Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Mt 4:10 - Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Mt 4:11 - Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. Mt 6:24 - "Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." Mt 8:15 - Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki. Mt 20:28 - Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." Mt 25:44 - Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Mt 27:55 - Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki.
Mk 1:13 - Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Mk 1:31 - aki odamenve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik. Mk 10:45- Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." Mk 15:41 - akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Jn 12:26 - Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya
Jel. 7:15- Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik
Az, azért érdekes, ha valami feketén-fehéren le van írva a Bibliában, akkor a legtöbb önjelölt kinyikatkoztató rákezdi: "Azt nem is úgy kell érteni, ahogy le van írva!" "Az nem arra vonatkozik, amire mások gondolnak, csak ő látja helyesen, meg követőinek kisebb-nagyobb tábora." "A Bibliának ez a vitatott része nem is ihletett, ezért, meg ezért, meg ezért." "Aki a Bibliának azt a részét írta, amellyel ő nem ért egyet, akkor az író sem ihletett!"
Ui: Páltól szándékosan nem idéztem semmit, nehogy a fentiek közül bármi is életbe léphessen. Tehát igenis létezik szent szolgálat Istennek, Jézusnak. Nemhogy a halandó ember, hanem még az angyalok is ezt teszik. Hogy is kezdte Jézus? "Meg van írva..."
Az idézett Máté részlet nem a szolgaság esznényesítését hivatott érvényesíteni, hanem a szövegkörnyezet alapján a terhek alatt élő emberekkel állította szemben azt az életet, amire ő tanított.
És mi az ő igája szerinted? Hogy hit által viseljed ugyanazokat a terheket, amik már megtérés előtt is megvoltak?
Ésaiás üzenete Izraelhez szólt, akiknek szerződésben foglalt határozat szólt Isten szolgálatáról. Nem érvényes azonban azokra, akikhez Jézus szólt.
Az előzmény ténylegAlfahímtől: "Az elsö szocializáció az édesanya mellén történik."
Kedves vámmentes!
Tréfa ez talán, vagy csak rossz emlékek bugyrai támadnak fel?
A szocializáció az a folyamat, amelynek során az újszülött gyermekből a társas interakciók (az édesanya táplálása az élet elfogadását jelenti: ahogyan jön a tej, úgy árad az élet) révén identitással rendelkező személy, egy adott társadalom tagja lesz.
Máté 11:29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
Máté 11:30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
Az iga nem a szabadság, hanem a szolgaság jelképe. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy ki, kinek a szolgája. Akit iga alá hajtanak, az egy megalázott, szabadságától megfosztott, jogaiban korlátozott személy, élőlény, egy alantas szolgája az urának.. De csak az emberek között, az emberek által, mikor egyik ember uralma, hatalma alá hajtja a másikat. Jézus pont azt emelte ki, hogy az Ő igája nem ilyen. Aki Uralkodó, úgy, mint Ő, annak vannak szolgái is. Ám ezeknek a szolgáknak nagyon jól megy a sora. Jobban, mint máshol az uraknak. Inkább megfordította Jézus, pl. amikor megmosta a tanítványok lábát, az Uruk létére úgy viselkedett, mint aki szolgál, és a tanítványait is erre intette. Más dolog az önkéntes alázatosság, és más dolog a kikényszerített alázat. Más dolog a szeretetből fakadó alázatosság (Jobb a sérelmet elszenvedni, mint elkövetni) és más az alázatoskodás, a felfelé nyalni, lefelé pedig keménykedni.
Mit mond Isten, vannak-e szolgái, mi az ő soruk, és mi azoké, akik nem azok, mert visszautasítják:
Ésaiás 65:13 Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek! Szolgáim inni fognak, ti pedig szomjaztok! Szolgáim örülni fognak, ti pedig szégyent vallotok!
Ésaiás 65:14 Szolgáim ujjongani fognak örvendező szívvel, ti pedig kiáltoztok majd fájó szívvel, és jajgattok összetört lélekkel!
Jézus az embereknek szolgált és nem Istennek azzal, hogy meggyőgyította őket, ördögöket űzött belőlük, az igazságra tanította őket. És ez volt Isten akarata.
Ezért mondta Jézus azt, hogy ne nekem, ne az Istennek, hanem egymásnak szolgáljatok, ha Isten akaratát akarjátok betölteni.
Hol írja a Biblia, hogy Noéval és Ábrahámmal szövetséget kötött az Isten az engedelmeskedésre?
Milyen írói tévedés az, hogy az 1 Mózes 26,5-ben Ábrahámot azoknak a törvényeknek a betartását dicséri Isten, amiket később fog Izraelnek Mózesen keresztül megadni? Mert a törvény Mózes által lett.
Miért nem látod a különbséget hogy hallgatni az Úr szavára az Izrael szolgálati szövetsége volt, de hallgatni az Atyára az már nem a szolgaság parancsa?
Miért kényszeríted az embert szolgaságra mert Mózesen keresztül az engedelmeskedés volt Izraelnek szigorúan parancsba adva? Jézus pedig azt eltörölte?
Én nem látom a különséget szolgaság és szabadság között? Amikor minden keresztény elv hamis bűnt nevez meg az engedelmeskedésre kényszerítésen keresztül?
Azért mosod egybe hogy Isten szolgája és Isten szabadosa vagy egyszerre, mert a hamis engedelmeskedési elved miatt kénytelen vagy a szabadságot is szolgaságnak beállítani. Nem ismered a szabadság szellemét, amiről Jézus beszél.
Jézus szolgálata az emberek felé betöltött küldetésében rejlik, aminek alapja nem Isten parancsolatának való vak engedelmesség volt, hanem az ő szeretete. Ne igazold a vak engedelmességet azon keresztül, hogy Jézus szerette az embereket.
Az idézett Máté 20,28 kiragadott igehely a szövegkörnyezetből, ahol nem az Istennek való szolgálatról beszél, hanem arról, hogy a többieket szolgálja az, aki nagy akar lenni. És magát ebben példaként jelöli meg.
Aki tehát nem tud különbséget tenni igaz és hamis, szolga és szabad között, ne számítson arra, hogy királyi papság részese lesz, és hogy angyalokat fog majd ítélni.
Pál farizeusunk ugyan sejtette már, hogy a törvény alól való felszabaduláshoz köze lehet a lélek szabadságának, de az emberi rendelkezéseinek és előírásainak tömegével ellátva a gyülekezeteket azt alapjaiban fojtotta el. Új szolgasági rendet vezetett be amely hierarchia csúcsára Jézus Krisztust helyezte, magát mint apostol közvetlen helytartóvá, kiemelt küldötté emelte, aztán jöhetnek az összes többi engedelmeskedők. Hát merő tévedés az egész, még akkor is, ha a keresztényeket sikerül elcsábítania koholt ígéretek kilátásba helyezésével, amelyek az engedelmeskedőket Isten dicsőségében való örökség részeseként, a mennyei királyságban való részvétel jutalmával kecsegteti.
Mert Isten előtt nem a hit, és nem az ígéhez való ragaszkodás számít, hanem az igazság szeretete.
A biblia szövegértelmezőinek, azaz egyszerűen az írástudók győzelmét a keresztények felett mind addig igazolja állításom, amíg a Bibliában elhelyezett tévedéseket nem látják be.
A Szent Szellem korlátozása olyan erős mértékben zajlik, amilyen mértékben a Bibliai tévedéseket a bibliai szövegértelmezők, írásmagyarázók, (azaz korunk írástudói) eltusolják. Ezeket a keresztényeket nem a Szent Szellem vezeti, hanem az Írástudók Hajdani Szelleme, és a kettők között óriási a különbség. Ha az írástudó a Szent Szellem vezetésére hivatkozik, az pontosan azt jelenti, hogy előveszi a Bibliát és megmagyarázza belőle, hogy mit is akar Isten helyett, Isten nevében saját maga..
Az emberi lelkiismeretet pedig ha a szent szellem vezetésének hívod, akkor a hitetlen pogányt is vezeti a szent szellem, mégpedig biblia nélkül, és írástudók nélkül, mert neki is van lelkiismerete.
Nem Velem lesz pered, hanem az Úrral az ítéletkor.
Ha az ítéletkor az Úr szava, Jézus beszéde lesz a mérce, akkor Nekem lesz igazam (János 12,48.).
Ha akkor valóban az lesz a fontos, hogy ki "értette az Úr beszédét, ki hallgatott arra" (János 8,43.), akkor annak a befogadása és megcselekvése lesz a mérce az "ördög atya kívánságának teljesítése", megcselekvése helyett (44.), akkor szintén nekem lesz igazam.
Ha valaki ugyanis Istentől van, az hallgatja, s elfogadja Isten szavait (47.), aki nem Istentől van, az nem fogadja el Isten szavait, aki megtartja Jézus beszédét, az nem fog látni halált az ítéletkor (51.).
Az Isten fia, aki megérti, s hallgat Isten beszédére, szavára, s aszerint cselekszik. Aki nem arra hallgat, s nem aszerint cselekszik, az nem Isten fia Jézus szerint, hanem az ördögé, s az ördög szolgája. Jézus is szolgája volt Istennek (erről írtam az előző írásomban, pl. Máté 12,18., 20.28.), s a szolgálatának betöltésével tudott a bűntől szabad lenni, s az Istenfiúság örökségét, s a szabadság teljességét, s a dicsőségét megnyerni.
Ha nem látod magad Isten szolgájának is egyben az örökségre jogosult fiúságnak a szintén meglévő szabadsága mellett, akkor többre teszed magad az Istent fiúként is szolgáló Jézusnál (ugyanis a fiak is szolgáltak az Atya házánál, de nem mint a "béresek közül egy", hanem mint fiak, azaz teljesen szabad emberek, sőt örökösök. Lásd a tékozló fiú és bátyja esetét, s Jézus magáról, mint szolgáról szóló bizonyságtételeit), s többre az erről író Péternél (amit már idéztem nemrég - 1. Péter 2,15-17.), másokról már nem is beszélve. Isten szolgája és szabadosa egyszerre fiúként a krisztusi hívő, ahogyan a mestere is az volt. Ennyire egyszerű ez.
Ha megérted, s elfogadod ezt - akkor is így lesz Jézus szerint, s akkor is, ha nem érted meg, s nem fogadod el.
Ezt tettem szóvá, s szóvá fogom máskor is tenni, ha nem látod be azt, hogy nem igaz az az ottani állításod, hogy:
"A megtartandó rendelkezések, parancsolatok és törvények csak Izraelnek szóltak, és csak Jézus idejéig, mert csak Velük kötött szövetséget engedelmeskedésre (szolgaságra)."
Nem igaz, hogy "csak Izraelnek", mert
- Ábrahámtól idéztem az 1. Mózes 26,5-öt, amiben megtartandó rendelkezések, parancsolatok és törvények betartójaként ír róla a biblia.
- Írtam Noéról is, aki szintén az Úr parancsolatainak megcselekvője, megtartója volt. Mindketten Izrael előtt jóval, s mindkettejükkel szövetséget kötve!
Mindben az volt a közös, hogy az Úr szavának a részei voltak (1. Mózes 26,5.) a megtartandó parancsolatok, rendelkezések, törvények. Én pedig arról írtam Guzmennek a példát először a 2569-ben (azaz nem Neked!), hogy az "Úr szava", adja meg az ember cselekedeteinek a szükséges kereteket, akár parancsolatokkal, akár rendelkezésekkel, akár törvényekkel, akár kérésekkel, akárhogyan. Egyszerűen az Úr szavának a része az ember számára szükséges zsinórmérték, azaz az Isten számára kinyilvánított tökéletes akarata. Aztán vagy engedelmeskedik annak az ember, vagy nem.
2. Nagyon sajnálom, ha nem látod teljességgel az egyszerű összefüggéseket a szolgaság és a szabadság között. Mert attól leszel a bűntől szabad, hogy hallgatsz a bűntelen szavára, s megcselekszed azt, mert az lesz az ítéleted alapja ebben az üdvtörténeti korban is (János 12,48.), ahogyan mindig is az volt. Ennyire egyszerű ez.
Istennek a szolgája is vagy egyszerre, s a szabadosa is, mert a fiaként vagy a szolgája, azaz örökösként, s nem béresként. Jézus is szolga is volt egyben (Máté 12,18.; 20,28., stb...), s fiú is. A bűntől való szabadság teszi az embert szabaddá, s azt fiúként tudja átvenni. De Istennek a szolgája is egyben, ahogyan Jézus is az volt a szolgálata során, s a szolgálata jutalmaként nyerte el azt a dicsőséget, amit elnyert Úrként. Amit mi is elnyerünk majd, királyi papság részeként, akár angyalokat is ítélve. De ahhoz a fiúként végzett szolgálatot be kell tölteni, ahogyan Jézus is betöltötte, s a szolgálat betöltésével lehet átvenni az örök szabadságot, s az egész örökséget.
3. A "keresztényekre" általánosan vonatkoztatva pedig vastagon tévedsz, amikor azt mondod egészben mindannyiukról, hogy
"Az Úr szavára hallgatni ugyanis a keresztényeknél egyáltalán nem az Istennel való közvetlen kapcsolatból származó tanácsokra figyelést jelenti, hanem a bibliai szöveg értelmezőinek való szigorú engedelmeskedést."
Ez ugyanis nem igaz a valóban "krisztusi" keresztényekre, azokra, akik Krisztussal közvetlen kapcsolatban vannak Jézus ígéretei (pl. Ján. 14,17.26., 15,26., 16,7.13-15., stb.) alapján a Szent Szellem által. Ezeket a keresztényeket ugyanis nem a "bibliai szövegértelmezők" vezetik, hanem a Szent Szellem maga. Ha a "bibliai szöveg értelmezők" hülyeséget mondanak, akkor ezek a krisztusi keresztények nem követik a "bibliaiszöveg értelmezők" értelmezését, mert a bennük lakozó "Szent Szellem vezeti el Őket minden igazságra" (16,13.), s nem az akármennyire is nagytekintélyű emberek szöveg értelmezése. Ha pedig ezeknek a "szövegértelmező" embereknek a szövegértelmezése összhangban van a krisztusi keresztényekben élő Szent Szellem által kijelentettel, akkor azt a Szent Szellem igaznak minősíti, s nem háborog azt hallva az ember bensejében.
Én nem csodálom, hogy Te nem ismered a Szent Szellemnek ezt a működését, mert már többször is tanubizonyságot tettél itt arról, hogy fogalmad sincsen a Szent Szellem újszövetségbeni valós szerepéről, s működéséről. Emiatt csak tájékoztatni tudlak Téged arról a saját tapasztalataim alapján, hogy a valóban a Szent Szellemmel betöltött krisztusi keresztények (én is közéjük tartozom ugyanis) nem gépies elfogadói, vagy épp vak engedelmeskedői egyetlen "bibliai szöveg értelmező" ember szövegértelmezésének sem. Annak hallgatói, annak a bensejükben a Szent Szellem által megvizsgálói, s azt ez alapján vagy elvetők, vagy elfogadók. Ennyire egyszerű ez a Szent Szellemmel betöltött krisztusi keresztényeknél, ennyire egyszerű.
Nézd. Emberek vagyunk. Nem kell minden módon az embert porszemnek, megvetésre méltónak, bűnösnek és minden hiábavalóságra valónak beállítani.
Nem arról van szó, hogy Istent játsszunk, de ezekben az üzenetekben pont az a csalárd, hogy annak fejében hitetik el, hogy utána az ember a Világ Urává vagy leglább valamiféle Istenné fog válni.
Pontosan ezt fejti ki idézetben Csögyam Tumpra is, amit éles szemmel kihagytál:
Az írás hibája először az, hogy a szenvedést ugyan figyelemreméltőnak tartja de avalóság pont nem a szenvedés. A valóság éppen a szenvedések által kap korlátozást az élettevékenységek megfosztásán keresztül, éppen ezért nem a lehet a betegség és a fájdalom a lényeg, hanem az egészség. Jóllehet valóságos a szenvedés, mégis az élettevékenységek akadályozását jelentik. Magyarul az író a fa törzsének és gyökerének nem az életet és annak jelenségeit, hanem annak sérelmeiből született félelmeket, frusztrációkat, csalódásokat, ingerültségeket tartja, magyarul az élet fájdalmas részét emeli tévesen a foglalkozásunk középpontjába.
Nem az a gond, hogy a világban jelentkező szenvedést és nyomrúságot felismeri, hanem az, hogy annak keletkezésével hibásan, vagy nem foglalkozik.
Ebből következően jön a helytelen javaslat, ami a meditáción keresztül igyekszik az embert szembefordítani a valósággal. Jóllehet a valóságot nem a meditáción, hanem a valóság megtapasztalásán keresztül lehet alapvetően megismerni, ezért a meditációs techmnikák inkább a mnekülés irányvonalának látszanak. Meditálás közben el lehet kerülni a szenvedést, de pontosan azért, mert a konfliktusok megoldása helyett annak kikerülését teremti csendesen meg. Megoldást ezzel szemben pedig csak a tapasztalatok és annak megértése nyújthat. Ezt megerősíti az író filozófiája, amikor a semmittevést veszi célba az önámítás és félelemek elnegedéséhez szükséges tér megteremtésével. Az a tévedés látszik az írónál feltűnőben, amelyben az önámítás és a félelem mintha egy önmagában létező tulajdonság lenne, és egy meditációval megszüntethetnénk, holott az önámítás és a félelem a környezet egy hatására adott válasza az embernek, amely éppen a környezet meg nem értésén keresztül jelentkezik, tehát meditatíve éppen csak kikerülni lehetne, de nem feloldani. A látszat hamisságát az adja, hogy valóban meditáció közben nem érik azok a hatások, amelyekre válaszként az önámítás és félelem jelenkezne, ezért azt gondolhatja az ember, íme a meditáció sikerrel járt. Pedig csak éppen a környezet hatásai nem érték a meditáció alatt olyan módon, hogy azok a tulajdonságok jelentkeztek volna, amelyektől éppen szabadulni igyekszik.
Eleve rossz irány a tudatot a tudat neurózisaival foglalkoztatni, hiába használ egy szép példát arra, hogy a neurózis egy trágya ami gazdagítja a kertünket, ezért azzal kell beborítani, amikor a gyakorlat maga egy tévedés. A neurózis jóllehet a lélek romlásának egy jele, a tudat manipulációi azonban nem fognak segíteni akkor, amikor a lélek korlátozásai a környezet hatásaiban gyökerezik. A megoldást a környezettel való viszony változtatása hozná, amit önmagában a tudat semmilyen manipulációja nem képes önmagában megtenni a környzettel való viszony változása nélkül.
A figyelem, a koncentráció és a légzés technikáinak összekapcsolása, jóllehet hasznos dolgok, de nem arra a környzettel való harcban született konfliktusra ami éppen az önámítást,a félelmet, a neurózist megteremti és aminek megoldására ajánlja az író. Valójában pedig ezeknek az összeütközéseknek megoldását annak megismerése, átélése és megértése tudja csak egyedül nyújtani.
A gyakorlat további része a képzelet terméke, amely helyzetekhez kötve jelentkezik a hozzá kapcsolódó érzelmek, gondolatok, viszonyulások felidézésével. A képzelet bármilyen változásán keresztül ugyan elérhető az érzelmek valamilyen állapotának megteremtése, de az még nem egyenlő a valósághoz valóban kötődő érzelmek és viszonyulások megváltozásával, hiszen a meditációban elképzelt folyamatok nem a valóságban, hanem a képzeletben játszódtak le. A környezet valódi változásához szükséges megértés azonban nem születhet a képzelet eredményeként, mert hiányzik belőle a környezet tapasztalatokon keresztül megtett megismerése. A környezettel való terhes és konfliktusos viszony valódi változása tehát egyedül a környezettel való összeütközés megértéséből származhat.
A tanítás valóban nem oldja meg az ember helyett a problémákat, azért a tanítást még sem kell elvetni. Egy tanítás pontosan segíthet azon, hogy az ember ne állandóan szenvedő önmagával kelljen foglalkoznia, mint amire éppen az író tanít. Neki a boldogság és a csodák elérhetetlenekké válnak, megmarad az általa elképzelt megvilágosodás, ami nem más mint a végső halál, az én halála, az én-enyém halála, a figyelő halála, azaz egy végső kiábrándulás. Az egész gondolatmenet egy hatalmas tévedés, hiányzik belőle az élet megértése, a szeretet kiteljesülése, a boldog élet megvalósulása. Képtelen felfedezni, hogy nem a szenvedésekben van a probléma, hanem abban ami a szenvedést okozza. Képtelen leleplezni azt a folyamatot, amelyben mi emberek tehetünk arról, hogy értetlenségünkkel és keménységünkkel szenvedést és sérelmeket teremtünk a világban, leragad a szenvedés léténél, de a szenvedés keletkezésének megértése hiján rossz irányba mutat. Mivel a megértés nem is cél, bizonytalanná válik számára az, hogy mi igaz és mi valótlan, és ez számára csak további fájdalmat jelent, a válaszok homályosak lesznek, míg végül mindent elborít a sötétség, és az élet értelmére teljesen zavaros válaszokat szül, vagy képteln rá felelni. Gondolatát az élet helyett a halál béklyózza le, az élet dolgait gúnyosan azzal veti el, hogy lám elfeledkezett a halál jelentőségéről. Holott a halálnak semmi jelentősége nincs. A halál az élet természetes befejezésének része, nincsen benne semmi kivetni való. A gond a halál nem természetes okozásában illetve annak kínosra változtatásában rejlik, amely azonban már az emberi gonoszság hatókörébe tartozna, amit azonban a filozófiája elfelejt elejétől végig hogy boncolgasson. Számára a születést és a halált egyetlen dolog köti össze, és az a szenvedés, sőt a szenvedés szenvedése, ami az élet abszolút meg nem értését jelenti.
A tanírtás egy támadás az ember ellen, az egojától megválással is csak azt teszi lehetővé, hogy az éntelenség érzékelésének hiányával lehetővé teszi, hogy teljességében tapasztalja az ember a szenvedést, a születést és a halált. Minden egyebet, mint ami az élet.
Nincs olyan messze a dolog. Vannak egészségi korlátozások, vannak lelki korlátozások és vannak a gondolkodásnak korlátozásai. A korlátozások természetének megértése jelentős lépés lehet előre.
Ez milyen színű kérdés? Azt kérdezed, hogy milyen isten? Miért milyen van? Hány fajtája van szerinted? Sok? És hogy férnek össze egymással?
Ha ezt kérdezted volna: "Milyen az Isten?" De te, ezt kérdezted: "Milyen isten?"
Ezt azért nem értem. Van kicsi, zsebben hordható, újratölthető? Van nagy, tényleg "full version", nem "Home" változat, hanem valódi "Omnipotens" fajta, "Office" csomaggal, Acrobat Readerrel, NOD-dal, Zonealarmmal? Piros, sárga, és zöld színben is? Van antropomorf alakú, égő csipkebokor szerű, Hoyle-módra Fekete felhőben lakó, vagy a Solaris féle x billió tonnás szuper óceánja, amelyik neutrinókkal operál?
Van az Ószövetség szerinti bosszúálló, mindent megtorló, az élet minden területét leszabályozó, haragos, törvényeskedő Istene, vagy a keresztény Isten, aki, ahogy János apostol írja, csupa szeretet és a saját fiát is feláldozza értünk olyan végtelenűl megbocsátó és türelmes?
Több istenre gondolsz, politeista módon, vagy egy Istenre monoteista nézőpont szerint?
Bennem a "Milyen isten" kérdés legalább ennyi, és ilyen kérdést vetett fel?
egyébként sem kell keleten keresgetni, ez itt pont ugyanazt jelenti, méghozzá röviden:
Ne kifelé menj, önmagadba térj vissza; az igazság a belső emberben lakozik.
Szt. Ágoston
csak hát ehhez képest kb ezt mondják:
A szent mise végetért menjetek békével. Aztán felrúgják az első járókelőt...de legalább megsértődnek ha nem köszön előre a szomszéd az ő tiszteletükre:-)
egyébként már ne haragudj...de ha erről neked bmilyen osho eszedbe jutott...akkor olvasd el esetleg prekoncepció nélkül.
pl. Sem egy megváltóra, sem a jógagyakorlatok varázserejére nem támaszkodhatunk.
és pl
Az éntelenség érzékelésének hiánya lehetővé teszi, hogy teljességében tapasztaljuk a szenvedést, a születést és a halált, mivel megszűnik az üres filozófiai okoskodás.
de ahogy gondolod. Nem erőszak a disznótor csak a disznónak, és Jézus ide oda szabad csak az lesz, aki akar és jól megkínlódik érte..., ahogy egyébként Jézus is.....de hát ki más verhette, ha nem a csúnya gonosz rómaiak:-)
ahogy gondolod, mindenki a maga tapasztalata alapján szelektálja az információkat, előbbre jutni csak akkor lehet ha hiba kerül a szelektáló gépezet ego vezérelt működésébe...
....a nyugat és kelet szembeállítása is az ego műve...a különb vagyok tehát szebb az indetitásom jegyében
...továbbá lehet keresni nyugati módra kívül istent és feltételezni hogy Őt Mózes a szemgolyóival látja. Aztán ilyen tapasztalat nem lesz...vagy lesz...mittom én...nekem ilyen nem volt...és eddigiek alapján nagyon attól tartok már nem lesz.
Bocs, hogy nem válaszoltam, ha időm engedi olvasgatom a Terebess- honlapot is. Mit is mondhatnék az elejének, az eleje alapján, (még sok-sok idő, mire átrágja az ember magát). Vannak benne is jó dolgok, mint minden keleti bölcsességben. Én egyenlőre csak annyit látok, hogy Isten egy van, de ügyeletes, aktuális, divatos "OSHO" rengedeg. Elindulnak, nosza ámítsuk el a primitív nyugatot, magyarázzuk el nekik, hogy az önmegismerés útján haladva megvilágosodhatnak ők is, és mind-mind buddhákká, bodhiszatvákká válhatnak. A nagy bölcsnek, Konfuciusznak is volt olyan mondása, mint Jézusnak, "Úgy bánjatok másokkal, ahogy szeretnétek, hogy veletek tegyenek". Sajnos én már túl vagyok azon, hogy minden új dolog előtt, egy nagy rácsodálkozással hasra essek. A keleti vallásokban, bölcsességek gyüjteményében, mitológiában is rengeteg érték van. Én ezt aláírom, nem vetem el. Ami átmegy az egyéni szűrőmön azt még alkalmazom is. Annyi bizonyos, jóval alaposabb felkészülést, gyakorlást, életmódot, élet vitelt igényel, mint egy egyszerű európai lét. Szerintem keleten sem akárki űzheti magasszinten mindezeket. Ha te ebben látod az előrelépést magad számára, az a te egyéni jogod. Amennyiben nem ütközik Isten szándékaival, nincs kivetnivaló benne. Aki az igazság ismeretében van, tudnia kell, mi helyeselt Isten előtt és mi nem.
ja és mielőtt szerinted elszálltam volna:-)...maradjunk hétköznapi szinten....
A csalódások sorozata arra ösztönzi az embert, hogy hagyjon fel a törekvéssel. Egyre lejjebb zuhanunk, míg végül földet érünk, és megértjük a talaj alapvető józanságát. A legalacsonyabbá válunk, a legapróbb porszemmé. Teljesen egyszerűek leszünk, mentesek minden elvárástól. Ha szilárd alapon állunk, nem engedünk teret az álmodozásnak és a könnyelmű ösztönöknek. Végre képesek vagyunk dolgozni saját gyakorlásunkon. Elkezdjük megtanulni, hogyan kell megfelelően elkészíteni egy csésze teát, és miképpen mehetünk egyenesen, anélkül, hogy megbotlanánk. Életünket egyszerűen és közvetlenül éljük. Képesek leszünk feldolgozni a tanításokat, amiket hallunk vagy olvasunk. Ezek a dolgok bizonyságként szolgálnak, és arra ösztönöznek bennünket, hogy cselekedjünk porszemként, elvárások és csalóka ábrándok nélkül. Csögyam Trungpa A SZABADSÁG MÍTOSZA Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1998
egyébként is félreérted!!!!:-) rossz, téves, nem igaz:-)))))))))))))))
hogy igazodjak az irányadó stílushoz:-)
kb erről van szó:
Amíg olyan szellemi folyamatokat követünk, amelyek megváltást, csodákat és felszabadulást ígérnek, addig a szellemiség arany rabláncának foglyai vagyunk. Lehet, hogy az ilyen drágakövekkel kivert és cizellált lánc gyönyörűen csillog, de mégis a rabságában tart bennünket. Az emberek azt hiszik, hogy nyugodtan viselhetik díszként ezt a láncot, anélkül, hogy rabokká válnának, de ezzel csupán önmagukat csapják be. Ha szellemi gyakorlásunk az ego gazdagításán alapul, akkor az nem más, mint szellemi materializmus, ami merő önpusztítás, és nem vezet sehová. Minden eddig hallott ígéret csak ámítás. Azt várjuk, hogy a tanítások majd megoldják helyettünk a problémáinkat. Elvárjuk, hogy természetfeletti képességekhez jussunk, amelyek segítségével képesek leszünk leküzdeni a depressziót, a durvaságot és a szexuális problémáinkat. De megdöbbenésünkre ráeszmélünk, hogy ez soha nem fog megtörténni. Nagyon kiábrándító érzés felismerni azt, hogy dolgoznunk kell saját magunkon és a szenvedésünkön. Sem egy megváltóra, sem a jógagyakorlatok varázserejére nem támaszkodhatunk. Nagyot csalódunk, amikor megértjük, hogy fel kell adni hiú ábrándjainkat, és többé nem építhetünk saját megalapozatlan elképzeléseinkre. A kiábrándulás hasznos élmény, hiszen nem jelent mást, mint az önzés és az elérés vágyának feladását. Szeretnénk kívülről figyelni magunkat, amint éppen elérjük a megvilágosodást. Szeretnénk látni, ahogy tanítványaink serege ünnepel bennünket és virágeső hullik ránk. Csodák történnek, a föld megremeg, az istenek és az angyalok pedig dicsőségünket zengik. Ez azonban sohasem fog megtörténni. Az ego szempontjából a megvilágosodás a végső halált jelenti, az én halálát, az én-enyém halálát és a figyelő halálát. A megvilágosodás a végső, végérvényes kiábrándulás. A szellemi út követése fájdalmakkal teli. A spirituális gyakorlás önmagunk szüntelen leleplezése. Az egyik maszkot a másik után kell lehántani önmagunkról, és az egyik sérelmet követi a másik.
