Csak az a kár, hogy úgy kell emlékeztetni magunkat, hogy mekkora tehetség, hogy kimentsük a botrányos viselkedése alól. Jobb lenne, ha inkább a játékáról lehetne ennyit beszélni (mondom én egy Hendry-fangil beírásom után:D). Ronnie szuperlativuszokban játszik: hol nagyon jó, hol borzalmas.
Nevelni már késő szerintem, ennyi idősen már nagyon ritkán változik az ember. A múltja meg ok, de nem mentség. Sok ember nő fel még nála is rosszabb körülmények között, és normális marad.
Nem gondolom, hogy el kellene tiltani, nem csinált akkora balhékat, hogy megérdemelné. Nem vert el senkit a dákójával meg nem ment részegen játszani.
Bajkeverők meg mindig voltak és lesznek, unalmasabb is lenne nélkülük. Nem értek egyet a viselkedésével, nem is értem meg, de elfogadom, hogy ő ilyen. Ahogy gondolom mindenki más is elfogadta.
egyépként szerintem O Sullivan nem érzi a sulyát a dolgoknak
Ezzel viszont teljesen egyetértek.
O'Sullivannel Freud egy életre el lenne foglalva, az biztos:D
Ma végre (jó későn) bepótoltam a Pot Blacket:) A BBC-s kommentátorok annyira édesek, akkorákat röhögtem rajtuk. Főleg mikor leszólták Hendry egyik ütését, és a végén rájöttek, hogy milyen fantasztikus volt, és bocsánatot kértek:D Meg az interjúk is olyan édesek voltak. Úgyhogy fangirl üzemmód ON
****
Hendry.... Hendry.... Hendry.... (L) <3
14 évesen egy kis tündérbogár volt, meg kell zabálni. És olyan aranyosan nyilatkozgatott. Imádom, hogy a fickó mindig olyan természetes...
(Itt jegyezném meg, hogy Robertson olyan kis.... bocs, erre nincs jobb szó... clumsy:D)
Legviccesebb az volt, mikor egyik kommentátor benyögte: "he never looks happy, does he?" És nem sokkal utána Stephen elvigyorodott. De igazuk van, tényleg mindenféle mókás arcot vág, de nagyon ritkán látszik boldognak.
Amikor meg mutattak neki bejátszást a 14 éves kori önmagáról, annyira zavarba jött, hogy dadogni kezdett.
fangirl mode OFF
Szóval úgy döntöttem, hogy innentől inkább legyen fáziskésésem, de kizárólag BBC-s kommentárral vagyok hajlandó snookert nézni, mert kb 500%-kal emeli a színvonalat. Hogy belelkesedtek, mikor elkezdtek safety-zni! Áááá.... BBC rulez!
voltak még ügyei... tudnék mesélni, mikor nem volt hajlando orvosi vizsgának alávetni magát és Doherty nek adták a tornagyőzelmet..... egyépként szerintem O Sullivan nem érzi a sulyát a dolgoknak , nagyon szép hogy 18 tornagyőzelme van , nagyon tisztelem e szinten . de talán meg kéne nevelni egy kicsit (ha már a szülei nem nevelték meg) ha jól tudom az apja adócsalásért börtönben ül vagy ült . de majd Zombie ugy is kijavit ha rosszul mondom :) meg az anyjával i voltak dolgok.
talán az lenne a megfelelő büntetés ha 2-3 évre eltiltanák . de attól függetlenül SZERETEM O Sullivan játékát. emlékxem mikor volt a mesterek tornája kb 3 órán át röhögtem mint aki füves cigit szív,hogy ez az ember mit müvel akkor káprázatos volt!! DE aztán jött a malta cup és hát.........
RONNIE-ÜGYBEN még egy hozzászólás:
Elég döbbenetes dolgokat olvastam Ronnie-ról, hogy pl. fiatal korában öngyilkos akart lenni, stb. Ezt ő maga mesélte el, egy lelki betegségekkel (depresszióval, stb.) kapcsolatos, angol nyelvű honlapon, még februárban, amikor infókat kerestem az életéről. Bevallom, akkor meg is lepődtem rajta. De akkor azt olvastam, ma már könnyebben boldogul, mert egyrészt a snooker segít neki, másrészt rengeteget köszönhet a barátnőjének, aki nemcsak szerelme, hanem legjobb barátot is jelent egyben számára.
Egyébként, őszintén, de tényleg, teljesen őszintén (előttetek vállalom, mert úgy látom, itt a fórumon nincs olyan ember, aki ne tudna kulturált lenni, vagy normálisan megfogalmazni / megérteni dolgokat, elfogadni a másikat), be kell vallanom, én már csak tudom, mit jelent depressziósnak lenni, mert én magam is szenvedek ebben, igaz, szerencsére nem súlyos a dolog. Gyógyszert azt szedek rá, de tényleg nem súlyos, meg nem kell semmi olyanra gondolni. Mindenesetre, tapasztalatból tudom, hogy annak, aki ezt a hozzászólást írta: „Egy depressziósnak is hiába magyarázod észérvekkel, hogy nem kell félnie, illetve ezt vagy azt tennie, a logikus magyarázatod mit sem ér, mert ezek a lelki bajok így nem oldhatók meg.”, teljes mértékig igaza van. Ezt nem lehet szavakkal szabályozni, ez sajnos tényleg nem olyan egyszerű. Nekem is mondtak már ezt vagy azt, hogy így próbáljak meg felfogni dolgokat, úgy próbáljak meg felfogni dolgokat; ne aggódjak; vegyem könnyebben az életet, stb. De ez nem ilyen egyszerű, ezt nem lehet így. (Legtöbbször ilyenkor az ember persze csak jót akar, próbál segíteni tanácsokkal, de ebben az esetben képtelenség.) Ha valaki depressziós, akkor azok a problémák, gondolatok benne vannak, és a mindennapokban hátráltatják az embert, egyrészt olyan, mintha stresszből állna minden lépés, vagy nálam például olyan is ez az egész, hogy bizonyos időközönként jön elő. Egyszer teljesen jól vagyok, máskor meg hirtelen (úgy, hogy nincs kiváltó esemény, ok) totálisan mélyponton vagyok úgy, hogy teljes mértékben elmegy az életkedvem és akkor senki és semmi nem tud segíteni, napokba kerül, mire felállok nagy nehezen. Legutóbb most, hét elején volt ilyen (olyan hétfő, kedd, kb.). Én pszichológushoz járok, 1-2 hetente pl., és ez segít is valamilyen szinten.
Szóval, én Ronnie-t megértem, teljes mértékben, ha a betegségéről van szó.
(S lehet, hogy időnként több snooker iránti alázat kellene Ronnie-nak, de nem mindig. Mert neki megvan a komoly hozzáállása, akarata és amikor teljesen ott tud lenni és akar játszani, akkor rendkívüli módon megy is neki. Szerintem inkább az a baj (de ez viszont tényleg probléma vele), hogy amikor látja, hogy nem neki áll a zászló, olyan, mintha már elmenne a kedve a snookertől. S ez nem 100 %, hogy összefügg a betegségével, egyszerűen csak nincs türelme. Emlékezzetek rá, amikor faképnél hagyta Hendry-t egy hiba után, kezet fogott vele és a bíróval, és csapot-papot otthagyva kivonult a teremből (ekkor büntették meg 20 ezer angol fontra őt).
Igaz, hogy nem vagyunk egyformák, de ilyenkor én nem feladnám, hanem éppen ellenkezőleg: még jobban odakoncentrálnék, hisz láttam már nagy fordításokat, (lásd: 2007-es VB elődöntő: Mark Selby vs. Shaun Murphy; vagy 2007-es Shanghai Open, döntő: Ryan Day vs. Dominic Dale – Dominic Dale zsinórban 7-8 frame-et nyert -.)
MEGÍGÉRTEM, HOGY BEMÁSOLOM A KÖVETKEZŐT. Otthon tollal-papírral a kezemben ültem le Grand Prix-döntőt nézni. Utólag az egészet számítógépre másoltam. Naplót vezetek, s oda terveztem a beírást, egyáltalán nem a fórumra, ám valahogy úgy érzem, szívesen megosztanám mindenkivel, én hogy láttam ezt a mérkőzést. MEGJEGYZÉS: EZ NEM TELJESEN EGYBEFÜGGŐ, INKÁBB AMOLYAN VÁZLATSZERŰEN ÍROGATTAM. (Nem az, hogy nem értelmesen, csak gyorsan, és nem irodalmiasan, inkább tényleg csak amolyan egyszerű jegyzet az egész.) Mindenesetre, jó felidézést a döntőhöz!
Első frame: Marco Fu összegyűjtött 78 pontot, ám Ronnie odaállt, melegíteni. Ez annyiból jó taktika, hogy egyrészt kizökkentheti az ellenfelet, másrészt bemelegedhet a játékba, érezheti a tempót. Hiába kellett neki 9 snooker, löködött azért, hogy kicsit belejöjjön. Végül is, Fu behúzta az első frame-et. A másodikban breakelt a kétszeres világbajnok, de nem volt elég az ő 85-öse, volt egy pár Foul and a Miss, s hirtelen 1-1 lett, Ronnie O’Sullivan kiegyenlített. A következőben (3. frame) egy 110-est láthattunk, Marco Fu villantott egyet, ezen kívül semmi nem történt ebben a frame-ben. 2-1 neki. 3-1 –nél viszont már éreztem: Ronnie-nak csinálnia kellene valamit, mert én nem ezt szeretném látni. Neki szurkolok, végig az ő oldaláról írogatom le a történéseket, s szeretnék végre egy győzelmet látni tőle. (18 pontot gyűjtött csak a 4. frame-ben, ellenfele 84-et). S hogy hogy is lett 3-2? Ronnie 127-esével, ami végig maradt a döntő legnagyobb breakje. 3-3 –nál a kétszeres világbajnok felvette a „Ronnie-stílust”, és elkezdett igazán snookerezni. S ez folytatódott tovább, 3-4 –re átvette a vezetést, az én, és a többi Ronnie-t biztató snooker-kedvelő nagy örömére. A frameátlag 16 perc 20 másodperc volt.
Jött a kb. másfél órás „snookercsend”, majd 21 órakor kezdetét vette a döntő második és egyben utolsó szakasza. Az első frame egy győzelemmel indult a „Rocket” számára. 5-3 –as Ronnie-vezetésnél valahogy az a gondolat járt a fejemben: ha Ronnie elindul, be merem írni neki az adott frame-et, mert olyan szinten megbízok a játékában, a break-építésében. Hiszen ő Ronnie O’Sullivan…
Mielőtt 5-4 –re feljött volna Fu, is ezt gondoltam. Igaz, nem is azért jött fel Fu, mert Ronnie break-építésben hibázott. Csupán állás maradt Fu-nak, és Ronnie már nem tudott snookert adni a végén. Ronnie viszont azért, hogy bemelegíthessen, és érezhesse az asztal tempóját, odaállt. Végül is, 0-99 arányban lett vége itt, Fu javára.
5 – 5 lett, s ez volt az a rész, ahol meg sem tapsolták Fu-t a frame ball belökése után. Talán, mert elintézte a hazai Higgins-t? Vagy a lelátón szinte mindenki Ronnie-drukker? A 63. 100-as break nem született meg még, és elolvadt a két frame-es Ronnie-előny. Ám a következő frame-ben pedig lökött egy 117-es break-et Marco Fu, ez a 63. 100 –as break, és egyúttal a fordítás is (5-6). Ronnie-nak egy zsinórban nyert négy frame jól jönne. Mintha egy kicsit elvesztette volna önmagát, úgy tűnik nekem. Közben a 2006./2007-es szezon világbajnoki döntőjére gondoltam, ha nem is úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mégis, milyen szép is volt... Amikor Mark elődöntőt nyert Murphy ellen, és én egy szál pántos topban, mit sem törődve, hogy hideg van, hogy nyitva van az ablak, végigszurkoltam – semmi másra sem figyelve – az elődöntőt… Emlékszem, hogy a döntő éjszakáján hajnali 4 körül kerültem ágyba, s akkor már még betegebb voltam. Soha nem felejtem el azokat a napokat… (A betegségem ellenére, illetve Mark Selby veresége ellenére, talán életem egyik legnagyobb pillanata volt a 2006./2007-es VB.) Kéne tartanom egy ilyen nosztalgia-estét, visszamennék az időben. Megnézném a döntőről készített összeállítást, elolvasnám amit írtam a naplómba az elődöntő és a döntő éjszakáján. Egyszer megteszem. A Gerard Greene – Marco Fu szombati Grand Prix-elődöntő alatt éreztem magam úgy tipikusan, mintha újra átélném a VB-döntőt (persze, nem a játék színvonala miatt, hanem mert az a meccs is elhúzódott, ha nem is hajnali négyig, de a vártnál sokkal de sokkal tovább tartott), s mintha ez az érzés átsugárzott volna a ma estére is, bennem él ugyanúgy.
A meccs szünetében visszatekintés volt – nagy örömömre – a 2 évvel ezelőtti Irish Masters döntőjének utolsó frame-jét láthattuk, ahol is Ronnie O’Sullivan győzedelmeskedett a „wales-i sárkány”, Matthew Stevens felett. Azt hiszem, ez volt a 10. pontszerző verseny, amit megnyert. 31 hónappal ezelőtt történt. Aztán a második verseny, amiről szó volt, az a 2006. augusztus 20-i Northern Ireland Trophy fináléja volt (pontosabban ebből egy frame): itt verte meg Ding Junhui Ronnie-t. S nem véletlen, hogy ezt vették elő: november 4-én ugyanis Northern Ireland Trophy.
Közben, ahogy megnéztem, láttam: Fu-nak már csak 2 frame kell ahhoz, hogy 9 év után megnyerje élete második pontszerző versenyét. Különben a snookerben a 9-es nagy mágia: John Higgins 9 év után lett másodszor világbajnok. Izgalmamban a lapra, ami nálam volt, hirtelen ezt produkáltam: Ronnie! Ronnie! Ronnie! Ronnie!; „The Rocket must win the competition!!!!”
Eljött a 13. frame. Közben felbukkant az eredményjelzőnél egy statisztika: Ronnie 45 %-os a hosszú belökéseket tekintve. Ronnie egy egyes break után ismét próbálkozott közben, és sikerült végre behúznia ezt a frame-et. Csodálkoztam, mert a 13 egy szerencsétlen szám, és bár nem vagyok babonás, de mindig féltem ettől a számtól. Most azért szerencsét hozott, szerencsétlenség helyett.
Aztán a 14. frame alatt éreztem először a döntő folyamán, hogy fel kellene ébrednem, mert kissé már mintha megszédített volna ez a sok elvesztett frame. 53-0 volt Ronnie-nak. Neki mentálisan volt egy olyan előnye, hogy Fu egyrészt nem főtáblás, másrészt lehetősége nyílt, hogy 9-10 év után újra pontszerzőt nyerjen, és ez Fu-nak hátrány abból a szempontból, hogy rajt van egyfajta nyomás, egyfajta plusz idegesség. Ronnie 58-1 –es pillanatnyi állásánál még úgy tűnt, hogy nincs lefutva ez a frame. Benne volt az állásban a 8-6 –os Fu-vezetés és a 7-7 –es döntetlen is egyaránt. Mint Ronnie-drukker, természetesen a 7-7 –et támogattam. Tudtam, vízválasztó ez a frame. Itt azért már aggódtam én is, és féltettem Ronnie-t, mert láttam, hogy nem megy neki a játék. Ahogy ezt írtam a lapomra, 51 pont volt még az asztalon, mikor Fu egy nagyon kritikus lökés előtt állt. A piros egészen a falon volt, szinte rá-rátapadt, a fehér pedig majdnem középen. Kis ideig filozofált, mi legyen most: merjen-e támadni, vagy lökjön egy safetyt? S Fu mert támadni, ez hozta meg 8-6 –os előnyét, s Ronnie-nak 4, míg Fu-nak már csak 1 kellett a győzelemhez. Sajnos nem azt a Ronnie O’Sullivan-t láttam ott állni, akit vártam, akit mindannyian, akik ismerik és szeretik a snookert, és nagyon benne vannak a snookeréletben, vártak, hogy majd odaáll, és megnyeri a Grand Prix-t, hanem ez a Ronnie O’Sullivan most a másik oldalát mutatta meg nekünk – azt, amikor nem tud teljesen ott lenni fejben, amikor olyan, mintha szétesett volna, és nem tud koncentrálni -. A 15. frame-nél már tudtam: elment a meccs. Fel is álltam, nem is figyeltem oda rendesen már. Végül sajnos hivatalosan is úgy lett: elveszítette Ronnie O’Sullivan 6-9 –re Marco Fu ellen a Grand Prix döntőjét. A díjátadásról annyit, hogy Sir Rodney Walker adta át a díjakat, s Steve Davis volt az alkalmi kommentátor, ő tette fel az ilyenkor szokásos kérdéseket a játékosokhoz. Még megvártam, mit mond Ronnie, megvártam, míg átadják neki az emléklapot, majd amint gyorsan elhagyta a termet, úgy sietősen kikapcsoltam a TV-t, s előretekintettem egy pillanatra: két hét múlva Northern Ireland Trophy.
Összességében: Neil Robertsontól, Mark Selbytől, és Stephen Hendrytől vártam valami szépet, ám kiesett mindenki, akit szerettem volna ott látni az első helyeken, s már csak Ronnie maradt. Reméltem, hogy megcsinálja, s a Shaun Murphy elleni győzelem után szinte biztos voltam benne. Kár érte…
Ding Junhui vs (Joe Perry vs James Wattana) Stephen Maguire vs (Stuart Bingham vs David Gray) Stephen Lee vs (Ian McCulloch vs Alan McManus) Neil Robertson vs (Jamie Cope vs Lee Walker) Peter Ebdon vs (Marco Fu vs Adrian Gunnell) Steve Davis vs (Joe Swail vs Liu Song) Stephen Hendry vs (Matthew Stevens vs Martin Gould) Shaun Murphy vs (Anthony Hamilton vs Michael Judge) Graeme Dott vs (Mark Allen vs Rod Lawler) Ryan Day vs (Dominic Dale vs Mike Dunn) Mark Williams vs (Gerard Greene vs Liang Wenbo) Ken Doherty vs (Mark King vs John Parrott) Ronnie O'Sullivan vs (Michael Holt vs Tom Ford) Allister Carter vs (Nigel Bond vs David Gilbert) Mark Selby vs (Barry Hawkins vs Jamie Burnett) John Higgins vs (Dave Harold vs Fergal O'Brien)
A zarojeles meccsek vasarnap es hetfon, keddtol kezd a top 16 jatszani.
Hendry volt az a játékos, aki a születésem évében is világbajnok volt. Nagyon kíváncsi vagyok a hét VB-címen kívüli, többi eredményére, a pályafutására, keresek valami életrajz-szerűságet, vagy valamit, ahol le van írva róla bővebben sokminden.(Angol oldalakon jobban találok, magyarban aligha.) Felnézek Stephen Hendryre. (Attól, hogy a kedvenc Neil Robertson, még nem jelenti azt, hogy más játékosoknak nem szurkolok soha. ) Steve Davis, Stephen Hendry, Ronnie O'Sullivan a legnagyobb nevek,nagyon sokat tettek a snooker népszerűségéért. (Amúgy a döntőről naplószerűen írogattam egy-két oldalt, lehet, hogy megpróbálom bemásolni este - este tudok még egyet jönni netezni -.) A Grand Prix döntőt Ronnie O'Sullivan oldaláról néztem végig - pontosabban, Ronnie-nak szurkoltam természetesen, hiszen Ő szerettette meg velem a snookert, évekkel ezelőtt.
De visszatérve, hatalmas élmény nézni Hendry mérkőzéseit, mert egy nagy példakép, s szerintem a legtöbb snookerjátékos példaképe ő.
Sajnos csak az utolsó 3 frame-et tudtam nézni, úgyhogy csak erről tudok véleményt mondani. Szerintem ebből az első kettőben az látszott O'Sullivanen, hogy nyerni akar, és ugyanolyan korrektül játszott, mint Fu, és csak 8-6-nál adta fel a dolgot, viszont Fu továbbra is megőrizte a hidegvérét. Nyilván ilyenkor se kéne feladni, de azért ez már sokkal jobban belefér.
A helyzet az, hogy O' Sullivan megint nem viselkedett komoly sportemberhez méltóan. Igaz, ezt most sokkal leplezettebben csinálta, mint korábban. Nem vágott pofákatt, nem takarta le a fejét a rongyával, nem szaladt el a meccs felénél, és nem alázta porig az ellenfelét ronda gesztusokkal (igaz az eredmény alakulása miatt ezt nem is tehette volna meg és az igazsághoz hozzárartozik, hogy ezt már jó 10 éve nem is csinálja.)
Egyszerűen csak nemigen volt jelen a döntő második felében. Ha kellett lőnie egyet, akkor odament, és beledurrantott egyet, aztán visszaült a helyére. Ha lement a piros, akkor viszont 3 perc alatt csinált egy olyan takarítást, amit csak ő tud. Ez történt 7-5ről 7-6 ra ha jól emlékszem. Gondolom bízott benne, hogy a továbbiakban bejönnek majd a dolgok. A szép az volt, hogy a következő freme-ben Fu az ő fegyverével nyert frame-et: nagy hátrányból egy gyors, mindent bevállalós puccal ment el 8-6ra. Mikor a fal melletti sárgát leküldte, akkor gondoltam azt, hogy nna akkor most igazán megérdemli, hogy megnyerje a versenyt.
"Ronnie szerintem a legzseniálisabb játékos," nem elfogultasgbol mondom de majd akkor nézzél vissza hendry meccseket. de ezt most hadjuk... nekem nem az a bajom , hogy igy játszik ,mert kedvelem O Sullivan-t hanem az , hogy ha kikap akkor még az ellenfélnek kell elnézést kérnie, hogy boccs hogy rossz formában voltál. én erről beszélek. valakit nem lehet azzal védeni mert valami problémája van. mindenkinek van baja és nem vetted észre , hogy mindent """""""""kitalál"""""""" , hogy beteg fáj a háta pl peking be nem ment el (jó megértem lehet tényleg fájthatott a háta ) DE Mark J Williams és fájos kézzel elment játszani ,és O Sullivan-nak nem ez volt az első... és az utolsó sem..........
Sullivan egyszerűen beteg, így kell tekinteni rá. Nem vagyok pszichiáter, tehát nem tudom pontosan diagnosztizálni a kórképét, de látható, hogy valamilyen komoly lelki betegségben szenved.
Nem azért nem nyújt többet adott esetben, mert nincs benne alázat a játék, a játékostársak vagy a nézők iránt; sem nem azért mert nincs "kedve" játszani, hanem azért, mert képtelen többre.
Egy valamilyen fóbiában vagy mániában szenvedőnek, vagy egy depressziósnak is hiába magyarázod észérvekkel, hogy nem kell félnie, illetve ezt vagy azt tennie, a logikus magyarázatod mitsem ér, mert ezek a lelki bajok így nem oldhatók meg. Ronnie-nak hosszú évekig kellene terápiára járnia, hogy valamilyen előrelépés történjen nála, s akkor alapjaiban megváltozna nemcsak az élethez, de a játékhoz való viszonya is. Én legalábbis így látom.
Ettől függetlenül egyértelmű, ahogy Viva la diva is írta, Fu jobb volt, s bár Ronnie-nak szurkoltam, tulajdonképpen örülök, hiszen Fu még sosem nyert tornát, s neki ez nyilván sokkal nagyobb élmény volt, mint Ronnie-nak begyűjtenie az x-edik győzelmét.
Ronnie szerintem a legzseniálisabb játékos, aki azonban sosem lesz a "legeredményesebb" is egyben.
Gaaboor igazad van ! én nem értem a snookert és O Sullivan- t sem én ilyen vagyok de nem akarok veszekedni. CSAK az eredményeket nem lehet megmagyarázni , csak azzal lehet megmagyarázni, hogy nincs kedve játszani.,, ami ugye a legtermészetesebb dolog.!!
Mondhat mindenki amit akar! én tisztelem a O Sullivan-t de komolyan kezdek kételkedni abban , hogy nem is zseni ,csak egy egyszerű mondjuk Tom Ford , játékos....... az nem lehet kifogás a kurucz részéről sem meg más részéről sem, hogy nincs kedve játszani..ez most már nagyon idegesit. semmivel sem tud többet lehet hogy hülyén hangzik de ez nem lehet kifogás ,hogy "nincs kedvem játszani " akkor leszarom a játékot és kifogásokat találok rá , hogy miért nem NYERTEM meg a tornát... ez már kezd idegesiteni. vannak tőle nagyobb játékosok is (Hendry.,Davis) akik soha nem engednek meg maguknak ilyen dolgokat. több ALÁZAT KELL O Sullivan.!!!!!!! ha igy folytatja meglátjátok , hogy pár év mulva egy szürke egér lessz a snooker világában. pedig én lennék a világ legboldogabb embere , ha igy lenne!
Összegezve, a 2004/2005-ös évadban - mikor 8 ranking és 2 nem ranking (Masters, Premier League) tornát rendeztek - Ronnie megnyert három ranking és két nem ranking tornát. Összesítve tehát a tíz tornából ötöt.
Totesport Grand Prix (2004) Welsh Open (2005) Fáilte Ireland Irish Masters (2005)
