5000m-t a tízpróbába
Az a szörnyű a tizpróbázókban, hogy azt állítják róluk, hogy univerzális atléták, meg hogy mindenhez értenek az atlétikai számok közül, miközben az utolsó számukban nyújtott teljesítményük katasztrófális (nemcsak azért, mert ez az utolsó 10. szám), pedig hát a közép-hosszútávfutás az egyik legmeghatározóbb száma az atlétikának (nem úgy a rúdugrás). A tízpróbázónak elég, ha nagyon erős és elég gyors, ebből már meg lehet csinálni szinte minden számot. Ezért:5000m-t a tízpróbába!(Mondjuk rúdugrás helyett.)
Bocs, hogx én válaszolok, de úgy tudom, Dobos Gábor éppen eltiltását tölti tavalyi doppingügye folyományaként, Németh Roland pedig gondolom nem futotta meg a kiküldetési szintet.
Csak par erdekesseg a 400-as dontosokrol. Eloszor Gregory Haughton. Az olimpian harmadik volt tavaly, egyebkent Michael Johnson edzotarsa, es neki is Clyde Hart az edzoje. A George Mason egyetemen vegzett, es utana jott at a Baylor egyetemre edzeni. Amugy iden csak masodik lett a Jamaikai valogaton.
Award Moncur, annak ellenere hogy Bahamai, egy az amerikai Auburn egyetemen tanul, es o nyerte az ameikai egyetemi bajnoksagot, 45 masodpercen beluli futassal. Amugy a nevet nem c-vel, hanem k-val ejti. Lenne egy kerdesem is, hogy mi az a fekete henger kifeszitve a palya felett, mert hogy nem kamera az biztos. tisztelette Szeglet
Néztem a 3000 akadály rajtlistáját és nem láttam az osztrák Wendlingert és a német (húú most nem jut eszembe a neve) aki nyerte az Eb-t Pesten. Hol vannak?
Remélem diszkoszvetőink sikeresebbek lesznek a kalapácsvetőknél. Legalább 1 érem kellene a sportág érdekében.Erre kívül még esély van női távolban és magasban.
Egyébként a női 100m-t Jones nyeri 10.81-el
Azt szeretném megkérdezni Gábortól, hogy szerinted bevállalja-e Boucher a döntőben a vezetést az iram miatt, vagy megpróbál hajráversenyben győzni?
Utóbbi esetben szerintem újra megcsíp egy remek ezüstérmet...
2. számú kérdésem:
Senki sem beszél Fazekas Robi esélyeiről...
Aleknát verve, rendkívül egyenletesen versenyezve érkezett Edmontonba.
Szerinted sem éremesélyes?
Pár kérdés:
- Mire lehet képes Vaszi Tünde a női távol döntőjében?
- Visszalép-e Szabo Gabriela?
- Hogy lehet egész éjjel egyetlen ásítás nélkül közvetíteni?
Igen agyban még van mit fejlődni. De ahhoz hogy pszichologus segitse a sportolokat kéne egy kis pénz, még az orvosi háttér sincs meg igazán. De pszichikai felkészültség egyéntől függ.
Ezek a misapeka -szerű emberkék meg késztessék csak szemlesütésre a mi szakvezetésünket, mert mindig vannak olyan fiatalok, akik megérdemelnének egy-egy jutalomrészvételt a felnőtt világversenyeken, és nem égnének.
Meg lehet figyelni, hogy majdnem minden sportágban elkövetik azt az izgalmas dolgot a magyar sportolók, hogy agyonnyomja őket a lehetőség terhe. Azt tudom, hogy a középszerű svéd síelőkkel is külön-külön pszichológus foglalkozik. Itt meg hatalmas tehetségek kallódnak el a nem megfelelő lelki ráhangoltság miatt.
Ggg szerintem kifejezetten tehetséges. Nézd meg a Gulyást a "királyiban": húsz év alatt csak hülyült; Vitrai szavaival élve gyenge kezdés után erős visszaesés :)
Ültem már mikrofon előtt, azért becsülöm igazán. Csak párszáz ember hallgatta, de bemutatkozáskor hirtelen még a nevem sem jutott eszembe:) Nézned kell a monitort; olvasni, amit kiírnak; a füledbe is ugatnak és neked meg folyamatosan beszélni kell, és "lelkendezni". Egyszer már írtam, de számomra még mindig Gyulai az etalon. Sosem jöttem rá, hogy csinálja, de tény, hogy a 4x100-as váltóban egyszerre 6 csapatot tudott figyelni, ahogy vált.
Most lapoztam bele az egyik csodás napilapba... teljes alakos total Misapekáról, mondhatom élmény! Azt nyilatkozta, hogy Ő igazából amerikai focista akar lenni... Na de akkor mit keresett a százasok között??? Szegény védekező játékos...
Hát nem tudom... Én birom a Szabót /puszi neki/, bár tény, hogy olykor be-be csúszika a baki, de ez nem csoda, hiszen egyszerre három-négy eseményt kell figyelnie!
Nem azt mondtam, hogy szar a közvetítés, csak egy két dolognak azért nem ártana utánanézni: pl.: a súlylökés, mint nevében is foglaltatik nem dobás, mint mindig mondta, hanem lökés...., persze azért van még egy-két ilyen apróság..
Ha nagyon gyors futás lesz akkor nem hiszem, de v.szinü nem lesz gyors és verekedésben ő az egyik legjobb. Különben én is birom a fejét egyéni csúcsban sehol nincs világversenyeket mégis ő nyeri. Azért már a Buchernek is járna valami. Nem láttad amikor az Olimpián az olasz gyerek a kanyarban vállal kitette a Buchert a 1-es pályáról a "0-ra" az kemény volt, és a Schumann akkor fért ki különben úgy beszorították volna hogy sehol nem lett volna.
Igen láttam és azóta is átkozom magam mert a tippmixen akartam fogadni.
Különben kicsit az az érzésem volt, hogy egyikük sem akar kikapni és lehet ez is közrejátszott a sérülésben. (Mert megint akkora felhajtás volt előtte mint a bizonyos 150-es verseny előtt)