„Az a baj a kvantumgravitációs elméletekkel, hogy túl sok kimérhetetlen feltétel mentén működik csak.”
Ami 100 éve kimérhetetlennek számított, ma annak a tizedét is kimérik. Fejlődik a tudomány és a technika. Lehetséges, hogy egy ma 10 éves „kocka” gyerek tíz év múlva megalkotja azt a mérési technikát, ami a kvantumgravitációnak kell.;-)
Az a baj a kvantumgravitációs elméletekkel, hogy túl sok kimérhetetlen feltétel mentén működik csak.
Nagy tetszik a húrelmélet hurokgravitációs elmélete is, de az szintén nem bizonyítható és szintén be kelle vezetni egy csomó ellenőrizhetetlen feltételt.
Persze remélem, hogy egy nálam okosabb ember majd megadja a választ erre.
Azért tekinthető akár részecskének is, mert elemi egysége az elektromágneses hullámnak, tehát a legkisebb csomag. Ilyen szempontból körülhatárolható mennyiség, mint egy részecske.
A foton az eletromágneses hullám kvantált egysége, tehát hullám is.
A kvantummechanika épp arról szól, hogy amíg nem dekektálod, csak valószínűség mentén van valahol, vagy hagyja el irányba az atomot. Így a kérdésed magában is értelmetlen.
De Te ismételgeted ugyanazokat az értelmetlen kérdéseket én meg megpróbálom minél egyszerűbben megválaszolni.
Komolyan olvass utána, nem egyszerű, de nem is megoldhatatlan megérteni.
De azért azt vedd figyelembe amit egy amcsi fizikus mondott: a természetet semmi nem kötelezi arra, hogy az ember számára érthető legyen. Mondjuk ezt speciel az összefonódással kapcsolatban említette, de illik az egészre is valószínűleg.
Ja és ne gyere azzal, hogy az összefonódás sem létezik, mert sajnos láttam, hogy van.
"A te hullámszakaszaidat (sacc/kb. 3méter) hogyan lehet tapasztalni? Milyen irányt kell hozzá figyelembe venni? Az induló hullámot, vagy a kereszteződésben eltérített, irányt váltott hullámot kell figyelembe venni, mit információ hordozót? STB.;-)"
Nem nagyon értem a kérdéseket, ezért nem válaszoltam.
"A te hullámszakaszaidat (sacc/kb. 3méter) hogyan lehet tapasztalni?"
Már többször leírtam, hogy azért 3 méter a hossza ezeknek a hullámszakaszoknak, mert méréssel megállapították, hogy az atom kb. 10 nanoszekundum ideig sugároz. Utána szünetet tart.
3 méter = 10 nanoszekundum * fénysebesség
"Milyen irányt kell hozzá figyelembe venni? "
A sugárzás minden irányban történik, így egy 3 méter vastag gömbhéj alakú hullámsorozat hagyja el az atomot. Ha ebből a göbhéjból kivágsz egy keskeny sugárnyalábot, akkor kapod a hullámszakaszt.
"Az induló hullámot, vagy a kereszteződésben eltérített, irányt váltott hullámot kell figyelembe venni, mit információ hordozót?"
Az információt nem a sok-sok millió hullámszakasz hordozza egyenként, hanem a sok hullámszakasz együtt képes információt közvetíteni.
"Ezért találom furának, hogy a gravitáció, a tér nem kvantált. Pedig valami közös lehet bennük (vagy közös alapjuk, fene tudja), hisz a gravitációs hullámok is fénysebességgel terjednek akár az elektromágneses hullámok."
Már vannak kvantugravitációs elméletek. Az a gond, hogy olyan gyenge a gravitáció az elektromossághoz képest, hogy nehéz a méréseket elvégezni. Műszer, detektor érzékenység stb. :-)
Hogyan van elkülönülve? - nem tudom mire gondolsz, nincs EOF jel benne, viszont kvantált elemi egység amit tovább nem bonthatsz valamiért
Mekkora méretű a csomag? - a foton energiája a hullámhossztól függ, kiszámolható, keress rá
Milyen alakú a csomag? - ilyen méreteknél a kérdésnek nincs értelme
De lehetne folytatni a sort:
Van tömege a csomagnak? - nincs tömege
Mi van a csomagban? Üres a csomag? - nincs értelme a kérdésnek a foton egy elemi energiacsomag
Hogyan és miből keletkezik a csomag? - gerjesztéssel keletkezik, mint minden elektromágneses hullám
Egyben közlekedik, mint egy kis golyó? Vagy másképpen? - ilyen méreteknél nincs kis golyó, de kétségtelenül egyben közlekedik, mivel elemi egysége a hullámnak
Nem vagyok fizikus, óvatosan mondanám azt, hogy tudom.
De érthető. Ha elképzelsz egy hullámot, az folytonosan közvetít energiát. Egész hullám kétszer annyit, mint egy félhullám, de el lehet képzelni akár egy 3,25 hullámot is, ami 3,25 szöröse lenne egy egészhullámnak.
De kimérhetően nem így van. Valamiért van egy elemi, tovább nem bontható energiamennyisége a különböző hullámhosszú elektromágneses sugárzásoknak és ez az elemi kvantált mennyiség a foton.
Nem labdácska, hanem energiacsomag ami tovább nem bontható. Ezért találom furának, hogy a gravitáció, a tér nem kvantált. Pedig valami közös lehet bennük (vagy közös alapjuk, fene tudja), hisz a gravitációs hullámok is fénysebességgel terjednek akár az elektromágneses hullámok.
Mondjuk baromi kíváncsi lennék ha a LIGO által mért gravitációs hullámot összehasonlíthatnánk a jelenség által kiváltott elektromágneses sugárzás változásával. Már ha mérni lehetne egyszerre mindkettőt :)