A preamp Dombinak is, nekem is, hibátlanul hajtotta meg a 147-es lezlierősítőt. Az átalakítás ismert volt, mert 230V-ra konvertált. Egyéb paraméterével emiatt nem foglalkoztam.
A kinek miből, mennyit, csakis te írtad le pár hozzászólással alább. Senki nem kérdezte, magadtól jöttél elő vele valamiért. Mondjuk igaz, ez már off. Ilyet egyetlen topiktárs nem tett még, hogy utalt volna a saját rendszeres jövedelmére vagy máséra. (Gömöry)
Mi volt az a 18 éveskori projekt? Hamár szintén te hoztad a tudomásunkra. Gondolom büszke vagy rá. Hátha emlékeznénk.
Viszont a lezli stopról vitatkozzunk! Pont ez a fórum lényege és ez nagyon is ON. :-)
Mindenki csak tanul, tapasztal a leírtakból, hasznára válhat. Sőt, szóljanak hozzá minnél többen, osszák meg szintén a tapasztalataikat.
Gratulálok a reklámzenéhez. Ez felfogható kultúrális missziónak is. Nem lehetne a zenei alapot valahová feltenni mp3-ban?
Egyre élvezetesebb reklámzenéket hallok egyre több Hammond sounddal. Ezentúl különösen figyelek a reklámokra. Csak így tovább!
Sok a kósza hír, amibôl az információk származnak. A Gömörynek sok lehetett, ha nincs változás.
A preamp miatt pedig (amit a Misi 10e forintért élesztett fel) még hívnálak, mert csak nem m?ködik üzemszerüen. Egy totálisan átalakított darabról van szó, amirôl legalább említést tehettél volna, amikor eladtad.
A Leslie stop-ról szívesen vitatkozom, ha gondolod, de ne itt tegyük és pláne ne személyeskedjünk, hogy ki mit mibôl vett meg. Én azt állítom, hogy ha ma valaki legalább részlegesen a zenélésbôl él, nem probléma a hangszervásárlás, mert arra a munkához van szükség. Egyszerú invest -ként kell kezelni.
Én a reklámzene irásokkor is sokat használom a hammond-ot, úgyhogy pl. minden Tesco reklámzenében az én Hammondomat hallhatjátok :)
Hát, látod, pontosan anyagi okok miatt volt. Ne keverd össze az amerikainál lényegesen csóróbb nyugat-európai kezdő privát zenészeket bármely USA kisegyház költségvetésével a hatvanas években. Vagy egy tengerentúli fiatal feketéét.
Mikor váltottak, az végleges váltás volt, többet nem nyúltak hozzá, tükrözi az életművük. Ok, Emerson megtartotta, de csak színpadra, szadoelemnek.
Gömöry. Már 2-3 éve is volt felkínálva neki. Nem tudom, nem is érdekel milyen a helyzete, de sokallotta. És amint korábban is írtam, meg te is alátámasztottad, ilyen rockzenébe pár regiszterbeállítás untig elég, nem kell több, bőven elég az M100.
Egyébként nagyon jó a spinet sound én is szeretem, kedvencem a Frumpy (t200!!!), a 20 66 and then, Birth Control, Hansson & Karlsson, Pell Mell, Murphy Blend, Beggars Opera, Junniphers Greene, Aunt Mary, Food Brain... ismered őket? Brutál jók, javaslom. Szinte mind a Viktortól vannak, ismét csak javasolni tudom kivételes boltját.
Igazán örvendetes hogy legalább neked nincsenek olyan gondjaid amely a zenésztársadalom legszélesebb rétegéből árad. Mi volt az a fantasztikusan elinduló produkció amivel sikerült ilyen kitűnő helyzetbe kerülnöd?
Kikapcsolt vibrátó - lezli. Ez tényleg egyéni megközelítés. Voltak különböző zenei korszakok.
Az első korszakban 1965 előtt, tehát az egysebességes lezlik idejében (31H, 21H, 22H), túlnyomórészt szólt a c3 vibrátó stop és tremoló esetében egyaránt.
Angliában egyből, amerikában inkább a hetvenes évek elejére kaptak rá a kétsebességes lezlikre.
Így a második korszakra (hanyatlás) valóban igen jellemző volt chorale esetében a síma hang. (Root Down, 1972)
A harmadik korszakban a kilencvenes évektől megszűnt minden tendencia. A Hammondos zene ismét felértékelődött, stílusa kiszélesedett, minden előfordul.
Számomra a mai legnagyobb művelő -Tony Monaco- nemrég belinkelt előadása jól mutatja hogy minden előfordul és hitelesen.
A koncertet stop-ban kezdi, no c3. Aztán c3 on. Aztán tremoló, c3. A végén a levezetésben előveszi a chorale, vagyis a lassú forgást is.
És ne feledkezzünk meg a no leslie-ről. Érdekes módon a legnagyobb számok ilyen összeállítással születtek: Green Onions, Back At The Chicken Shack, The Cat, Smoke On The Water, Lazy, Fireball.
És olyanok, akik gyakorlatilag mellőzik a lezli használatát: Brian Auger, Don Patterson, Eddy Louiss
Kösi Norbi az érdekes élettörténetet. A Beauty In B könyvben Emó nyilatkozata, hogy kedvenc hangzására Jack McDuff Rock Candy száma hallgatása révén jött rá.
Drága Gömöry Zsolt barátomnak próbáljátok meg lecserélni az M100 asát ... sok erőt kívánok hozzá! Abban pedig megegyezhetünk, hogy csak az éves jogdíjaiból jónéhány tucatot vehetne B3-ból.
Szerintem ne rágjuk ezt a témát tovább.
Tisztelet minden Hammond imádónak és értőnek. Vigyázzunk egymásra, mert kihalófélben vagyunk.
Ja, tényleg: Mit nevezünk "komoly zenei környezet"-nek? Ne érts félre, nem kötekedni akarok, ez komolyan érdekel. Mert én nagyon sok (sajnos túl sok) olyan embert ismerek, aki zenéléssel keresi a kenyerét, mégis azt hiszem probléma lenne számára egy bármilyen típusú Hammond-orgona megvásárlása. Esetleg szólnék nekik, hogy mit csinálnak rosszul...
Emonak kicsit más a története. Először is elege lett abból, hogy mindenféle lepukkant bárzongorákon játsszon. 1962-ben hallotta Jimmy Smith "Walk On The Wild Side"-ját, óriási hatással volt rá. Addig azt hitte, hogy orgona csak a templomokba és bingo-termekbe való. Ekkoriban még Keith Emerson Trio néven bluest és r&r-t játszottak mindenféle szórakozóhelyeken. Egyszer egy másik zenekarnál látott egy "Bird" névre hallgató hordozható orgonát. Miután a zenekar billentyűse megmutatta neki, hogy milyen egyszerű összeszerelni és a kocsi csomagtartójában hordani a hangszert, azonnal magának is akart egyet. Már csak pénzre volt szüksége (mert akkoriban még nem volt neki), ehhez pedig munkát kellett találnia :) Ekkor könyvelőként kezdett dolgozni egy távírógép-gyártó cégnél Brightonban. Worthingben laktak, tehát naponta több órát utazott oda-vissza a munkahelyére. Minden hétvégén kibiciklizett Portsmouth-ba, a Portsmouth Organ Centre-be és megnézte szíve választottját, a kis Bird-öt. Édesapja (szintén zenész) észrevette a lelkesedését és amikor Emo vérrel-verítékkel összegyűjtötte a 200 Fontot a hangszerre, együtt mentek el megvásárolni. Szóval a boltban Emo boldogan mutatta apjának a hangszert, de az öregnek valahogy nem tetszett. "Olcsó" kis műanyag jószág volt. Az eladó ezt észrevette, és odakísérte őket egy másik hangszerhez, hogy mielőtt döntenek, ezt feltétlenül nézzék meg. Ez pedig egy ragyogó mahagóni L100-as Hammond volt. Keith kipróbálta és rögtön rájött, hogy ez AZ a SOUND, amit Jimmy Smith-től hallott (legalábbis ő akkor azt hitte). Az apjának is tetszett, de Emonak még az első részletre sem volt elég a 200 Fontja... Az öreg erre kipótolta a pénzét, mert úgy gondolta, hogy mindenképpen a Hammond kell a fiának, mert jóval strapabíróbb hangszernek nézett ki, mint a kis Bird. Részletre vették meg. Emonak csak később jutott eszébe, hogy ez nem is igazán hordozható, az autójukba se fér be, meg gőze sem volt, hogy miből fogja fizetni a részleteket... Az első "bulija" az L100-assal egy bingo-teremben volt, ahol Keith a "Tico-Tico"-t, meg hasonló örökzöldeket játszott a nyugdíjasoknak lábbasszussal (bár elmondása szerint akkor még nem igazán tudta összekoordinálni a kezeit a lábaival, ezért a közönség egy része átment a szomszédos bárba), 25 Fontért + 5 "benzinköltségért". Egy barátjuk fuvarozta, mivel annak volt furgonja. Ajánlom mindenkinek Emo önéletrajzát: "Pictures Of An Exhibitionist". Nagyon izgalmas, bár szomorú is a történet. Nekem természetesen dedikált példányom van :)
Azt azért nem gondolod komolyan, hogy pl. Keith Emerson anyagi okok miatt nem használt B3-at? Az USA-ban ezek a cuccok semmibe sem kerültek az ottani viszonyokhoz képest. Én 18 évesen az első lemez elkészítésekor (amin dolgoztam) megkerestem néhány B3 árát. Ma hangmérnökként, zeneszerzőként kéthavonta megvehetnék egyet. Ne vicceljünk azért srácok. Ha valaki komoly zenei környezetben él, és ezzel keresi a kenyerét, annak ez nem probléma. A Hammondom melletti billyentyűpark is kitesz egy-két B3-at árban. Ha jártatok már az USA-ban, tudnotok kell, hogy minden sarki templomban van egy B3 leslie-vel, amit a Pap festeget néha ... Egyszerüen csak higyjük el, hogy van aki a spinet sound-ot kereste, szereti. Nem igazán szeretnék itt vitatkozni, de tök mindegy a foldback, ha az alsó 3 regisztert húzod csak ki a rock-os sound-hoz, és a vibrato is, ha rendes fa leslie-t használsz, amikor a vibrato-t "kötelező" kikapcsolni. (persze ez is ízlés kérdése, nem vitatéma)
Ki bántotta? (5425) Egyszerűen arról van szó hogy a szűkebb keresztmetszete miatt szűkebb a használhatósága. Ennyi.
Viszont most csak három ismert előadóról tudok, akik amint megtehették, váltottak spinetről konzolra:
1: Booker T Jones - M3. Miután a Green Onions-al népszerű lett 1962-ben, úgy 1965 től már B3-mal nyomja.
2: Jon Lord - M100. Az Artwoodsban 1964-68 között ez volt, de a Deep Purple megalkotásakor (szerintem az ő kérésére) a menedzserek a februári próbákra már megvették neki a C3-at.
3: Keith Emerson - L102. Az 1967-68-as időszakban A The Nice első, kvartett korszakában az Amerikával, Rondóval ezen alapozta meg a hírnevét. 1969-ben a 3. lemezükön már megtehette, szintén C3-ra váltott.
4: Grahame Bond - L102. Nagyobb a jelentősége mint sokan gondolják. 1964-65 közt szintén jellegzetes spinet hang az első 3 lemezén, de 1966-tól már szintén valamely nagy ABC.
A különbség: Balkézbasszus. Foldback. Összetett, 8-as lábbassz hangzás. Lényegesen nagyobb dinamika, szélesebb frekitartomány. Két 9-es preset manuálonként.
Nekem is az van, a többi az klón WLM, B4, VOCE microB.
Én nem koncertezek már, a súly sem érdekel. Mindegyiknek meg van a maga helye, szeretem és használom ezeket, de ha megengedhetném, nekem is B3-am volna, mert mindenben annak a hangzását keresem.
Ne bántsuk már annyit a spineteket. Rengeteg ember van (én is), aki nem anyagi okobból nem akart B3-at. Nem magamról beszélek természetesen elsősorban, hanem arról a sok ismert és elismert előadóról, akik ezeket használják. Nem azt állítom, hogy nem a B3 a a Hammond csúcsmodellje, hanem azt, hogy sokkal kisebb a különbség, mint itt azt sokak állítják.
Ez igazán szép példány (tényleg már 1X feltetted) vmi ilyesmire gondoltam. Pontosabban egy robusztusabb Eminent orgona az alap, a kezelőszervek pedig szépen gyűlnek, elektronika ok, egy Juli@ hangkártya van hozzá. Egy lábpedál is érkezőben. Köszi a tszámot, csak 7 végén nem akartalak zargatni Üdv oj
Nos én meg akarom fogni a b4-et és b3 módjára játékasztalról lekezelni. Már közel járok hozzá, mert egérrel hammondozni nem lehet!
Szegény ember Hammondja. Bár már kezdem látni, mire a végére jutok, a költsége összehasonlítható lesz az eredetivel, de a munkadíjat nem számolom. Az L-100 asom imádom, de mindig leszalad a spinétnél az ember keze a billentyűkről, a 3,5 oktáv kevés a zenéléshez, meg azért a hangja sem B3, bár csöves és tonewheel-es.
Aha, így már világos. Ott kicsit eltértek a basszus lemodellezésével az eredetitől.
Amit a fölső képen látsz, azokról van szó a kívánt mennyiségben, színben S:10khuf.
Az eredetiben a 16'-as az alsó négy regisztert húzza magával felfelé csökkenő értékben, a 8'-as regiszter meg a további négyet hasonlóan, tehát a lábbassz a két húzóregiszter ellenében 8 kontaktot szólaltat meg, majdnem annyit mint a normál manuálok (9) Nem értem ezt a B4-ben miért nem vették át.
