Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Könnyedén elbeszélgetünk a magunk tapasztalatairól, igazságairól, de engem az is érdekel, hogy mit mond erről Jézus?
Tudom, ismerjük meg az igazságot..., de addig mi lesz velünk, amíg nem vagyunk az igazság birtokában?
Úgy tűnik, hogy a Biblikus felelősség alóli menekülésnek tűnik mindaz, ha döntéseinket magunk ítéljük meg. Persze, amikor érezzük az eredményét, sokszor túl későn és utólag; eléggé nyilvánvalóan, viselve a rossz döntések terheit..., akkor egyértelmű, de szabad-e ennyire a magam érzékelései, döntése alapján megítélni saját cselekedeteimet, hogy jók-e, vagy rosszak? Különösen akkor, ha döntéseimben mások is érintve vannak.
Mellékesen: a tudatosság és felelősség állapotában az embernek már nincsenek is rossz döntései. Hiszen ha tudatos és felelősségteljes, akkor egyet tehet: vállalja és véghezviszi. Tudatosan és felelősen rosszat dönteni, éretlen felnőttet jelent.
Ha meg éretlen vagyok, akkor döntés előtti helyzetben nem is vagyok döntésre (választásra) alkalmas állapotban.
Pedig vannak ilyen időszakok az ember életében; lehet, nem mindenkinek... Nem jobb ilyenkor egy tekintélyre hallgatni?
Nem. Egyébként a tekintélyek üzenetei is csak akkor jelentenek valamit, ha bizonyos megtapasztalás -tőkével, értő -képességgel rendelkezem. Addig jobb, ha követjük belső hangjainkat, akár ösztöneinket, bízva abban, hogy nagyjából jók. Ilyen állapotban egy tekintélyre hallgatni, nagyobb zűr támad a megértésben, mintha elindulunk a saját utunkon.
Igen. Isten nem egy abszolút jó. A jó ugyanis mindenkinek saját magára értelmezhető egyedül és azt a célt szolgálja hogy élményeit mások számára is érthetővé tegye. Istennek is meg van a saját megkülönböztetési képessége a jóról és a rosszról, de ő nem a magáét kényszeríti az emberre, hiszen az emberbe az ember teremtésével megalkotta azt mit tartson az ember jónak és rossznak. Alapjaiban a gyönyörök és szenvedések, örömök és bánatok tapasztalatai már határozott elképzeléseket fognak erről nyújtani minden embernek.
Valóban különbség van a rossz és a gonosz között. Alapjában a gonoszságban az a szándékosság merül fel, amelyben az ember másnak rosszat akar tenni.
Nincs olyan hogy "jó" ember. Egy tapasztalat vagy egy cselekedet lehet jó, mert azt pontosan a hatásából ítéli meg az ember jónak vagy rossznak. De "jónak" beállítani az embert annak a hibás elképzelésnek az eredménye, hogy a különböző embereket nem megkülönöztetni, hanem hibásan hasonlítani akarják egymáshoz, vagy éppen egy tévesen megalkotott mintához. Ebből annak a megértése hiányzik, hogy az embert Isten nem egyformának, hanem különbözőnek teremtette, tehát semmilyen minta nem szolgált neki megalkotásunkkor.
"az 1. Mózes 26,5-ben Ábrahámot azoknak a törvényeknek a betartásáért dícséri Isten, amiket később fog Izraelnek Mózesen keresztül megadni?"
Senki, de senki nem mondott ilyet!!!
CSAK annyit mondtam, amennyit a biblia mond:
- Ábrahámnak is voltak adva betartandó törvények, rendeletek, megtartandók, parancsolatok. Ez van leírva az 1. Mózes 26,5-ben, s nem az Ábrahámnak adott törvények pontos tartalma! Azt ugyanis nem ismerjük pontosan, hogy mi volt a pontos tartalma az Ábrahámnak adott megtartandóknak, parancsolatoknak, rendelkezéseknek és törvényeknek. Ez volt az életében az "Úrnak útja, az igazság és a törvény" (18,19.) együttesen, de hogy mennyiben volt azonos a Mózesen keresztül Izraelnek átadott "Törvénnyel", azt pontosan nem tudjuk. Van amit tudunk ebből (pl. a körülmetélkedés szükségessége, a homoszexualitás tilalma, stb...), de sokmindent nem.
- Noénál is ugyanez a helyzet. Ő is betartott parancsolatokat (6,22., 7,5., stb...), és Ő is tudott pl. tiszta és nem tiszta állatokról már jóval Ábrahám és Mózes előtt. Nem írja le az ige (!) tiszta és a nem tiszta állatok felsorolását Noénál (ahogyan később Mózesnél igen), csak közli, hogy ezt Noé már tudta, s ez alapján válogatta ki az állatok egy részét nagyobb számban, hogy jusson abból áldozatra is. Tehát számos olyan egyéb rendelkezés, parancsolat érkezhetett az Úrtól ekkoriban is, amelyek megvoltak évszázadokkal az ahhoz hasonló tartalmú mózesi törvények előtt is!
Noén keresztül az özönvíz után újabb betartandó felszólítások érkeztek az egész emberiségnek (1. Mózes 9.1-7.), amelyeket nevezhetünk az 1. Mózes 26,5-ben leírt fogalmak valamelyikével vagy megtartandónak, vagy parancsolatnak, vagy rendelkezésnek, vagy törvénynek. A Károli biblia pl. így kommentálja ezt a részt: "Törvények a megújult világ számára". Teljesen mindegy, hogy minek hívjuk ezeket, a lényegük az, hogy Isten mondta azokat az emberiség egészének, mint szükséges be/megtartandókat. A lényeg az volt tehát, hogy megtartsák ezeket a megtartandókat, s akkor nem vétkeznek Isten kijelentett akaratával szemben.
Pl. a bábeliek nem akarták az első versben foglalt részt betartani, azaz nem akarták "betölteni a földet", mivel elhatározták, hogy "nem szélednek el az egész föld színén". Isten itt azonnal közbelépett az Ő akaratával szembenlévő emberi akarattal szemben, és "elszéleszté Őket onnan az egész földnek színére", a korábban kijelentett akaratával egyezően.
- Jób is ismerte a "törvény" kifejezést, de nem a Mózes törvényét, hanem Isten igazságának örök törvényét. Igaz törvényt tesz ugyanis az igaz Isten, s annak az alapja az igazság. Ekkor is Istennek kellett "engedelmeskedni és szolgálni" ahhoz, hogy az ember a napjait jóban végezze el. (Jób 35.6.9-11.), s ne vétkezzen azzal, hogy nem "enged Istennek".
Tehát:
A biblia serint nem csak az Istentől kapott "törvény", amit Mózesen keresztül Izrael kapott, hanem Ábrahám elé adva is voltak megtartandó és generációkon keresztül átadandó törvények (1. Mózes 18,9.), s pl. Noé, Jób elé adva is. Nem az volt ezeknek tehát a lényege, hogy le vannak-e írva valahol, hanem az, hogy átadják-e a pátriárkák, a családfők azt a következő nemzedéknek, vagy sem?
Ne ragadj le tehát a "törvény" kifejezés esetében Mózesnél, mert láthatóan nemigaz a 2576-ban megfogalmazott mondatod, azaz NEM "csakIzraelnek szóltak megtartandó parancsolatok, rendelkezések, törvények", hanem Ábrahámnak is, Noénak is. Mózesnek a fia került amiatt életveszélybe, mert az egykor Ábrahámnak adott körülmetélkedési parancsolatot nem tartotta be időben, és ekkor még sehol nem voltak a későbbi mózesi törvények! Azaz Mózesnek még a mózesi törvény erről szóló parancsolata előtt "engedelmeskednie" kellett ennek a korábbi "szövetség" alapján kapott parancsolatnak!!! Ha nem "engedelmeskedett" volna az ábrahámi szövetségben foglaltaknak, ha nem teljesítette volna az akkor Ábrahám részéről vállalt kötelezettséget, akkor a gyermeke meghalt volna még jóval a mózesi törvények megszületése előtt! Bizony engedelmeskedni kellett Ábrahámnak is egykor és az utána következő leszármazottainak is (azaz pl. Mózesnek) az Ábrahám és Isten között egykor megkötött szövetségnek, s azt be kellett bizony tartaniuk újabb szövetség megkötéséig, s az után is, ha az újabb szövetség az előzőt helybenhagyta!
Tehát nagyonis "szigorú parancsba volt adva" Ábrahámnak pl. a körülmetélkedés, s azt kései leszármazottjánál, Mózesnél is számon kérte az Úr, több, mint 500 évvel később! E "szigorú parancsnak" engedelmeskedett 99 évesen Ábrahám is, és "megparancsolta a fiainak és házanépének Őutána, hogy megőrizzék az Úr útját, igazságotés törvényt tévén!" (1. Mózes 18,19.). Ez pedig úgy történt, hogy Ábrahám elsőként Ő"engedelmeskedett Istenbeszédének (22,18.),... az Úr szavának, megtartva a megtartandóit, parancsolatait, rendeléseit és törvényeit! (26,5.)"
Tehát "Isten beszédének engedelmeskedő" volt Ábrahám is, Jób is és Noé is- jóval Mózes előtt. És Mózes járt volna rosszul, ha Ő nem engedelmeskedett volna a felmenői által megkötött szövetségek betartandó rendeléseinek, azokat nem téve meg. A fia meghalt volna.
Az ítélet is aszerint lesz meg, hogy ki engedelmeskedett az Úr beszédeinek (János 12,48.)! Egyszerű ez nagyon Jézus szerint.
2. Az Istent fiúként szolgálás és a szabadság között látható módon nem látod a kapcsolatot, s azokat ellentétesnek érzékeled, holott nem azok.
Jézus maga is szolgálta Istent fiaként:
"Íme az Én szolgám..." - mondja Róla a próféta (Ésaiás 42,1.). Ezt megerősíti az újszövetség is a Máté 12,17-18-ban. Jézus is azt mondta szükségesnek, hogy "csakaz Urat, a Te Istenedet imádd, és csak Néki szolgálj!" (Máté 4,10.). Emiatt szolgai módon alárendelte a saját akaratát az Atya akaratának mindig, s azt kérte a legnehezebb időpontban is, hogy "ne a saját akarata legyen meg, hanem az Atya akarata" (Lukács 22,42.). Ez a szolgai hozzáállás alapja, s ezt Jézus mindvégig betöltötte!!! Nem tett a saját szavai szerint semmit sem a saját akaratából, semmit, de semmit, hanem CSAK az Atya akaratát cselekedte!
A bűntől volt tehát szabad, s a tökéletesen elvégzett szolgai "szolgálat", munka után elnyerte a dicsőséget, azt, amit a kiüresítése előtt is már részben birtokolt. Teljesen természetes, hogy az emberek felé szolgált, de az Ő Ura az Atya volt, s Ő mondta Neki, hogy szolgáljon az emberek felé. Ha nem mondta volna az Atya, akkor nem szolgált volna az emberek felé.
Jelenleg sem változott semmi, jelenleg is érvényes az, amit Jézus magáról mintként elénk adott, erről ír pl. Péter az általam idézett levelében (1. Péter 2,15-17.). Szépen leírja a szolgaság és a zabadság valódi, igaz kapcsolatát. Tessék, értsd meg, ezt adta elénk Jézus is Isten szolgájaként.
Te nem bizonyítottál még be a bibliából eddig egyetlen tanításbéli tévedést sem, akár Pálról, akár másokról beszélünk. Bármelyik állításodat könnyedén meg tudja cáfolni bármely olyan ember, aki a bibliát jól ismeri, s a Szent Szellem hasonlóan vezeti a tanulmányozásában, mint a komornyik felé helyes igemagyarázattal szolgáló Filepet.
Amiatt van Veled a gond, mert a Te összes lényeges bibliai tanításbéli kifogásodat már itt megcáfoltuk érdemben, de Te nem voltál azokat hajlandó belátni. Szinte felesleges Neked ugyanis érdemben írni, mert amikor megcáfol egy biblikus ember Feléd valamit, akkor is az később vagy visszaköszön Nálad mint meg nem cáfolt állítás, vagy nem fogadod el megcáfoltként, s csűröd-csavarod, gyakran másfelé terelve a témát.
Pl. senki nem beszélt itt arról, hogy Ábrahámnak ugyanazon törvények voltak eléadva, mint Mózesnek. Ilyet írsz, ahelyett, hogy simán belátnád a 2576-ban leírt ténybeli tévedésedet. Azt, hogy bizony nem csak Izraelnek adattak törvények, s nem csak Izraelnek kellett törvényeknek engedelmeskednie, s nem csak Izraelnek kellett betartania engedelmességgel szövetségben foglaltakat! Ahelyett, hogy ezt simán belátnád 3 napja immár, ehelyett olyan hamis kérdést teszel fel, amiről senki sem beszélt! Ugyanígy jártam azzal kapcsolatban, amikor arról írtam az egyik nem igaz megjegyzéseddel szemben, hogy bizony lehet szellemet lehellni az Ige szerint. Ekkor Te azt kezdted el feszegetni, hogy lássam be azt, hogy nem csak lehellni lehet a szellemet! Holott nem az volt a kérdés, hogy "csak" lehellni lehet-e, hanem csak az, hogy lehet-e egyáltalán lehellni? Döbbenetes ezt a tekergésedet nyomon követni, s minduntalan Téged visszarángatni az eredeti vastag csúsztatásaid, tévedéseid érdemi megbeszéléséhez!
Itt is most ugyanez a helyzet. Írtál pl. Nekem egy 11 pontos listát Pál "tanításbelikülönbségeiről" 09.22-én a 2392-es hozzá(m)szólásodban. Amikor megláttam ezt, akkor azt mondtam magamban, hogy teljesen felesleges volt ezek szerint ebbe a topikba írnom fél éven át. Hiszen mind a 11 pontot cáfoltam már érdemben korábban én magam is, aztán itt felbukkan Tőled, mint Pál "tanításbeli különbségei". Mintha egy sort sem írtam volna korábban Neked ezekkel a hamis állításaiddal szemben!
A bibliában teljes összhang van az egyes üdvtörténeti időszakokon belüli tanítások között, csak azon belül Isten végére mehetetlen gazdagságát más és más oldalról világítják meg. Látni kell az oldalakat, s nem feledni az egyiket, miközben a másikat szemléljük. Mert az írók nem feledték, mikor szólniuk kellett egy újabb oldalról (pl. Jakab és Pál a hit és a cselekedetek viszonyáról). Ezt azonban a Szent Szellem vezetése nélkül nem lehet jól megtenni. Erre Te nem vagy képes, mert nincsen meg az újszövetségi kapcsolatod a Szent Szellemmel. Minél jobban bírálod az általad meg nem értett, tévedésnek tűnő dolgokat, annál messzebb kerülsz attól a lehetőségtől, hogy Jézus beszéde bekerüljön a szívedbe. Már hiányzik onnan abból úgyis több ige (pl. Máté 5,22.28., 26,28., 28,18-20., stb...), s azok eredeti tartalmát már átformáltad Neked tetszőre, s nem veszed azt figyelembe, hogy mi azt mondjuk Neked, hogy azok bizony simán beleillenek az eredeti szövegükkel a többi közé!
Távolodsz a bibliától egyre inkább, s távolodsz a bibliai Jézustól is, s csinálsz magadnak más Jézust, más mondatokkal, a saját szavaid, gondolataid szerintiekkel. Amiről mi határozottan állítjuk érdemi cáfolatokkal, hogy bizony ez az új Jézus(od) ez nem az eredeti, hanem az eredeti az az, amelyik bizony a gonosz gondolatokat bizony "gonosz szemként" (Márk, 7,22.) nagyonis bűnnek mondta, s bizony nem Péter (2. Péter 2,14.) fújta fel a Máté 5,28. gondolati paráznaságát a paráznaság bűnévé, s nem Máté tévedett a Máté 5,28 írásakor rosszul emlékezve, hanem bizony Jézus a gonosz szem tekintetét, s gonosz gondolatát nem csak a Máté 5,28-ban mondta bűnnek, hanem Márknél is "gonosz szem"-ként. Úgyhogy nyugodtan vedd ki a Máté 5,28. mellett a gonosz gondolatot bűnnek mondó jézusi igehelyek többi részét is, azaz a Máté 15,19-et, a Márk 7,21-et és a gonosz szemet említő Márk 7,22-et is! Majd meglátjuk, hogy Jézusnak ez a beszéde is az ítéletnek az alapja lesz-e, vagy esetleg valóban hibás apostoli, tanítványi emlékezetek szülöttei-e?
Válogatás helyett persze jobb lenne, ha kérnéd Isten, hogy mutassa meg Neked, hogy mi a valós értelme az Igéjének! Ahogyan a komornyik tette, megnyerve ezáltal a biblia tanulmányozásához szükséges önálló kenetet! Persze "lehet, hogy jobb lenne", ha szólnál a komornyiknak, hogy mely igéket ne vegyen már szó szerint az általa tanulmányozott ószövetségi írásokból, pl. Ézsaiástól, s ne hallgasson már Filepre, hogy meg kell keresztelkednie víztől, s az igemagyarzázatát se fogadja már el csak úgy!
Fél éve megy a topikod, s egyre nagyobb lesz benne a sekély, ha nem változol meg! Én írtam ide eleget, de nem láthatóan nem sok értelme volt. Amikor megírtad a 2392-t, akkor ismát kiszaladtam a világból, mert láttam a 11 pontban, hogy nem moccantak a rögeszméid számos érdemi cáfolat ellenére sem az igazság irányába!
Nem a jó és rossz megkülönböztetésével van gond, ezeket használva segítünk egymás megértésében. Ugyanis minden ember meg tudja határozni a saját jó és rossz ítéleteit az élményeiben, a tulajdonságaiban, a tapasztalataiban, cselekdeteiben és életében. A probléma a téves vagy hamis felhasználásával kezdődik, mint például mindenkire nézve azt gondoljuk hogy jó és rossz az, ami nekünk jó és rossz volt, vagy megmásítva adjuk tovább ami nekünk jó volt azt rossznak, a rosszat pedig jónak beállítva, hogy félrevezessük a másikat, vagy ami a leggonoszabb probléma, lemondunk a saját jó és rossz megítélésünkről, és tekintélyek, papok vagy szakértől által meghatározott rendszereket kezdünk alkalmazni a jó és rossz megkülönböztetésére. Ezek a rendszerek természetesen a szerző saját tapasztalatai vagy nézetei által született megítéléseket tartalmazza, természetesen hiányzik belőle mindenki más élménye és tapasztalata. Ez az alkalmazás, azaz a jóról és rosszról vallott különbségeket összefoglaló rendszerekhez való alkalmazkodás, vagy annak szabályaihoz és törvényeihez való igazodás megzavarja az ember természetes megítélését, hiszen hiányzik belőle annak a tapasztalatnak a helyes megítélése, amelyet az ember valójában átélt és maga számára helyesen jónak vagy rossznak megkülönböztetett. Ennélfogva konfliktusok születnek az értékelések eltérései között, amelyeket az egyén tett és amelyeket a rendszer határozottan megkülönböztet. Ezek az összetűzések a perpatvaroktól egészen a háborúságokig tudnak vezetni, sőt elbizonytalanítják magukat a résztvevőket is, hogy a jóról és rosszról alkotott nézeteik vajon helyesek-e.
Mindaddig nincs biztosítva annak helyessége, hogy egy eseményt, tapasztalatot, cselekedetet jónak vagy rossznak minősítünk, amíg hiányzik belőle annak az eseménynek, tapasztalatnak, cselekedetnek a megértése, és megértés helyett szabályok és előírások alapján kívánjuk a megítélést eldönteni.
A vallások járnak elöl kiváló példát mutatva az emberi értelem, tapasztalatok és megérzések megrontásában, mert a jóról és gonoszról vallott nézeteiket és hitelveiket mindenkire nézve kötelező érvénnyel , isteni eredetre hivatkozva alkalmazni szeretnék. Pedig ezek emberi rendszerek, már a jó és gonosz tudásának gyümölcse óta okoz zavart az emberi kapcsolatok, magatartások és erkölcsi felfogások megítélésében, mert hiányzik belőlük az igazság. Legfontosabb tehát, hogy értelem és igazság hiányában a jóról és gonoszról alkotott nézeteink megzavarhatóak, megtéveszthetőek, amely zavar által az ember kihasználása és alávetettsége biztosítható. Az okos vallás ezért lebeszéli híveit a tudományról, a gondolkodásról, az értelemről, ezek helyett isteni bölcsességkémt a hit általi vak elfogadást állítja, és kötelezi a híveit a felállított tekintélyei által előírt, megírt vagy lefektetett rendelkezések és szabályok betartására.
Ezt most úgy értem, hogy isten nem egy abszolút jó, csak VAN (persze, jó, hogy van, mert akkor nem lennénk mi sem), ebbe beletartozik az emberi képzelet alkotta jó és rossz, a Sátán pedig egy másfelé ható erő; ugyanis a rossz és a gonosz között nagy különbség van.
Isten és Sátán között ellentétet feltételezni szerintem túlzás. Ezzel csak a Sátánt emeled Isten rangjára.
Egyáltalán nem ellentét a kettő, Isten a világot teremtette, az embert, az életet. A Sátán egy olyan valaki aki mindezekből egy területet akar uralni. Azért megtehet mindenféle hamis és gonosz eszközt, hogy a hatalmát megvalósítsa, de nincs minden felett hatalma. Az ember sem a Sátán hatalmából születik, de alá vetheti magát.
Minden cselekedetünket az aktuális események, lehetőségek, következmények vizsgálatával, értelmezésével - felelősen - kell megtenni, hiszen a jó-rossz nagyon relatív fogalmak, lehet, hogy nincsenek is? Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan eddigi kategórikus értelmezési sémánk értetni engedte... Elmondani mindenki tudja a jót-rosszat, de egy döntési helyzet alaposan próbára teszi az ember alkalmazási képességét. A szolgaság folyamatos felvállalása ettől fosztja meg a felelős embert.
Valahogy ki kellene szakadnod abból a bűvkörből, hogy az ember a Sátán és Jézus párharcának erőterében tud csak cselekedni. Maga az ember is megtéveszheti a másikat és még akkor sehol nincs a Sátán, hanem mondjuk saját értetlensége. A jó és gonosz közötti választás még nem egy automatikus Isten vagy Sátán szolgálatot jelképez, hanem azt, hogy az ember a maga akaratát szeretné megtenni. Továbbá elkötelezés sem lehet minden döntés vége, mert a döntés az egy cselekedetre vonatkozik, az elkötelezés pedig folyamatos vállalásra..
A szolgának nincsen szabad akarata, mégha jó urat szolgál is. Önként, tehát nem erőszak hatására lemondhat szabad akaratáról, de akkor is az addíg tartott, amíg arról le nem mondott.
Nincs szabad akarattal rendelkező szolga, ez csak keresztény tévedés, abból kifolyólag, hpgy az Isten szolgálatát szabadságnak tüntessék fel, elámítva ezzel a hívőket.
Olyan azonban van, hogy egy úr engedélyez valamilyen más döntési és cselekvési területeten szabad döntési jogot a szolgának, de azok a területek nem érinthetik az ő érdekeit. Amire a szolgálatot vállalta az ember, azon a területen nincs szabad akarata.
A szolga felelőssége tehát leginkább ott vizsgálható meg, amikor éppen lemond a szabad döntési jogáról, nem utána. Tehát amikor eladja magát szolgának. Bérért, tévedésből vagy ígérretekért mindegy. Mert Pál igencsak ígérget. Üdvösséget, dicsőséget, mennyei királyságban való részvételt, hogy a hívőt levelei általi engedelmeskedésre csábítsa. Sőt Pál nem csak csábít, hanem megfélemlít is. Ahivő felelőssége tehát azon a ponton vizsgálható, amikor elkötelezi magát a biblikus elveknek való vak engedelmeskedésnek.
Szerintem a megfogalmazásodból hiányzik a harmadik lehetőség, amikor az ember a maga akaratát, vagy másik ember akaratát cselekszi, sem Istenét, sem a Sátánét azért, mert csak kétféle választási lehetőséget említesz. A szabad akarat ugyanis nem csak kétféle lehetőség közül képes választani, viszont ahogyan megfogalmazod a gondolatod, ez abból nem derül ki.
No feladatot el lehet végezni annak igényének belátásával, vagy nem belátásával, de baráti segítségképp. El lehet végezni valamilyen bér reményében. És el lehet végezni mert köteleznek rá. Az első a szabad emberek lehetősége, a második a béres vállalása, a harmadik a szolga kötelessége.
Azért mondja Jézus: nem hívlak többé titeket szolgának, mert nem azért jött, hogy néki bárki is szolgáljon.
Isten szolgálatának bármilyen elmélete a hívő félrevezetése. Amiről az evangélium szól, az a mester-tanítvány vagy az atya-fiú kapcsolat, úgy hogy a szolgaság körül járt bármilyen hitelv vakvágány, elavult, és már Jézus idejében megszüntetett módszer, amely leglább akkor megszünt, amikor Jézus kijelentette, hogy nem hívlak titeket szolgának. Ha nem előbb.. Ha valaki ma Isten szolgálatára adja magát, az Istennel való kapcsolat félreértésével, önmaga kijelölésével történhet.
Isten nem szolgákat keres, akik nem tudják mit cselekszik az Isten és vakon végrehajtják, hanem értelmes embereket, akik képesek a jócselekdetekben az egymással és Istennel való együttműködésre. Hallottál valami a testvérségről? Akkor le kellene cserélned vele a szolgaideáljaidat.
Nem arról beszélek, hogy a szolgaság megvetendő, vagy hogy minden esetben brutális kényszer, hanem arról, hogy az evangélium lényege ettől távol áll.
Amikor Jézus egyáltalán az egymás szolgálatáról beszél, annak mondnivalóját nem az Izraeli szolgaság fényében kell értelmezni, hanem egymás kívánságaiban vagy terheiben való segítségképp. De amíkor a segítség önként vállalható dolog, akkor a szolgálat az megbízásos kötelezés.
Jézus arról beszél, ha valaki neki szolgálni akar, akkor kezdje követni, hogy váljon tanítványává. Nem maradjon szolga.
Legfontosabb. Minden szolgálati rendszer hierarchiát teremt. Jézus egyáltalán nem teremtett semmilyen hierarchiáét az emberek közé, erőteljesen elutasította azt. Azt Pál teremtette meg, Isten akaratának félreértéséből. Jézus mindnyájunkat testvérként képzelt el, az pedig semmilyen egymás alá fölé rendelést nem jelent. A testvérek ugyanis meg tudnak élni egymás mellett, és nem egymás fölött vagy alatt.
Isten és Sátán képe hisszük, hogy annyira egyértelmű, hiszen végletekig tartó ellentét a kettő, de az emberek életében ez nem ilyen egyszerűen jelenik meg.
Aki az Istent szolgálja, hiszi, hogy jó, aki a Sátánt, arról hiszik a jók, hogy rossz.
Az élet nem produkál abszolútumokat, pedig, mi emberek szívesebben gondolkoznánk a magunk sekélyes +- képzetvilágában.
A szélsőséges és a végtelenségig egyértelművé tett világ (megítélés) eleve lehetetlenné teszi a felállított tökéletesség vágyképének elérését. Szeretnünk magunkat pedig kell.
Az eredendő bűn, a magasra felállított (isteni) mérce szeretet nélkül kártyavárként omlik össze. Ezért annyira fontos a szeretet; az isteni lét egy olyan harmónikus állapotot ad, amelyben ezek az éles határok elmosódnak, feloldódnak, de nem összemosódnak! A szívek meglágyulnak, elfogadóvá és megértőkké válnak.
Ahhoz, hogy a szeretet beköltözzön az emberi szívekbe, meg kell ismernünk az emberi természetet, tudnunk kell a Sátánról és meg kell ismernünk, tapasztalnunk Istent, a szeretet így válik felelőssé.
"5. A szabad akarat teljes felelősséget jelent és viszont stb stb. tehát ugrik a csúnya sátán bácsi."
Nem ugrik. Sajna. A szabad akarat nem tart az örökkévalóságig, hanem csak a döntés pillanatáig. Abban a pillanatban, amikor valaki állástfoglalt, akár a jó, akár a rossz oldalon, már elkötelezetté, elfogulttá vált és máris számolhat a következményekkel. A "csúnya sátán bácsi" sokszor nem is abban viszi el a balhét, hogy ő maga a gonosz, csak úgy, hanem abban, hogy elősegíti megtévesztéssel a hibás döntést. Azt nem szabad elfelejteni, hogy akár Jézus, akár Sátán, egy helyről jöttek, nem hozzánk mérhetők. Kettejük párharcában erőnyerők mi nem lehetünk. A saját sorsunkat tudjuk legfeljebb pozitív irányba mozdítani, ha a szabad akaratból fakadó döntésünk Jézus tanítását alapul véve töténik.
Az attól függ! Önállóan cselekedett-e a szolga, (kerülhet olyan helyzetbe is), vagy mint szolga utasítást, parancsot kapott és azt nem, vagy rosszul hajtotta végre. Ha a szolga súlyos kényszer, alávetettség hatása alatt cselekszik, akkor az ura és feljebbvalója a felelős azokért a cselekedetekért, melyeket végrehajtatott. Más helyzetben van az a szolga, aki önként veti alá magát urának, és más helyzetben van az a szolga, akit erőszakkal kényszerítettek alávetett helyzetbe. Ha az önkéntes szolga nem látja gonosznak urát, s ez mégis bekövetkezik otthagyja, "nem erről volt szó" alapon, bűnrészességet nem köteles vállalni. Ha erőszakkal kényszerítve került adott helyzetébe, és főleg még zsarolják is valamivel, ura gonoszsága láttán nem sokat tehet. Kénytelen végrehajtani a kapott parancsot, mégha szíve mélyén ellene van is. A parancsra végrehajtott gonosz cselekedet, amely kényszer alatt történik, nem egyenlő elbírálás alá esik azzal, ha valaki szabad akaratból teszi. Egy példa, bár nem tökéletes, Nürnbergben sem a német hadsereget ítélték halálra emberiség elleni bűntett miatt, hanem annak vezetőit. Például Keitel tábornokot, az OKW főnökét felakasztották, míg azok a katonák, akik a parancsot teljesítették felmentést kaptak.
Ezt írod: "Tévedsz. A döntés sohasem úgy vetődik fel, hogy vagy az Istent, vagy a Sátánt fogod vele szolgálni. Az ember döntései minden esetben függetlenek Istentől is és Sátánttól is, kivéve, ha alárendeli magát valakinek a szolgálatára. Az pedig csak vállalással mehet, Sátán is ígért Jézusnak komoly fizetséget, ha valóban szolgálni fogja őt. Ami az ő hatalmából és dicsőségéből való részesedést jelenti.
Ha áll előtted két úr, aki megkéri hogy szolgálj neki, még választhatsz, hogy melyiket szolgálod, de választhatsz úgy is, hogy egyiknek sem. A szolgálat vállalása pedig nem elméleti okoskodást jelent, hanem feladatok elvégzését. A bűncselekedetek elvégzésére kapott megbízás pedig nem egyenlő annak eldöntésével, hogy jobbra vagy balra menj egy úton."
Erről írtam volna? Most nézd meg egyszer itt alul összevetve, vajon erről szól-e amit írtam:
2816-ban ezt írtam: "Van szabad akarat, van döntési lehetőség. nem kényszerít senki. Választhatod, hogy szolgálod Istent, és választhatod, hogy nem szolgálod. Egyet azonban ne felejts el! Bárhogy döntesz, annak következményei vannak. Ha pedig a döntésed következményét sérelmesnek találod, ne mást kárhoztass, te döntöttél így!"
A szabad akaratról, döntési lehetőségről, annak következményeiről írtam, valamint arról, hogyaki döntött a maga akaratából, azé a felelősség, mást érte ne okoljon.
Gondolj bele! Jézus szolgálhatott minket, de mi nem szolgálhatjuk Jézust. Ne a törvények kikényszerített szolgálatára gondolj, hanem arra, amivel Ő töltötte meg e szót. Persze, hogy idegenkedsz a szolgálni szótól, mikor az emberiség történelme során brutális tartalommal toltötte meg. Jézus hogy szolgált minket? Te is felsoroltad szépen, tanított, gyógyított, feltámasztott, csodákat tett, ha éhesek voltak enni adott, ha fáradtak együttérzett velük és megerősítette őket, olyanokat is emberszámba vett, akiket lenéztek mások. Nem mások füttyentésére csinálta ezt, hanem önként, példát mutatva szolgált bennünket. Megmutatta milyen az igazi szeretet, amikor hozzánk képest egy rendkívüli hatalommal rendelkező személyből ,kiüresítve, kifosztva magát, halandó emberként eljött közénk és szolgált bennünket. Bizony az a legnagyobb fokú szeretet, amikor valaki szeretve szolgál, szolgálva szeret, olyannyira, hogy még az életét is értünk adja. Nem kihasználja egyik a másikat, hanem viszont szolgálja. A tanítása is erről szól, "Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást."
Vajon tudnák-e az emberek úgy szolgálni egymást, hogy egyik az életét adná a másikért, ahogy Jézus tette? Hiszen még egy kis lábmosástól is visszariadnának, mondván "Én szabad vagyok, csak nem kényszerítesz egy ilyen megalázó cselekedetre, hogy megmossam a büdös lábodat?!" Jézus nem érezte ezt a procedúrát megalázónak, szolgainak, neki teljesen más volt az indítéka, és mutatta szépen a példát a tanítványoknak is. Tehát nem mindegy, ha egyik a másikat szolgálja, az a legmagasabb fokú szeretetből fakad, vagy utálatos, emberi gonoszságból.
Valóban. mindenszentek nyomán azt is megkülönböztetném, hogy ha te cselekszel bűnt, még nem egyenlő azzal a bűnös cselekedettel, amit valakinek a szolgálatában állva azok megbízásából, feladatként elvégzed. Lényegében ott adok neki igazat, hogy a cselekedetedért a felelősséget azzal nem hárithatod el, vagy át az ördögre, hogy azt a Sátán sugalmazásának gondolod.
Tévedsz. A döntés sohasem úgy vetődik fel, hogy vagy az Istent, vagy a Sátánt fogod vele szolgálni. Az ember döntései minden esetben függetlenek Istentől is és Sátánttól is, kivéve, ha alárendeli magát valakinek a szolgálatára. Az pedig csak vállalással mehet, Sátán is ígért Jézusnak komoly fizetséget, ha valóban szolgálni fogja őt. Ami az ő hatalmából és dicsőségéből való részesedést jelenti.
Ha áll előtted két úr, aki megkéri hogy szolgálj neki, még választhatsz, hogy melyiket szolgálod, de választhatsz úgy is, hogy egyiknek sem. A szolgálat vállalása pedig nem elméleti okoskodást jelent, hanem feladatok elvégzését. A bűncselekedetek elvégzésére kapott megbízás pedig nem egyenlő annak eldöntésével, hogy jobbra vagy balra menj egy úton.
Nézd a világ teremtésénél nem tartunk, de ott igen, hogy szeretetben és megértésben megpróbáljunk együtt éni ebben a szép világban, vagy erőszak és félelmek között, az értelem megvetésével, társaink sértegetésével megpróbáljuk tönkretenni. Amíg emberként nem tudunk élni, addig felesleges bármi többről beszélgetni.
Ezt írod:"tehát pl a félelem nem kényszerítő erő? meg a féltékenység, meg az irigység meg a többi, és akkor még az ösztön lényeket nem említettem"
Attól függ, rajtunk kívül állnak, vagy bennünk lakoznak. Ha rajtunk kívüliek, akkor lehet "vis maior", ha bennünk működnek, az a mi belső, magánügyünk. Segítséget kérhetünk másoktól, de az a legszebb, legtisztább győzelme a szabad akaratnak, ha önállóan, mi magunk tudunk a fentiek ellenére, azoknak ellenállva dönteni. A kényszert is legyőzhetjük, ha van elég erős akaratunk. A következményekkel azonban így is, úgy is számolnunk kell. Ha az adódó helyzet a mi döntésünk eredője, nem volna helyes másokat hibáztatni érte. (Bár mi tagadás sokszor így teszünk, helytelenül). A felelősség a szabad akaratból fakad.
Ez van, amikor egyszerűen összehalmoznak igehelyeket, és azok megértése nélkül akarnak egy írástudó által szorgalmazott elméletet igazolni.
Most nem feltétlenül mennék végig minden soron amiket idéztél, inkább a lényegre próbálok rávilágítani.
Volt aktualitása Isten szolgálatának egész addig, míg az új szövetség meg nem jelenik a színen, Jézus tanításának a garantálásával. Amiről ő beszél az pedig mester-tanítvány vagy atya-fia kapcsolat, helye nincs benne az úr-szolga kaocsolatnak. Azt mondjuk nem értem, hogy az ezekre vonatkozó jóval számottevőbb igehelyeket miért helyezted figyelmen kívül az idézgetéseidben?
Lehet szolgálatban elképzelni a kapcsolat elején a viszonyt Istennel vagy Jézussal, de ő ebből ki akar rángatni. Ezért utal Jézus arra, hogy ha valaki őt szolgálni akarja, akkor őt kövesse, vagyis ne a szolgája, hanem a tanítványa legyen.
Célja az ember szabadsága és nem a saját szolgájává tétele. Vajon el tudsz képzelni munka vállalást anélkül, hogy a munka adójának a szolgájává lennél?
A Sátánnal való párbeszéd hasonlóképpen arról szól, hogy Jézus nem akar a Sátán hatalma alatt tevékenykedni. Az Istennek való szolgálat ideje azonban az ószövetség idejének megszűntével lejárt. Miután (a Sátán kísértései után) elkezdte az evangéliumot hirdetni már nem volt érvényes az ószövetség szolgálatának a szellemisége. Új idők következnek. A szolgaság elmélete mind máig csak azoknak az írástudóknak az eszköze, akik maguk is ebből a szolgálatból igyekeznek megélni. De ők nem az evangéliumot hirdetik, csak arról beszélnek, ők a szolgaságot hirdetik.
Jézus bárkivel, aki a vele való kapcsolatot szolgai alávetésben kezdte, annak felemelésével azonnal változtatott rajta. Jézus mindenkivel emberként és nem szolgaként beszélt. Sőt ha megértetted volna, akkor egész tevékenysége az emberek szolgálatát jelentette, őket gyógyította meg, őket szabadította meg, őket világosította fel, minden lépése nem az Isten szolgálatát, hanem az emberek szolgálatát jelentette. Ezt jelenti az, amikor arról beszél, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon. De nem az Istenről beszél itt, hanem az emberekről, erre nbizonyíték a szövegkörnyzete, amikor példáját magyarázva kijelenti, hogy ti is így szolgáljatok egymásnak nem az Istennek. Az pedig csak hab a tortán, hogy ez Isten akarata. Neki nincs szüksége szolgákra, hiszen ott vannak az angyalai, akik ezt elvégzik. De mi emberek vagyunk és nem angyalok a mi dolgunk az, hogy szabadságban és szeretetben, Istennel és emberekkel meg tudjunk élni. Ennek legnagyobb megrontói azok az írástudók, akik a Mózes által megalapozott szolgai életet megpróbálják átmenteni az újszövetségbe, hogy ez által leuralhassák vagy akár kihasználhassák felvilágosítatlan híveiket.
Az asszonyok ideiglenes szolgálatát pedig ne állítsd be a tanítványi viszony cáfolatának, vagy a tanítványi viszony asszonyos szolgálattá változtatásával.
A "meg van írva" idézgetés már régen elavult módszer, hiszen maga a Biblia is tartalmaz tévedéseket és pontatlanságokat. Pont ezekre akarsz hivatkozni, amikor az igazság ellen harcolsz? Ha nem tudnád az írásnál van fontosabb dolog, az pedig az igazság, azért a "meg van írva" hivatkozás csak olyan körülmények között volt helyes, amíg a döntés Mózes törvényei alapján született, annak alapján is kellett, hiszen szerződés volt rá. Akkor természetesen az volt a kérdés, hogy meg van-e írva. De mára már a világosságban járásé a döntő szó, a szellemi életé, a gondolkodásé, a megértésé, hogy az igazság és hamisság közötti különbséget az élet alapján lehessen határozottan megítélni. Most már nem törvényeket sértünk, hanem emberi életeket és lelkeket. Abban pedig felismerni az ártó és segítő szándékokat nem lehet annak megértése nélkül.
1. a kultúránk oda keni a rosszat a Satan pofájára. Azért vagyunk pl bűnösök mert a csúnya gonosz sátán mesterkedett. Ennél világosabban már nem lehet projektálni egy tőlünk elkülönültnek tekintett személyre/erőre kinek hogy tetszik jobban.
2. a kultúránk a jót szintén kivetíti a Satan nagy ellenlábasára a Jézus Krisztusra.
3. mindemelett váltig állítani szokás hogy van szabad akarat.
4. fenti ellenmondások elférnek a fejekben, amin nincs mit csodálkozni.
5. A szabad akarat teljes felelősséget jelent és viszont stb stb. tehát ugrik a csúnya sátán bácsi.
6. Azt nem lehet mert akkor a Jó oldali személy is és akkor mi lesz.
7. akkor az lesz, hogy végre felfogja az illető hogy ő kicsoda micsoda, a felelősségét szintén és elindulhat botorkálni 2 db mankó nélkül!!
8. kétségtelenül sokkal kényelmesebb mankóval járni, de akinek mankói vannak az NEM SZABAD
Természetesen nem tanácsnak, főleg nem kioktatásnak szántam. Ha így értetted volna, akkor elnézésed kérem. Az alábbi írásodra válaszoltam:
"de sokkal frankóbb kivetíteni az ember jó és rossz oldalát satanra és angyalra meg mindenre, mert akkor oda a felelősség, persze anélkül szabad akarat sincs, de nem baj csak felelősség ne legyen"
Rakjuk ide a válaszomat és úgy vessük össze. Még egyszer nem írom be, mert az már flood volna.
