Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Ez már csak értelmezésbeli különbség, de valóban nem mindegy.
Én is jobban elfogadom azt a gondolatot, hogy Isten egy tőlem különállóan létező lény, vagy inkább szubsztancia, megnyilvánulás, de a megtérést követően eggyé válok az ő lényével, lényegi, szellemi működésem az ő törvényei szerintiekké válnak.
Csakis megtérés alapján létezik Isteni kapcsolat, de azt nekem ne más mondja meg, azt majd én érzem. (Ha mégsem helyesen láttam, azzal nyilván szembesülni fogok, de azt sem te fogod megmondani, kívülről. Értetlen módon. A szavak kifacsarásával és értelmező eltéréseivel nem lehet igazulást nyerni.
Magyarán addig vagy egy Istennel, amíg az Ő akaratát meghallod, s azt megcselekszed. Amikor már azt meghallva nem cselekszed meg, hanem a sajátédot cselekszed az Övével szemben, akkor már nem vagy egy Ővele. Mindeközben végig külön személy marad az ember és az Isten.
Isten és az ember egyébként NEM "egy", azaz nem azonosak, mert külön személyek. Az emberben lakozása sem teszi eggyé Isten az emberrel, mert megmarad külön személynek mindkettő.
Csak abban van Isten, akiben Isten Szent Szelleme az újszövetségben leírt módo(oko)n lakozást vesz a bűneiből való teljes szívéből való megtéréssel magával (Apcsel. 17,25., 19,4.) vagy azon túl, a Szent Szellem keresztséggel együttesen (Apcsel 2,37-38.41., 10,44-48.).
Na ezekben az emberekben van az az Isten, amelyikről a biblia és én beszélek. Másokban más szellemi lény van, vagy csak a saját lelkük szól, istennek híve maga magát.
Látom új Neked az, hogy nem az ember akarata az uralkodó a földön az újszövetségben sem, hanem a Istené, s az Isten akarata a mérce, s nem az emberé:
"Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved; jöjjön el a Te országod, legyen meg aTe akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is!" (Máté 6,9-10.)
"
Istent és embert nem elkülönült lényként kell értelmezni, hiszen egyek; Isten bennem van, amikor akaratát teljesítem az egyezik az én akaratommal. Itt szakadékot csak az lát és próbál megmagyarázni, aki létét nem Istenben éli.
1. Látom egyre mélyebbre süllyedsz a céljaid érdekében a tagadásban, s az Isten igéjének az "ezigazaznemigaz" öncélú kiválogatásában.
Szóval szerinted az 1. Mózes 26,5-ben a felsorolásban nincsen ott a "törvények" szó az eredetiben, s szerinted azt "maga az író (vagy a fordító) jelentette ki tévesen", s e emiatt ez "téves igehely". Gratulálok!
Ezzel szemben az igazság az az, hogy az eredetiben bizony ugyanaz a szó van ott, ami más helyeken is az ószövetségben a "törvény" kifejezést jelöli. Tehát nem "használja el" úgymond a "törvény" szót Mózesre a biblia,hanem számtalan máshelyen írja ugyanezt a kifejezést. EZ VAN!
Szóval szerinted Ézsaiás a 42,1-4-ben a prófétaIsten szolgájaként "nem Jézusról beszél, mert Jézus nem törvényt beszélt a népeknek, hanem az igazságot hirdette..."
Szóval szerinted emiatt a Máté evangélium 12,18-21. helytelenül teszi, hogy a törvényt nem eltörlő, hanem (a nem "kihűlt", azaz igazi szeretettel) betöltő (Máté 5,27.), s igaz ítéletet hirdető (János 8,16., 12,48.) Jézusra vonatkozóan idézi ezt az igehelyet!? NE VICCELJ MÁR!
Látom nem hallottál még az igazság és a törvény kapcsolatáról Izraelen kívül is minden népre vonatkoztatva:
"És Ő megítéli a világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan." (Zsolt. 9,9.)
Látom még nem hallottál arról, hogy az egész világmindenségben törvények vannak, a mennyben is és a földön is Isten törvénye van és Isten jogrendje alapján működik minden!:
"Ismered-é az ég törvényeit, vagy Te határozod-é meg uralmát a földön?"(Jób. 38,33.)
Látom új Neked az, hogy nem az ember akarata az uralkodó a földön az újszövetségben sem, hanem a Istené, s az Isten akarata a mérce, s nem az emberé:
"Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved; jöjjön el a Te országod, legyen meg aTe akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is!" (Máté 6,9-10.)
Szóval látható, hogy Isten itéletének, törvénykezésének az alapja mindig az igazság. Bármely törvény (mert láthatjuk ezekből az igékből is, hogy a világmindenségben számtalan Istentől származó törvény-rendszer, jogrendszer létezik) emiatt mindig is az Igazságon, azaz magán Istenen alapult, s az isteni igazságnak egy részét közölte egy adott világkorszak számára.
Nézzük azt az érvedet, hogy a "törvény" ószövetségi kifejezés helyett a mózesen kívüli helyekre Te maximum a "jogosságot" tennéd, "ami ellen nincsen kifogásod".
Furcsa ez számomra, mert
- az eredetiben egyrészt (mint írtam) "törvény" szó szerepel. Már ennyi is elég lenne cáfolatnak, de
- másrészt a "jog"-on való alapulás lényegileg szintén törvényen alapulást jelent, hiszen a jogosság alapja az egyes jogok, törvények rendszere.
Tehát a lényegen nem változtat a "jogosság" kifejezés sem, mert az Isten jogosságának az ember által való elfogadása ugyanúgy az emberi akarat Istennek való átadását jelenti, s az Isteni akarat elfogadását az emberi akarat helyett. Márpedig ez a lényeg, akár törvényt mond is az ember, akár jogosságot, akár rendelkezést, betartandót, parancsolatot, stb...
Isten akaratának közlése Istennek a szavaként kimondott rendelkezésein, parancsolatain, megtartandóin, törvényein alapul, s ezen felül az egyénnel való személyes kapcsolaton, szavakon, kijelentéseken. Az Isten szavaként bármelyformában közölt, s megismert aktuális isteni akaratnak kell engedelmeskednie az embernek, s nem a saját akaratának, ha az az isteni akarattal szembeni. Ez vagy Isten szavaként, vagy a törvényeként, vagy a rendelkezéseiként, vagy a parancsolataként, vagy a betartandóként van elénk adva - teljesen mindegy, a lényeg az, hogy azt az ember megismerje, s tudja, s összevesse a saját akaratával, s a így döntsön. Ahogyan Jézus tette a szolgálata során mindvégig, nem a saját akaratát megcselekedve, hanem mindenben az Atya akaratát megcselekedve, olykor bizony a saját akarata ellenében (Luk. 22,42.)!
Ez a lényege az 1. Mózes 26,5-nek Ábrahám esetében is, s ebből indult ki a vita a 2553-ban, s az arra Guzmennek írt kiegészítő megjegyzésemtől (2555) számítva.
Jézus nem a saját akaratát cselekedte a földi szolgálata során, hanem "úgycselekedett, amint az Atyja parancsolta Neki" (János 14,31.), semmit nem szólvamagától (12,49.), hanem az Atya akaratát kérte, hogy teljesüljön akkor is, amikor asaját akarata azzal szemben lévő lett volna (Luk. 22,42.).
Emiatt volt Jézus és az Atya egy, s akkor szűnt volna meg ez az egység, ha Jézus csupán a saját akaratát kezdte volna el cselekedni. Ekkor nem valósult volna meg a miatyánkban megfogalmazott könyörgés tartalma, azaz nem az Atya akarata lett volna meg Jézus szolgálata nyomán a földön, hanem az emberré lett Jézus akarata. Aki azzal követett volna el vétket, ha nem engedelmeskedik a"nálánál nagyobb" (Ján. 14,28.) Atya akaratának, hanem a saját akaratát veszi elő akkor,amikor az éppen ellenkezik az Atya akaratával. Ha nem engedelmeskedett volna Jézus a "nálánál nagyobb Atya" akaratának, akkor engedett volna a Getsemáné kertben a saját akaratának az Atya akarata ellenében, s nem vállalta volna a kereszthalált, s elmaradt volna a megváltás!
Ez a példa van elénk adva mind a miatyánkban, mind a János evangélium idézett verseiben, mind a Luk. 22,42-ben Jézustól. Nem az ember akarata, hanem az Atya akarata kell, hogy megtörténjen a földön, s a mi életünkben is. Ez pedig az összhangba kerülésalapján lehetséges, amiben az ember a "nálánál nagyobb" Isten akaratának aláveti magát, átadva az Atyának a saját akaratát, ahogyan a mestere is tette példát adva számunkra.
Ebből és a Máté 12,18-ból is látszik az, hogy Jézus az Atya akaratát és parancsolatait szolgálta a saját szavai szerint, s nem a saját akaratát, s ezt adta mintaként a hívőknek is. Én sem arról beszélek emiatt, hogy embereknek engedelmeskedjen egy hívővé lett ember, hanem Istennek engedjen, s ne embernek (Apcsel. 5,29.). Úgy, ahogyan Péterék tették megkapva Jézus után azt az új személyt vezetőként, a Szent Szellemet, akit Jézus megígért számukra, s aki pünkösd után ugyanúgy vezette Őket, ahogyan egykor Jézus.
Tehát engem légyszíves ne moss egybe senki olyannal, aki valamiféle embereknek való vak engedelmességre buzdítja a hívőket, mert én teljesen másról szólok! Én Szent Szellemmel betöltekezett emberek Istennel járásáról beszélek, akik igyekeznek csak annyiban követni a szintén a Szent Szellem vezetése alatt élő embereket, amennyiben azok követik Krisztust! Erről a követési minőségről pedig a hívőben a Szent Szellem ad kijelentést, ahogyan adott Pálnak, amikor megintette Pétert Antiokhiában (Gal. 2.). És Pált is csak annyiban kellett követnie az embereknek, amennyiben Ő is Krisztus követője volt (1. Kor. 11,1.). Neki is voltak bűnei, s emiatt Neki is volt szüksége "tisztulásra" (Apcsel. 21,26.). Azaz nem szupermeneket követnek a Szent Szellemben járó hívők, hanem a Szent Szellem vezetését. Én is így teszek, s emiatt erről írok, s nem másról. Te pedig ne moss engem össze kérlek olyannal, amiről nem írtam egy szót sem!
Az Atya meg az Úr fogalom számos helyen azonos tartalmú az Igében, s számos helyen nem. Nem akarok most Neked erről hosszan értekezni, a lényeg az, hogy Jézus és az Atya egységben vannak, de az Atya nagyobb Nála (János 14,28.). Az Úr kifejezés pedig számtalan esetben az ószövetségben Jézust jelölte, s nem az Atyát, Egészen egyszerűen amiatt, mert Ő is Úr volt a mennyben a földre jövetele előtt, s most méginkább az a megdicsőülése óta, s amiatt is, mert a Fiú volt itt számos alkalommal a földön Úrként (pl. 1. Mózes 18,15.), s nem az Atya. A Fiú arcát látta ember (pl. Ezékiel 40,3, Dán. 10,6, Jel. 1,13, stb...) általában a mennyben is, s nem az Atyáét, stb, stb...
Én eléd adtam számtalan esetben azt, hogy mennyi, de mennyi helyen tévedsz mind a formális logika, mind a józan ész, mind biblia egésze alapján. Ebből néhány dolgot hála Istennek már beláttál korábban, de sajnos sokmindent nem. Én megtettem a kötelességemet, szóltam Neked. A többi a Te dolgod. Ahogy az előző két pontban felvázolt tévedéseid beismerése is.
Egy-egy szó, gondolat, kifejezés tartalmának meghatározásakor sokszor érzem a bábeli zűrzavart, a nyelv sajátosságát, ami az igazság ismerete nélkül összezavarja a lelkeket.
A szavaknak nagyon sok jelentésük van: akarat, mindenki hozzáteszi a maga ismeretét, emlékeit, tapasztalásait, aszerint értelmezi.
Eszerint ennek a szónak is van egy hétköznapi, földi jelentése teleaggatva mindenféle képzeléssel és van egy belő igazságtartalama, aminek igazságát hosszú évek során érthetjük meg csak igazán.
Ismertem a szólást: "Kutyából nem lesz szalonna." Mint jó gyerek az iskolában betéve tudom a tartalmát, de amikor megtapasztaltam a lényegét, akkor kelt számomra igazán élettel telivé.
"korlátozott akaratról, amely éppen nem engedi az élőlényt élettevékenységeinek önálló megélésében"
Ezért fontos hallgatni a belső hangokra, ha jóban vagyunk önmagunkkal, szeretjük magunkat, akkor figyelünk a minket oly mértékben korlátozó hatásokra - amiknek a forrását ki kell iktatnunk az életünkből -, amik miatt először csak a belső alapvető élettevékenységeink sérülnek, de hosszas figyelmenkívül hagyás esetén ez kisugárzik életmódbeli változásokra is. Rossz lesz a közérzetünk, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha mindenképpen meg akarunk felelni a zavaró tényező ellenére, elkezdjük önmagunk megsemmisítését.
Az ego is egyfajta akarat, de nem Istenből táplálkozó.
Nem is akarat, inkább valami akaratosság.
Olyan valaki, aki nem kívánja magát alárendelni (ha tudná, hogy nem alá, hanem fölemelés!) a számára ismeretlen és idegen természeti, isteni, emberi törvényeknek.
Elgondolkoznék egy picit ezen a szabad akaraton. Azt állítom, hogy szabad akarata nem csak az embernek van, hanem minden élőlénynek, beleértve az egysejtű amőbát is, aki ha szavakkal meg nem fogalmazott módon de ostorcsapásaival el szeretné érni a megélhetéséhez szükséges ellátást.
A szándék, az akarat nem csak szavak és eszmék meghatározásán keresztül képes megjelenni, és csak akkor ha azt megfogalmazzák, hanem az élettevékenységek egyszerű végrehajtásán keresztül is. Ennek a gondolatnak eredményeképp tudnánk világosan beszélni korlátozott akaratról, amely éppen nem engedi az élőlényt élettevékenységeinek önálló megélésében, hanem mint a leigázott ökör, vagy betört ló, vagy ketrecbe zárt nyulak egy egész más célra vannak beállítva.
Végül is az ember, de semmilyen élőlényt sem nevezném élettevékenységei végrehajtása miatt annak szolgálatába állítva, mintha belső szervei kényszerítenék az akarata ellenére való tettekre azért, hogy élettevékenységeit elvégezze. A szabadság egy összefoglaló fogalom, amelyben benne éppen úgy a szellemi és lelki tevékenységek beletartoznak az embernél, mint az élettevékenységeinek egyszerű végrehajtása. A problémát tehát ezeknek korlátozásában látom, hiszen mindaddig, amíg az ember szellemi, lelki vagy élettevékenységeinek elvégzése közben nincs akadályozva szabadnak érzi magát.
Nem hiszem, hogy annál több szabadságra szüksége van az embernek, mint amennyit képességeinek elvégzéséhez valóban szükségesnek található. Ezen felül már felmerül a látszatoknak, a jövő biztosításának, a felhalmozásnak és irányításnak téves elvei, amelyek valójában már csak mások szabadságának korlátozásával oldhatóak meg. Ezen a szinten jelenik meg a "szabad akarat" filozófiája, amely végül is azt hivatott megfogalmazni, hogy a normális értékeken felül például miért tartson igényt egy ember több szabadságra, mint a többiek, hogy valóban szabadnak tekinthesse magát.
Az ego tudod, hogy nálam elég ingoványos terület. Jóllehet értelmezem a fogalmat, azonban nem aképpen, ahogy több misztikus, ezoterikus vagy vallásos minta azt mutatja. Ezért az egonak való szolgálat elképzelésben látok igazságot, de az "ego" maga végül is mi. Minta? Hitelv? Egy testi természet? Gondolkodásmód? Az önzés maga? Ideológia amit vallunk?
Valóban szokták mondani, hogy egy eszmét szolgálunk. Vagy egy hit vezérel bennünket. Ez nem kívülről kényszerített dolog, hanem belülről, önként elfogadott nézetek alapján megválogatott döntéseket, viselkedést és cselekedeteket tartalmaz, amivel azonosul az egyén és önmagát mint képviselő tünteti fel.
Ettől jóval eltérőbb az a gondolat, amikor az egot az ember egy romlott természetével, tegyük fel a félelmeivel, indulataival, szenvedélybetegségével, agresszióival, haragjával, dühével vagy torz igényeivel azonosítjuk és egy szellemi természetet állítunk vele szembe követendőnek.
Megint más amikor az egot a többiektől való elkülönültségben határozzuk meg, és minden tulajdoni, hatalmi és az egyénhez kötött társadalmi pozíciók alapján írjuk le.
Az is más, ha az egot úgy képzeljük el, ami egy karmikus körforgásban örök vándorlásban folyamatosan újjászületik, és amely csak akkor szűnik meg, amikor az ego felolvad a Nagy Közös Tudatban.
Talán az egyiptomi szolgaságot miként vetíted az EGO uralmának szimbólumaként több magyarázatot igényel, mint az, hogy "add ide azt a csokit ne te edd meg, hanem ÉN".
Egyellőre a kereszténységről egyértelműen látható hogy a harca nem Jézus és a Sátán közötti harc képviselete, hanem Pál apostol hitvallásának elfogadói és elutasítói közötti harc mindenre kiterjesztett változata.
Azért mindenképp látni kell, hogy olyan harcokba bonyolódnak sokan, aminek köze nincs ahhoz a harchot, amely például Jézust megfeszítette végeredményében.
Egyáltalán a keresztények számára a hovatartozás nem világos, mi módon kérnéd rajtuk számon az "ellenem vagy velem" keresztkérdést?
Sokan olyan téves ideológiákért, hitvallásokért áldozzák munkájukat, életüket, esetleg pénzüket, amelyek valójában eleve bukásra vannak ítélve. Hitük szerint Jézusért vívnak és működnek, valójában a levegővel harcolnak, de sokszor pont Jézus céljai ellen küzdenek. És akkor az a keresztény mit fog mondani, akit írástudója félrevezetett talán nem is szándékosan, amikor a bizonyságok kiderülnek a félreértésekről? Miért is harcol?
Igenis van szabad akarat, mert most is a szabad akaratodból folytatod velem az eszmecserét. :-)
Van-e valójában szabad akarat? Mit jelent az a fogalom, hogy „szabad akarat”? Csakis relatív lehet, vagy van totális változata is? Mi a kényszer, a lehetőség számbavétele, a felelősség, a következmény? Mit jelent az igen, és mit jelent a nem? Nyílván más és más esetekben más és más súlya van, sőt adott helyzetben az értelme, értelmezése is változhat. A ható akarat egyáltalán kinek az akarata, az enyém, vagy másvalakié? Egyáltalán ki vagyok én? Bizony jól mondod! Ismerem én magamat? Melyik arcomat, melyik énemet? Hogy csak egy van? Azt kötve hiszem. Olyan halandó embert még nem láttam, akinek csak egy arca lett volna. Ha látszólag szabad akarat alapján döntök, azt tudatos, tanult képesség éleslátása adja, vagy valamilyen ösztönös, ámbár helyes döntés. De dönthetek szabad akaratomból helytelenül is. Szándékosan, vagy akaratlanul. Ha viszont szabad akaratomból dönthettem volna úgy is, de azért sem, vajon miért döntöttem így? Ha szabad akaratomból kifolyólag dönthetnék százféleképpen, de mégis, csak egy fajta döntés született, vajon miért pont az? Ha mérlegelek és bár szabad akaratomból döntök, de annak alapján, mi a jó nekem, vagy ne legyünk önzőek, mi a jó nekünk? Akkor az valóban a szabad akaratomból volt, vagy felülbíráltam önmagam, valamilyen számomra fontos, kiemelt mérce, vagy érték alapján? Mi a mérce, mi a szabály, mi az érték? És miért pont az? És ha másképp döntök, milyen következményekkel jár?
Felelősség. Van bennem ilyen érzés magamtól is. Meg kötelességtudat. Meg lelkiismeret. Ha némelyeknek nincs elég hatalmuk a felelősségrevonásra, akkor megpróbálnak a kötelességtudatomra apellálni, a lelkiismeretfurdalást, és a bűntudatot gerjeszteni bennem. Van, aki mesterien ért ehhez. Csakhogy nekem magamtól is van mindegyikből különbejáratú, és ha jól be van szabályozva, akkor annak csendülnie kell magától is, nem kell mások által felturbózni. Más kérdés, ha nem csendül, miért nem csendül, mikor ezt azért kaptuk? A szabad akarathoz elvileg van használati utasítás is, csak van akinek nem a magyar fordítás jutott és össze-vissza forgatja, de nem érti. Nekem ez nem szokatlan, mosógéppel is jártam már így. Sebaj, majd letöltjük az Internetről a magyar nyelvű használati utasítást, a szabad akarathoz is.
szerintem is van kis epe túltengés...de én jól mulatok...ha már itt vagyok még x évig legalább mulassak jól; bántó v nem ez itt a kérdés, ha nem, a többi nem az én dolgom és kész.
egyébként ez epémet nem ezen a fórumon öntöm telibe.:-) a nickemről meg annyit, hogy az eredetivel ide nem engedtek, mert hog már van olyan...bár azóta se láttam, mintegy fél éve.
először jelszóként szerepelt...mert elég hosszú és megjegyezhető. hogy te meg mit vetítesz rá az nem az én dolgom.
szóval ne analizálj, ha pcihológus vagy azért, ha meg nem azért. bár itt ennek van tere: tévedsz, nem úgy van , rossz, stb. ....szerintem ehhez képest a szarkazmus egyenest gyermeteg, de minden sztnek maga felé hajlik a keze.
blablabla:-) szabad az akarat vagy nem erről beszéljünk:-)!
amíg nem ismerjünk ön.magunkat addig nem tudjuk kordában tartani pl az arany középúton, magasabb szellemoi szint...magasabb tűrés küszöb...
meg illesmi
kurvra nem szabad az akarat ahogy azt a mellékelt ábra azaz maga az élet mutatja.
aki pl a főbűnöket elköveti az mind az ösztönei rabja, ha nem az ösztönök alatt van...mert ölbi pl ha jól tom csak az elemi ösztönök alatt lehet...abba ui. a ne ölj bele van kódolva, genetikaice:-) nem véletlenül kell pl a katonákat előbb jól agykimosni, legyen az gyújtó szónoklat, v számítógépes stimulálás, az mindegy.
Köszönöm a türelmedet. És elnézésed kérem az „analízis” és a példák okán. Természetesen csak az itteni nicked általam vélt összefüggéseit összegeztem, a magam szempontjából. Nem megfellebbezhetetlen, és nem tökéletes. Hm… Jobb lett volna a mondat végére egy kérdőjel. Szarkazmus. Fokozatai, értelmezésbeli árnyalatai vannak. Megint csak azt tudom mondani, nekem mit jelent/jelenthet. Humor, bár picit kesernyés, irónia a világ és önirónia önmagam iránt. A számomra ezeken kívüli, utolsó jelentése, az epés, de ezt hagyjuk.
Nézzük a példáimat. A magadról, általad megadott információk szerint, most a Szaharába hordtam a homokot. Én ezt sem így látom. Sokan olvassák e topikokat, olyanok is, akik talán évekig hozzá sem szólnak. Szellemileg azonban épülést jelent a számukra, minden egyes jól felépített hozzászólás és az arra adott/kapott válasz. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor nagyon is hasznosak ezek a véleménycserék, és olyan példákra is rácsodálkoznak, amelyek mások számára „uncsiak”. Nem mindig mi épülünk belőle, hanem sokszor belőlünk épülnek. Az pedig külön „főnyeremény”, ha a képesítésed, felkészültséged okán, olyan hozzászólásokat tudsz alkotni, hogy az, mások okulását még jobban szolgálja. Ha felmerül egy kérdés, és adunk rá választ, a pillanatnyi legjobb képességünk szerint, akkor, sokszor önmagunk számára is adódik kérdés: „Vajon valóban ez volt-e a legjobb válasz, tudnék-e rajta még csiszolni?”
hagyjuk a bírót. rossz hírem van jogász vagyok. majdnem azt írtam egyébként megelégelve az analízist, hogy igazad van...aztám csókolom.
egyelőre még nincs igazad...
Sokszor vagy úgy, hogy először "lősz", utána kérdezel
nincs sokszor.
Sok keserűség lehet benned, sok bántást kaphattál az emberek részéről.
köszönöm, de nem. szarkazmus van, kerserűség stb. nincs.
"Amikor gonosz szándékkal, mondjuk egy nagykéssel támad rád, hogy megöljön, kiraboljon, és tán már meg is sebzett, erre te felkapsz egy botot és jól elagyabugyálod vele, így fékezve meg. "
térjünk a lényegre, aki ilyet tesz annak nem szabad az akarata, hanem korlátolt!!!
a saját ösztönei stb. nyomora által, hagyuk továbbá a személyemet ha lehet, igy is végső kínomban álltam elő egy személyes példával, ami "hál isten" megadatott.
Szóval lévén jogász...ha megütöm...függetlenül attól hogy nem emlékszem ami a tudatosság hiányának nem pedig a tagadásnak a bizonyítéka...felelek az eredmény súlyához mérten. Végül is azért nem ütöttem,mert a nem tudatosan vezérelt (ego)személyiségrészemtől is távoli ez a megoldás. Konkrétan még lehet hogy jó is, hogy ego alul maradt, mert ego-ból kapott volna. A sztori annyi, hogy hajnali 3 kor felcsengetett 1 csaj. hogy virág urat keresi; mondom nem tom ki az ,de lent van a lakó jegyzék ajtó számra aviszontlátásra. fél óra múlva a társa...aki koordinációs zavar miatt nem tudta, hogy nálam már jártak újra felcsengetett..hogy a virág úr...mondom a kolléganőjének mintegy 20 perve említettem, hogy nem ismerek olyat...stb. azt mondja akkor rendőrrel jön vissza. Nos hogy itt nem akasztottam állba az nem az angyaloknak és nem a netomkinek köszönhető, hanem saját magamnak, akkor is ha utóbb nem emlékszem hogy mit válaszoltam, de elkotródott. Addig emlékszem hogy jössz Te redőrrel..:-):-) a ....anyádat...
hogy itt még folytattam azt a férjem elmondásából tudom.... gondolom túl volt a nyomdafestéken.
Szóval ha ütök az öntudtatlan lett volna és roppant uncsi, hogy a markó utcai bírónak mi jut eszébe. A lényeg, hogy a szabad akarat CÉL nem pedig valóság. AKINEK AZ AKARATA szabad az a bezárt ajtón átmegy ld. pünkösd, kérdés, hogy mester-e, mint nekem vagy imádott személy mint nekem nem, ha már a személyemnél tartunk.
Sokszor vagy úgy, hogy először "lősz", utána kérdezel. Sok keserűség lehet benned, sok bántást kaphattál az emberek részéről. Én is voltam/vagyok így sokszor, különösen, ha nem követem a "szelíd, halk hangot." Nagyon fontos, pozitív jellembeli tulajdonságról tettél most tanúbizonyságot. Nem helyreigazítás után, hanem magadtól helyesbítettél, s kértél elnézést, mert rosszul értetted. Ezek szerint legalább mégegyszer elolvastad, amit írtam neked és ennek hatására jutottál újabb felismerésre. Szóra sem érdemes, nem történt semmi. Legfeljebb egy "újabb" igazság, sokszor nem elég egyszer átolvasni valamit, ízlelgetni alaposan, jól a mondat szavait, ahogy egymásba fűződnek. De lépjünk tovább!
Ezt kérdezed nagyon jól: "szóval ha nem magamtól tettem akkor miért én felelek?"
Még az sem biztos, hogy felelned kell. Amikor azt írtam, hogy a kiprovokált indulat miatt a bíró enyhítő körülmény miatt mérlegelne, ítélete meghozatalakor, csak az általad beírt adatok alapján adtam egy rövid választ, amely a lényeget érintette, de csak az általam ismert adatok alapján. Számos olyan eset van, amikor nemhogy téged tenne bárki felelőssé amiért megverted az illetőt, hanem még a bíróság is őt marasztalná el. Tudom, hogy ez hihetetlenül hangzik, de így van. Lássuk hát! Amikor gonosz szándékkal, mondjuk egy nagykéssel támad rád, hogy megöljön, kiraboljon, és tán már meg is sebzett, erre te felkapsz egy botot és jól elagyabugyálod vele, így fékezve meg. A te cselekedeted jogos önvédelem, míg az övé rablógyilkossági kísérlet. Ha ugyanezt másokkal próbálná megtenni, és te megint csak jól elnáspángolnád, tán még vére is folyna, akkor sem te lennél az elkövető, hanem a megmentő. Azt azért leszögezem, hogy a gonosz megfékezése sem ok arra, hogy mindenáron végezzünk vele, hanem a tettlegesség csak addig folytatható, amíg a célját el nem érte.
Ezekben az esetekben minden egyes lejátszódó esemény egyedi, általánosítani nem lehet. A két végletéről, két példa jut eszembe, az egyik Mikszáth Kálmán "Bürge" című novellája, (mindig memosolyogtat, ha eszembe jut), a másik egy egyszerű mondat, "Ha egy őrült gyújtogató rád gyújtja a házat, ott a szép szavak mit sem érnek."
