Nézzük Taurinus István a Dózsa féle parasztháborúról szóló könyvében miket ír:
"Mily keveset tudtok s mit hisztek el, ostoba ember!
Álom, az étel, a bor foglalja le minden időtök
s ritkán éritek el csak az emberi kor közepét is.
Íme, a pénz, az arany, mit a kard s a halál se riaszt meg,
emberi minden szent törvénynek felkavarója
pénz, csak a pénz.
Fő rossz, első baja mind a bajoknak.
Vész és méreg a pénz, hitvány javak alja, legalja.
Mindig a pénz indít vad háboruságokat és a
békés nemzet közt emiatt lázad fel az alnép.
Jár a nyomán a halál, a viszály, a csel, esküszegések,
számüzetés meg a harc, rablás, orzás, a hamisság.
Benne keresd bűnök gyökerét; légy bármi nagy ember,
annál jobban hajt az aranyra a kapzsi mohóság,
mely mivelünk születik. Fejedelmi nagy udvarainkban
Tantalus ül, szikkadt ajkát nem üdíti a serleg,
gyötri a szomjúság, keseríti, aszalja örökké......."
Dózsa Czeglédi beszéde:
"Tudjátok, hogy a jó nemesek hitvány pereputtya
annak örül most is, hogy az ősei címet oroztak.
Csakhogy az ős címer nem tesz senkit se nemessé:
virtus kell hozzá, nem gőg a valódi nemesség.
Virtus a bölcsnek a cél - és tiszta szabály,
hogy a jámborelmegy a nagyfedelű, a gerendás, szép palotákból;
él a szegény módján: nem kedve erőszak, irigység.
S ennyi viszonság közt, sorsának ezernyi bajában
most a szegény néz csak büszkén fel a csillagos égre.
Úri barom nép most csak szórja, fecsérli a pénzét,
más ember kárán nem rösteli lesni a hasznát
és a saját kárát nem bánja: fizetteti mással.
Festett kép, fésült hajzat, pirosítva az ajka,
napkeleten termett illattal a teste kenőcsös,
szaglik a hajzata is, piperés valamint a leánykák,
minden kéjt kitanul, próbál minden puhaságot,
cifra ruhája piros, lánc, násfa fityeg kebelére.
Méltán vesznek el ők! Hadd marja csak őket a nagy gond!
Őseik-adta kötés már semmi nekik, de fenét érmár apjuk szava is,
mert semmi se jó, sem elég a tékozló fiunak.
Dédjük vagyonát meg az apjuk összeszedett kincsét
tenger lakomákra kiszórják. Hej, milyen éhes nép!
Folyton folyvást csak ehetnék, hosszu időn ami gyűlt,
elfőzik egy éjjelen által.
Isteni törvény sincs, nincs emberi jog sem előttük:
áru a bíróság, és áru a drága igazság.
Ott az igaz nékik, hol legmagasabb az ajándék.
Szégyene nincs, hiszen úr; megszokta, hogy azt,
ami tetszik, megteszi bűntetlen.
S nagy erő van a hosszu szokásban,
így a szokásból lesz megrögzött bűnös az ember.
Bámulják az erényt, sok szép szóval kidicsérik
mint pávát a gyerek; de ha nézik, elég nekik annyi,
ők nem utánozzák - csak az özvegyeket noszogatják,
megfertőzik a lányt, meg erővel a tiszta menyasszonyt
és megszennyezik ők házas nyoszolyák örömét is.
Feslettségüknek nincs gátja, határa, szemérme.
Tisztes urat játszik s korhelyként éli világát,
adja a nagy virtust, de parázna, akárcsak a kecske.
Vád, csupa vád, ha való igazat kell mondani róluk,
mert csak a szájuk jár, fűt-fát, mindent csak igérnek.
Kívánják, de nem is, ők sem tudják, mit akarnak."
Bakócz beszéde amiben leírja Taurinus, milyen képessége volt a Dózsa féle seregnek, mire lehetett volna akár képes:
"Háboruság, vas, vér forgódik-e egyre mirajtunk?
Még folyvást szaladunk gyáván? Ó, mindenek Atyja!
Ennyi a virtus csak mifelénk, hogy a szörnyü parasztság
rettenetes harccal fölemésztheti otthonainkat?
Mily hanyagul tűrünk, félemberek ostoba módján!
Higgyétek, méltán ránk illik egészen a mondás:
Gyakran a balga, a rest a saját kárán okosul meg.
Veszve az országban város, valamennyi van itten.
Csak Buda már a tanyánk, Székely bitorolja a többit;
ő Magyarországnak balsorsa, veszélye, a villám,
hún daliákat amely leterít; sem a láng, sem a vízár,
őrjítő éhség, dák mesgye elébe nem állnak.
Elhatol-é a világ nyugatára, delére, keletre?
Sarkokig elhatol-é? Oda, hol katarakta a Nílus?
Tigris, Eufrátesz ahol egy forrásbul erednek?
Győztesen elhatol ő és issza a messze Araxest?"
És mit ír a magyarokat gyűlölő Lodovico Tubero, Dózsa azaz Székely Györgyről, abból az időből, amikor Székely György még csak egy lovascsapat vezetője volt Nándorfehérváron. Egy török csapattal találkoztak, amelynek vezetőjével párbajozott Székey(Dózsa) György és nyert, megölte a török vezetőt, melynek lova elszaladt. "A török beszéde felbosszantotta Szittya Györgyöt.... a magyarok elfogták a lovat és elvitték a várkapitányhoz. A győztes Szittya követelte, hogy adják neki vissza megölt ellensége lovát"
És akkor erről ennyit, hogy mit tudtak rólunk Európában, kik vagyunk mi.
