Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
No, majd elmeséled Kepest, kíváncsi vagyok. Egyszer élőben is volt szerencsém hozzá, Krasznahorkaival beszélgetett.
Dosztojevszkijt azért szeretem, mert nagyon szépen levetkőzteti az embert, lehámozza a különböző rétegeket a lélekről, míg ott áll pőrén és csupaszon, védtelenül, miközben a fizikai valóságban alig van történés, bent meg szinte tízes skálájú rengések mozognak. Tavaly télen a Karamazovot olvastam, sírtam és volt egy rész, ami katarzisos volt. De ez tényleg egyéni.
Kepesnek Istenek és emberek címmel jelent meg most regénye.
Kicsit szégyenkezve bevallom,hogy Dosztojevszkijtől még soha semmit és sajnos nem is érzek nagyon vágyat rá.... Tudsz valami ösztönzőt írni, hogy miért próbálkozzam vele?
Egyébként is kevés orosz klasszikust olvastam. Egy-két Ulickaja elém került, nem mondom,hogy rosszak voltak,de rajongója nem lettem. Viszont Akszjonov Moszkvai története nagyon tetszett,tudom ajánlani.
Köszi, gondolkozom én is mi legyen a következő Móricz, lehet, hogy ebből a háromból valamelyik. Kepesnek a Világkép után jelent meg valami, vagy arra gondolsz? Emlékszem, azt Zsanna ajánlása után vettem meg, meg adtam kölcsön ismerősnek, jó volt, olvasmányos, érdekes. Nekem télire (hogy karácsony környékén sikerül-e kezdeni, nem tudom) Dosztojevszkij van előkészítve, tavaly tavaly előtt is volt egy egy, most a Félkegyelmű jön. Tudom, Csimpolya nem kedveli, valahogy úgy fogalmazott egyszer, térdig ér D. hőseinek egója. :) Nem biztos, hogy pontos volt az emlékem, de én meg pont azt szeretem, hogy D. alámerül az ilyen kis lelki lélektani elemzésekben.
Tavaly december óta a Különös házasságon kívül elolvastam még újra a Noszty fiút meg A fekete várost is, és az Akli Miklóst. A selmecbányai novellákkal kapcsolatban még lemaradásban vagyok:), de annyi mindent szeretnék újraolvasni : Szabó Magdát is, James Herriot-okat is, meg most fedeztem fel magamnak könyvben Diana Gabaldont (Outlander - Az idegen)... Megvettem Kepes és Stephen King új könyvét, ezek is várnak rám. Szóval ezt mind szeretném belezsúfolni a karácsony és újév közti szabadságidőmbe, de már most látom, nem fog minden sikerülni... (És közben még könyvtári könyveim is vannak...)
Igen, néztem én is, akár mindkettőt is megnézhetem :)
Olvastam, hogy Buttler igaziból (??) szerelemből házasodott és mikor világosság vált, hogy nem működik a kapcsolat, kezdeményezte a válást. Tehát ami köré írta a tulajdonképpeni társadalom kritikáját, kicsit színesebb, drámaibb lett.
Még az jutott eszembe, hogy vajon kb 190 évvel ezelőtt (ugye 1900-ban írta, de a könyv maga kb 80 évvel ezelőtti történetet mond el) vajon vártak-e a szerelmesek több mint 10 évet úgy, hogy közben alig kapnak megerősítést egymástól. Minden esetre az a része nagyon szépen idealizált :)
Két feldolgozást is megnézhetsz, van egy,ami az 50-es években készült, annál arra emlékszem,hogy pl. Szabó Sándor volt a plébános, Benkő Gyula meg Buttler gróf. És van egy sorozat Zsurzs Éva rendezésében, Benkő Péter, Ivancsics Ilona, Besenyei Ferenc, Mikó István stb. szereplésével. (Ez úgy emlékszem, 2017. karácsonyán ment legutóbb az M3-n, én is belenézegettem és ezután én is újraolvastam a Különös házasságot.)
Egyébként ha utánaolvasol az igazi, eredeti történetnek, semmi sem úgy volt, ahogy Mikszáth írta. Ettől persze a regény nagyon jó!
Azért írom ide és nem a könyves topikba, mert a könyv újraolvasására inspiráló selmecbányai kirándulást is veletek osztottam meg. Nem is nehéz kitalálni, Mikszáthot vettem elő. Annyira de annyira élveztem a stílust, a mesélést, a történetet, a szereplők, a környezet megrajzolását. Mondjuk a népi nyelvezet nem minden szavát értettem, de a szövegkörnyezet megsegített.
Emlékszem, amikor gyerekként láttam a filmet, nagyon félelmetes volt az a hidraulikus szerkezet (vagy hogy hívták), ami Buttler grófot felemelte a másik szobába, vagy amikor Zsiga eszeveszett módon észlelte, hogy barátja csapdába esett. Illetve az a szörnyű igazságtalanság, a papok hatalma, ami a történetet végig kísérte. Lehet, hogy újranézem :)
A Murder kiállítás is nagy figyelmet szentelt Báthory Erzsébet legendájának. Nagy részletességgel és sejtelmességgel volt felépítve szobája, ahol szüzek vérében fürdött. Arra már nem emlékszem, hogy a narrátor (akinek hangja szintén titokzatosságot sugallt) által közvetített történetben mennyire volt fontos a valóság vagy inkább hajlottak a szervezők a minél rejtélyesebb és vérfagyasztóbb irányba.
Stílusos volt az előadás napjának megválasztása :)
19-én, hétfőn sor került az esedékes szabadegyetemi előadásomra, mai ezúttal Báthory Erzsébetről szólt. Tűnődtem, vajon teljesen véletlen-e, hogy Erzsébet napján tartották.
Ezúttal is jól felkészült, kellő humorérzékkel rendelkező előadót (Várkonyi Gábort) kaptunk, amit a hallgatóság is méltányolt. Szerinte Báthory Erzsébet már a popkultúra egyik ikonikus alakja lett. A hallgatóság osztatlan derűvel nyugtázta, hogy úgy került bele a Guiness rekordok könyvébe, mint olyan személy, aki a "legeredményesebb" női sorozatgyilkos, úgyhogy kösse fel a fehérneműt az, aki felül akarja múlni!
Várkonyi Gábor szerint egyértelműen koncepciós per volt, illetve még per sem volt, a tanúk olyasmiket mondtak, hogy szörnyű dolgokat láttak, ami a háborús események idején előfordul. Erzsébetet egyfajta házi őrizetbe küldték, és igyekeztek elfeledkezni róla. Lehetséges, hogy így is volt!
Igen, a környék villa, illetve diplomatanegyed, érdekes ott sétálgatni. Bízom abban, hogy beszámolsz a látottakról, mert a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik.
Erről a szecessziós kiállításról a napokban olvastam egy nagyon dicsérő, magasztaló cikket, és emlékeztem, nem oly rég jártál ott. Bizony én is megfogom látogatni, csak gondoltam, várok tavaszig, mert a környéke is szép.
Még a darab érdekessége, hogy egy angol szerző darabját honosították vagy magyarosították, ami hazájában nem aratott sikert. Viszont ez a tháliában igen, legalábbis ezt olvastam, meg persze tapasztaltam, attól függetlenül, hogy nekem ez most nem annyira. És kb 10 éve a Nemzetiben is ment, meg több vidéki színházban is. Szóval van benne valami, de azért egy kicsit nyom is, vígjáték mivolta ellenére.
Annak örülök, hogy kihasználtam a jó időt, a mostani nyúlós-nyálkás nem éppen szabadtéri rendezvényre való.
A kígyóval én sem fotózkodtam, csak ismerkedtem vele egy kicsit. lelkes gazdájával könnyű volt szóba elegyedni, pontosabban ő tette ezt bárkivel, aki fél másodpercnél többet időzött előttük.
Ami azt illeti, helyezkedés most is van, sőt a többi felsorolt dolog jó része is, úgyhogy nem csoda, ha ma is aktuális. Sajnos vagy sem, ezek örök emberi tulajdonságok. Viszont a leírtak alapján meg kellene néznem.
Van egy ismerős, aki tyúkot tart háziállatként, macska mellett. Jó kis együttélés alakult ki köztük. A kígyóról meg annyit, hogy egyszer a nyakamba akarták tenni (nem tudom kígyó, piton, boa miféle lehetett) egy fotó erejéig, de én valami iszonyatosan megrémültem, és mielőtt elrohantam volna, véletlenül hozzáértem, és megdöbbenésemre nem síkos nyákos volt a bőre. De ettől függetlenül sem vágyom a közös fotóra.
Képzelt riport, ja csak a XXI. századról …. Az új generáció
Már a helyszín is rendkívül érdekes és szokatlan volt. Újpest ipari részén, gyár gyár hátán – hogy üzemelnek-e nem tudom, sötét volt és kietlen minden – van/volt egy szövőgyár (cérnagyár?), aminek csarnoka kulturális előadásoknak ad teret. Nem valami lepukkant helyet kell elképzelni, volt ruhatár, teljesen felújított toalett, fogadóhelyiségek - az eredeti funkcióra emlékeztetve hatalmas fonalmotringokból készültek az elválasztó elemek és meleg is volt, ettől kicsit tartottam, hogy egy ilyen régi csarnokban ezt hogyan oldják meg, de megoldották, nem fáztunk. És nem azért mert belépéskor minden látogatót egy pohár vagy amennyi jól esett borral, pezsgővel (volt üdítő is) vendégeltek meg. Ezen a gesztuson nagyon csodálkoztam, jól esett.
A klasszikus darabot egy mai friss ropogós történetbe helyezték, az online világot felhasználva. A díszleteket telefon kijelzők, számítógépek alkották, amiben éltek a résztvevők és egynéhány esetet leszámítva az online térben érintkeztek egymással, ott és onnan ismerték egymást (ugye nem ismeretlen?). Lájkolás, becsmérlés, észosztás, felszínes kapcsolatok, zaklatás, szerelemnek hitt érzések. A színészek nem néznek egymásra, a virtuális fal végig köztük maradt. Azt hiszem a klasszikus számokat mind beleolvasztották a műbe, a prózai gondolatokhoz, végszavakhoz illeszkedtek az eredeti dalszövegek. Nagyon jó volt, kis nosztalgia is lehetett volna, ha nem lett volna olyan erős a mostani története. Mondanom sem kell, óriási siker! Véget nem érő taps, ováció.
A Rákosi rendszerben, 1953-ban játszódik a darab egy mai szemmel elnyűtt, kopottas társalkodóban, ami egy vidéki alkotóház közösségi tere az akkori irodalom nagyjai és nagyokká válni szerető fiatalok részére. Többnyire az alkotásra szánt időt a másik megfigyelése, jelentések elkészítése, helyezkedés tölti ki. Kételkedés, gyanakvás, félelem, bizonytalanság hatja át a művészeket. Ez az alaphelyzetet.
Minek után vígjátékról van szó, éppen csak karcolja a múltat, jobban előtérbe helyeződik az emberi esendőség és esetlenség, irigység, féltékenység, tévedések, szerepcserék sora. Annyira zubogtak a poénok, hogy már követni sem tudtam, ebben az esetben a kevesebb több lett volna (nekem), helyenként úgy éreztem magam, mint egy show műsorban, ahol csak úgy dobálóznak a poénokkal. Ez most kevésbé tetszett.
Így van, a hüllőkkel tényleg nincsen személyes kapcsolat. Viszont néhányan szívesen gyönyörködnek a szép mintázatukban. Nálam ilyen szempontból a gekkók a kedvencek. Az is előny lehet, hogy simán magára lehet hagyni őket három-négy napra, nem kell panziót keresni. Ez igaz a madárpókokra is, abból is volt pár, de bennük egyáltalán nem gyönyörködtem, gyorsan továbbmentem.
Egy dolgot ragadnék ki: bátor voltál a kígyóval kapcsolatban.... Én soha nem lennék képes ilyen közel kerülni hozzájuk, hiába mondják, hogy nem nyálkásak meg nedvesek... És bevallom,azt sem értem, miért tartják őket néhányan, mivel olyanfajta kommunikatív kapcsolatot nem lehet vele kialakítani, mint a "szokványos" háziállatokkal, kutyákkal, macskákkal, madarakkal, hörcsögökkel, stb.
Tegnap ellátogattam a macskakiállításra. Jól kigyönyörködtem magam a macskák között, aztán átlmentem a többi terembe. Ott is volt mit nézni! Volt három, az agyaraikról ítélve már eléggé felnőtt malac. Ebből kettő békésen szunyókált, a harmadik egy labdát böködött az orrával. Nem csak a sport iránti szenvedély hajtotta, a labdából időnként egy apró falat étel hullott ki. Mondhatom, sikere volt. Az előbbi kettő hajlandó volt kinyitni a fél szemét, ha valaki olyan elszánt volt, és megvakargatta a hátukat. Akadt egy óriáskígyó is, ő már törzsvendég, szinte minden kiállításon láttam. A tulajdonos arra buzdított, hogy simogassuk meg, nem kellett sokat biztatnia. Egy kicsit átmászott a karomra, megszagolgatott, és úgy döntött, hogy számára érdektelen vagyok. Nem sértődtem meg.
Bevallom, a kedvenceim – persze a macskákat nem számítva – néhány tyúk, illetve egy kakas volt. Nem tudom, milyen fajta, kissé mulatságos, de nagyon szeretnivaló volt a külsejük. Valahogy zömök, szinte kerek testalkatuk volt, csinos kis kontyot viseltek, és lábujjuk hegyégi tollasak voltak, ami enyhén kacsázó járásra késztette őket. Kettő közülük diszkréten kotyogva mászkált a teremben, ügyesen lecsapva a néhány, perecből elhullatott morzsára. Sosem tartottam baromfit, de ha lehetne, akkor ilyet tartanék!
A szomszédban viszont esküvői kiállítás volt, ha már úgyis ott jártam, megnéztem. A kiállítók valamiből rájöhettek, hogy nem vagyok célközönség, így nyugodtan nézelődhettem. Legjobban a két vőfély tetszett, főleg a pántlikás botjuk. Ők felbérelhetőek, de én csöppet sem bántam, hogy a szövegeiktől megkímélődtem.
Utána irány a gesztenyefesztivál! Kissé csalódtam, mert a gesztenyéből elég kevés volt. Egy helyen sütötték, igaz, itt jó hosszú sor várt. Úgy foglalhatnám össze, hogy kaja-pia rengeteg, és néhány árusító hely. Ami az ételt illeti, több helyen kínáltak disznóságokat, kolbász, szalonna, töpörtyű formájában. Ez utóbbiból vettem is egy keveset. Volt még méz, ebből készült kalácsok, kézműves szappan, különféle mártások, lekvárok, teafélék.
Úgy látszik, kutyabarát helynek szánták, és ezt csak helyeselni tudom. Találkoztam is egy másfélszeres életnagyságú komondorral. Merem állítani, nagyobb volt, mint a szintén jelenlévő pónik egyike-másika. Ebből kiderül, hogy pónilovaglás is volt. A komondor elég nyugodt volt, lehetett simogatni. Ha egy srác el nem húzza a fejét, képen is nyalta volna. Hiányoltam a gesztenyepürét, de lehet, hogy ezt nem tartották volna olyannak, amit hűtés nélkül lehet árusítani.
Mindent egybevéve, kellemes népünnepély jellege volt, nem bántam meg, hogy odamentem.
Hát mert azonos korszakot ölel fel, meg emlékeim szerint nem voltak akkora nagy különbségek az életszínvonalban, a használt tárgyak minőségében és megjelenésében :)) viszont olyan emlékem sincs ebből a korszakból (gyerekként persze), hogy bármi hiányzott volna. Volt kempingbiciklim, aztán valami mk27 magnó, ennek valamicskét levont az értékéből, hogy a tesómmal közösen kellett használni, meg farmer is lett, jó nem az áhított levis vagy lee cooper, csak trapper. Meg volt banán is karácsonykor, ha elég ügyesek voltak a szüleim :))
Kb. egy éve jártam ott, minden percét élveztem! Ha legközelebb arra járok, viszek ajándékba egy zsebkendős dobozt (nekem marad még egy). Nem tudom, mennyire ismerős, ötven évvel ezelőtt volt nagy divat mifelénk. Egy ráncolt selyemmel bevont papírdoboz, a tetején aprócska virágkoszorú, alatta a tulajdonos neve. Persze nem papírzsepit tartottak benne, hanem afféle finom, vékony kendőket, amik legföljebb arra voltak jók, hogy hogy megtöröljék velük a homlokunkat, vagy integessünk az induló vonat után.
