Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Szándékosan választottam szét a pontjaidat, egyfelől azért mert úgy is érthetőek, másfelől azért mert hozzászólásként túl hosszú lett.
Rátérve a törvényre. A Mózesi törvények nem egészen rendeletek halmaza, hanem azoknak a rendeletek megszegésének büntetésének mértékét és módját megszabó keretrendszer. A törvény soha nem választható el attól amit bűnnek ítél, és attól amivel azt bünteti.
Állandó hiba a keresztényeknél, hogy a törvényben csak a rendeleteket és parancsolatokat látják, holott az egész nem arról szól. A törvény arról szól, mindmáig nem csak Mózes esetében, hogy a törvény megsértőivel szemben mi legyen a jogosnak ítélt eljárás.
Te is megállsz a rendeletek és parancsolatok halmazánál, holott azoknak a megsértésükkel kapcsolatos ítéletek mértéke és módszerei nélkül értelmük nincsen.
Ha azokat a rendelkezéseket és parancsolatokat Mózes csak felolvasta volna, de áldáshoz és átokhoz nem kötötte volna, olyan lett volna mint a falra hányt borsó.
Törvényról beszélni ennélfogva Mózes előtt teljesen értelmetlen dolog, arról lehetett beszélni, hogy Ábrahám hallgatott Isten szavára vagy nem, hallgatott-e egyáltalán valaki Isten tanácsára vagy sem.
Mózes (ha a törvényadás előtti időszakra vonatkozó részeket is ő írta) már abból a felfogásból indult ki, amelybe ő bele volt már helyezve, tehát a törvény alatti ember szemléletéből kiindulva ítélt meg embereket és cselekedeteket. Törvényről és bűnről beszélt, amikor még sem törvény, ezért megfogalmazható bűn sem volt még a világon.
Ne mondd azt, hogy Ádámnak, Noénak, Ábrahámnak volt valami oltásféléjük, amitől ők tudták a törvényt, be is tartották és ezért számítottak az Úr előtt igazaknak, mert ez mese. Ha az ember eredettől fogva ismerte volna a törvényt akkor nem lett volna szükség Mózesre, aki által törvényt adot az Isten Izraelnek. És még büntetésük sem lehetett, ezért mondja Pál azt jól, hogy a bűn nem számíttatik be, ha nincsen törvény, és ezért mondja azt is, hogy
Gal 3,17:
Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten elõször megerõsített a Krisztusra nézve, a négyszázharmincz esztendõ multán keletkezett törvény nem teszi erõtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet
Mert itt Pál arról beszél, hogy Ábrahám ígéeretet kap majd utána az egyiptomi tartózkodás négyszázharminc évének megszűnése után keletkezik a törvény. Tehát nem előtte. Mózes rossz szóhasználta nem teszi érthetetlenné amiket írt, viszont fontos a dolgokat helyére tennünk.
Nos ennek a törvény alapú szövetségnek eltörlésére jött Jézus. Felszabadított Mózes törvényei alól, te pedig nem változtathatod az ő tanításait újból ítéletnek törvényévé. Ésaiás nem erről beszél, hanem törvény igazságáról, és nem az Isten Fiáról beszél, hanem az Isten szolgájáról, aki még a törvény keretei alá van vetve, és Mózes akkor még igazságosnak ítélt törvényeit hirdette a pogányoknak. Jézus tanítása lényegében attól tér el a törvény hatalmától, hogy nem félemlítéssel operál, tehát nem kárhoztat, nem a törvény betartására kötelez, tehát te sem ítélhetsz Mózes alapján, ennélfogva nem sérthet meg senki törvényt, mert nem is érvényes. Amit Jézus óta meg lehet sérteni, az nem a törvény, hanem az ember, és az ember élete. Ezért más az az ítélet is, aminek az alapja nem a törvény, hanem az emberek cselekedetei, mert azoknak súlyát az okozott terhek és szenvedések fogják majd mutatni, nem pedig a törvényszegések száma.
Az evangélium egyáltalán nem új törvényt hirdetett, ahogyan azt feltételezed. Ez azt jelenti, hogy az evangélium megértésének hiányában Mózes parancsolatait akarod újból érvényesíteni a Jézus nevében. Nem fog sikerülni. Az evangélium nem törvényt hirdet, hanem változást, mégpedig a gonosz és jó cselekedetek közötti megkülönböztetés segítségével történő változást, amelynek alapja ezentúl nem egy törvény vagy egy rendelkezés, hanem az igazság. Azért adott Jézus tanítást, és nem törvénykönyvet a tanítványok kezébe, hogy az ember azon keresztül megértse, hogy a cselekedetek megítélésében mennyire fontos az értelmének felébresztése, vagy mennyire akadály annak sötétségbe borítása.
Hogy Máté ezt rosszul ítéli meg, hogy Ésaiás igehelyét ide idézze (ha csak nem betoldás az utókor kellemetlen szándékai következtében) az abból a pontatlanságból is látszik, hogy Jézust szolgának akarja beállítani, aki ítéletet jött hitdetni a pogányoknak, amikor az egész evangélium másról szól. Jézus nem szolga, hanem fiú, és nem ítéletet jött hirdetni, hanem írgalmasságot. Ha ítéletet jött volna hirdetni, akkor törvényszékeket kellett volna alapítania, bírákat kineveznie, és sorba megköveztetni az engedetlen zsidókat és pogányokat.
Mint mondtam a lelkiismeret törvényére való állandó hivatkozásod annál fogva is téves, hiába erőlteted azt folyton folyvást, hogy a lelkiismeret annak a felfogásnak a függvénye, amelyben maga az ember tartja saját elfogadott szempontjai alapján a cselekedeteket jónak vagy gonosznak. Mindegy hogy ezek a szempontok a Bibliából merítettek, vagy írástudók tekintélyéből, még hiányzik belőle a tényleges sérelmekre való odafigyelés, amely a valódi megítélések egyedüli alapja lehet. Azok a sérelmek, pedig függetlenek attól, hogy ki mit gondol felőlük, azoknak keletkezésének megértése nélkül. A biblikus ember lelkiismerete egyébként is telve van veszélyekkel, mert a tévedésekre való rávilágítás mellőzése nála írástudók által kötelezően elvárt parancs. Hogy egy biblikus ember min háborodik fel, és mit tart szívtelen, kárhozatos cselekedetnek az mindazokból a tévedésekből táplálkozik, amelynek felfedezése a biblikusságának megkezdésének során folyamatosan akadályozva van.
Jézus ezért nem hivatkozik a lelkiismeretre, ahogyan te szeretnéd, mert a lelkiismeret az embernél a felfogásának a függvénye, amely pedig annak a függvénye, hogy mennyire hajlandó valóban megkülönböztetni az igazat a hamistól.
Jézus nem volt szolga. Ne állítsad, hogy a maga akaratából nem akarta életét adni az emberekért, mert alaposan félreérted őt. Pontosan azért adta az életét az emberekért oda, mert szerette őket. Azért vállalta az Atyától ezt a küldetést, amely ráadásul az ő halálát is eredményezte, mert szerette őket. Nem azért vállalta a halált, hogy az Istent kiengesztelje, hanem meg kellett halnia mert az emberek nem fogadták be őt.
A Sátánnal való párbeszéd bármilyen értelmezésű hivatkozása mindaddíg hibás, amíg annak a kísértésnek a tuljadonképpeni jelentősége nincs előtted feltárva. A Sátánnal való vita még a törvény alatti állapot mellett lehetett, ahol az Isten szolgálata még nem volt érvénytelenítve. Lukács mondja, hogy Keresztelő Jánosig tartott a törvény, a puszta eseménye pedig pont előtte volt. A puszta során a hivatkozás még megállja a helyét, hiszen a törvény Keresztelő János eljövetelével vált érvénytelenné. Jézus az evangélium hirdetését már nem mint szolga tette, hanem mint fiú. Ezért mondja Keresztelő Jánosnál az Isten fennhangon: "Ez amaz én szerelmes Fiam" és nem azt, hogy "Ez amaz én szerelmes Szolgám".
Ne tedd Jézust szolgává, hogy igazold a szolgaságot minden keresztény számára.
Amikor Jézus felszabadítani jött.
Mégegyszer nem attól törvény egy törvény, hogy parancsolat van benne, hanem attól, hogy a parancsolat megszegőjét adott mérték szerint és megállapított módszerrel megbünteti.
Attól, hogy parancsolatokról beszélünk, még nem beszélhetünk törvényről.
Fontos, hogy Jézus amikor azt mondja, "ne ítélj, hogy te ne ítéltess" a törvény érvénytelenítését tette meg, amikor pedig bocsánatot hirdetett, a törvény erejét törte meg. Mert a törvény ereje a büntetés mértéke, ha pedig nincs büntetés, hiábavaló a törvény.
Ha pedig Jézus ítél, az attól más, mert ítélete alapja az igazság és nem a törvény.
Mert az igazság megelevenít, a törvény azonban megöl.
Jézus megítélése egész biztosan hibás abból kiindulva, hogy a "semmit nem cselekszik magától" gondolatot a wécére üléstől kezdve a fára mászásig mindenre kiterjesztjük. Különösképpen nem igaz arra vonatkozóan, hogy ezért Jézust szolgának állítsuk be. Az evangéliumi (János 5,19 és 5,30) gondolat helyesen azokra a cselekedetekre vonatkozna, amelyekkel az Atya megbízta, azokból semmit nem magától cselekszi Jézus, hanem az Atya cselekedeteinek hasonlatosságaképp teszi meg.
Nem a Szent Szellem pártfogolása teszi szabaddá az embert, hiszen a keresztények száz százaléka élvezheti a Szent Szellem pártfogását, mégsem szabadok. Jézus azt mondja, hogy az igazság megismerése tesz szabaddá, a Szent Szellem tehát megpróbál rá elvezetni. De ha vakon ragaszkodsz a Bibliai tévedésekhez, képtelen a Szent Szellem téged az igazságokra elvezetni, tehát nem is leszel szabaddá. A pártfogolás csak akkor tud "megszabadítani", ha te valóban megismered az igazságot és megérted.
Feleslegesnek érzem ezt a nagy ragaszkodásodat ehhez a személy-kérdéshez. Speciel nekem annyi elég a dologból, hogy Istennek van személye, kész. Azonban te valahogy ezt úgy kezeled, mint ha ez valamilyen tulajdonság lenne, ami önmagában is létezik és nem mástól való megkülönböztetési céllal használnánk, tehát hogy nem tárgy, nem csoport, és nem társaság. Az összes hozzákapcsolt tulajdonságot lehetne vitatni, ha egy személyiség kép megalkotásáról beszélnénk, de te ettől elkülönülve szeretnéd önálló tulajdonságként helytállva kezelni.
Felépített elképzelésedet nem tudom készpénznek venni, mert az egész személy kérdés a Bibliában csak Jóbnál tűnik elő konkréten, ott sem úgy beszélnek erről, ahogy te emlegeted, és mégis azt megragadva építetted fel az összes többit, ami így nem állja meg a helyét.
Hogy meg lehet szólítani, mint egy személyt? Hogy megad dolgokat, mint egy személy? Hogy lát és hall, mint egy személy? Igen. De te megfordítva kezeled a dolgot, mivel úgy szól az emberhez, hogy egy személyes oldalát mutatja neki, hogy az ember hallja, lássa és megértse, ezért visszafelé úgy építed fel mint az embert. Csakhogy ez így erősen feltételezés és a Biblia nem igazolja.
Ez a személyéből való részesedés így nem szerepel a Bibliában, csak a személy kérdés igazolásához szertetnéd ilyen módon felhasználni. Az ő világosságából, szeretetéből, kegyelméből, lehet részesedni a Biblia szerint, de a személyéből való részesedést sehol nem említi. Miért erőlteted? Mert mindezen tulajdonságokat alárendelni szeretnéd egy nagy, óriási és feltételezett EGO felépítményeként?
Fordítsd feje tetejéről a talpára dolgot, és Isten esetében ő legyen világosság, szellem, aki az ember felé személyként is meg tud nyílvánulni, hogy kapcsolat létesülhessen közöttük.
Kérném, hogy a 3066-ra majd válaszolj, s akkor lehetne folytatni az átláthatóság kedvéért általam 1-15. pontba szedett témát. Mert addig nem érdemes a 9-15. pontokra már megadott válaszaidat megválaszolnom, lévén 1 nagyobb hozzászólást Te szabdaltál 3 részre a válaszaiddal (ami végül is nem baj), de ezek eredetileg összefüggenek. Ha megírod, akkor én a 3-at kedden, vagy szerdán valszeg újból egybeszerkesztve válaszolom majd meg, hogy könnyebben követhető legyen mindannyiunknak.
Addig is éljen a gyerekek őszi szünete és az ezzel járó pihenés ideje!
Az Atya személyéből részes (pl. a szelleméből) a "nálánál kisebb", vele nem azonos személyek közül pl. Jézus (János 14,28.) személye, s az Isten-fiúságra jutott hívő emberek személye is.
De ezen felül van Jézusnak is, és a hívő embereknek is saját személyük, saját akaratuk, saját személyiségük, saját testük, saját lelkük, saját szellemük, stb...
Tehát az Atya nem foglalja magában Jézus személyének egészét, mert Jézusnak az Atyával "egy", azaz közös részén kívül van saját személye, személyisége, akarata, stb... Abban EGYEK, amiben Jézus alárendeli az akaratát, személyét, személyiségét, bármijét (akár mindenét) a "nálánál nagyobb" Atyának. Abban egyek, abban vannak CSAK egységben. Akárcsak a hívő ember esetében.
Tehát az Atya teljességéből részesednek, de azon felül van saját énjük, személyük. Emiatt mondtam, hogy hasonlít a halmazelméletre. Jó lenne, ha megértenéd!
Ez mindenkinek világos, aki megtapasztalta azt, hogy amikor a Szent Szellem lakozást vesz a bensejében, akkor Isten személyéből, személyiségéből, akaratából, szelleméből, lelkéből, világosságából, stb... részesedik. Ahogyan Mózes is részesedett Isten fizikai világosságából is (2. Mózes 34,30., v.ö. Jel. 22,5.), a lelkében, szellemében, megváltozott akaratában, személyiségében megtapasztalt átváltozások, "(ki)világosodások" mellett. Így részesedik pl. az ember Isten személyének egyes részeiből.
Írjak még bibliai példákat, vagy ennyiből is érthető, hogy miről ír az Atya személyével, s abból való részesedéssel kapcsolatosan Isten igéje?
Hogy EGO alapon megalkotott képedet egy személyről Istenné teszed, sőt beletuszkolod plusszba a világosság és szellem alkotóelemre módosított változatát, még nagyon emberi elképzelés marad számomra.
Ha a halmazelméletben gondolkodsz, egy halmaz egyik eleme sem lehet benne a másikban, vagy lehet része a másiknak, maximum különféle csoportokban (halmazokban) egyesülhetnek.
Tehát most vagy azt állítod, hogy egy személyben lehet egy másik személy, hogy az "Atya-Isten" -te szavaid - magába foglalja Jézus személyét, vagy részekre osztható egy személy, hogy Jézus személyében is benne lehessen? További részek kerülnénekl belőle az ez által istenné váló emberekből? Jézusban van akkor az ő személye és az "Atya-Isten" részszemélye?
Erről egyáltalán nem ír a Biblai csak te hangoztatod.
Méghegyszer. Ahogy Jézus mondja, hogy az Atya nagyobb nálamnál, azt is mondja, hogy az Atya több, sőt nagyobb mint egy személy.
Magyarán az Atya-Isten egy személy, s az Ő személyének részleges, "nálánálkisebb" (János 14,28.) megjelenítői más személyek, pl. Jézus, s a hívő, Isten-Fiúságra jutott emberek.
Jézus pl. nem tudja azt, hogy mikor fog visszajönni másodszor, mert "ezeket az Atyaa maga hatalmába helyeztette." (Apcsel. 1,7.).
Tán így még érthetőbb. Hasonló a halmazelmélethez.
Egyszerű a válasz, mindben ugyanaz az isteni személy van, de nem ugyanazzal a teljességgel, mint az Atya-Istenben, de a lényeg mindannyiukban benne van, mert az Atya-Isten lényege elsődlegesen a "szellem(e)" Jézus szerint (János 4,24.).
Így lesz az emberből is Isten Jézus szavai szerint, mert Isten beszédének befogadásával és megcselekvésével hordozni fog az Atya-Isten teljességéből egy részt, a legfontosabb részt, a szellemét, s azután, amellett egyre nagyobb részt. De az Atya-Isten teljességére nem jut el, ahogyan Jézusnál is nagyobb az Atya.
Emiatt mondta azt magáról Jézus, hogy az "Atya-Isten nálamnál nagyobb" (János 14,28.). Az Atya-Isten személyében van a teljes teljesség Istenből, mert Ő maga az Egy Isten, az Ő személyében található meg Isten személyéből az Egész.
Az Atya-Isten személyének tehát a lényegi része a "szelleme", de az is a személyén belül van, csakúgy, mint más részei (világosság, lelke, szellemi teste, a szeretet, az igazság, stb...). Ebből a személyből kap egyre nagyobb teljességet a hívő ember is, s változik Isten Fiaként isteni természet hordozójává és megjelenítőjévé. Így válik az emberből is a világnak világossága, az isteni szeretet, igazság, stb., megjelenítőjévé, ahogyan Isten maga is megjeleníti a személyének ezeket a részeit a világmindenségben.
Hogy Isten "Egészen a miénk" "mindennek belsejében"
Mi lehetne ennél érthetőbb?
Isten Immanencia.
De hogy az Egészen Más, Pontosan itt legyen és, hogy a mindenen Túllévő a legközelebb legyen hozzánk ez valóban felfoghatatlan..."
(racionálisan)
majd aszongya:
"Ez az Egészen Más, Pontosan itt, egyszerűbben szólva nem volna-e
még inkább az ember arca,
és az asszonyé, a kicsi és tehetlen gyermeké,
aki azért született, hogy meghaljon,
és születése előtt már arra az Életre volt szánva,
amely nem áll meg soha?
Még koraszülött az Öröklétre."
Aranyszájú Szt. János
(nem égetett el senkit)
na most ha nem értjük pl azt hogy trancendens, meg immanens egyáltalán flottul tudni akarjuk a frankót, akkor sokkal kielégítőbb azt hinnni, hogy csak egyetlen egyx öltött testet, a Jézus Krisztusban.
gondolom legalább annyira népszerű lesz ez az idézet, mint a lejjeb említett...középpont kerület nélkül...
"Ha csak egy lenne, akkor minden testet öltésben ugyanolyan lenne, ráadásul egyszerre csak egy testben tudna testet ölteni"
???
"Mindenre kiterjedő,...sajátossága az Istenségnek, hogy minden részesülőt teljesen és maradéktalanul részesít önmagában, és soha egyiket sem pusztán részlegesen, hanem ahogy egy kör középpontjából a kört alkotó mindegyik sugár részesül, és ahogyan ugyanazon pecsétnek az összes nyomata részesül az eredetiből, mely immanens módon teljes egészében és maradéktalanul benne van a nyomatok mindegyikében, anélkül hogy bármi módon feldarabolódna."
Ha Isten egyszerre több személyben tud testet ölteni, akkor neki most több személye van? Ha csak egy lenne, akkor minden testet öltésben ugyanolyan lenne, ráadásul egyszerre csak egy testben tudna testet ölteni.
Ezért jobb leírásnak tartom Istent világosságnak vagy szellemnek tartani, aki mikor emberrel beszél, mint személy fejezi ki magát, hogy az ember megértse (ne tekintse fűnek, fának, kőnek, vagy holdsugárnak).
Egy világossággal az ember be tud töltekezni, de egy személlyel hogyan? Olyankor két személy lesz egy testben?
Ezért az egész személykérdést kicsit erőltetettnek és nagyon emberfelfogásúnak érzem, ha csak úgy kezelnénk le a kérdést, hogy Isten személy, slussz.
isten annyiban személy hogy testet ölt méghozzá mindannyiunkban, de:-) meg kell kicsit dolgozni ezért a felismerésért, lehetőelg ne értsd félre!!!
"A valóságot én többnek gondolom, mint hogy egy személy elképzelésével le lehetne festeni."
ez attól is függ hogy ki az a személy és mit mond.
ja egyébként úgy látom egyetértünk csak én ezt úgy tom kinyögni ,hogy személyisége személynek van, nem szmeélynek nincs:-)
a személyiség alappilére pedig az identitástudat...miről lehetne beszélni
mert végső soron ennyit tudunk róla mondani: vagyok aki vagyok.
persze ezt is lehet egyes szám egyes személyben érteni....
csak úgy nem tom mire jó:-) mint említettem vala....
ha kívülálló ahogy guzmennek tetszik vagy elkülönült akkor mire gyúrom magam? mint tőle alapvetően különböző teremtmény? erre ha jól emlékszem még senki nem válaszolt.
vagy pl az atya a logos = kb. teremtő gondolat/képzelet. a fiú a cselekedet. a szt lélek pedig az a lény, aki gondolkozik és cselekszik.
Személyiség alatt az összetevő elemek, tulajdonságok halmazát érteném, személy alatt pedig inkább a csoport vagy társaság összetételét alkotó elemet értenék.
Szerintem egy bizonyos személyről például akkor van értelme beszélni, ha megkülönböztetem attól a személytől vagy csoporttól.
Amitől tartok, hogy amikor Isten személyéről beszélnek, akkor az én-központú személy mintája alapján képzelik el, ami szerintem nem fedné a valóságot.
A valóságot én többnek gondolom, mint hogy egy személy elképzelésével le lehetne festeni.
én csak annyit tudok, hogy ti vagytok a világ világossága és én vagyok az út az igazság és a stb mindenkinek egyes szám első személyben, ahogy aham brahma asmi, és ahogy a tao Te magad vagy és ahogy ezt a szúfizmus is megaszonta de azt nem tom idézni.
nem figyeltem meg minden részletét a vitának...így aszondom ha ez a 2 választék van akkor mit értesz a személy és személyiség különbségén ? mert minden személynek van személyisége és fordítva szerintem.
És hova teszed az Istent, amikor egyszerre több személyben is benne van? Mondjuk Jézusban, követőiben, mindben egyszerre. Olyankor ő egy személy vagy több?
Neked kellene rájönnöd arra, hogy ahogyan az ember személye az egész embert jelöli, azonos azzal, úgy Istennél is ugyanez a helyezt. Isten személye Isten egészét jelöli, s nem egy része Istennek a személy mivolta, ahogyan az embernek sem az.
Isten tehát NEM "több, mint személy", hanem egy különleges, egyedi személy. Ahogyan az ember sem több a személyénél, hanem azonos azzal. Magyarán amikor egy ember személyére tekintesz, akkor az ember egészére tekintesz, ahogyan Isten személyére tekintve szintén Isten teljességére tekintesz.
Ezt kellene megértened.
Isten személy. Különleges, egyedi személy. A személyének vannak alkotórészei (szellem, lélek, szellemi test, magába foglalja az igazságot, a szeretetet, a világosságot, stb...), de azok mind a személye egészén belül vannak. Ott belül, a személyétől el nem választhatóan, abból ki nem kerülve! Minden és minden!
Általában nem a mennyiség igazol nálam valamit. Egy is elég, ha igazol valamit.
Jób pedig nem azt írja hogy Isten személy, hanem hogy az ő személyére neznek, az összes többi a te toldásod.
Személyes névmások használatát sosem vontam kétségbe, mert nem mondtam, hogy Istennek nincs személye. Valahogy meg kellene érezned a különbséget, amikor arról beszéltem, hogy Isten több, mint személy.
Szó se róla, hogy a szentháromság társaság elvéről írjál, mert még abba is belebonyolódsz, ahogy az egyházatyák megégették a vitapartnereiket, még én is úgy végezném.
Isten álgyon kedves takarito, én kiszállok, mivel elvették a szép nevem örökre, és ticcseh kedvem újj nicken írogatni, majd személyesen dumcsizunk, az úgy is mindég előbbre vivő, mint íráson keresztül kommunikálni.
Isten személy. Erre kértél példát az igéből, írtam is egyet Jóbtól. Ha Neked ez "azegyedüli Jób hivatkozás a kérdés megválaszolására nem ad kielégítő támpontot" - akkor az a Te dolgod.
Eldondolkodtam azon, hogy Neked vajon mennyi "hivatkozás adna Neked elegendő támpontot"? Mondj egy számot kérlek, mennyi a szükséges száma e kérdésben a hivatkozásoknak?:
2, vagy annak a négyzete, vagy 29, vagy 113? Vagy más szám?
Mert írhattam volna Neked ezer hivatkozást is, sztem az sem lett volna elegendő. Hiszen azt sem értetted meg, hogy a "személy" magát az egészet jelöli, és mi mindvégig erről a teljességről beszéltünk, s a "személyiség" a "személy"-nél szűkebb fogalom. Ha tehát
- Jób azt írja, hogy Isten személy, tehát van Istennek személye, akkor azzal nem részt, hanem a "személy" szó teljes tartalmát, azaz egy létező valakinek a teljességet jelöli. A "személy" szó az tehát nem egy részt jelöl, (mint az "arc" példádban próbáltad bemutatni), hanem a részeket (pl. az "arcot", "szellemet", "világosságot") magába foglaló egészet!
- Ezt az egészet jelöli az Istent ezernyi más helyen jelölő "személyes névmások" serege ("Aki", "Ő", "Én", stb...) is.
Tehát Istent a rá vonatkozó személyes névmások garmadának használata is "személy"-ként mutatja be a bibliában, nem csak a nevesített jóbi idézet. Úgy, ahogyan egy emberre használt személyes névmás is "személy"-t jelöl, a személyben foglalt egészet. Ebből a bizonyítékból, "hivatkozásból" pedig Te magad is kiszedhetsz nyugodtan 113-nál is többet a bibliából.
Ha pedig a szentháromság titkán valóban nem ismered ki magad, akkor szólj, s írok arról is Neked bővebben!
