Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Kár, hogy mi magyarok kimaradtunk belőle (a lengyelek, ukránok, oroszok beloruszok benne vannak). Ez egy amerikai technológia segélyprogram a fejlődő és fejlett országok közötti különbségek eltüntetésére. Nekünk is lehetne tanulni belőle. Jó, hogy felfedezted, egy kicsit javíthatja a mi szemléletünket is, legalábbis megnézni, hogy mi van a világban.
Köszönöm. Nagyon jó ötlet. De ahogy próbálgatom, az irattartó megmaradt két oldala közül az egyiket fel kell vágni és a fürtre való felhelyezés után összekapcsolni, így be tudja fedni a fürt felső részét és megóvja az esőtől.. Ha te másként csinálod, légy szíves visszajelezni.
Nem korong. A-4-es műanyag irattartóból (ingyen hozzájutok) levágok 10cm-t, ráhelyez a fürtre és iratkapoccsal három helyen összefogom. Tűzőgéppel jobb, de akkor csak egyszer lehet használni. Sajnos képen nincs róla, majd idén készítek.
Házilag megoldható, pl. műanyag fóliából. Nem kell hogy UV-álló legyen, eső ellen védi a bogyókat, hogy ne repedjenek ki. Én a Hamburgi muskotály fürtjeinek egy részét védtem be így késő ősszel, macerás, de működik.
Kár hogy a viktóriát kihagytad. Próbálj meg nagyobb szabad ültetvényesben alúlról jövő,vad hajtásból szerezni ,vagy kérni,sok helyen direkt erre hagynak egy vad tövet,és erről szedik az oltó vesszőt ,inkább ilyenbe olts,iskolát ha már hosszú időre tervezel, mert később megbánhatod.
Ha homokon vagy, akkor nem kell oltani, minden egyéb helyen alanyfajtát kell használj (Teleki-Kober 5BB, Teleki 5C, Fercal, SO4 stb.), esetleg a régi direkttermők is jók lehetnek (Delaware, Otello).
Rendeltem: Lidi,Moldova,Dunav,Éva,Helikon Szépe,Jupiter,Néró,Attila fajtákat. Ezek töves oltványok. 10 tőkét viszont át akarok oltani. Lesznek vesszőim amiket be akarok iskolázni a későbbi oltáshoz. Alanynak csemegeszőlőt használjak,vagy borszőlőt? Az apósnál van gyors növekedésű viszonylag nagyszemű,igénytelen csemegeszőlő,én arra gondoltam. Jó ötlet?
Ez egy más világ,ha ezt itthon megpróbálná megvalósítani valaki,az agyon lenne szabályozva,annyi vérszívó csimdók lógna rajta.Azért érdekelne mik azok a gyűrűk a törzsön.Kíváncsi lennék a növény védelemre.Ígaz itt nem estek bele abba a hibába mint mi,hogy majdnem minden tőkénk más fajta, olyan mint ha 70 80 feleségünk lenne,és mindegyiknek más a habitusa,igénye.Itt gondolom könnyebb megtervezni a növényvédelmet.Mivel mediterrán környezetben van,csepegtetéssel gondolom nem harmatgyökerezik,a vízben be lehet állítani a tápanyagot és a növényvédelmet amit utána felszív a szőlő.
Most kezdtem a végéről olvasni a beírásokat és ezen a képen megakadt a tekintetem.Nekem négy évvel ezelőtti Veres oltványból hozzám jutott japán Izabella teljesen sötétbordó nagyszemű ,kis fürtű és teljesen magnélkülire érett. Ize nagyon finom savas,állaga mint a red goobbé.Akkor ez felteszi a kérdést,hogy mi lehet ?De erre még ,visszatérünk ha ismét érik.Lefotóztam de képet még soha nem sikerült feltennem.
Köszi szépen! Sajnos nekem ez kínai. :( Tetszenek a képek az oldalon,de bonyolult. Az ilyen banki transzfer,+ hasonló fogalmaktól rosszul leszek. Az árat nem sokallom,de nekem az a szimpatikus,hogy hipp-hopp kifizetem és kész. nyelvtudás nélkül külföldi oldalakkal nem boldogulok sajnos. Szivesebben társulok esetleg valakihez,ha szüksége van rá,s akkor kevesebb a posta.
Nem láttam, de el fogok menni. A dudor oltás helye. Érdekes módon vadat ültetnek helyre, nemesre oltják, de mindig hagynak egy vad hajtást. Ha valamelyik fajtára nincs kereslet, átoltják, így nincs nagy termés kiesés.