Ezt csak megerősíteni tudom, én is ültem már első sorban a UK-n és kiválóan lehetett mindent látni. Felnézni akkor kell ha a bíró vagy a játékos takar, esetleg nehéz eldönteni valamit és a lassítás segít utólag.
Én jó néhányszor voltam a Mastersen, ahol elég nagy a nézőtér, mindent prímán lehet látni fentről is és lentről is. Felfele szerintem csak akkor néznek, ha a játékos/bíró/kamerás pont kitakarják az asztalt vagy egyszerűen látni akarják az állást és a golyók egymáshoz való helyzetét egy másik szögből is.
Pont ezt akartam beírni, de gondoltam, hogy előbb visszanézek, mint a vakasszony.:-)
Nyuggerként azóta nézek sznúkert, amióta van Eurosport, így nem értettem, hogyan lehet így kinézni egy sportembernek.
De most nagyon sokat fogyott.
Más: akik az első sorban ülnek, azok mereven néznek felfelé, mert szerintem abból a szögből nem sokat látnak, szinte egy síkban vannak az asztallal.Inkább meresztik a szemüket felfelé,a mi elég fárasztó lehet.
Feljebb már jobb lenne, de onnan meg a golyók bolha méretűek.
A mostani versenyen is indult, csak simán kikapott az első meccsén. Egyébként pontosan azt a szintet hozza,mint mikor abbahagyta, azaz kikap minden szembejövőtöl. Én nem is értem minek jött vissza, ugyanolyan katasztrófális az eredménysora, mint az utolsó pár évében volt.
Nincs igazad egyáltalán. Simán hozná azt a szintet mint az említett játékosok.
Elfelejted hogy mekkora kihagyás után tért vissza. A sznúker is sokat változott azóta. Ezt sok profi megemlíti, de aki nézőként követi évek óta a sznúkert, vagy akár játszik is néha, az is tudja.
Szerintem rájött, hogy nem érdemes tovább égetnie magát!
Ő a viszonylag korán leromló típusú játékosok közé tartozik, nem úgy mint pl. Higgins, Williams vagy Hókuszpók, akik 40 éves koruk felett is topjátékosok tudtak maradni, ez ellenben Hendrynak nem sikerült, s ezzel korántsem vitatom, hogy fénykorában mekkora klasszis volt.