Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Egy közösséget tudok elképzelni, amelyet nem emberi szervezés, hanem Isten keze fog össze. Ha egy közösségben már arra kezd szervezkedés folyni, hogy ki vezesse, ki pásztorolja a tagokat, abból két dolog látszik első pillantásra. A tagokat balgáknak tartják és vezetésre szorulónak, Istent pedig képzelennek hiszik arra, hogy tudjon velük bánni.
Amiről beszélek nem fér össze egy hierarchikusan szervezett gyülekezethez való csatlakozással, sem előbb, sem később. Arról beszélek, hogy azt fel kell oszlatni, akkor is, most is.
Csak még két rövid kérdés ezzel kapcsolatban. Azt írod nem megcsömörlödve távoztál, hanem kirúgtak. Ha nem rúgtak volna ki, akkor idővel megcsömörlödve távoztál volna, vagy maradtál volna, mert az egy tuti hely volt? A második kérdés, vajon ha kérnék, hogy térj vissza, visszamennél-e?
Isten maga az Igazság Jézus szerint (János 14,6. 17.), s az igazság emiatt (is) örök. Isten, azaz az Igazság maga nem változik ugyanis, Őhozzá, Istenhez a változás árnyéka sem fér.
Csak Jézus szavainak tartalmát idéztem arról, hogy mik a feltételei annak, hogy egyek lehessünk Istennel. A többi az ember dolga, a Tiéd, az enyém, s mindannyiunké. Ez tűnhet Neked "kedves, hízelgő mondat"-nak -, én örülök ennek, ha így látod...
Mint mondtam, én csak leírtam Neked a biblia újszövetségbeli verseit arra, hogy az ember és Isten miként tud kapcsolatba kerülni az ember megtérése után. Innen tovább minden az ember dolga, mert az Isten bizony látja mindvégig a szívét. Azaz a Te dogod is, (és az enyém is, másoké is emberként természetesen).
Ennyi írtam, nem többet, nincsen ebben semmi "csúsztatás". Sem kicsi, sem "nagy"...
"Az Isten kedvéért szóltok-e hamisságot, és Őérette szóltok-é csalárdságot?
Az Ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
Jó lesz-é az, ha egészen kiismer Benneteket, avagy megcsalhatjátok-é Őt, amint megcsalható az ember?" (Jób 13,7-9.)
Isten bizony nagyonis "személy" a biblia szerint.
2. Isten az embert a maga külsejének (azaz nem a "lelki"!) "képére" és az egész lénye "hasonlatosságára" teremtette. Így egészben, azaz egész személyének külső és belső hasonlatosságára.
Isten elsődlegesen szellem (János 4,24.), de Neki is van lelke (pl. 3. Mózes 26,11.), és biza teste is, szellemi teste, annak bizony az emberhez hasonló érzékszerveivel és tagjaival ("szemek, kezek, lábak, száj, szív, szemöldök", stb... Gondolom nem kell írnom ennek alátámasztására igehelyeket, hiszen evidens ez az állítás a biblia Istenről szóló leírásai alapján. Ha kéred, persze akkor írok néhány tucatot...). Ennek megfelelően Isten is tud "örülni, szánakozni, alámenni, felserkenni, felkelni, elrejtőzni, esküdni, haragudni, látni, hallani," stb. Gondolom ezek is evidensek idézetek nélkül is...
Isten tehát személy a biblia szerint, s a saját tapasztalataim szerint is.
Ha egyoldalúaknak érzed cselekedeteidet mert nincs rájuk azonnal pozitív visszahatás, még nem jelenti azt, hogy mások, akik azért ismerik a dolgaidat nem fogják értékelni. Ha az élet örömmel tölt el, nem igazán számít hogy környezetedben azt rosszalják megnem értésük következtében, ha nem leszel egyébként ezzel azok kihasználója vagy az ő terhükre.
A szitkozódás a taposás egy olyan elidegenedés eredménye, amit valójában gyermekkorban a szülők, később az iskola kezdenek beoltani az emberbe, (családhoz tartozik-idegen) mire felnő, természetét ennek szellemében alakítja, indulatait ennek hatásában regulázza, törzítja vagy erősíti, majd elképzeléseinek, céljainak a súlyosságától függően le is kezeli a többieket. Az iskola nem megszünteti ezt az idegenséget az emberben, hanem egy elfogadható magatartás meggyőzésével (beilleszkedés) próbálja elviseltetni egymással a gyermekeket.
Ábrándjainkat mindaddig meg tudjuk valósítani, amíg erős rajtunk kívülálló körülmények meg nem állítanak. Hiába akarom a családon belül megteremteni a szeretet, boldogságot, ami nem rajtam múlik, ahhoz nem tudok többet tenni. Elég sok egyoldalúságot tapasztaltam már meg, de az is lehet, hogy túlszeretem az embereket. Illetve mindenki tele van gondokkal, én meg nem merek boldognak lenni, mert úgy nézek ki, mint aki nem ismeri az életet. Örül minden hülyeségnek.
De túl kell lépni mindenen, aki nem kívánja a boldogságot választani, azzal nem lehet erőltetni, és az emberek valahogy ragaszkodnak a biztonságos, megszokott bajaikhoz, jól berögzült szokásokhoz. Tehetetlenségükben szidják a szomszédot, a rendszert, vagy bármi más, rajtuk kívülálló, taposható alkalmatosságot. Te ezt hogyan látod?
Minden ember jelleme, vagy inkább élete a kapott információkból alakul. Senki nem lesz eleve rossz, vagy netalán gonosz. A fogantatás pillanatában már ezernyi információval rendelkezik az életkezdemény, nem csak genetikaira gondolok, érzelmire is, amiről bár ott fejlődik közöttünk, tudomásunk, alig van minderről; aztán amikor megszületik, hordozza magában ezeket a lapuló információ kezdeményeket, amihez hozzájön megint ezernyi más és egyszer csak kinő, előbújik belőle: kihozza a környezete.
A hatalom eszközként az erőszakot ott tudja igazán alkalmazni, ahol erőszakra jól reagáló emberek vannak, akik megfélemlíthetők, akik nem ismerik a büszkeséget, a kiállást önmagukért, akik nem magabiztos, erős egyéniségek. A hatalom nagyon is érti az élő természetet, ösztönösen, vagy tudatosan, de benne van annak információja, csak alkalom kell, hogy működésbe lépjen.
A buta erőszakos nincsen tudatában még céljaival sem, önmagával sem, egyszerűen szórja a világba kellemetlen élményeit.
Most is megörvendeztettél egy kifejezéseddel: „szándékos rongálás”.
Valóban voltam, de nem megcsömörlödve távoztam, hanem amikor arra kezdtem hivatkozni, hogy most ki vezessen bennünket az Isten Lelke, vagy akit most választani kívánnak, azonnal kirúgtak.
Valóban nem törvényről vagy törvényszerűségekről van szó. A helyes megfogalmazás az élőlény természetére vonatkozik, annak eleven sajátosságaira és képességeire, de amiképpen nem helyes az élőlény esetében törvényről beszélni, azonképpen nem helyes társadalmi, politikai és vallási szinten sem. Amiért felhasználtam, az inkább az emberre kényszerített külső törvényekkel szemben megfogalmazott legalább olyan erős vagy nagy fontosságú érvek megfogalmazásaképp tettem, nem pedig a törvények igazolásaképp. Mindkét esetben a törvény az életnek lemerevített szerkezetét teremti meg, amelybe az életet próbáljuk meg bele igazítani, alá rendelni, méretre szabni.
Az ábrándról.
Minden ábránd marad, ha nem valósítjuk meg. Vajon egy mammut cég miért jön létre, amikor megálmodjuk? Egy vallási intézmény miért jön létre? Mert sokan összefognak és megteremtik. Áll útjában valaki? Segíti valaki? Ha egy épületet képesek vagyunk felépíteni, képesek vagyunk lebontani és képesek vagyunk újat is építeni a helyére.
Az erőszakról.
Ha szembe kerül valaki egy erőszakos emberrel egyáltalán nem törvényszerű, hogyan fog reá reagálni. Valaki megijed, holott erősebb. Valaki nem ijed meg, pedig még gyengébb is. Más módszert választ az aki testi erejében bízik, más módszert aki szellemi képességeiben bízik, vagy az is, akinek fegyver van keze ügyében. A válasz korántsem törvényszerű, hanem mindig egyedi. Valóban összetevője lehet a válasznak a belső ösztönösség és reakciók eredménye is, de pont ez teszi sajátságossá, kiszámíthatatlanná a választ és nem törvényszerűvé. Ezért igyekszenek már a nevelésnél leszoktatni az embert az ösztönök és reakciók előtérbe helyezéséről, érvényesítéséről, kifejeződéséről, mert pont azok teszik kiszámíthatatlanná az embert, és olyankor nem lehet az egyénen uralkodni. Más szemszög ez ami az emberi természetet elítéli és kordába igyekszik szorítani, a hatalom szeszöge ez, és semmiképp sincs benne az élő természet megértése, ha pedig meg van értve, akkor már szándékos rongálásról, az ember megrontásáról kell beszélnünk.
Az öntörvényűségről.
Az öntörvényűséggel nem az a baj, hogy az ember védekezik, hanem az, ha vissza akar fizetni egy sajátságosan megítélt mérték szerint. Mivel a törvény is visszafizet kinek kinek a törvényben meghatározott mérték szerint, az öntörvényűségben is pont ezt a módszert kell meglátni, csak a mérce nincs törvénykönyvben lefektetve, hanem saját elvekből van felállítva, amely alapján a visszafizetés módját és erejét az egyén meghatározza. Tehát nem hívom öntörvényűnek azt, ha valik a saját cselekedetei felett saját maga dönt, csak ha más élete és cselekedetei felett dönt..
Ez a hozzászólásod egy jól összeszedett, mások okulását jól szolgáló írás. Tele van jó megfogalmazásokkal. Az biztos, hogy a ma divatos több tucatnyi szekta közül, (főleg, amelyik kikéri magának, hogy annak nevezzék) egyetlenegyben sem tűrnék meg ezt az állásfoglalásodat. Közelebbről nem ismerlek, de valószínű, voltál régebben ilyen jellegű felekezetben, és megismerted annak, hatalmaskodó, törvényeskedő "valódi" arcát, majd mindezektől megcsömörlödve távoztál. Isten és ember kapcsolatát személyes, belső kapcsolatnak látod, nem öntömjénező vallási vezetőkön keresztül.
Ez egy nagyon kedves hízelgő mondat (bár lehet, hogy nem tőled nekem szeretettel, hanem elfogadnám magamnak tőled), ha kellőképpen öntelt lennék és hazug, és elhinném magamról, hogy én ezt már mind megtettem.
De az is szívet melengető érzés, ha úton vagyunk, nem?
A megértés az ítélkezés gúzsbakötött szorítását enyhíteni képes.
Jó nagy csúsztatás, nem mondom a szemedbe, hogy mit gondolok rólad, de írok hozzád egy kiragadott idézetet, amit majd helyreteszel magadban. Felelősség ide-oda, legalább a véleményedet vállald.
Te félre akarsz engem vezetni, az idézetben nincs benne, hogy személy: ,,Megteremtette Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt,, (Ter 1,27)., ezt te magad tetted hozzá, hogy önmagad elképzelését igazold.
Azért minden körülmény között a lehetséges jót cselekedni, nehéz megítélni; miért ne cselekedted volna éppen a legjobbat, hiszen minden jóra fordult, elérted célodat úgy, hogy te magad legfeljebb szégyelled, hogy felemelted a hangodat. Szerintem fölöslegesen. Alaposan belénknevelték a jókislányok jólneveltségi szabályait, így igen sokan alázkodásra kényszerülnek, amikor nem mernek bizonyos szituációkat jólneveltségükből kifolyóan felvállalni. A belső hangok és az ösztönök jó iránymutatóak, hagyni kell, hogy a felvállalt dolgok menjenek csak a maguk útján, bármi szerepem is adódik belőle...pl. kellemetlenség, ami érzetek valójában csak a tudatos eddig megélt előzmények, neveltetés miatt alakultak ki bennem kérlelhetetlen módon belémkódolva.
Az embernek sokkal nagyon működési lehetősége van, mint azt az írott szabályok, megítélések, általánosan rögzült erkölcsi normák, törvények engedik a magunk fegyelmezettségének kontrolláló szabályozásában. Tudnunk kell, hogy Isten mindig velünk van, és hihetetlen leleményességgel, emberi tudattal sokszor felmérhetetlen forgatókönyv szerint oldja meg - szégyen ide, szégyen oda: helyettünk... - a problémákat.
Szabad akarat? Érdekes ez a szabad akarat. Ha helyes utamon járok, akkor egy utat teljesítek, a sajátomat, de Isten által kiszabottat, akkor mi benne a szabad?
Mégis sokkal nagyobb belső szabadságot élek meg ezáltal, mintha az ego szabdságát követném, ami minden fellelhető korlátot tagad, kikerül, és éppen a mohó tagadás miatt esik saját korlátai csapdájába.
Ha egy szituációban a megtehető reakciók eshetőségét latoljuk, nem mindig a józan ész adja a helyes megoldást, az akarat, igyekezet időnként korlátol bennünket az őrült ötletektől visszariaszt, pedig Isten követése is az ego szorításának enyhítése után alakulhat csak ki; rábízom magamat valami másra, nem azonnal belőlem fakadó tudatos, azaz biztonságos talajra, hanem egy állandóan változó, dialektikus világra, ahol már nem menni, hanem repülni kell.
Kicsit keverednek a fogalmak...
Amikor azt írod: „Isten a teremtéssel minden élőlémybe beültette annak az élőlénynek a saját, mindenki más élőlénytől eltérő saját "törvényét"…”, mégsem értem teljesen, hogy mit akartál ezzel mondani.
Ez nekem egyenlő az öntörvényűséggel. Biztos nem erre gondoltál. Ha jobban belegondolok, az embernek a „működéséhez”, életéhez elengedhetetlen feltételekre van szüksége, úgy, ahogyan a növénytől sem kívánhatjuk, hogy sötét szobában nevelkedjen, a bonyolult emberi lélek sem működik akármilyen körülmény között természetesen és egészségesen. Szerintem minden embernek azonos feltételekre lenne szüksége: szeretetben felnőni és élni. Ez az, ami ábránd marad, ha a világban kritikusan körbenézünk.
Tehát vannak az emberre ható körülmények, amiket vagy túlél, (akár szenvedés árán is) és jól a maga hasznára fordítja, vagy nem felel meg és agyonnyomja a környezete.
Azok a törvények, amiről írsz, az az emberi leképezés törvényei, melyekbe általában hiba szokott csúszni, mert képtelenség a valóságot teljes igazságában törvényekbe nyomorítani, ugyanaz az eset eltérő körülmények között egészen más megítélés, értelmezés alá eshet. Aki az isteni igazságra alapuló törvényszerűségeket megérti, annak nincsen szüksége törvényekre, de ezt korábban éppen te írtad nekem.
Én egészen más törvényekre, vagy inkább törvényszerűségekre gondoltam, „a valóság a törvények szerint működik”, amit te tagadsz: „Én ugyanis nem mindent látok törvényszerűségek alá vetve, többek között magát az életet sem.” Csak példákkal tudom jobban kifejteni, hogy mire gondolok: ha szembekerülsz egy erőszakos egyénnel, akkor törvényszerű, hogy hogyan tudsz viselkedni vele. Az emberi reakciók törvényszerűségek szerintiek, tehát vannak olyan törvények, amelyeket jól tesszük, ha ismerjük és figyelembe vesszük.
Tehát nekem innen jött az öntörvényűség bírálata, vagy pedig ami szintén rossz útra visz: a körülmények (törvényszerűségek) félreértelmezett magyarázata.
Nem Pál leveleit kell csűrni csavarni, hiszen már azok eleve a saját csűrés csavarásainak eredményei. Nekünk inkább at maradt, hogy azokra rájöjjünk. Hogy Péter nehezen értette meg, az az ő dolga. Nem érthetőek azok nehezen, csak ha valaki azt isteni kinyilatkoztatásként próbálja bevenni, hát a sok félreértés megfekszi a gyomrát.
Igaza van mindenszentek hivatkozásában arra, hogy Pál valóban nem használja a názáreti evangéliumát, sem tanításai, sem a példabeszédei nem kerülnek be levelei alapjául. Amit egyedül átvesz az evangéliumból, az Krisztus megfeszítésének és feltámadásának eseménye, amiből viszont felépíti a maga téves megváltás teóriáját.
A többi tanítás egyenesen a saját elképzeléseinek a hozzátétele az evangélium egyébként sem arról szóló tanításához, amely alkalmas arra is, hogy Jézus teljes működését homályba borítsa.
Mint mondtam nem különösebben Pál életével kell foglalkozni, hanem Pál tanításaiban húzódó tévedésekkel. Pál ügybuzgó élete nem ment fel bennünket az alól, hogy ezeket a tévedéseket vakon el is fogadjuk.
Péter valóban problémás apostol, nem is Pál dolgainak a meg nem értése miatt, hiszen maga is állítja, hogy amiket ír azok nehezen felfoghatóak (talán neki, de nem másoknak). hanem a Jeruzsálemben vezetett gyülekezet evangéliumtól való elhajlása miatt, hiszen a zsidó rend és törvény megerősítésével még Pálnak is szemet szúrt. Hogy Péter nem az evangélium szellemében hozta a döntéseit arról a leginkább az a történet szól, ahol a pogányoknak szükséges betartani valókat balgaságok meghatározásában parancsolta meg. Hol evangéliumi üzenet a pogányoknak az, hogy tartózkodjanak a fúlvaholt állattól? Ez valójában a pogányok semmibevételét jelenti, ahelyett, hogy a szeretet követését, az igazság keresését és a békesség megőrzését adta volna nekik szóló üzenetbe.
A Gal 2,9 arról szól, hogy Péter és Jakab egyetértettek abban, hogy a pogányok felé menjen Pál bizonyságot tenni. Nem szól az ige sem tanításra való megbízásról vagy apostoli megbízásról. Péterék egyébként is örültek, hogy nem marad velük ez az okoskodó farizeus, hanem elmegy minél messzebbre, a pogányok közé, ahol már nem fogja vizeiket zavarni okoskodásával, gyorsan kezet ráztak a merész ötletre.
Valóban nem akarok belemenii most Lukács és Máré idevágó idézeteinek helyesen elhangzott voltát illetően. Induljunk ki abból, amit leírtak.
Ha olyan királyságról beszélt Jézus, amilyen itt a földön a királyi hatalmakat jellemezte, akkor a mennyek országában is azért lesz rá szükség, hogy hatalmukkal a törvény megszegőit börtönre vagy különböző fizetségekre ítéljék. Vagyis éppen úgy lesznek bűnözők és törvényszegők a mennyek királyságában, mint a földön bármelyik királyi hatalom alatt.
Ha viszont nem lesznek bűnözők és törvényszegők, akkor miért is ülnek a királyi székekben ítélkezni?
Másfelől. Senkit nem jogosít fel Jézusnak ez a mondata arra, hogy kiterjesztve egy meg nem értett királyság elképzelést erre a földre és erre az életre az emberek feletti kiskirálykodás igazolására felhasználja. Különösen amikor Jézus egész tanítása ennek az úr-szolgai viszonynak alapvetően ellent mond, a testvériséget adja mintának, ami pedig nem jelenti sehogyan sem az egymás felett való uralkodást.
(Közbevetőleg a rock királyai uralkodnak a rajongóikon?)
Sejtettem, hogy a keresztények közül sokan lesznek, akik minden igehelyet foggal-körömmel megragadnak ahhoz, hogy a hatalom evangéliumi igazolását bebizonyíthassák. Ezek azok akikről korábban beszéltél, (nem pedig azok, akik valóban csak másképp gondolkodnak) akik nem akarnak kimaradni a hatalomból, akkor érzik magukat jól, ha ugráltatni tudják az engedelmeskedőket. Sajnos nincs igazuk. Az evangélium lényege tanít arról, hogy az ember maga tanuljon meg különbséget tenni jó és gonosz, igaz és hamis között, és ne más valaki ítélje azokat meg helyette. Az evangélium személyhez szól, nem pedig valaki máshoz, aki mögötted áll, és majd ő megítéli mi a helyes vagy helytelen. Semmilyen szervezett hierarchikus keretben ez a személyhez szóló tanítás nem lehet igaz, mert ott a helyes és helytelen közötti különbséget nem a tagok, hanem a szervezet vezetősége és az általuk képviselt vagy tanított hitvallás vagy eszme fogja biztosítani, a szervezett hierarchikus felépítés tehát eleve evangélium ellenes. Mindenki aki az igazságkeresésére adja a fejét, elengedhetetlen dolog nála, hogy értelmet szerezzen arra vonatkozóan, mit is jelent az élet és mi abban az igazság.
Nem állítom, hogy megbízható elképzelésem van azokra vonatkozóan, akik egész életükben megvetették az értelmet és a gondolkodást, képtelenek voltak bármilyen érzéket kialakítani az között, hogy maguktól, saját szemükkel meglássák a különbséget igaz és hamis között, folyamatosan arra adták magukat, hogy ezt helyettük vezetők, parlamentek, királyiszékek, és trónok döntsék el és ítéljék meg, hogy azoknak a jövője hogyan fog alalkulni. A keresztények ebben a technikában az élen járnak, a vezető írástudóik, pásztoraik és elöljáróik maguk vesznek szigorú fegyelmet azon, hogy ez ne is lehessen másképp.
Tény azonban az, hogy Pál apostol azzal a tanításával, hogy "rendelt az isten először apostolokat, ... aztán gyámolokat, kormányokat" meg azzal, hogy "nincsen hatalmasság csak istentől" óriási bakot lőtt, sem Isten országának az evangéliumát nem értette meg.
C.G. Jung véleménye egy dolog. A te véleményed is egy dolog. Természetesen a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartom a véleményeteket, de a jellemedre nem következtetek belőle, mint te az enyémre.
A jogot én is fenntartom magamnak a véleményem másságára, de attól még tudunk jókat beszélgetni, tisztelve egymást. Pált azért, én sem dicsőítem, sok hibát látok nála én is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lássam az emberben az értéket. Ha most huncutkodni akarnék, akkor mondhatnám, hogy neked is védened kellene a mundér becsületét, mert a maga korában az volt a képesítése eredetileg, mint kb. most neked. Csak a végzettségével nagy ívben elkanyarodott másfelé. Még Péter apostol is írja, hogy leveleinek sok része nehezen érthető. Hát ja. A maga korában a Szavak Mestere, a csűrés-csavarással történő bizonyítás egyik bajnoka volt.
Mindenesetre Péter határozottan kiáll a versidézetben Pál mellett, mondván, akik nem tartják be az általa leírtakat, hanem kicsavarják, azok a vesztükbe rohannak. Ha a jeruzsálemi "főmuftik" komoly megbizatást adtak neki a misszionáriusi tevékenységre, akkor biztos komolyan vették azt, hogy ő Isten igaz szolgája. Ha hamis tanító lett volna, nem tűrték volna a tevékenységét. Pál nem volt hibáktól mentes, de tevékenységét hasznosnak ítélték.
"szerintem sürgősen jelezni kell valamiképpen, hogy "Nem úgy van az!" "
ezt értem; azt nem értem hogy ebből hogy vonhatunk le következtetést???
szerinted jeelzni kell
más szerint nem kell;
szóval ebből nem következtethetünk....legfeljebb a Te gondolkodásodra, jellemedre, de ebből a Pált illetően semmire.
én meg ezt találtam:
"........már az evangéliumok történetietlen jellegéből is megmutatkozik, amennyiben számukra csak az a fontos, hogy Krisztus csodálatos alakját ábrázolótehetségük mértékében a lehető lehatásosabbá formálják. Ezt már a legrégebbi irodalmi tanú, nevezetesen Pál apostol is bizonyítja...stb. Valósággal kiábrándító látni, ahogy a reális názáreti Jézus szinte szóhoz sem jut nála."
C.G. Jung: A nyugati és a keleti vallások lélektanáról.
gondolom azt tudod hogy az illető mélyen vallásos volt...ahogy ez köztudomású.
Hát nem tudom. Az állít valamit, az egy dolog. Azt akár lehet szó nélkül is hagyni. Ám, ha valami olyan jellegű állítás, hogy hallatára kinyílik a bicska a zsebedben, vagy perdöntő, ha ráhagyod, akkor szerintem sürgősen jelezni kell valamiképpen, hogy "Nem úgy van az!"
Betolakodni, befurakodni az apostolok közé önjelölt apostolként, hangoztatva, hogy küldetése Istentől való, az furcsa lett volna. Ráadásul az apostolok, akikre hivatkozott, (Jakab, Péter és János), az akkori kereszténység vallási vezetői voltak. Önkikiáltottan befurakodni csak úgy...Világosan le van írva, hogy felismerték benne ugyanazt a kegyelmet, ami bennük is volt. A Szent Szellem, az "Új Vígasztaló" vezette őket. Pált, a három vezető apostol igaznak nyílvánította és méltónak arra, hogy Barnabással együtt, aki szintén prominens személy volt, hirdesse a kereszténységet a pogányok között. Tehát nem passzívan, "nem pereltek" hanem állástfoglaltak Pál mellett.
Péter apostol a második levelének 3:15-16 verseiben a következőket írja Pálról:
"És a mi Urunknak a hosszútűrését üdvösségnek tartsátok; miképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt nektek a néki adott bölcsesség szerint;
Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyébb írásokat is, a maguk vesztére"
Háát, én úgy látom, hogy Péter egyértelműen, határozottan kiáll Pál mellett, nem Pál beszél saját magáról. De.. akkor most mi lesz? Pál, és a 14 levele, az Apostolok Cselekedetei könyv, Lukács után, Péter következik a fekete listán?
