Őket felejtsd el: az első őszön, frissen telepÍtett kertből a tulipánfa (Liriodendron tulipifera) is kipusztult, utána meg egy Acer palmatum 'Osakazuki', mindkettő alapból télálló, de olasz import cuccokból nem szabad venni, ami sosem látott fagyot. Fogd fel tanulópénznek.
Sziasztok!Ti hol vettétek a télálló magnoliátokat?Az enyémnek egy kicsit kevés a fagytűrése, minden évben megfagyogat és tavasszal újrajönnek a levelek.Ültetnék egy újat is.
Gyakorlatilag mindent leírtam RCTiv-nek adott válaszomban, de még annyit hozzáfűznék, hogy ugye olvashattad, hogy dézsával együtt lett elültetve, de abszolút kivitelezhető, hogy földlabdástúl szállítsam, ami talán nekem is és Neked is könnyebb lenne... Mivel az a dézsa, amiben néhány éve el lett ültetve biztosan romos állapotban lehet már, engem viszont nem visz rá a lélek, hogy valakinek úgy szállítsam, tehát mindenképpen ki kéne cserélnem a dézsáját... Amit talán a fa nem értékelne túlságosan sokra, hiszen akkor két átültetésen kéne részt vennie... Arra gondoltam, hogy ha földlabdával szállítom Neked, akkor hoznék hozzá egy zsáknyi ottani földet, amiben eddig volt. Ez szerintem azért is lenne jobb variáció, mert egyrészt kevésbé sokkolná az átültetés, lenne ideje átszokni ahhoz a földhöz, ami a ti kertetekben/telketeken van és a gyökerei is jobban tudnak akkor Nálad terjeszkedni, s ezáltal jobban is nőlne. Mit szólsz hozzá? Nem tudom, hogy te kb. milyen árra gondoltál, de szerintem, ha nagyon érdekel Téged mindenképpen kéne váltani egymással egy-két privát levelet... Ha megkérhetlek rá tudnál nekem küldeni egy e-mailt, hogy te milyen árfekvésre gondoltál? Mert én ahogy tájékozódtam akkor azt kell, hogy mondjam hogy kb. 250-300 ezret ér és ez is nagyon alsó hangon van számolva... Mindenesetre remélem, hogy még mindig érdekel! Várom a leveled, amit a darksmile@freemail.hu-ra tudsz elküldeni és Tőled is meg szeretném kérdezni, hogy hol laksz?
Igen, nehéz szívvel, de eladó költözés miatt. Az ára megbeszélés tárgyát képezi. Ha érdekel Téged is, akkor néhány napon belül tudok képet küldeni róla, ha megírod az e-mail címed. És Tőled is meg szeretném kérdezni, hogy merre felé laksz? Szép napot!
Mivel a fa értéke százezres nagyságrendű - hiszen Magyarországon ez a fajta nem annyira elterjedt, valamint ilyen idős példányt nem lehet kapni semelyik kertészetben sem -, ezért úgy gondoltam, ha valakit valóban komolyan érdekel és megengedheti magának ezt az árkategóriát, akkor ingyenesen elszállítom neki. A fa egyébként néhány éve át lett ültetve, mivel kinőtte a régi helyét, így a biztonság kedvéért és elsősorban a fa érdekében beleraktuk egy nagy dézsába, s így ültettük el, hogy egy esetleges másik "költözés" ne viselje meg a gyökereit. :) Ha még mindig érdekel, akkor szívesen küldök Neked róla képet e-mailben, csak le kell mennem akkor hozzá, mivel jelenleg Pesten tartózkodom, így csak 2-3 napon belül tudom elküldeni a fotókat. Egyébként nagyon szép, a tövénél 3 fő törzsben elágazik, plusz van még 2 vékonyabb ága, ami szintén a tövénél különül el. Már hozza a virágrügyeit, mert ez a fajta tél végén kezd virágozni, szóval ha érdekel, akkor nemsokára a Te kertedben pompázhat teljes valójában, lenyűgöző látvány. :) És ami érdekes még benne, hogy csak a 20 évnél idősebb fák hoznak virágot ennél a típusnál. :) Te hol laksz egyébként? További szép napot!
Ha valakit érdekel és szeretne magának egy gyönyörű szép Magnolia Campbelli fát, akkor írjon ide vagy érdeklődhet a 0630-301-5201-es telefonszámon. A fa 23-25 éves, kb. 5-6 méter magas, 4 méter széles. Nagyon-nagyon szép ritkaság. Fényképet nagyon szívesen küldök, ha valakit érdekel.