Ha igaz szombaton kelnek a csibéim. A Keltetés-könyveben és itt a topicban sem találtam (lehet, hogy figyelmetlen voltam), mikor kell kivenni a keltetőből a csibét? Ha kivettem rakjam infralámpa alá őket?
Ugyan már! Eszembe sem jutott, hogy kötekedés lenne! Ez egy szakmai megbeszélés, egyáltalán nem érzem problémának. Tökéletes berendezés nincs, mert akkor nem lehetne újat csinálni. Egyébként elkezdtem egy olyan keltetőt, ami egy kimustrált fagyasztóból van, a hűtőfolyadék helyett pedig melegvizet áramoltatok. Majd leírom a tapasztalatokat. De az az igazság, hogy valódi mérési eredményt csak akkor kapok, ha tojásokat teszek bele, mert az önhő befolyásolja a hőfokszabályzást. Egy hasonló dolgot már csináltam, de ott 45 fokot kellett tartani és az egy csokoládéöntő automata berendezés volt, ezért nem kellett 0,1 fokot tartani. (nem csokitojásokat öntött)
A fűtőegység egy kis fejlesztésen esett át, rezgés elnyelő szilikonokon van függesztve és dupláztam a ventillátorokat "egy zár nem zár" ultraibolyasugárzás
védő lemezek a fűtés előtt, módosították 0,1-0,2 celsiussal a hőfok stabilitását
most már a stabil 38,1 helyet 38,3-ra is felment. Valószinűleg a lemezek által felvett
+ hő miatt de ez teljesen normális.
A vezérlést módosítottam ha kinyitom az ajtót leáll a fűtés és bekapcsol az eredeti
hűtő világítás. Így könnyen lehet ízzót cserélni esetleges hiba esetén.
Ha további jó ötletetek van várom az építő kritikát.
szerintem ne hagyd egy hétig őket vergődni. én már rég bontanám őket.
TOjásban fogod itatni etetni amíg ki nem kelnek?
nekem most 100 díszcsirkém jön hétvégén, és felütéstől kezdve, ha 12órán belül nem jön ki,akkor bontom. persze ez más a kacsánál libánál meg ilyen kényes állatoknál, de sosem hagynám egy napnál toább a tojásban.
Sziasztok! Igen van amivel 1-et értek veled s nem azért írtam, hogy vitatkozzak veled vagy mással mivel nem szokásom hiszen mindenkinek más a tapasztalata és véleménye többségében mindenki másképpen éli meg a dolgokat és a technika is fejődik így vannak dolgok amik később derülnek ki. Nekem szakmámból kifolyólag (autószerelő) tudni és megtanulni kellett a csapágyak létfontosságát mivel életek függhetnek tőle és sok laboratóriumi bevizsgálást láttam így ezért írtam amit írtam és igen mindegyiknek megvan a maga szerepe amit szintén megtanítottak régen, hogy hová miért azt használják és sok esetben a pénz áll mögötte, de más esetekben másról van szó. Ugye ha minden tökéletes volna a gyárak is csődbe mennének. Viszont láttam kalapácsot vasnyéllel, D. Tehát még 1x elnézésed kérem nem kötekedésnek szántam vagy sértegetésnek, nem az én asztalom. Ja igen a víz megoldásban egyet értek jobban lehet szabályozni és nem égeti a levegőt stb.. Tisztelettel biglion-lord
J-O-E gratulálok szép munka szép a kidolgozás sok sikert hozzá. Én is szeretem az igényes munkát mint működés mint külalak terén. Sok sikert hozzá. Ha kérhetlek amit korábban említettél rajzot felrakod itt vagy elküldenéd vagy hogyan lehetséges, de ha nem publikus kérlek írd meg itt, mert akkor mást keresek. Köszönöm. További szép napot mindenkinek. Tisztelettel biglion-lord
Felül van a fűtés, közvetlen fény nem éri a tojásokat mert a védőrács és az ízzó közé egy előre elkészített lemez kerül. A ventillátor a lámpák felé fújja a levegőt, és ilyen mennyiségű infra sugárzás ami kiszűrődik
teljesen elenyésző. Egyébként jogos, az első gondolatom nekem is a fény és hő hatás volt, de meglepődve tapasztaltam hogy több perces fűtés után ventillátor
nélkül is megfogható kézzel a rács kézmeleg. A képen még nincs a terelő lemez az ízzó elé rakva, de így néz ki beépítve!
Még a tojástartó keretek a helyükre kerülnek és kész.
Wohááá ! Az én vasam 14.400-nál szabályoz le, de nem vágom a 312 -nél (ez a vége) mit forog a hátsó kerék :) Biztosan jó sokat. Egyébként igazat adnák a vidékikupának, mivel én meg gépszerelő karbantartó géplakatosnak tanultam, és valamikor amikor dolgoztam is a szakmában millió egy csapágyat cseréltem én is.......
Látom a fotón, hogy két db izzó adja a fűtést. Csak az lenne a kérdésem, hogy alul, vagy felül vannak az égők? Látszanak-e a tojások felől az izzószálak? Ezzel kapcsolatban van egy megjegyzésem. A hő kétféle módon terjed: Vagy a meleg levegővel, vagy infrasugárzással. Az izzós melegítéssel az a probléma, hogy az izzószálból sugárzott hőt (infrát) a levegő hőmérsékletének mérésével nem tudjuk kontrollálni. Ha a tojást közvetlenül éri ez az infrasugárzás, az problémát okozhat, mert a levegő hőmérséklete ugyan megfelelő, de a tojásokat az infrasugárzás túlmelegítheti. Ezért az a megfelelő megoldás, ha a fűtőtest nem sokkal melegebb, mint a levegő hőmérséklete, tehát nem izzik vörösen, vagy pedig a tojások felől nem látszik. Ezzel viszont az lehet a gond, hogy az izzó felmelegíti a környezetében levő felületeket és így lecsökkenti a hőfokszabályzás reakcióidejét. Vannak olyan keltetők, (már kb. 100 éve) amiben meleg víz kering, nincs infrasugárzás, és pédául a mai korszerű eszközökkel a vízhőmérsékletet már jól kézben lehet tartani. Ezeket petróleumlámpával fűtötték.
A MELLÉKELT RAJZ GERGELY BÉLA: "A BAROMFIKELTETÉS KÉZIKÖNYVE"-ből.
Tesztüzemben beindult a keltetőnk 1órai működés után stabilan tartja a hőmérsékletet egyenletesen eloszlik a levegő, talán a venntillátor sebességén kell lassítani. Csapágyas és kicsit zümmög, kisebb fordulaton is bőven elég lesz a keringetés. Csináltam képet beépítés elött a fűtőegységről, megpróbálom beilleszteni. :)
Kedves biglion-lord! Nem óhajtok tovább műszaki kérdésekben vitatkozni, egyrészt, mert nem ez a fórum témája, másrészt mert gyártástechnológiától az alkalmazásig foglalkoztam életem 65 éve alatt, és pontosan ismerem a csúszócsapágyak gyártástechnológiáját, a különböző alkalmazásokat, a más-más célra készült csúszó és golyós, görgős csapágyakat. Miután mindkettőnek megvan a jellemzője, előnye és hátránya, mindkettőt a megfelelő helyen kell alkalmazni. Ahogy a csúszócsapágyat, úgy a golyóscsapágyat is méretezni kell a különböző feladatokhoz. Nem mondhatjuk, hogy ez vagy az az anyag jobb a másiknál, mert mindegyiknek magvan a maga alkalmazási területe. Az acél erősebb a fánál, de nem láttál még acél nyelű csákányt ugye? Vagy acél nyelű kalapácsot? Vagy fából készült fejszét? Mert a fa nyélnek jó (különösen a som fa), de fejszének nem. Miért van a motorokban csúszócsapágy? Miért van az autók kerekében golyós vagy görgős csapágy? A motor fordulata -legalábbis az én kocsimban - 6500/perc is lehet, mégis sokat kibir (sokszor 200000 km-t) a csapágy. A kerekek fordulata 130 km/óránál kb 1000/perc, és mégis 50-60000 km-nél cserélni kell.
Térjünk vissza a tojásokhoz és a csibékhez, mert ez a téma nem szignifikáns a csirkék szempontjából. Az viszont engem elgondolkodtat, hogy nem lenne baj, ha a csibék a keltetés elejétől ne a gép zaját hallanák, hanem hasonló hangot, mint amit a kotlós hasa alatt hallanának. Próbáld meg, hogy egy vékony rudat, hurkapálcát ráteszel a keltetőgépre, a másik végét a füledhez, a hallójárat elé. Megdöbbensz, micsoda dübörgés hallatszik. Szegény csibék már a kikelés előtt idegbajosak lesznek. :(
Nyugodtan hagyd benn a tojásokat, semmi bajuk nem történt valószínűleg ennyi idő alatt. Volt, aki egész éjszakára kint felejtette a tojásokat forgatás után, de csak pár tojás ment tönkre.
A véleményeiteket szeretném kikérni. Május 26-án csibekeltetésbe kezdtem, most először keltetővel, 85 tojással. Ma reggel egy órás áramszünet volt, ami alatt a hőmérséklet lecsökkent a keltetőben 31°C-ra, további egy óra kellett mire elérte a gép (és hőmérője) szerinti 38,6°C-os optimális hőmérsékletet. Szerintetek mit csináljak? Érdemes tovább foglalkozni szegényekkel vagy dobhatom ki a tojásokat?
Igen pénzről, bevételről van szó a gyártók részéről, csak nem akartam annyira belemerülni a gazdasági dolgokba. Viszont ahogy írtad hogy a csúszós csapágyak jobbak halkabbak ez sajnos nem így van mivel a tengely és csésze nagy ponton érintkezik egymással a csapágyaknál pedig edzett acélból készült, mint görgők mint tengely pontokban érintkezik egymással így kevesebb a súrlódási hatás ami a sebesség javulását és stabilabb járását, + áram fogyasztás stb. eredményez. Ha emlékszel még kb. 20 évre visszamenőleg amikor a jobb minőségű amerikai olajokat amit a hadsereg alkalmazott és alkalmaz továbbfejlesztve háborúk esetén vagyis ezeknek a speciális nagy tapadó, kenő és súrlódást ellenálló olajok amelyek az anyag élettartalmát, kenéssel meghosszabbítja nehéz körülmények között a hadseregre nézve amikor megsérül vagy szétlövik a motor olajtartájt és megszünik a kenés így a speciális olaj hatására olaj nélkül 100 kilómétert tud megtenni. Abban az időben engedélyezték az olajok árusítását és országszerte mozgó raboratóriumokban tették lehetővé az emberek számára (kereskedők) különböző csapágyak kisérletekkel bizonyítani az olaj nagyon jó hatását, modellezett kopást előállítva és saját csapágyakkal is ki lehetett próbálni. Kaptam meghívást és mivel külömböző komoly számítástechnikai eszközök ellenőrzése alatt történt az anyag olajjal és nélkül na mire a lényegre térek, hogy itt a jó minőségű csúszócsapágy pillanatok alatt meghalt míg 1 gyengébb minőségű görgős csapágy is idő arányban is sokkal tovább bírta ami a kopást illeti. Az olaj használatával lényegesen megnőtt mindegyik anyagnak az élettartalma, de a csúszócsapágyak minden esetben látványosan gyorsan megadták magukat. A súrlódás miatt a csúszó csapágyaknál nem mindegy az anyag minősége, keménysége mivel lényegesen több hő keletkezik és rá kell számolni az anyag tágulásra mind a tengely és csésze részéről míg a csapágyaknál mivel csak pontokban érintkeznek egymással kisebb hő, de ugyanakkor a csapágyaknál hűtő hatás is van ezért az anyagok keménysége többszörösére emelhető aminek hatására megnő a görgős csapágy élettartalma. A csapágyak élettartalmát nagy igénybevétel esetén ahol nagy hő keletkezhet a csapágyban a görgők és ház közti hézag növeléssel egyensúlyozzák mivel a nagy hő hatására megváltozik az anyag vagyis tágul így a hézag beáll normál méretre. Hú ez nagyon hosszúra sikeredett elnézést érte, de próbáltam érthetőbbé írni és rövidre fogni mivel még lehetett volna írni, de itt le is zárnám a témát részemről hiszen az oldal nem erről szól viszont a csapágyaknak is nagy haszna van ami a ventiket illeti és, ha valaki jól akarja a gépét megépíteni akkor ez is lényeges hiszen áram fogyasztás történik és itt sokat számít hiszen nem mindegy, hogy azzal az erővel több, nagyobb teljesítményt lehet elérni. Nem tudom más hogy van ezzel, de gondolom hasonlóan mint én, hogy ha épít valamit az működjön jól és a lehető legjobban hasznosítsa az áramot és amire épült vagyis minél kevesebb fogyasztás lépjen fel és nagy hatékonyság. Mivel sokat olvasgattam máshol is, de a leghasznosabbat itt olvastam ezen fórumon mivel a elejétől a végéig elolvastam mindent 1-2 rizsát kihagyva így a folyamat felgyorsulhat számomra mivel tények alapján könnyebb a logikát számomra összerakni így az itt szerzet információk alapján próbálok hatékonyabb gépet összerakni mint munkavégzés mint fogyasztás alapján. Hiszen minden esetben mint építésnél is sokat számít a logika. Na itt be is fejezném mivel már így is regény lett belőle és elnézést érte, de ha valamit érteni akarunk akkor nem minden esetben elég 2 szóban elmondani. Szeretném megköszönni mindenkinek a kísérletét és építését hasznos infók ezek számomra egész éjszaka olvastam és modelleztem a szerkezetet gondolataimban ma 1-2 telefon után sikerült összeszedni az anyagot jobban mondva hűtőt kísérletnek előbb ebből építem meg mivel sok jó tulajdonsága van több oldalról viszont ettől jobbnak találom a hungaroceles vagy gyapot szigeteléses megoldást, de az hosszabb megépítést eredményez és takarítás szempontjából és időtálóságból kiindulva belül műanyaggal vagy tartós anyagból érdemes kialakítani. A keltetőt megépítem később tovább fejlesztem működésnél szinte 0 energia felhasználásával. Ahogy korábban írtam sikerült szereznem nemesített tojásokat és remélem sikerül még felhasználnom, ezért sürgetem magam vagyis a gép építését. Tisztelettel biglion-lord
Szia! Véleményem szerint ezek Mulard kacsák,ezek 31- 32 napra kelnek. A másik kérdésedre igen, meg találsz minden infót az építéssel kapcsolatban. Ha netán el akadnál akkor biztos lesz aki segít. Én is itt kaptam kellő információt az építéshez.
Én csak a tényekre támaszkodom, a csúszócsapágyak között is van jó és rossz minőségű. A PC-kbe való ventillátort nem azért csinálják, hogy évekig gondtalanul használd, hanem hogy gyakran cseréld. Ez a fogyasztói társadalom. Viszont a komoly műszerventillátor tartós és azért nem golyóscsapágyas, hanem csúszócsapágyas, hogy csendes legyen, ne rezonáljon a forgórész. Persze ehhez az egész konstrukciónak olyannak kell lenni. Hőkezelt, kemény, leppelt ( nagyon finomra köszörült, polírozott felület), megfelelő keménységű porózus (elektrolit) bronz, tökéletesen centírozott forgórész. Persze egy PC ventillátor sokkal olcsóbb és lehet cserélni.
Köszönöm. Szerintem is aranyosak. Csak a maradék is kibújhatna már!!! Ebben a topikban mindent megtalálok keltetőépítéssel kapcsolatban? Mármint, mindent, hogy mik kellenek, mit hogyan szereljek, stb? Mert kaptam egy kisebb használt, éppen még működő hűtőt szüleimtől, hogy abból csinálhatok keltetőt, ha gondolom.
De aranyosak a kicsik bárcsak itt tartanánk mi is hogy a sikeresen kikelt törpöket fotózzuk. :) Ja a golyós csapágy némely esetben tényleg jobb ventillátornál, főleg ha gyémánt golyós "kemény üveg" :) én személy szerint jobb mínőségűt probáltam bele rakni a venntillátor gyárban dolgozó mérök ismerősömmel hozattam a lehető legjobbat, ajándékba hozott egy szatyorral egy 12cm csapágyast beépítettem, majd kiderül!?! Egész nap megint a keltetőt csinálom most ez a kávészünet... lejárt... :(
Szóval ez a 3 kacsa, ami már kikelt. Úgy tűnik, amik most vannak úton, azok is ilyen színűek. Pedig az "anyukák" nagy része fehér. Ki tudná megmondani, milyen fajták lehetnek?
Szia! Azért írtam mivel nagyon sok esetben tapasztaltam a különbséget és itt megjegyezném van olyan ventim, csapágyas ami még mindig remekül megy pedig nem mai csirke még németből hoztam számítógépből szereltem ki ami mai napig tökéletesen működik és ez idő alatt nem 1 ventit cseréltem csúszós csapágyast és újakat. Viszont vannak jobb minőségű csúszós csapágyak jobb minőségű tápokban, de ezek sem bírják úgy mint a csapágyas. A csapágyasnak a tengely mind a két végén a csapágyakat fém vagy műanyag porvédő szimeringgel vannak lezárva míg a csúszósnak gumi szimering (egyszerű "o"gyűrű gumi) van mind a két végén ami megakadályozza a por stb. bejutását viszont ezzel az a gond, hogy kopik a gumigyűrű így beengedi a port, és ekkorra a csésze is megkopik így nem tud kipörögni rendesen amiből többlet fogyasztás esetleg melegedés adódhat illetve zörög. Egyébként tananyagom volt régen és sokat dolgoztam a csapágyakkal és dolgozom bár elmúlt években nem olyan intenzíven, de viszont azt vettem észre hogy az a márka minőség nem az mint régen ide értve anyag minőség. Ezért ajánlanám hosszú időre és biztonságos működéshez a csapágyast és annyira nem drága, hogy ne lehessen megvenni vagy ne érje meg persze a csúszó csapágyas is sokáig elmehet kérdés milyet sikerül kifogni minőségben viszont nem stabil. A víz párában van klór és vízkő, de mivel most volt időm és tegnap reggel óta több mint 30 órája olvasom ezt a fórumot folyamatosan és most értem a végére közben elmélkedve és olvass vissza amit fapeter meg nem tudom ki írta ezt a tényt, mivel valaki feltette ezt a kérdést a tojásravaló hatása végett viszont nem gőz párára gondoltam. Elnézést kérek, hogy kicsit hosszasra sikeredett és a félreértések végett nem kötekedés képpen írtam csak tapasztalat és tanult tényeket írtam le. Még 1x elnézést. Tisztelettel biglion-lord
Szia! Az az igazság, nem tudom, anyósom a kezembe nyomott 35 tojást, hogy szerezzek keltetőt vagy kotlóst. Közben neki is kelt 9,majd 7 most gépben van 30, így ez a 15, amit keltetek, az enyém. Magyar kacsának, meg pecsenyekacsának mondták anyósék, de nekem is felmerült már, hogy mi van, ha van benne néma vérvonal is. Most 4 tojásból kukucskál megint kacsa. Mindben van élet, mind a 12 kopog, mozog, csak lassan törnek ki. De ha élnek és ki tudnak jönni, nem baj, ha később kelnek, nem? Ma van a 31. nap! majd rakok fel 1 képet a 3 kikeltről. Hátha valaki meg tudja mondani, valójában milyen fajták!?
Hát, azért nem mondanám hogy a csúszócsapágyas rosszabb mint a golyóscsapágyas! A pára hamarabb bejut a golyókhoz mint a csúszócsapágyba, vízkő pedig (ami ugye kalcium, tehát mész) nincs a párában, mert akkor nem tudnánk desztillált vizet csinálni. Egy porózus csapágyas ventillátor csapágyába nem jut pára, mivel a csapágy át van itatva olajjal és az évekig biztonsággal keni. A golyóscsapágy viszont berozsdásik, hacsak nem saválló acélból készült, ami viszont csapágynál irgalmatlan drága. Ez szerény ötven év tapasztalata, de nem szentírás!
Szia Lucazora! Milyen kacsák ezek? Mert a néma az azt mondják 35 napra kel, és ha esetleg sima és néma keresztezése, akkor is később kell kelnie (elvileg ) mint 28 nap.
Sziasztok! Elnézést kérek, de elfelejtettem megírni ami a számítógép ventilátort illeti a hőfokot jól bírják viszont arra érdemes odafigyelni, hogy ne csúszó csapágyas legyen a venti hanem csapágyas ami simábban és tartósabban fog futni. A nagyon régi számítógépekben voltak jó csapágyas ventik, de venni is lehet csak drágábbak mint a csúszócsapágyasok viszont tapasztalataim alapján a csapágyasat ajánlanám. A csúszócsapágyasnak hamar kikophat a perselye és a magas páratartalom gyorsíthatja mivel belülről bejut a pára és a párában nem csak por, de vízkő is van. A mostani számítógépekben lévő csúszó csapágyast ezért sűrűbben kell takarítani és olajozni. Ja és az @ címem az adatlapomról elérhető, de itt is megadom, hogy aki tud infót küldeni a korábban írt kérésemre amit megköszönnék és fáradozását. Cím: biglion@citromail.hu Tisztelettel biglion-lor.
Helló JOE. Örülök hogy csatlakoztál a fórumhoz . Természetesen teljes mértékben igazat adok a hozászolásodnak!! Tulajdon képen az étermembrános megoldás nagyon pontos, és nagyon egyszerű megoldás az benne a jó hogy azok az emberkék akiknek fogalmuk sincs az elektronikához azok nyugodtan alkalmazhatják, és saját maguk könnyen meg építhetik és javíthatják!!! Semmi hibalehetőségnek nincs, kitéve az egész ,egy hiba lehetséges az egészben mégpedig hogy a membrán kitörik és az éter kifolyik :-)) A hibás membránt forrasztás nélkül fél perc alatt ki lehet cserélni,az egész szerkezetet meg építeni kb:3000ft meg lehet otthon oldani ! JOE tulajdonképen az ember mindig újat és újat alkot ,hogy a munkáját minél pontosabban tudja el látni és biztonságosabban ,így persze hogy ha van rá lehetőség akkor természetesen engem is érdekel a te hőfokszabászod:-))
Szerintem mindenki azért akar jobbat "pontosabb vezérlés, jobb visszajelzés" hogy több tojás keljen ki ne keljen sokat kidobni. Sok múlik a tojásokon de ha a tojás renben, akkor csak a gépen lehet pontosítani. Azt hallottam hogy az étermembrán légnyomásra is érzékeny, igaz ez? Igazából mindegy hogy mivel oldja meg az ember az a lényeg hogy hasznosat alkosson és a végeredmény pozitív legyen :)