Bírónő kérem, én ártatlan vagyok, a ciclismo a fondo újságban találtam. Amelynek a ma kioszkokba kerülő kiadásában riportot olvashatunk David Moncutie-vel, Joseba Beloki tollából.(zergék egymás közt)
Látom, már Te is leírtad :) Az volt a baj, hogy az oldalt már kb 4 után nyitottam meg, és majd fél óra kellett míg eljutottam, hogy olvasni is tudjam ki mit írt, így pedig megelőztél. Ezek szerint viszont ez a gondolat másban is megfogalmazódott :)
Lehet, hogy ez egy világméretű összeesküvés, és egyébként egy tányérból esznek, az egész mádia dolog is csak etetés, hogy a többi csapat azt higgye, hogy az Astananál belső viszályok vannak, aztán az első hegyen, úgy meghúzzák a sort, hogy senki nem bírja :))
Azért az mekkora lenne, ha az egész egy stratégia része? :D Á, ennyire jól nem lehetne ezt eljátszani. Akkor Johan lenne a legnagyobb rendező a világon, Contadort nevezhetnék a best actor in a leading role kategóriában, Lance-t, Hornet, Levit meg a best actor in a supporting role-ban. :D
Ha Armstrong megveri Evanst, én megeszem a kalapom. Márpedig ahhoz, hogy nyerjen, meg kell vernie őt is. Evans nagyon erős, szerintem ő a topfavorit (sorry, de úgy tűnik nekem).
Lehet. Aki az Arcalison a legjobb lesz a favoritok közül, az éppúgy nyerni fog, mint Mencsov a giron. Igazából szerintem, aki a legjobban akarja az összetett győzelmet, annak mindent meg kell tennie azért, hogy az Arcalist megnyerje, szökevényeket, hegyzizergéket, összetettbeli versenytársakat félresöpörve, hogy a további két hétben mindenki rettegjen tőle.
De azt mondja már meg valaki, hogy miért nem lehet kategórikusan kijelenteni, hogy segítő leszek, nem a végső győzelem a célom? De úgy, hogy aztán egy hónapra rá ne mondjak ennek ellent, hogy aztán megint mást mondjak.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én úgy gondolom, egy sportoló akkor tudja a legjobbját nyújtani, ha érzi a bizalamat és a támogatottságot. Nem a megosztást, hanem az egységet. Ha ez nincs meg, megette a fene.
Ezért értem én meg abszolút a spanyolt, a helyébe képzelem magam. Nem azért, mert elvakult fan vagyok. Mondjuk a fele igaz, fan. :)
Igazából, hogy mire képes Armstrong, arra már 1 hét múlva Monacoban választ kapunk valamilyen szinten. Úgy gondolom, hogyha a győzteshez képest 20 mp-en belül marad, akkor bármi lehet. Ha több, mint 1 percet fog kapni, akkor viszont nem fogja tudni megnyerni a Tourt. Az Itiner szereint a győztes kb. 20 perces idővel fog nyerni.
"Contadornak valaki bemagyarázta, hogy egy 38 éves versenyző három év kihagyás után veszélyes lehet rá. Ő meg elhitte… És még mindig, a Giro után is hiszi"
Hát ez az. Aki tour győzelemre aspirál, annak 100%-osan biztosnak kell lennie abban, hogy ő a legjobb az egész világon. Ha ő maga se hiszi el, akkor ki igen?
Elég szomorú, hogy idáig jutottunk, ne bántsuk meg egymást. :(
Lance jól felkavarta az állóvizet. Sajnos többet árt egyelőre, mint használ. Nekem is a kedvenc versenyzőm volt, szóval, ha én negatívumot mondok róla, akkor az már több, mint érdekes.
Egyetértek Péterrel, kicsit lemaradt, ez már nem az grund, ahol ő focizott.
Látom, hogy elvan, de ez nem játszótér. Johan meg biztos vagyok benne, hogy úgy állította össze a csapatot, hogy a legjobb támogatást kapja az elsőszámú ember.
Én is sajnálom Christ, mert nagyon szeretem, de valakit ki kellett hagyni, ha jól tudom Noval is kimaradt, pedig ő is alap Tour-os.
...akkor honnan tudod, hogy Contador nem először a csapaton belül próbálta kiharcolni Paulinho és Noval helyét, aztán miután ez nem érte el a várt hatást, ezután inkább fordult a sajtóhoz?
Ezt valóban nem tudhatom, csak remélem. Az lehetőség ugyanis , hogy szemtől szembe kapott egy elutasítást, majd elrohant a médiához nyomást gyakorolni, még kevésbé kellemes. Személy szerint ugyanis szeretném,ha a csapatban maradna, márpedig az általad vázolt verzió ezt nem nagyon tenné lehetővé...
Mindössze egyetlen kérdés. Ugye azt nem tudhatjuk, hogy pontosan mi folyik a háttérben, akkor honnan tudod, hogy Contador nem először a csapaton belül próbálta kiharcolni Paulinho és Noval helyét, aztán miután ez nem érte el a várt hatást, ezután inkább fordult a sajtóhoz?
Na jó még egy kis kiegészítés a részemről :) Szerintem annyi egó nincs a csapatban. Klöden egy nyugodt és halk versenyző, aki azt teszi amire utasítják. Ő nem különcködik, hanem megy, ameddig bírja. Zubeldia tudja, hogy itt nem lehet már első számú, viszont ő sem az az ember, aki nagyon kitűnne, maximum a teljesítményével. Popovych közülük talán a legextrémebb, de gond vele nem hiszem, hogy lesz, mert bizony a piszkos munkát ő is szó nélkül elvégzi, és ha arról van szó bizony szakaszt is tud nyerni. A probléma nálam még mindig Armstronggal van. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy amíg vissza nem vonult, addig a kedvencem volt, és most is nagyon kedvelem, de elég megnézni, hogy a csapatban azóta vannak gondok, amióta ő a csapatban van. Persze jól elbohóckodik Levivel, meg Hornerrel, de ez semmire sem jó. Lehet, hogy Levi és Contador között a háttérben voltak gondok, viszont Levi mindig segítette Contadort. Most viszont ott van Lance, aki simán okozhat széthúzást, lehet, hogy nem direkte, de tudat alatt simán. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ha arról lesz szó, akkor Levi nem fog segíteni Albertonak, de sokkal jobb lenne, ha a feszültség központját kivennénk onnan. Kívánom, hogy Armstrong jövőre csináljon egy jó csapatot, és ott villogjon meg csináljon, amit akar, de ha a jelenléte itt negatívan befolyásolja Contadort - mindegy, hogy Alberto rossz temperamentuma, vagy mi miatt -, aki a csapat jövője lehet, akkor az amerikai inkább álljon el az útból.