Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Üdv. Két oltványom elhalt. És most keresgélek helyettük valamit amire majd lecserélem őket. Valami nagyon nagy szemű csemege kellene. Valami különleges. Pl:Zaporozsec.
Bár lenne ,csodálatos fajta. Az én fajtáimról csak fajtaleírást tudnák írni,képeket talán ősszel,ha addig meg tudom óvni őket.Egyenlőre még nincs bajuk.Eltekintve egy pár, azaz 120 kézbenoltástól ami sajnos úgy látom elhalt.
Szerintem érdemes lenne kipróbálni. Ha korán (virágzáskor) el van kezdve a tetejezés, és még 3-4 szer az évben, akkor jobban beérik a vesszője és talán kevésbé lesz fagyérzékeny. A túlterheléstől ennél a fajtánál nem kell félni (ami még növelné a fagyérzékenységet...).
Nem, nem tőle kaptam. Én adtam neki, és úgy emlékszem (kb. 10 éve) akkor még hibridizált is vele, de biztos nem jöttek elő olyan utódok, amelyek érdekesek lettek volna.
Fagytűrés valószínűleg gyenge (tipikus keleti fajtacsoportba tartozó fajta, csupasz levelű). Azonban nálam egyszer sem tapasztaltam fagykárt (se a rügyben, se a vesszőkön), pedig 2003 óta már megvan és figyelem. 2013 februárban komoly fagykárok voltak, de akkor sem volt semmi baja...
Igaz, hogy 180-200 m tengerszint feletti magasságon, déli, délnyugati fekvésben. A fokozottabban fagyveszélyes alföldi termőhelyeken lehet, hogy nem működne ilyen jól, és elfagy... Érdemes lenne kipróbálni.
Pedig ott a napfény és a hőösszeg nagyon jó lenne neki.
Főleg, hogy a keleti fajtacsoportból szerintem ez az egyik legrövidebb tenyészidejű fajta (pl. az Afuz Ali-hoz hasonlítva), már augusztus 20 tájékán szépen érik.
A peronoszpóra és lisztharmat érzékenysége átlagos. Lisztharmat ellen sajnos csak kénnel nem lehet megvédeni, kell legalább egy jól időzített felszívódó lisztharmat elleni szer is...
Sokszor normál vessző vastagságú hónaljakat hoz, ezért időben ritkítani kell.
Eredetileg ilyen hosszú a kocsánya, nem piszkáltam bele. Amiatt is látványos, mivel az új hajtásokon sokszor csak a 4. vagy 5. emeleten hozza a virágzatokat. Régebben meg is ijedtem fakadáskor, mert nem lehetett még látni pár leveles kis hajtásokon a fürtkezdeményeket és azt hittem, hogy rossz termőképességű lesz. De szerencsére nem az.
Sok esetben a virágzáskor a kocsány felső harmadában van egy hosszú kacs, amit kötődés után le szokott dobni, ez is egy érdekessége. És valószínűleg kapcsolatban van a kocsány törékenységével is...
Ilyen emberek kellenének ebbe az országba.És február környékén mindenki felajánlaná a fajtáit cserére,nem pedig 18 évet várni egy bürokráciával megtűzdelt, újabb fajta engedélyezésére.
Csak gratulálni tudok a fajtagyüjteményedhez. Remélem ősszel már teszel fel képeket is a fürtökröl,legyen az pozitív vagy negatív vélemény ,ami goldolom mindenkitöl elvárható lenne egy új szerzemény bevezetésekor.És ezt senki nem értékelné hencegésnek.
Ez igen tetszetős fajta,gratulálok hozzá nagyon szép! Kérdésem az lenne hogy ilyen hosszú a kocsánya vagy a felső részről el lett távolítva az elágazás.
Viccet félre téve, itt az egyik nagy kedvenc, Damszkij Palcsik (fehér) Tádzsikisztánból.
Jó termőképességű, szép laza, fürtök, nem nagyon kell ritkítani. Elérheti a 10 g-os méretet a bogyó. Héja vékony, húsa ropogós, nagyon finom, jó savakkal. Sokáig megmarad jó állapotban a tőkén. Augusztus közepétől októberig is szüretelhető akár...(ha addig nem fogyna el) :) Napégésre közepesen érzékeny. Sűrű lombozatot nevel. A vesszők beérése nem jó. A fürtkocsány és a bogyókocsányok törékenyek. Ezért a szállíthatósága nem túl jó (1-2 hét tárolás alatt is veszít ropogósságából, és foltosodik a héja), de helyi piacokra extra jó minőségű csemege.
Persze, fogok feltölteni a fajtákkal kapcsolatos anyagokat (fotók, leírások, egyéb adatok és a saját megfigyelések). Amúgy ha fajtalistára gondoltál, akkor a teljesség igénye nélkül van 45 honosítási kísérletbe állított fajta és csak néhány ismertebb fajta, és pár saját nemesítésű új hibrid, ezeken felül ebben az évben 26 új hibrid kiértékelését kezdtem meg.
Az említett fajták:
Augustin syn.: Pleven usztocsüvüj, Fenomen (sok helyen bolgár rezi néven terjedt el, persze van rendes neve is), Black Monukka, Black Globe (ez egy Red Globe x Fantasy Seedless hibrid), Valek, Zarnica, Damszkije Palcsik, Coarna Negra (Moldavszkij csornüj), Fresno Seedless, Viktor, Julian, Husszaine Csiligi, Husszaine kadu, Askeri, Arkadia, Conegliano, Canadice, Moldova, Moszkovszkij Csornüj, Suvenir, Kibranszkij Csornüj, Kelim Parmak, Sztrasenszkij, Ajuta, Anjuta, KM-2, Katta Kurgan, Effect, Grof Monte Cristo, Nimrang, Muscat Novosatinszkij, Attika Seedless, Csépi Muskotály, Ruby King Seedless, Centenial Seedless, Kismis Arszenyevszkij (Centenial klón), Dunav, Icskimar, Pamjati Ucsitelja, Fuji Minori, Gold Finger, Picutello Bianco, Viktoria (rózsaszín), Viking, Monarch, Kira, Balgovest, Lora, Zorjanka...
Köszönöm szépen a gyors választ! Így, a részletekre is kiterjedően megmagyarázva, igazából már tisztázódtak is bennem az első körben felmerülő kérdések. Nagy igazság lehet abban is, hogy az előző év növényegészségügyi állapota rányomja a bélyegét a következő évi gombafertőzések erősségére. Nem is beszélve a tőkekondícióról, esetleges túlterhelésről...
Az Anjuta fajta nagyon megtetszett, tényleg jól termékenyül, optimális szép ágas fürtszerkezet, óriási fürt, nagy bogyókkal.
Terveztem vele néhány keresztezést (mivel egyik szülője magvatlan, így egy saját magvatlan hibriddel keresztezve, kis magonc létszám esetén is jöhet ki olyan kombináció, amely nagybogyójú, magvatlan és muskotályos), azonban az idei fürtperonoszpóra helyzete nagyon megijesztett, ha tényleg fogkény a fajta, akkor ez nem lenne kívánatos az utódokban, így nem használnám fel anyaként.
Az újabb, vagy kevésbé elterjedt fajtákról töltök fel fotókat, és igen hasznos lenne a tapasztalat csere, a csemegefajták minden (akár jelentéktelennek tűnő) tulajdonságára kiterjedően.
Köszönöm a dicséretet és a kritikát is!Sokat gondolkoztam,hogy a rezisztencia fokozatokat miként jelenítsem meg.Nincs egységes álláspont kelet-és nyugat között.Az én besorolásomban az "átlagos" azt jelenti,hogy 5-12 permetezéssel védhető meg a szőlő.Az "átlag feletti" azt jelenti,hogy 3-5 permetezéssel,és a"rezisztens" esetében 0-3 permetezés szükséges évjárattól függően.Bio növényvédelemre külön nem tértem ki,de aki így akar kertészkedni,az úgyis a rezisztens fajták között keresgél.Én minden évben 3-4 alkalommal permetezek.A tavalyelőtti esős és ugyanakkor nagyon meleg nyár megtizedelte az állományt.A peronosz és lisztharmat is nagyon támadott.Emiatt 25 olyan fajtától váltam meg,melyek nem bírták ezt a ferőzési nyomást.Így mostanra nem alakultak ki fertőzési"gócpontok",és jelenleg is teljesen rendben van az állomány kétszeri permetezés után.
Pedig az idei év is kedvezett a gombás betegségeknek.Ráadásul a tetejezéssel sem végeztem,és a kordon sorok fölött "tetőlugas",vagy alagút képződött.,és mégsem támadta meg a betegség.
Az Anjuta fajta nálam tavaly termett először,várakozáson felülit teljesített.Az idén is roskadásig volt jól megtermékenyült fürtökkel(legalább 12),és majd a szívem szakadt meg,amikor a szép fürtök számát meg kellett felezni.Betegség nyomai egyáltalán nincsenek rajta.Nekem az a véleményem,hogy a mikroklíma nagyon sokat számít,és még az is,hogy van e a közelben fertőző gócpont.A szőlő kondíciója is rengeteget számít a betegség ellenállásban.
Nálam a japán fajták ellenálló képessége nem rosszabb az átlagnál.Az átlagot a fajtáim átlaga jelenti,ami nálam "átlag feletti" besorolású.
A bogyóméret,és bogyósúly:ez az a terület,ahol a magyar kertészetek a semmitmondó jellemzéseiket teszik:"a bogyó közepes méretű","súlya átlagos"stb.Én megpróbáltam pontosítani a méretet,és a súlyt.Ez majdnem minden esetben sikerült is. A számok nem légből kapottak.Sok esetben az egyes leírások is eltérő számokkal dolgoznak.A Monte Cristo esetében én is kisebb bogyómérettel és súllyal találkoztam,mint a leírásban.
Még egyszer köszönöm az észrevételeket,és várjuk,hogy az új fajtáidról részletesebben tájékoztass bennünket.Én megnyitottam az utat,ezen már csak el kell indulni.
Gratulálok a weboldalhoz! Igényes kivitelezésű, tényleg hiánypótló és úttörő munka a hazai csemegeszőlő téma esetében.
A Bevezetőben nagyon igaz és fájó kérdéseket feszeget, a fajták korszerűségével kapcsolatban mintha csak Sipos Lajosbá szavai csengenének a fülemben :)
A fajta táblázat is az ukrán/orosz fajtalistákhoz hasonlóan kiváló ötlet és nagyon jó összefoglaló, praktikus anyag!
Tudom hogy a rezisztencia fokozatok nem egyszerűen meghatározhatók, de számomra az "átlag feletti" ellenálló képesség azt jelenti, hogy egy "laza" növényvédelemmel is (ökológiai termesztésben használt permetszerek) sikeresen termeszthetők azok a fajták.
A táblázatos fajtaleírásban találtam több olyan fajtát, amelyekkel kapcsolatban épp ellenkező tapasztalataim vannak, nemhogy átlag feletti az ellenálló képessége, hanem kifejezetten fogékony a peronoszpórára vagy lisztharmatra...
Erre vonatkozóan az idei év is nagyon jónak teszt időszak, a korai peronoszpóra fertőzés miatt a fajták ellenálló képessége jól összehasonlítható. Persze ezek a megfigyelések véráldozatot követelnek, sok fürtöt elvisznek az említett betegségek.
Pl. az idei év nagy csalódása az Anjuta virága és a fiatal kötődött bogyók nyakig úsztak a peronoszpórában, rosszabb helyzetben volt a fajta, mint egy átlagos V. vinifera típus. De a több éves termő tőkék megfigyelése alapján ide sorolhatnám a Moszkovszkij csornüj, Zarnica, Viking, Ajuta, Tian Shan, Manicure Finger fajtákat is.
Ha a Csépi muskotályt vennénk mintának az átlag feletti kategóriához (ami a táblázatban is úgy szerepel), akkor a felsorolt fajták a Csépi muskotályhoz képest min elvéreznének. Az eddigi évjáratok alapján azt tapasztaltam, hogy a Tian Shan és a Minicure Finger kifejezetten fogékony a lisztharmatra, nagyon kényes szőlőfajták.
A bogyóméret témakörben is óvatosak lehetünk, pl. a Grof Monte Cristo nem tudom hol éri el a 25-30 g-ot hazai tapasztalatok alapján, örülhetünk, ha a 15 g-os bogyóméretet tud (GA3 nélkül).
Ennyi kis kitérő után visszatérve az eredeti gondolatsorhoz,
További sok sikert kívánok a weboldalhoz, a fajtalista és a termesztési tapasztalatok bővítéséhez! Igazán minden csemegeszőlős okulására szolgálhat egy ilyen kezdeményezés!
Mint az előttem szóló írta a Hamburgi muskotály egy régóta bevált akár az első szemen is termő é,s nem ritka amikor egy szem akár három fürtöt is hoz.Mivel későm érik be ,titka, nagyon fontos teljes napfény érje ,tehát lugasban is kétséges, hogy sötétkékre színeződjön.
A gondolkodáshoz: Estherem rövid csapon gyéren terem, szálvesszőn hozza a katalógusadatot, de mivel lugasban van, kényelmesen át tudtam állni karcserével a rövid csapos metszésről szálvesszőre. A néróm alsó rügyeken is terem, de a szálvesszőzéskor nagyobb fürtökkel ajándékoz meg. Hamburgi muskotály az egyik legfinomabb a listádon, de rövid csapra nem jó metszeni, és mivel késői érésű, a rothadás jobban veszélyezteti, egy szellős lugasban talán egy kicsit könnyebb egészségesen tartani.
Egyébként ha egy sorba tervezted a szőlőt, akkor 4 akác oszlop meg az a kevés drót 10e-ből kijön, és 20-30 évig vígan kiszolgál téged, ez szerintem ehhez nem egy nagy összeg.
Semmit se vontam vissza, te magad írtad, hogy ELSŐDLEGES (én alapvetőt írtam, de az ugyanaz...), további szempont számomra a fajtaleírásokban szereplő tulajdonságok alapján a fajtáról bennem kialakult kép volt. (Nekem is elsődlegest kellett volna írnom, az lett volna az egyértelmű...)
Részemről ez a vita lezárva, az eddigi és a jövőbeni segítséget pedig szívesen veszem és előre köszönöm is!
Aki valamit leír,annak súlya van.Mi nem a szavakon lovagolunk,de ha leírod hogy az elsődleges szempont a rezisztensség,és utána ezt visszavonod,akkor a szavahihetőséged veszíted el.
Öreg néne_b régi "motoros" a fórumo(k)on,nem ontja a szót,de mindig akkor szólal meg,amikor van alapja a mondanivalójának.Én is kaptam már tőle több kritikát,és mégsem sértődtem meg.
Ez a fórum különösen arról híres,hogy itt mindenki önzetlenül segítőkész,de ha kell kritikus is,és ez így van jól.
A kinézett fajtáid közül én a Fanny,Néró,és a Vénuszt választanám,és még keresgélnék mert annyi jó fajta van,és mindenképpen lugast csinálnék a helyedben,több termés is várható mint a tőkeművelésnél,meg szebbet is mutat,és nem kellene annyi szőlőoltványt vásárolnod,másfél két méterenkén elég ültetni az oltványokat,és bajnok lugas lesz pár év mulva,a lugas művelésmódhoz nem kell minden tőkéhez karó,ellenben a tőkeművelésűvel
Véleményem szerint nyugodtan termelhetsz karó mellett is csemegeszőlőt,én anyukámnál pont ezt teszem a kis kertjébe! Egyedül a karó nagyságát kicsinylem én 250 cm-es karót vertem le hatvan centi mélyre.Sőt idén a Zaporozsecem is karó mellett növekszik mert a pergóla nem készült el idő hiánya végett.Íme két kép: