam, a természetfotó kiállítást leszámítva. A seuso kincsek meg remélem még belefér.
Falevél gyűjtögetés folyamatosan van, mondjuk nem zsákba megy, hanem komposztáljuk, tavasszal sok sok talicskányi föld széthordását tervezem ebből.
