Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Annak alapján vonom ezt az egység kérdését kétségbe, hogy az Ádám teremtése során ennek szükségessége, léte vagy igénye fel sem merült.
Ádám nem "Istenben" volt, vagy "Istennel egységben" élt a kertben, hanem szabadon, és azt csinált amit akart. Ebben egyetlen tiltás volt csak kivétel.
Az egység továbbá nem meghalni szokott, hanem felbomlani, vagy megszakadni. Erre vonatkozó kitételek is hiányoznak az Édenkert történetéből. Ádám nem az Istenből lett kiűzve sem, hanem az Éden kertből. De nem az egység felbomlása miatt, hanem hogy ne szakítson az örök élet fájáról.
Ráadásul világosan látható az egység elméletének felállításánál az a keresztény szándék, hogy valamilyen módon az emberi engedelmességet kicsikarni törekedjék, mégpedig az isteni egység elvesztésére vonatkozó hivatkozással.
Ha az engedelmesség elve el van fogadva, akkor a diktálási technika már képes működni.
Amikor a gyermek megszületik, nem a paradicsomot veszti el, hanem még mindig egységben van Istennel. (Azért mondja Jézus, hogy ezek a kicsinyek mindenkor látják az én Atyám orcáját.) A környezethez való fokozatos alkalmazkodás során válik korlátozottá vagy akadályozottá ennek az egységnek a léte.
Hogy ki minek rabja az szerencsére nem azokól függ, akik azt rá fogják.
A világeszmék és nagy vallások gondolkodás korlátozó szerepét ismét megpróbálom megvilágítani.
Az ember a környezet meg nem értése során, folyamatosan összeütközésbe kerül vele, amelyből konfliktus és harc származik. Ha ebben a harcban a környezet befolyása túl erős, akkor az összeütközés heves szenvedésének kikerülése végett már kiépített korlátozó hatalmak segítségét kezdi keresni, vagy maga is részt vesz annak kiépítésében. Ezek a korlátozások amelyeket aztán igazságosságnak, erkölcsösségnek vagy vallásosságnak nevezünk, mindenkire nézve érvényesíteni törekszünk, megerősítésükhöz pedig tekintélyeket, papokat, mestereket választunk, akik aztán szakértő módon járulnak hozzá eme falak lebonthatatlanságához. Ilyenkor a cél már nem az, hogy a csatlakozó követők gondolkodjanak, hanem az, hogy ne gondolkodjanak, és ellenvetés nélkül fogadják el azokat a szabályokat, előírásokat és hitelveket, amiket ezek a szakértők alapos munkával kidolgoztak tanaikban, misztikumukban vagy szakértői nyilatkozataikban.
Ha visszagondolunk ezek a korlátozások pontosan nem a környezet megértéséből, hanem annak elkerüléséből származnak, tehát valódi megoldást egyébként sem nyújthatnak, ezért csak a gondolkodás korlátozásait eredményezik. Mivel ezekből a szakértőkkel, papokkal, mesterekkel legyártott elméletek képtelenek az ember életére valódi megoldást nyújtani, azoknak csak további terhek bevállalását kezdik jelenteni. Így aztán a körforgás kezdődik elölről, a következő generáció számára ismét egy túl erős környezetet gyártunk, hogy abból csak kimenekülve próbáljon meg azon az úton járni, amelyet ezek az általunk teremtett korlátozások eleve sé előre megszabtak.
Mert mindenkinek a valódi megoldást csakis saját helyzetének és környezetének megértése hozhatja, amely pedig a megismerés és tapasztalás vállalásával válik egyedül járhatóvá. Ha a jelentkező összeütközést nem megérteni törekszünk, hogy döntésünk valódi megoldáshoz vezessen, akkor a környezet befolyásoló hatalma alkalmazkodásra és állandó igazodásra fogja kényszeríteni a konfliktust szüntelenül elkerülő egyént.
Az Édenkert érinti ennek a topicnak a témáját pontosan az eredendő bűn és a megváltás Pál féle elméletének cáfolatán keresztül.
A kígyó bármilyen minősítése azonban csak annak körbejárása után válhat lehetővé, amelyben a jó és gonosz tudásának a mibenléte pontosan napvilágra kerül. Csak azután válhat értelmessé egy olyan gondolat, hogy miért volt fontos az ember kiűzetése, vagy máskor és más alkalommal engedélyezve lett volna a gyümölcs hozzáférésre, vagy a föld miért lett megátkozva az emberérét, miért nem halt meg Ádám a gyümölcs megevése után következő nap hajnaláig, stb.
A kígyónál felmerül az a kérdés, hogy miért átkozta el az Isten, amikor maga ad igazat a kígyó kijelentéseinek azzal, hogy valóban elismeri, hogy az ember olyanná lett mint az istenek közül egy. És a kígyó pont ezt jelentette ki nekik. A válasz tehát nem az ember megromlásában, hanem a jó és gonosz tudásának nem alkalomszerű megszerzésében rejtőzhet, amelynek inkább következményei lehetnek súlyosak.
A természeti ember nem tud súlyos kárt okozni. A tudós ember viszont annál nagyobbat. ÍEgy Isten tud viszont igazán pusztítani. Hogy ki mit és mikor enged meg vagy tilt meg magának és mekkora hatásossággal, pontosan ez az ami viszont már nem az illető tudásának a szintjétől függ, hanem egész mástól.
Tudni kell azt is, hogy az ember a fáról való szakítás után nem csak a gonosz tudója lett. Ez csak rágalom, különösen az ember romlottságának vallói közül, akik egyszerűen elmismásolják azt a tényt, hogy a gyümölcs következtében az ember a "jó tudója" is lett. Akik a romlás elveit hirdetik, nem veszik figyelembe azt, hogy párhuzamosan a virágzás elvei is Ádámba költöztek. Az ember nem eredendően rossz vagy jó, hanem valamelyik irányba el fog hajolni, de ez már rajta múlik.
Pontosan ezt a "isteni állapotból" való kiesés következtében fellépő "szellemi/lelki" halált cáfolom.
Ez az, amit a keresztény vallás az eredendő bűn alapjának hisz, és megalapozni igyekszik vele a megváltás elméletét.
Ráadásul az Édenkert történetben jelei sincsenek ennek a misztikus értelmű halálnak, pedig minimum utalásként meg kellett volna történnie. Ez a fajta "szellemi/lelki" elképzelése a halálnak csak írástudók hozzátétele az Édenkert történethez, hogy az eredendő bűn elképzelésüknek az alapját igazolják, ami valójában nem más mint a hívők engedelmességre bírásának vallásos alapjainak egyengetése.
Az Édenkertben ugyanis a halál nem eseményként jelent meg, hanem puszta fenyegetésképp, ami végeredményben nem következett be.
Természetesen ebből következően minden olyan elméletet bírálatom tárgyává tudom tenni, ami valamilyen módon a paradicsomból való kiesést, az isteni egységből való kiesés hasonlatosságára állítja fel.
A Bibliai Édenkert történet egyébként alapjaiban cáfolja ezt a félig meghalt ember elméletet, és igencsak erőltetetten lehet bármilyen halál eseményt belemagyarázni a történetbe. Valójában a sztori arról szól, hogy az Ádám tettét isten nem úgy mérte le, hogy "íme az ember halottá vált szellemileg és lelkileg", hanem szó szerint ezt nyilatkoztatja ki: "Íme az ember olyanná lett mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván". Ez minden normális következményképpen az ember egy bővülését, nem pedig romlását jelenti.
Nincs saját rendszerem, a nagy világnézeti rendszereket egyébként is a megértés korlátozásainak tartom, beleértve a nagy hindu és buddhista filozófiáktól kezdve a keresztény megváltás tanokon keresztül az evolúciós elméletekig.
Számomra ezeknél fontosabb az ember saját életének megértése, amely a legtöbb esetben nem vezethető le ezen filozófiákból, hanem csak a saját tapasztalaink átgondolásából.
-----
Amiképpen a lakás állapota romlik, ha a benne lakó azt hagyja, aképpen a lét is csak akkor romolhat, annak lakója azt hagyja. Miért tartod kiakasztónak azt a gondolatot, hogy a lét romlásával értelmetlen foglalkozni annak megrontójával való foglalkozás nélkül?
Mivel kijelentette Isten Ádámnak, hogy meghal, de nem halt meg, fel lehetett tételezni az átverést. A folytatásban ott tartunk egyellőre, hogy a halál azért maradt el, mert az Ádámnak sikerült kimentenie magát, azaz Évára hárította a felelősséget, arra a nőre, akit maga az Isten adott mellé. Éva is tovább hárította, és ő is megúszta.
engem nem zavaz hogy folyton egyes szám második személyben beszélsz
a tapasztalataimat bízd rám
a bizonyítékokért nem én nyafogok hanem Te
így pl hogy mivel óhajtom bizonyítani a lét romlását
örülök hogy tapasztalatról beszéld, miután ezer éve írtam hogy a lét romlása tapsztalat(i tudás)
hogy kihasznál ki kit azt is hagyjuk,
ez a sarokpontod ...nyilván mint a félreértés és nem értés...ami ego-d szerint a mások sajátja, miközben bőszen gyakorlod az összes szimbólumot illetően
...mikor is kivétel nélkül logikailag ütöd szét mindet
Már hogyne lehetne a rongálásról szó. A környezet, a természet pusztítása nem csak az ember tudatlanságával, hanem szándékos nem törődömségével is magyarázható. Nem csak hogy létezik rongálás, de össze is kapcsolható az emberrel és annak romlottságával.
A Tamás féle hiten szerintem a legtöbb keresztény is túllépett. Már nem arról folynak a viták, hogy Jézus feltámadásában higgyen a keresztény vagy sem, hanem hogy Pál tanításai szemben állnak-e Jézuséval.
Bizonyíték minden esetben az ember saját tapasztalataiban létezhet. Az írásból fel lehet ismerni Isten akaratát, de azt csak a vele való élő kapcsolatban lehet ellenőrizni. A hit pontosan addig lehet fontos, amíg ellene vagy mellette tapasztalataid nem lesznek, de pontosan addig lehet a tapasztalatlant is kihasználni. Jézus ezért beszélt arról, hogy ismerjük meg az Isten akaratát és az ő igazságait. De nem könyvekből, hanem Tőle.
Az evangéliumban, a levelekben levő tévedések és félreértések pontosan a szerzők hitelességét bizonyítanák, de a keresztény hit eltorzítja, mert Isteni kinyilatkoztatásként akarja beállítani. Ezzel azt érik el, hogy a tévedések isteni méretűvé nőnek, és isten változtatják tévedhetővé. Ezért tartom fontosabbnak, hogy az ember az igazságot keresse, akár valamilyen hitnek az igazságát, mert csak úgy fogja tudni a tévedésektől és tévhitektől megkülönböztetni.
Senki nem állította, hogy Isten hazudott. Te miért állítod?
Személyesen még Pált sem mondtam hazugnak a félreértései miatt, mert az már komoly vádaskodás lehetne szándékos félrevezetéssel meggyanúsítani. Ahhoz pedig nincsenek bizonyítékaim. De Pál tévedéseire igen.
egyébként borzasztó egyszerű...., aki hisz pl a tanúknak ...a próbálja ki milyen tanúskodni....rögtön rájön miről van szó...hacsak nem komplett önmagába fordult hülye:-) mert sajnos az is elő elő fordul
a tanúknál többet egyébként a szakértők hazudnak...mert ha azt mondaák: nem tudom...nem dőlne a lé...
A kegyelem és törvény szembeállítása alapvető keresztény tévedés. A kegyelem ugyanis nem a törvénnyel van szembeálítva, hanem a büntetéssel, ugyanis a kegyelem nem a törvényt törli el, hanem a büntetést. Azért mondja az írás, hogy dicsekedik az irgalom az ítélettel szemben, mert a kegyelem tudja a büntetés kiszabását egyedül érvényteleníteni. A kegyelem mindenható elvére helyezni az összes cselekedetbeli hiányosságot éppen ezért dupla hiba. Egyik hiba a kegyelem mindenhatóvá tétele, másik pedig felmenteni az embert vele a cselekedetek alól.
Pál azt a gondolatot jól kezdte el feszegetni, hogy nem törvényből van a megigazulás, de a következtetése már hibás lett. Valóban nem törvényből van a megigazulás, mert a törvény alól felszabadult minden zsidó, aki Istenhez megtér, valamint nem helyezhető alá egy pogány sem, aki Istenhez megtér. A hiba a folytatásban van, mert a megigazulás nem hit által történik. A megigazulás egyedül az igazság megismerése által történhet, amelynek megértésén keresztül válhat az ember cselekedete igazzá. Ezért mondja Jézus, hogy keressétek az igazságot, mert az igazság megismerése nélkül csak igazságtalanságokat fogunk okozni. Ha tehát elménk tévedések és hamis megítélések foglya, hiába hiszünk Istenben vagy Jézusban cselekedeteink ezekből a tévedésekből fognak fakadni. Ennek széleskörű példáit vehetjük bármelyik keresztény gyülekezet hívőjének életéből. Valóban vezethet hit az igazságig, Jézus nem ok nélkül kérte, hogy higgyenek benne, de a megigazulás akkor is csak az igazság megismerésétől várható. Ahogyan Jézus mondja, ha megismeritek az igazságot, az igazság szabadokká tesz titeket, de a hit önmagában kevés ahhoz, hogy bárkit igazzá tegyen. Pál annak a félreértéséből vezette le a hit általi megigazulás gondolatát, mert a Mózesi törvény nélkül képtelen volt bármilyen igazságot elképzelni, pedig Jézus tanításai végig arról szóltak, ezért fogalmazta meg Pál a hit általi megigazulás elméletét. Hit által pedig könnyű bárkit igaznak tekinteni, a legnagyobb hamisokat is.
Nem a kegyelem tesz tehát igazzá, hanem a kegyelem a büntetések terheitől való megszabaduláson keresztül lehetővé teszi az embernek azt, hogy az igazság útján, az igazság megismerésének az útján elkezdjen járni. (Ami a megtérés lényege) Ha kegyelmet kap az ember és nem kezdi az igazságot keresni, megmarad a hamis hitek és tévedések foglyaiként, a kegyelem csak abban az állapotban tudja tartani, hogy nem kap érte büntetést.
Pálnak másik alapvető tévedése az, hogy ha valaki igazságot cselekszik, akkor azzal azonnal kérkedni kezd, vagy felfuvalkodott, vagy elbizakodott és semmit nem ért. Azt kellett volna megértenie, hogy szeretet nélkül az emberi önzés használhatja fel az igaz vagy a jó cselekedeteket arra, hogy az ember mások fölé helyezze magát vagy különböző előnyöket csikarjon ki cselekedetei elismerése által. Ez azonban nem az igazság megcselekvésének a következménye, hanem szíve keménységének az eredménye. Pál ennek megkülönböztetése nélkül arra a tévedésre jut, hogy a cselekedetek általi igazság kérkedéshez vezeti az embert. Ez pedig sem az ószövetségi igazak, sem Jézus esetében nem volt igaz, sem a mai igazak esetében nem igaz, hiszen a kérkedés, felfuvalkodás és elbizakodás egyedüli alapja nem az igazság megcselekvése, hanem a szív keménysége. Különben nem biztatna Jézus az igazság megcselekvésére.
Az igaz ember tehát nem a hite által él, hanem az igazság megcselekvése által. Azért mondja az írás, hogy igazság által leszel erős, hogy Pál tévedéseiről leránthassuk a leplet.
Abban ugyan nagy gondolat van, hogy a hit által el lehet jutni az igazsághoz, ha akibe a hitedet veted, az valóban oda vezet téged. De ha a tapasztalatod az ellenkezőjét bizonyítja, akkor a hited tévhit volt. Ebben az esetben sem a hit vezet igazságra önmagában, hanem az a valaki akibe vetetted a bizalmadat, mondjuk Jézus vagy az Atya. Ugyebár adott Jézus egy tanítást, ami mind addig üres hit, amíg az ember meg nem cselekszi azokat. Ha tehát tapasztalaton keresztül átéli az ember Jézus igazságait, akkor válnak azok egyedül tudássá. Ami pedig túl van már a hiten.
A hívő tehát addig a pontig jut el, hogy hisz, de a megtapasztalás útjára mégsem lép rá, ami pedig egyedül megismertethetné az igazsággal, hogy valóban igazságot tudjon cselekedeni.
Ha a lét romlását most a jó magyaros helyzettel szeretnéd nem logikusan bizonyítani, hanem átérezve, azért kijjebb is kellene nézni a határokon.
Másik, hogy ha valakinek a léte romlik, még nem igaz egy másik ember létére.
Harmadik, hogy bővítsük a témakört, a romlás és rongálás megkülönböztetése mellett hozzá csapnám az egészhez a rontó és a rongáló valójában megszemélyesíthető alakjait, akik végül is logikusan vagy őrülten de felelősek a romlás vagy rongálás naponkénti, évenkénti, időszakonkénti és alkalomtól függő megkezdéséért.
