Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Még a darab érdekessége, hogy egy angol szerző darabját honosították vagy magyarosították, ami hazájában nem aratott sikert. Viszont ez a tháliában igen, legalábbis ezt olvastam, meg persze tapasztaltam, attól függetlenül, hogy nekem ez most nem annyira. És kb 10 éve a Nemzetiben is ment, meg több vidéki színházban is. Szóval van benne valami, de azért egy kicsit nyom is, vígjáték mivolta ellenére.
Annak örülök, hogy kihasználtam a jó időt, a mostani nyúlós-nyálkás nem éppen szabadtéri rendezvényre való.
A kígyóval én sem fotózkodtam, csak ismerkedtem vele egy kicsit. lelkes gazdájával könnyű volt szóba elegyedni, pontosabban ő tette ezt bárkivel, aki fél másodpercnél többet időzött előttük.
Ami azt illeti, helyezkedés most is van, sőt a többi felsorolt dolog jó része is, úgyhogy nem csoda, ha ma is aktuális. Sajnos vagy sem, ezek örök emberi tulajdonságok. Viszont a leírtak alapján meg kellene néznem.
Van egy ismerős, aki tyúkot tart háziállatként, macska mellett. Jó kis együttélés alakult ki köztük. A kígyóról meg annyit, hogy egyszer a nyakamba akarták tenni (nem tudom kígyó, piton, boa miféle lehetett) egy fotó erejéig, de én valami iszonyatosan megrémültem, és mielőtt elrohantam volna, véletlenül hozzáértem, és megdöbbenésemre nem síkos nyákos volt a bőre. De ettől függetlenül sem vágyom a közös fotóra.
Képzelt riport, ja csak a XXI. századról …. Az új generáció
Már a helyszín is rendkívül érdekes és szokatlan volt. Újpest ipari részén, gyár gyár hátán – hogy üzemelnek-e nem tudom, sötét volt és kietlen minden – van/volt egy szövőgyár (cérnagyár?), aminek csarnoka kulturális előadásoknak ad teret. Nem valami lepukkant helyet kell elképzelni, volt ruhatár, teljesen felújított toalett, fogadóhelyiségek - az eredeti funkcióra emlékeztetve hatalmas fonalmotringokból készültek az elválasztó elemek és meleg is volt, ettől kicsit tartottam, hogy egy ilyen régi csarnokban ezt hogyan oldják meg, de megoldották, nem fáztunk. És nem azért mert belépéskor minden látogatót egy pohár vagy amennyi jól esett borral, pezsgővel (volt üdítő is) vendégeltek meg. Ezen a gesztuson nagyon csodálkoztam, jól esett.
A klasszikus darabot egy mai friss ropogós történetbe helyezték, az online világot felhasználva. A díszleteket telefon kijelzők, számítógépek alkották, amiben éltek a résztvevők és egynéhány esetet leszámítva az online térben érintkeztek egymással, ott és onnan ismerték egymást (ugye nem ismeretlen?). Lájkolás, becsmérlés, észosztás, felszínes kapcsolatok, zaklatás, szerelemnek hitt érzések. A színészek nem néznek egymásra, a virtuális fal végig köztük maradt. Azt hiszem a klasszikus számokat mind beleolvasztották a műbe, a prózai gondolatokhoz, végszavakhoz illeszkedtek az eredeti dalszövegek. Nagyon jó volt, kis nosztalgia is lehetett volna, ha nem lett volna olyan erős a mostani története. Mondanom sem kell, óriási siker! Véget nem érő taps, ováció.
A Rákosi rendszerben, 1953-ban játszódik a darab egy mai szemmel elnyűtt, kopottas társalkodóban, ami egy vidéki alkotóház közösségi tere az akkori irodalom nagyjai és nagyokká válni szerető fiatalok részére. Többnyire az alkotásra szánt időt a másik megfigyelése, jelentések elkészítése, helyezkedés tölti ki. Kételkedés, gyanakvás, félelem, bizonytalanság hatja át a művészeket. Ez az alaphelyzetet.
Minek után vígjátékról van szó, éppen csak karcolja a múltat, jobban előtérbe helyeződik az emberi esendőség és esetlenség, irigység, féltékenység, tévedések, szerepcserék sora. Annyira zubogtak a poénok, hogy már követni sem tudtam, ebben az esetben a kevesebb több lett volna (nekem), helyenként úgy éreztem magam, mint egy show műsorban, ahol csak úgy dobálóznak a poénokkal. Ez most kevésbé tetszett.
Így van, a hüllőkkel tényleg nincsen személyes kapcsolat. Viszont néhányan szívesen gyönyörködnek a szép mintázatukban. Nálam ilyen szempontból a gekkók a kedvencek. Az is előny lehet, hogy simán magára lehet hagyni őket három-négy napra, nem kell panziót keresni. Ez igaz a madárpókokra is, abból is volt pár, de bennük egyáltalán nem gyönyörködtem, gyorsan továbbmentem.
Egy dolgot ragadnék ki: bátor voltál a kígyóval kapcsolatban.... Én soha nem lennék képes ilyen közel kerülni hozzájuk, hiába mondják, hogy nem nyálkásak meg nedvesek... És bevallom,azt sem értem, miért tartják őket néhányan, mivel olyanfajta kommunikatív kapcsolatot nem lehet vele kialakítani, mint a "szokványos" háziállatokkal, kutyákkal, macskákkal, madarakkal, hörcsögökkel, stb.
Tegnap ellátogattam a macskakiállításra. Jól kigyönyörködtem magam a macskák között, aztán átlmentem a többi terembe. Ott is volt mit nézni! Volt három, az agyaraikról ítélve már eléggé felnőtt malac. Ebből kettő békésen szunyókált, a harmadik egy labdát böködött az orrával. Nem csak a sport iránti szenvedély hajtotta, a labdából időnként egy apró falat étel hullott ki. Mondhatom, sikere volt. Az előbbi kettő hajlandó volt kinyitni a fél szemét, ha valaki olyan elszánt volt, és megvakargatta a hátukat. Akadt egy óriáskígyó is, ő már törzsvendég, szinte minden kiállításon láttam. A tulajdonos arra buzdított, hogy simogassuk meg, nem kellett sokat biztatnia. Egy kicsit átmászott a karomra, megszagolgatott, és úgy döntött, hogy számára érdektelen vagyok. Nem sértődtem meg.
Bevallom, a kedvenceim – persze a macskákat nem számítva – néhány tyúk, illetve egy kakas volt. Nem tudom, milyen fajta, kissé mulatságos, de nagyon szeretnivaló volt a külsejük. Valahogy zömök, szinte kerek testalkatuk volt, csinos kis kontyot viseltek, és lábujjuk hegyégi tollasak voltak, ami enyhén kacsázó járásra késztette őket. Kettő közülük diszkréten kotyogva mászkált a teremben, ügyesen lecsapva a néhány, perecből elhullatott morzsára. Sosem tartottam baromfit, de ha lehetne, akkor ilyet tartanék!
A szomszédban viszont esküvői kiállítás volt, ha már úgyis ott jártam, megnéztem. A kiállítók valamiből rájöhettek, hogy nem vagyok célközönség, így nyugodtan nézelődhettem. Legjobban a két vőfély tetszett, főleg a pántlikás botjuk. Ők felbérelhetőek, de én csöppet sem bántam, hogy a szövegeiktől megkímélődtem.
Utána irány a gesztenyefesztivál! Kissé csalódtam, mert a gesztenyéből elég kevés volt. Egy helyen sütötték, igaz, itt jó hosszú sor várt. Úgy foglalhatnám össze, hogy kaja-pia rengeteg, és néhány árusító hely. Ami az ételt illeti, több helyen kínáltak disznóságokat, kolbász, szalonna, töpörtyű formájában. Ez utóbbiból vettem is egy keveset. Volt még méz, ebből készült kalácsok, kézműves szappan, különféle mártások, lekvárok, teafélék.
Úgy látszik, kutyabarát helynek szánták, és ezt csak helyeselni tudom. Találkoztam is egy másfélszeres életnagyságú komondorral. Merem állítani, nagyobb volt, mint a szintén jelenlévő pónik egyike-másika. Ebből kiderül, hogy pónilovaglás is volt. A komondor elég nyugodt volt, lehetett simogatni. Ha egy srác el nem húzza a fejét, képen is nyalta volna. Hiányoltam a gesztenyepürét, de lehet, hogy ezt nem tartották volna olyannak, amit hűtés nélkül lehet árusítani.
Mindent egybevéve, kellemes népünnepély jellege volt, nem bántam meg, hogy odamentem.
Hát mert azonos korszakot ölel fel, meg emlékeim szerint nem voltak akkora nagy különbségek az életszínvonalban, a használt tárgyak minőségében és megjelenésében :)) viszont olyan emlékem sincs ebből a korszakból (gyerekként persze), hogy bármi hiányzott volna. Volt kempingbiciklim, aztán valami mk27 magnó, ennek valamicskét levont az értékéből, hogy a tesómmal közösen kellett használni, meg farmer is lett, jó nem az áhított levis vagy lee cooper, csak trapper. Meg volt banán is karácsonykor, ha elég ügyesek voltak a szüleim :))
Kb. egy éve jártam ott, minden percét élveztem! Ha legközelebb arra járok, viszek ajándékba egy zsebkendős dobozt (nekem marad még egy). Nem tudom, mennyire ismerős, ötven évvel ezelőtt volt nagy divat mifelénk. Egy ráncolt selyemmel bevont papírdoboz, a tetején aprócska virágkoszorú, alatta a tulajdonos neve. Persze nem papírzsepit tartottak benne, hanem afféle finom, vékony kendőket, amik legföljebb arra voltak jók, hogy hogy megtöröljék velük a homlokunkat, vagy integessünk az induló vonat után.
Nagyon igaz, csak szokott lenni egy negatív felhangja is. Pár éven át annyi súlyos darabot láttam, hogy elég volt. Azóta meg csak ilyen vidámságok mennek nálam.
November a nyugdíjasok hónapja az Állatkertben, most 1500 forint a belépti díj. Aki ebbe a kategóriába tartozik, és van kedve rá, érdemes kihasználni a lehetőséget. az időjárás nagyon is megfelel hozzá!
Valahol azt olvastam, hogy a tháliás darabok sikerre vannak ítélve. Nincs semmi komoly dráma, csupa szórakozás-szórakoztatás, de az magas szinten. Már majdnem az összes darabjukat láttuk :)
Azért is érdemes ide járni, mert olyan jó ötleteket kapok.... Állatkert, Budapesten 2003-ban voltam utoljára, talán ideje lenne tavasszal vagy nyáron.... A nyíregyházit és a veszprémit láttam, mindkettő nagyon tetszett.
A színházat mostanában hanyagolom, de amikor Magdolnnát olvasom, mindig eszembe jut,milyen jó lenne menni... Csodák csodája, mindkét darab "filmalapját" láttam valamikor, a Tony Curtis-félére valamivel jobban emlékszem. Kellemes szórakozás lehetett mindkettő.
Én úgy látszik,mostanában a mozira szoktam rá (vissza). Ebben Csimpolyának nagy szerepe van, mert ő írt a Könyvesbolt a tengerparton c. filmről úgy,hogy kedvet kaptam hozzá.
Kedves kolleganőmmel már harmadszor voltunk rövid idő alatt és újra rájöttem, hogy bár sok mindent meg lehet találni számítógépen is,de van olyan film, ami moziban jobban érvényesül (látvány, hang.)
Mai darabunk a Bohemian Rhapsody volt. És most ömlengeni fogok, mert baromi jó volt.... (Nekem legalábbis és most az igen kritikus kolleganőm sem tudott semmi rosszat mondani:))
Nem is lehet rossz, Queen számokkal feldobva és egy tökéletes főszereplővel (Rami Malek játszotta Freddie-t). Sokszor futott át rajtam jó értelemben vett borzongás, néha úgy éreztem, Freddie-t látom és nem az őt alakító zenészt. A zene valamilyen univerzális nyelv lehet, mert bár nem értek angolul, max.csak a számok lefordított címét tudom, mégis már nagyon régóta (több, mint 20 éve) szívesen hallgatom és nagyon sajnálom,hogy ez a nagy tehetségű ember fiatalon halt meg. Amikor végre lett CD lejátszóm, az első CD a Queené volt,amit megvettem. Én szoktam előre kritikákat olvasni, bár nem ettől teszem függővé,hogy megnézek-e valamit,hanem attól, hogy érdekel-e. Erről a filmről azt írták többek közt,hogy a főszereplő zseniális,de a film középszerű, nem ás elég mélyre, idealizál, stb. Szerintem ez nem igaz, pont olyan mélyre ás,amilyen mélyre kell, látjuk Freddie emberi (negatív) oldalát is,a konfliktusokat, összeveszéseket, stb. A hangját is jól oldották meg, ha nem tudnám, hogy más énekel, elhinném, hogy őt magát hallom. S az külön tetszett, ahogyan Freddie macskaszeretetét ábrázolták, a cicák az egész filmben jelen voltak, de nem tolták őket előtérbe, F. nem édelgett velük, "csak" ott voltak.
Hazafelé a buszon szokásom ellenére nem vettem elő az aktuális olvasmányomat, úgy éreztem, újból át kell folyatnom magamon a film egyes jeleneteit.
Két szórakoztató darabot láttam a Thália színházban az elmúlt 1-2 hétben:
A Boing Boing-ből készült a Leszállás Párizsban című komédia. Tony Curtis-t Pindroch Csaba alakította nagy sikerrel. Sármos, sikeres, udvarias, kedves, figyelmes úriember, szóval csupa nők álma figura, nem is csoda, hogy egyszerre három légi utaskísérővel is képes elhitetni varázslatos képességeit, hiszen a menyasszony jelöltek hol le-felszállnak vagy éppen repülnek az óceán felett, és persze mit sem tudnak egymásról. Különben hogyan is kerekedne feszültség, izgalom, ajtócsapkodás, féltékenység, bonyodalom, egy rakás vicces helyzet, ami mindkét felvonást végig kíséri. Nincs szünet a nevetésben, Molnár Piroska, mint zsémbes házsártos házvezető megjelenései is kifejezetten komikusak, pontosan tudja, ki mikor érkezik távozik, kit mit szeret utál, és nem utolsó sorban remekül konspirál munkaadójával, persze, azt sem felejteti el egy kikacsintás erejéig, hogy ő is volt ám fiatal, vonzó, csinos és véletlenül még légi utaskísérő is. A régi barát, aki tulajdonképpen papír forma szerint már nem is él, hol kuszálja a szálakat még jobban, hol tisztázni igyekszik, hogy melyiket milyen sikerrel, nem nehéz tippelni. A lányok csinosak, szépek, szexik, érdekérvényesítő képességük erős és edzett, nem egy könnyen lazítanak a főszereplőre kivetett hálón.
A másik darab – Legyen férfi Monsieur Pignon - szintén francia szerző tollából származik és szintén film forgatókönyvből készült, ennek alapja az Addig jár a korsó a kútra (Daniel Auteuil, Gérard Depardieu).
Amikor megtudtam, hogy színpadra viszik, nem is volt kérdés előttem, hogy ezt is megnézem. Ez talán még humorosabb, mint az előző, meg a szituációk is penge élen táncolnak. A homoszexualitás csak eszköz a különbözőségek megjelenítésére, és persze megannyi helyzetkomikum forrása.
A tegnapi nap első részét az Állatkertben töltöttem egy kirándulócsoporttal. Rengeteg nézni – és látnivalónk akadt, nem is tudok mindenről beszámolni, talán nem is kell. Maradnak a kedvenceim. Az első a törpe selyemmajom. Több is volt, elbűvölő kis jószágok, picikék, csinosak, fürge mozgásúak, és meghökkentő a színösszeállításuk. Hosszan időztem előttük, éppen eddegéltek. Amennyire megállapítottam, hogy az étrendjük alma, banán, főtt kukorica, paradicsom és némi tej volt. Általában kézbe vették az ételt, úgy ették. Nagyon jót mulattam azon, hogy a kukorica belső részét megették, a héját kiköpték. A kis válogatósak! Reméltem, hogy a szőlőnek is nekilátnak, mert érdekelt volna, hogy fogyasztják el, feleakkora volt egy szem, mint a fejük.
Ha már az apróságoknál tartok, a törpeegér is kicsi és csinos.
Érdekes volt megfigyelni, hogy több helyen is voltak bronz állatszobrok, - persze nem életnagyságban - és mellettük Braille-írásos tábla. Volt tapír, teknős, viziló és ponty is. Az oroszlánok előtt fából faragott, bár nem túl élethű szobruk ékeskedett. Viszont stílszerű, hogy a szépséges hímoroszlánt Bazilnak nevezték, elvégre ez a bazileosz – király – szóból származik.
A madárházban is jót derültem, mert egy helyen volt egy kanalasgém is, ami még az én laikus szememben is kissé furának hatott. Már arra gondoltam, hogy szólok egy gondozónak. Szerencsére nem tettem, mert a röpde végén egy táblát találtam, a gém fénylépével, és a következő szöveggel: Nem beteg vagyok, csak szépkorú! A tájékoztatás szerint a legöregebb kanalasgém állatkertben 28 évig élt, az itteni 1991-ben került a helyére. Drukkolok, hogy rekordot döntsön!
Vagy két órát sétálgattam és nézelődtem, közben remekül éreztem magam. A hely tiszta és rendes, van ivókút, van egy megfizethető áru vendéglő, sok pad, amin pihenni lehet. Nem is voltak túl sokan, a hely elég nagy, eloszlanak az emberek.
Miután a Nagycsarnokban japán napok voltak, ott is körülnéztem egy kicsit, de semmi különösebb. Az elég érdekes volt, amikor két férfi kardvívás bemutatót tartott. Ne essék félreértés, mindkettő magyar volt, de azért ügyesen szabdalták a levegőt. Nem én galádkodom, az idősebb férfi mondta.
Megkóstolhattam volna a szusit, csak éppen pálcikával kellett volna ennem, és ez nem a legerősebb oldalam, ezért kihagytam. Talán legközelebb.
M viszont orchideakiállítás votl a Vajdahunyad várban, erről csak annyit tudok írni, hogy szép volt, jól megszervezték, az előadók udvariasak. Külön öröm, hogy az oda vezető úton holmi vásárféle volt, néhány eladó holmival, és sok-sok étellel-itallal.
A Vörösmarty téren is holnap nyit a vásár, alkalomadtán azt is megnézem.
Én most rákerestem és nem is az általad említett nem régi filmet találtam,hanem egy Zsurzs Éva-rendezte 1966-os, 48 perces filmet. (Horváth Teri,Görbe János is a szereplők között vannak) Ahogy elolvastam a tartalmát, felsejlett, hogy én ezt tanultam. Erre kíváncsi lennék,mert nagyon szeretem Zsurzs Éva munkáit.
