Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Egy gondolat ehhez. A szenvedés nem az élet kifejezett része, hanem az élet korlátozásának az eredménye. Nem a szenvedés vezet a boldogsághoz, hanem az élettevékenységek (szellemi, lelki,testi) rendszeres megélése.
Teréz anya terhei az egy olyan vállalás, amelyben mások életét akadályozó terheket, ha másképp nem de azok önmagára vállalásán keresztül próbálta róluk levenni, ez szeretetének bizonyítéka, nem pedig a terhek boldogsághoz vezető útjának a a bizonyítéka.
Nem vagyok héber tudós, de tudok szavak jelentésbeli árnyalatáról attól függően, hogyan helyezik azt a környezetben el. Egész biztos hogy vagy Mózes (aki írta) vagy a fordító használja ezeket a szavakat rosszul törvény szóként, mivel a törvény eleve Mózes által érkezett Izraelhez, tehát előtte értelmetlen volt bármilyen szóhasználatban megemlíteni. Mondjuk pontosan ezért nem csodálható, ha pont Mózes alkalmazza hibásan ezeket a szavakat korábban, mint ahogy azt a történetiség indokolta volna, mert ő már a törvény szellemében írt és gondolkodott.
Valóban azt gondolom, hogy a keresztények abszolút tévesen gondolják Jézusnak azt a kijelentését "hogy a törvényt betölteni jöttem" olyan formában, hogy ezzel a törvény érvényességi idejének meghosszabítását vagy a népnek a törvény betartási kötelezettségét megerősíteni szándékozott volna.
Ez egyszer a törvény rosszul értelmezett felfogásából származik, amely kettéválasztja a rendelkezéseket, a törvényben hozzá párosított büntetések mérlegelésétől, a rendelkezéseket betartásra kötelezik, de a büntetésekre ott van Jézus vére, majd eltörli. Sajnos a kettő nem elválasztható, ugyanis a büntetések megszabott rendjét hivatott eleve a törvény a rendelkezéseken keresztül megállapítani. Tehát aki a törvény betartását megköveteli, a büntetések végrehajtását is megköveteli. A büntetésekkel szemben Jézus nem a saját vérét, hanem a megbocsátást helyezi a középpontba, az egész evangélium erről tanít. Ezt Pál ugyan hibásan összeköti, de Jézus nem.
Pál jól határozta meg, amikor a bűn fogalmának értelmetlenségéről beszél, ha nincs törvény. A következtetései voltak hibásak, amikor a törvény alól felszabadult zsidót immár a saját (leveleiben meghatározott) rendelkezései foglyává teszi.
A törvény rendelkezéseinek ha a megerősítésére jött volna, akkor a büntetéseket vagy megduplázza, vagy szigorúbbakra változtatja, de minimum ha kinyomják valakinek az egyik szemét, akkor legalább a tettes mindkét szemének a kinyomásával kellene fizetnie. Ez erősítene a törvényen, amelynek alapja a bosszú, a megfizetés és a megfélemlítés.
Ezzel szemben miközben a törvény megerősítését emlegeti Máté, Jézus a törvény változtatásait kezdi sorolni. Folyamatosan bevezeti módosításaival a törvény megszüntetését, míg végén azzal a kijelentésével, hogy a megbocsátást teszi alapelvé a törvény teljes hatóerejét - ami a büntetés - felszámolja. Mert büntetés nélkül értelmetlen a törvény.
Másodszor Jézus itt vélhetően nem a törvény rendelkezéseiről, hanem a próféták jövendöléseiről beszél, azért mondja el a kifejezést egyes számban, mert a jövendöléseket sem az akkori hallgatóság, sem a mai kereszténység nem hivatott betölteni. hanem egyedül ő. Különben azt nyilatkozta volna ki, hogy ő azért jött, hogy a törvényt be tudjátok tölteni.
Harmadszor Lukács egyedül, aki világosan kijelenti a törvény hatókörét, mégpedig akkor, amikor az idejét Keresztelő János eljövetelével lezárja. Azt is hozzáteszi, hogy ez időtől fogva az Isten országa, (tehát nem Mózes) hirdettetik. (Lukács 16,16)
Negyedszer maga a törvény felett van egy pár fontosabb dolog, amelyet viszont pont Jézus emelt előtérbe, az pedig az ember, az értelem és maga az élet. Amikor arról beszél, hogy a szombat van az emberérét és nem az ember a szombatért, akkor a törvény egész lényegét egy egyszerű példával világítja meg, azt tudniillik, hogy a törvény azt emberért lett adva, és a törvény hivatott az embert szolgálni, nem pedig fordítva. Hogy ő változtatott a törvényeken, ez az embert is feljogosítja, hogy maga is változtathasson rajta. Ami tehát fontosabb a törvénynél, az az igazság, és ez pont Jézussal vált nyílvánvalóvá.
Ötödször. Maga Pál élesen kirohan azok ellen, akik a törvény cselekedeteiből akarnak igazakká válni, mint ahogy az ószövetség idején az Izraelben divat és kötelesség volt. Lebalgatagozza azokat, akik a törvény cselekedetiből gondolják kapni a lelket és a szellemet. Pállal a gond a törvény alól felszabadult ember életfelfogásának helytelen kialakítása miatt van, és nem azért mert a törvény megszűnésére ráébredt.
Hatodszor. Ha a törvény még élne, akkor bárki aki betartja az Isten áldásait, aki pedig megszegi, az Isten átkait hivatalosan is a kezébe kaphatná. Ugyanis a törvény egy szerződés része volt, amely tartalmazta ezeket az ígéreteket de csak a szövetség tagjaként szereplő Izrael számára. Hogy ez már Jézus után nem élt, az az Izrael történelméből is olvasható, semmilyen Isteni áldás vagy átok nem sújtotta Izraelt azért, mert engedelmes volt a törvényhez, vagy elhajlott tőle.
Ha pedig Máté ezt ezek ellenére is rosszul fogalmazza meg a törvény betöltésének a kérdését, az már nem Jézus hibája, hanem az ő gondolkodásának a korlátja. Ennek bizonyságául termelődött ki az a törvényeskedő, körülmetélkedő Péteri gyülekezet Jeruzsálemben, amely ellen még Pál is fellázadt. Ugyanis Jeruzsálemben sem az evangélium előbbrevitelében kezdtek foglalatoskodni az apostolok, hanem a zsidó törvények helyreállításában, amely alól pont Jézus jött felszabadítani.
Jézus és az Isten és az ember akarata közötti különbséget addig úgy látom nem tudod megközelíteni, amíg ezeket csak szolgai módon egymás alá és föle rendelve képzeled el. Felhívnám a figyelmedet, hogy az Isten akarata nem az, hogy te a szolgája legyél, hanem az, hogy szabad legyél. Ne hivatkozz Jézus esetében a szolgai engedelmességre, amikor azt sem tudod mi volt tőle az Isten akarata, mert Isten Jézust sem szolgaként kezelte. Ezt csak Pál nyomán terjedt el, aki a szolgai engedelmességet éppen úgy visszahelyezte hibásan érvénybe, mint ahogy a törvény alól való felszabadulást is helyesen érvényesítette.
Ha a Szent Szellemmel betöltekezett emberek Istennel járásáról beszélnél valóban, akkor nem a Biblia tudásának, az írás ismeretének való maximáláis alávetettség beszélne belőled, ez pedig = írástudóvá válni. Keresztényeknél a Szent Szellemben járásnak semmi köze valóban az Isten akaratához, hiszen Isten akaratát korlátozzák a Bibliai tévedések és ellentmondások szándékos elmosásával. Ezt a korlátozást nem teszi pozitívvá az, hogy éppen jószándékból követik el.
Az egybemosás nálad mind addíg létezik, amíg a szolga és szabad, Atya és Úr között a különbséget csak felületesen vagy hajlandó megtenni, lényegében pedig nem.
Igazad van. A szavak, a magyarázatok mindig szétválasztják az embereket, a mondatok mögötti tartalmat egy más érzékszervvel kell - talán épp a szívvel - értelmezni.
Sokszor vallom, bár nem merem túl hangosan mondani, hogy nem az a fontos, hogy ki mit mond, az embert keresem a szavak mögött..
Jézus küldetésének tekintette, hogy a Törvényt megtisztítsa a rárakódott emberi hagyományoktól és torzításoktól, ezért a farizeusok következetesen azzal vádolták, hogy nem tartja meg a Törvényt és másokat is erre tanít (Jn 5:9-11, 15-16, 7:22-24, Mt 15:6-9, Jn 13:34).
Talán azért könnyű betartani, mert valójában egy törvényről van szó, a szeretet törvényéről, ha ezt megérti, tudja az ember, akkor a többi törvényt már nem kell magyarázni. A szeretet lámpása rávilágít a lényegre. Még az is egyértelművé válik, amikről világra szóló viták vannak, mint pl az abortusz kérdése.
“A Törvény betöltése, a szeretet” adásában nyilatkozik meg, ezért tartalmában sokkal többet jelent, mint a követelmények puszta megtartása (Róm 13:10/b).
Az elképzelésben lehet hiba, de a valóság a törvények szerint működik. A túlzott ego ezzel nem foglalkozik, ezért alakítja ki a maga kis önös törvényeit.
- saját "törvényét"?
- inkább "útját"; erre mások is fel fognak szisszenni.
Ne akard annyira megmagyarázni, tudom, hogy az érthetővé tenni akarás miatt teszed.
Minden emberre azonos törvények vonatkoznak és hatnak, legfeljebb más-más életterületen, szituációban, élethelyzetben, más megtapasztalást fog nekik adni.
Ha jól értelmezi, érzi, tudja a törvényt, akkor igazulás, ha nem, akkor hiba.
A "kutyából nem lesz szalonna" gondolatodhoz hozzátennék néhény dolgot.
Ez a népi bölcsesség abból a téves elgondolásból született, hogy az ember egy idomítandó, születésétől fogva betörendő alak, akiből egy haszonállatot kell faragni, mint amilyen a disznó. Aki csak kutya számba vehető, ha nem illeszkedik be simán a generációk óta és hagyományokon keresztül kialakított népi közéletbe. Azt az alakot, akit képtelen a környezete betörni, a közélet számára ehetetlen, fogyaszthatatlan marad, továbbra is kutya számba kell venni.
"Mindenki kovet el bunoket. Es ez nem is problema. Szerintem a jo minden korulmenyek kozotti keresese es a torvenyek betartasa fele halado abba az iranyba mutato eletforma az ami Istennek tetszo. Ez azt jelenti, hogy az ember a sziveben elfogadja a helyes utat es torekszik ra."
Ez így igaz.
Azonban számomra a helyes út, maga az isteni alaptörvény. Istennek ritkán képzeli magát az ember, de megérzi, hogy mikor jár a helyes úton. És Isten nem is várja el tőlünk, hogy az ő tökéletességét érjük el:
“Miként Isten tökéletes a saját viszonylataiban, az embernek is tökéletesnek kell lennie a saját viszonylataiban” (4 Test 591).
Nem, mert magában az elképzelésben hiba ezáltal veszély lehet. Ugyanis a természeti, isteni és emberi törvények alá vetés különösen akkor veszélyes, ha azokról téves elképzelésünk van, és az független az "ego" lététől vagy nem lététől.
Hogy úgymondjam Isten a teremtéssel minden élőlémybe beültette annak az élőlénynek a saját, mindenki más élőlénytől eltérő saját "törvényét", úgyhogy attól eltérő törvények alá rendelni bármilyen élőlényt, akár emberinek, akár természetinek, akár isteninek hívjuk csak annak az élőlénynek sérelmére és korlátozására történhet.
Ez már csak értelmezésbeli különbség, de valóban nem mindegy.
Én is jobban elfogadom azt a gondolatot, hogy Isten egy tőlem különállóan létező lény, vagy inkább szubsztancia, megnyilvánulás, de a megtérést követően eggyé válok az ő lényével, lényegi, szellemi működésem az ő törvényei szerintiekké válnak.
Csakis megtérés alapján létezik Isteni kapcsolat, de azt nekem ne más mondja meg, azt majd én érzem. (Ha mégsem helyesen láttam, azzal nyilván szembesülni fogok, de azt sem te fogod megmondani, kívülről. Értetlen módon. A szavak kifacsarásával és értelmező eltéréseivel nem lehet igazulást nyerni.
Magyarán addig vagy egy Istennel, amíg az Ő akaratát meghallod, s azt megcselekszed. Amikor már azt meghallva nem cselekszed meg, hanem a sajátédot cselekszed az Övével szemben, akkor már nem vagy egy Ővele. Mindeközben végig külön személy marad az ember és az Isten.
Isten és az ember egyébként NEM "egy", azaz nem azonosak, mert külön személyek. Az emberben lakozása sem teszi eggyé Isten az emberrel, mert megmarad külön személynek mindkettő.
Csak abban van Isten, akiben Isten Szent Szelleme az újszövetségben leírt módo(oko)n lakozást vesz a bűneiből való teljes szívéből való megtéréssel magával (Apcsel. 17,25., 19,4.) vagy azon túl, a Szent Szellem keresztséggel együttesen (Apcsel 2,37-38.41., 10,44-48.).
Na ezekben az emberekben van az az Isten, amelyikről a biblia és én beszélek. Másokban más szellemi lény van, vagy csak a saját lelkük szól, istennek híve maga magát.
Látom új Neked az, hogy nem az ember akarata az uralkodó a földön az újszövetségben sem, hanem a Istené, s az Isten akarata a mérce, s nem az emberé:
"Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved; jöjjön el a Te országod, legyen meg aTe akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is!" (Máté 6,9-10.)
"
Istent és embert nem elkülönült lényként kell értelmezni, hiszen egyek; Isten bennem van, amikor akaratát teljesítem az egyezik az én akaratommal. Itt szakadékot csak az lát és próbál megmagyarázni, aki létét nem Istenben éli.
1. Látom egyre mélyebbre süllyedsz a céljaid érdekében a tagadásban, s az Isten igéjének az "ezigazaznemigaz" öncélú kiválogatásában.
Szóval szerinted az 1. Mózes 26,5-ben a felsorolásban nincsen ott a "törvények" szó az eredetiben, s szerinted azt "maga az író (vagy a fordító) jelentette ki tévesen", s e emiatt ez "téves igehely". Gratulálok!
Ezzel szemben az igazság az az, hogy az eredetiben bizony ugyanaz a szó van ott, ami más helyeken is az ószövetségben a "törvény" kifejezést jelöli. Tehát nem "használja el" úgymond a "törvény" szót Mózesre a biblia,hanem számtalan máshelyen írja ugyanezt a kifejezést. EZ VAN!
Szóval szerinted Ézsaiás a 42,1-4-ben a prófétaIsten szolgájaként "nem Jézusról beszél, mert Jézus nem törvényt beszélt a népeknek, hanem az igazságot hirdette..."
Szóval szerinted emiatt a Máté evangélium 12,18-21. helytelenül teszi, hogy a törvényt nem eltörlő, hanem (a nem "kihűlt", azaz igazi szeretettel) betöltő (Máté 5,27.), s igaz ítéletet hirdető (János 8,16., 12,48.) Jézusra vonatkozóan idézi ezt az igehelyet!? NE VICCELJ MÁR!
Látom nem hallottál még az igazság és a törvény kapcsolatáról Izraelen kívül is minden népre vonatkoztatva:
"És Ő megítéli a világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan." (Zsolt. 9,9.)
Látom még nem hallottál arról, hogy az egész világmindenségben törvények vannak, a mennyben is és a földön is Isten törvénye van és Isten jogrendje alapján működik minden!:
"Ismered-é az ég törvényeit, vagy Te határozod-é meg uralmát a földön?"(Jób. 38,33.)
Látom új Neked az, hogy nem az ember akarata az uralkodó a földön az újszövetségben sem, hanem a Istené, s az Isten akarata a mérce, s nem az emberé:
"Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved; jöjjön el a Te országod, legyen meg aTe akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is!" (Máté 6,9-10.)
Szóval látható, hogy Isten itéletének, törvénykezésének az alapja mindig az igazság. Bármely törvény (mert láthatjuk ezekből az igékből is, hogy a világmindenségben számtalan Istentől származó törvény-rendszer, jogrendszer létezik) emiatt mindig is az Igazságon, azaz magán Istenen alapult, s az isteni igazságnak egy részét közölte egy adott világkorszak számára.
Nézzük azt az érvedet, hogy a "törvény" ószövetségi kifejezés helyett a mózesen kívüli helyekre Te maximum a "jogosságot" tennéd, "ami ellen nincsen kifogásod".
Furcsa ez számomra, mert
- az eredetiben egyrészt (mint írtam) "törvény" szó szerepel. Már ennyi is elég lenne cáfolatnak, de
- másrészt a "jog"-on való alapulás lényegileg szintén törvényen alapulást jelent, hiszen a jogosság alapja az egyes jogok, törvények rendszere.
Tehát a lényegen nem változtat a "jogosság" kifejezés sem, mert az Isten jogosságának az ember által való elfogadása ugyanúgy az emberi akarat Istennek való átadását jelenti, s az Isteni akarat elfogadását az emberi akarat helyett. Márpedig ez a lényeg, akár törvényt mond is az ember, akár jogosságot, akár rendelkezést, betartandót, parancsolatot, stb...
Isten akaratának közlése Istennek a szavaként kimondott rendelkezésein, parancsolatain, megtartandóin, törvényein alapul, s ezen felül az egyénnel való személyes kapcsolaton, szavakon, kijelentéseken. Az Isten szavaként bármelyformában közölt, s megismert aktuális isteni akaratnak kell engedelmeskednie az embernek, s nem a saját akaratának, ha az az isteni akarattal szembeni. Ez vagy Isten szavaként, vagy a törvényeként, vagy a rendelkezéseiként, vagy a parancsolataként, vagy a betartandóként van elénk adva - teljesen mindegy, a lényeg az, hogy azt az ember megismerje, s tudja, s összevesse a saját akaratával, s a így döntsön. Ahogyan Jézus tette a szolgálata során mindvégig, nem a saját akaratát megcselekedve, hanem mindenben az Atya akaratát megcselekedve, olykor bizony a saját akarata ellenében (Luk. 22,42.)!
Ez a lényege az 1. Mózes 26,5-nek Ábrahám esetében is, s ebből indult ki a vita a 2553-ban, s az arra Guzmennek írt kiegészítő megjegyzésemtől (2555) számítva.
Jézus nem a saját akaratát cselekedte a földi szolgálata során, hanem "úgycselekedett, amint az Atyja parancsolta Neki" (János 14,31.), semmit nem szólvamagától (12,49.), hanem az Atya akaratát kérte, hogy teljesüljön akkor is, amikor asaját akarata azzal szemben lévő lett volna (Luk. 22,42.).
Emiatt volt Jézus és az Atya egy, s akkor szűnt volna meg ez az egység, ha Jézus csupán a saját akaratát kezdte volna el cselekedni. Ekkor nem valósult volna meg a miatyánkban megfogalmazott könyörgés tartalma, azaz nem az Atya akarata lett volna meg Jézus szolgálata nyomán a földön, hanem az emberré lett Jézus akarata. Aki azzal követett volna el vétket, ha nem engedelmeskedik a"nálánál nagyobb" (Ján. 14,28.) Atya akaratának, hanem a saját akaratát veszi elő akkor,amikor az éppen ellenkezik az Atya akaratával. Ha nem engedelmeskedett volna Jézus a "nálánál nagyobb Atya" akaratának, akkor engedett volna a Getsemáné kertben a saját akaratának az Atya akarata ellenében, s nem vállalta volna a kereszthalált, s elmaradt volna a megváltás!
Ez a példa van elénk adva mind a miatyánkban, mind a János evangélium idézett verseiben, mind a Luk. 22,42-ben Jézustól. Nem az ember akarata, hanem az Atya akarata kell, hogy megtörténjen a földön, s a mi életünkben is. Ez pedig az összhangba kerülésalapján lehetséges, amiben az ember a "nálánál nagyobb" Isten akaratának aláveti magát, átadva az Atyának a saját akaratát, ahogyan a mestere is tette példát adva számunkra.
Ebből és a Máté 12,18-ból is látszik az, hogy Jézus az Atya akaratát és parancsolatait szolgálta a saját szavai szerint, s nem a saját akaratát, s ezt adta mintaként a hívőknek is. Én sem arról beszélek emiatt, hogy embereknek engedelmeskedjen egy hívővé lett ember, hanem Istennek engedjen, s ne embernek (Apcsel. 5,29.). Úgy, ahogyan Péterék tették megkapva Jézus után azt az új személyt vezetőként, a Szent Szellemet, akit Jézus megígért számukra, s aki pünkösd után ugyanúgy vezette Őket, ahogyan egykor Jézus.
Tehát engem légyszíves ne moss egybe senki olyannal, aki valamiféle embereknek való vak engedelmességre buzdítja a hívőket, mert én teljesen másról szólok! Én Szent Szellemmel betöltekezett emberek Istennel járásáról beszélek, akik igyekeznek csak annyiban követni a szintén a Szent Szellem vezetése alatt élő embereket, amennyiben azok követik Krisztust! Erről a követési minőségről pedig a hívőben a Szent Szellem ad kijelentést, ahogyan adott Pálnak, amikor megintette Pétert Antiokhiában (Gal. 2.). És Pált is csak annyiban kellett követnie az embereknek, amennyiben Ő is Krisztus követője volt (1. Kor. 11,1.). Neki is voltak bűnei, s emiatt Neki is volt szüksége "tisztulásra" (Apcsel. 21,26.). Azaz nem szupermeneket követnek a Szent Szellemben járó hívők, hanem a Szent Szellem vezetését. Én is így teszek, s emiatt erről írok, s nem másról. Te pedig ne moss engem össze kérlek olyannal, amiről nem írtam egy szót sem!
Az Atya meg az Úr fogalom számos helyen azonos tartalmú az Igében, s számos helyen nem. Nem akarok most Neked erről hosszan értekezni, a lényeg az, hogy Jézus és az Atya egységben vannak, de az Atya nagyobb Nála (János 14,28.). Az Úr kifejezés pedig számtalan esetben az ószövetségben Jézust jelölte, s nem az Atyát, Egészen egyszerűen amiatt, mert Ő is Úr volt a mennyben a földre jövetele előtt, s most méginkább az a megdicsőülése óta, s amiatt is, mert a Fiú volt itt számos alkalommal a földön Úrként (pl. 1. Mózes 18,15.), s nem az Atya. A Fiú arcát látta ember (pl. Ezékiel 40,3, Dán. 10,6, Jel. 1,13, stb...) általában a mennyben is, s nem az Atyáét, stb, stb...
Én eléd adtam számtalan esetben azt, hogy mennyi, de mennyi helyen tévedsz mind a formális logika, mind a józan ész, mind biblia egésze alapján. Ebből néhány dolgot hála Istennek már beláttál korábban, de sajnos sokmindent nem. Én megtettem a kötelességemet, szóltam Neked. A többi a Te dolgod. Ahogy az előző két pontban felvázolt tévedéseid beismerése is.
