Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Ebbe a hibába én is beleszoktam esni, mármint abba, hogy úl sok könyvet hozok ki a könyvtárból. Ráadásul könyvutalványt kaptam ajándékba. Muszáj lesz visszafognom magam.
A Keresztapa-trilógia eredetileg mozifilmnek készült, és már klasszikusnak számít.
Én bevallom, rengeteget olvastam és ezt nagyon élveztem; hogy 1000 oldallal végzek 2 nap alatt... Erre a munkás hétköznapokon sajnos nincs lehetőség, pedig a békávézáshoz is rendszeresen viszek olvasnivalót. Amellett,hogy sok könyvet vettem magamnak így év vége felé, nem tudtam megállni és könyvtárban is voltam, ahonnan 7 új olvasnivalóval tértem meg. Most aztán nem tudom, hogy melyik ujjamat harapjam:)
Magdolnna, a könyvtárból kihoztam egy Dosztojevszkij-válogatást, amiben benne szerepel A játékos. El fogom olvasni,de jelenleg nincs hozzá hangulatom.
Csimpolyával ellentétben idén a karácsonyi időszakban nagyon kevés tévét néztem, inkább az elalvás előtti kapcsolgatásban merült ki nálam a tévézés. És bevallom őszintén, a Keresztapa kimaradt nálam. Valahogy a maffiatémájú sorozatokkal ambivalens vagyok. A polipot sem szerettem a maga idejében.
Köszönöm Csimpolya, viszont kívánom és a többieknek is! :) sok tervem van a következő évre, csak győzzem idővel. Most annyi a könyv mellettem, hogy a könyvtárba is csak visszaviszem és nem hozok ki egyenlőre. Momentán azt olvasom, hogy a japánok hogyan és mitől érzik magukat jól tartósan. Ikigai. Az örömteli élet titka.
Pirulva ugyan, de bevallom, hogy az ünnepek alatt sokat néztem a tévét. Talán enyhítő körülmény, hogy ennek kapcsán újra felfedeztem a Keresztapa-trilógiát. Általában azt tervezem, hogy belenézek, de mindig ottragadok! Elbűvöl maga a történet, a hátérmechanizmusok feltárása, a színészi játék, a drámai helyzetek, de még a jeleezek és a díszletek is.
Köszönöm, én is boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, aki ezt a topicot olvassa! Miután karácsonyra többnyire könyvutalványt kapok, a vétellel várok egy kicsit, viszont sok jó könyvet hoztam ki a könyvtárból. Illetve remélem, hogy legalább egy részük jó lesz!
Karácsony első napján nálam is kacsacomb lesz, a másodikon meg töltött káposzta, én is igyekszem mértékletes lenni, más kérdés, milyen sikerrel.
Boldog karácsonyt és új évet kívánok mindenkinek, kultúrában gazdagot! :-)
(Én csomó jó könyvet beszereztem, sorozatokat is tervezek nézni, szóval totális tunyulást tervezek, szép idő esetén némi sétával fűszerezve. Ételfronton mértékletes leszek, nálam néhány év óta sült kacsacomb és párolt lilakáposzta a menü,halászlét kapok majd, sütni egy fajta sütit fogok a saját kedvemre, szóval remélem, jól elleszek:)
Olvastalak benneteket, kellemes ráhangolódás az ünnepekre, melyre kívánom nektek, amit magatok is kívántok a szívetekben, lelketekben. Szépet és jót, gyomor túlterhelés nélkül. Én biztos beleesem :)
Ez nem annyira kultúrázás, mint inkább benyomás, amit megosztanék...
Ma dél körül temetőben jártam és bármilyen furcsa, azt kell mondanom, szép látogatás volt. Szép volt a vastag fehér, csillogó hótakaró a napsütésben a sírokon és a csend, amit csak a faágakról lehulló hó hangja tört meg.
(Kifelé menet pedig macskáztam, az egyik cica /hatalmas, jól táplált fekete-fehér/ éppen evett,így őt nem mertem zavarni, de a kollegáját, egy vékonyabb nyakörvet viselő cirmost, aki a portaépület ablakában napozott és megengedte, megsimogattam:)
Ezt az élménybeszámolódat is nagyon jó volt olvasni és nagyon örültem a Hugonnai Vilmával kapcsolatban írtaknak is. Én is olvastam az általad említett könyvet,sőt, zsenge kamaszkorom elején meglehetősen sok Kertész Erzsébet által írt életrajzi regényt,de ez meg is maradt az emlékezetemben. Ne is emlegesd a prózai tennivalókat, rám a hétvégén 3 szobaablak megpucolása vár, már előre utálom....
Tegnap jártunk a Nagytétényi Kastélymúzeumban, megnéztük a karácsony előtt esedékes fa-díszítési kiállítást. Ahogy illik és szokás, már tíz órára odaérkeztünk, be is engedtek, csak éppen az derült ki, hogy ez a múzeum szokatlan módon hétköznap csak tizenegy órától van nyitva. Szerencsénk volt, mert egy teremőr beérkezett, és hajlandó volt elkísérni minket. Hálás köszönet érte! Így aztán megnézhettük a különbözőképpen díszített fákat, sok érdekes ötlet volt. Az én kedvencem az, amelyiken a családtagok képei függtek a fán. Volt olyan is, ahol csinosan elrendezve a padlón is díszek hevertek. Mondtam is, hogy itt egészen biztosan nincs macska! Valószínű, hogy kutya sem.
Persze hogy jó alaposan megszemléltük a bútorokat is, szép darabok voltak bár olyat is láttam, amivel sehogyan sem tudtam összebarátkozni. Viszont nem valószínű, hogy felkínálják hazavitelre.
Az íróasztalokat hosszan nézegettem, és megkérdeztem, van-e bennük titkos fiók. A teremőr szerint minden akkori íróasztalban volt ilyen, de csöppet sem könnyű felderíteni a restaurátoroknak, hiszen a legtöbbet nem csak úgy ki kellett húzni, néha két-három gombot is meg kellet nyomni, meg valamit elfordítani hozzá.. Viszont az valószínű, hogy ha van is rejtett fiók, érték nem nagyon lehet benne. Persze kérdéses, ki mit tart értéknek, hiszen lehet, hogy nem aranygyűrűt találnak benne, hanem például egy olyan levelet, amit például Kazinczy Ferenc írt. Az irodalomtörténészek biztos örülnének neki!
A cserépkályhákat is nagyon szerettem, nem volt köztük két egyforma.
Kaptunk egy jóleső ráadást is, mert az egyik szobában óragyűjtemény volt kiállítva. Ehhez tényleg meg kellett várnunk a tizenegy órát, de ez nem esett nehezünkre, bőven volt még nézegetnivaló.
Az órákat egy magángyűjtő ingyen ajánlotta fel a múzeumnak, azzal a kikötéssel, hogy ha egy-egy példányt máshol akar megmutatni, akkor azt kölcsönkérheti. Itt tilos volt fényképezni, és csak ötösével lehetett bemenni. Ez sem volt baj, mert amúgy is csak akadályoztuk volna egymást, ha többen vagyunk ott. Sok volt a kandallóra tehető díszóra, és ezek egyikéhez a hozzáillő két gyertyatartó is ott volt. Érdekes módon volt olyan óra is, aminek a szerkezetét is látni lehetett, mert csak üveglap fedte, Nem így állították ki, eredetileg ilyennek szánták.
Kb. tizenöt zsebóra is volt, ezek jó része nem túl meglepő módon Svájcból származott, egy kettő Franciaországból. Az időtartam nagyjából 1925-1965 között volt.
Egy olyat is láttunk, amiból állítólag ez az egy van a világon, vagy legalábbis ez az egy ismert.
Érdekes egybeesés, hogy pár nappal a látogatás előtt kezembe került a Vilma doktorasszony című regény, ezért, amikor megláttam, hogy az odavezető út Hugonnai Vilma nevét viseli, az jutott eszembe, hogy a kastély az ő családjáé lehetett. A falra kitett tábla szerint ő és jó egynéhány testvére itt született.
Ebben az évben viszont nem lesz több múzeum, prózaibb elintéznivalóim vannak és lesznek. Lásd nagytakarítás.
A cím alapján gyanítottam a vélhető tartalmat, lévén a kriptozoológia is érdekel.
Két olyan filmre is emlékszem, ahol nagyon kevesen ültünk a nézőtéren. A Sasvadász fia c. mongol filmet hárman néztük, holott állítom, hogy egész jó volt! Végre valami, ahol a főhős szép, okos és bátor. Akár ne is mondjam, a sasról beszélek. A Hét mesterlövész új feldolgozását én néztem egyedül, ezt viszont meg tudom érteni.
Már megint milyen érdekes programod volt és jó a leírás róla ! :-) Én egyébként mindig hálát adok a jó istennek,hogy a XX. század második felében születtem és nem kell mindenféle testet megnyomorító ruhát viselnem és hordhatok nadrágot, stb. De azért bevallom, kipróbálás szintjén szívesen felöltenék egy-két régi öltözetet....
Én moziban kulturálódtam pénteken, kolleganőm választása szerint az Apróláb c. animációs filmet néztük meg. Kivételezettnek érezhettük magunkat, mert a Westendben a moziteremben csak ketten voltunk, nekünk vetítették le:) Ez valahol kicsit szomorú is, mert nem tudom, miből élnek meg a mozisok ? (Talán a büfében kapható fél literes ásványvíz árából - 450 forint - jegyzem meg rosszmájúan.)
Maga a film érdekes ötleten alapult: Jetik között játszódott, akik nem hisznek az általuk aprólábnak nevezett ember létezésében, csak valamilyen ősi mondának gondolják. Aztán egy vállalkozó kedvű jeti talál egy embert.... Aranyos történet, többszintű, a gyerekeknek is élvezhető,de a felnőttek is értik-érzik egy másik rétegét. Mondjuk a dalbetéteket hanyagolhatták volna....
Tegnap meglátogattam a történelmi kirakodóvásárt, ami ezúttal a Nemzeti Múzeumban volt. Mint legtöbbször, a kiállítók szívesen elbeszélgettek arról, amit készítenek. Éltem is az alkalommal. Az első, aminél megálltam, egy jelmezkészítő volt. A reformkori női ruhaviseletet egy fiatal lány mutatta be, mondhatom, jól illett neki. Aztán egy másik is, szintén báli ruhában, könyök fölé érő kesztyűben, és remek csipkegallérral. Kicsivel később egy huszár csatlakozott hozzájuk, állítom, remekül összeillettek. Indulhatott volna a megyebál!
Egy albumban mutatták be az elkészített ruhákat, rákérdeztem, van-e olyan, amit a filmek szerint Jane Austen hősnői hordtak, azaz empire ingruha. Volt, nem is egy, kalappal- napernyővel-kézitáskával együtt. Sőt, még olyan ruha is, amit alighanem lady Undok hordott vagy hordhatott.
Aztán rájöttem, hogy ha valaha is jelmezbálba mennék, akkor egy olyat választanék, amit egy viktoriánus házvezetőnő hordott. Azaz fekete ruha, fehér, keményített csipkefőkötő és kötény, fekete cipő, szép kerek ókula. Na és ne feledkezzünk el a lényegről: az övről függő kulcsokról és a mindenféle egyéb háztartási kellékről. Megígérték, hogy rendelésre elkészítik. Ez megnyugtató!
Láttam két könyvmásolót, az egyikük alighanem Ráskai Lea lehetett, mert lúdtollal csodaszép betűket írt, igaz, nem pergamenre, csak merített papírra. Egy fiatalember is ezzel írt, példásan szép betűket, irigyeltem érte. Aki inspirációt kapott, az tőlük nem túl messze láthatott (és vehetett) pecsétnyomót, pecsétviaszt mindenféle színben, de még szépen hegyezett lúdtollat és házilag készült tintát is.
Ha már merített papírról esik szó azt is lehetett venni. Az egyiknek nem tudtam ellenállni, ugyanis érdekes kép volt rányomtatva. Egy nő valami harcsával keresztezett gyíkot tart pórázon, miközben elszörnyedő arccal nézi. Ez érthető is, mert az állat szájából két, cipőbe bújtatott láb kandikál elő. Egy férfi éppen valami dárdát döf a gyík fejébe, egy másik férfi számszeríjjal fedezi. Nem hinném, hogy Szent György lett volna, ő részint egyedül, részint lóhátról dolgozott. Le is vontam a tanulságot, hogy ne hagyjuk elbitangolni a házikedvenceket, mert nemkívánatos dolgokat művelhetnek!
Az udvaron vívtak, méghozzá mindenki a saját, tetszőlegesen választott fegyverével. A ring mind a négy oldalán egy-egy versenybíró, ők a találatokat számolták. Volt egy vezető, ő viszont leállította a vívókat, ha egyértelmű volt, ki nyert. Nem voltak túl sokan, és érzésem szerint mindenki ismert mindenkit, ami nem túl meglepő. A kedvencem az, amikor a két vívó egyik kezében tőrrel, a másikban rapírral küzdött, érdekes látvány volt. Akadt még jó néhány szemlélnivaló, csak nem győzöm felsorolni. Láttam például, hogy a gyapjúszálból milyen ügyesen fonnak egyfajta zsineget, amit a továbbiakban például az ing megkötésére, vagy a tarsoly fölakasztására használtak. Láttam cipészt, egyik-másik termékét szívesen felpróbáltam volna.
Ha már ott voltam, bekukkantottam az egyik terembe, ott főnemesi ruházat és fegyverzet volt kiállítva, azt is érdemes volt megnézni. Főleg a Rákóczi-család holmija volt kiállítva, de más, velük egykorú dolgok is, például egy csodaszép, elefántcsont agyú pisztolypár is. Nem vagyok fegyverszakértő, de gyanítom, hogy inkább dísz volt, mint fegyver. Ugyanúgy az aranyozott fejű gerezdes buzogány is. Viszont a fokos annál jobban használhatónak tűnt!
Ennyivel be is fejezem, mert jó volt, szép volt és elég volt. Arra a napra.
Tegnap voltam az esedékes szabadegyetemi előadáson, ahol a Buda visszafoglalása utáni helyzetről beszéltek, pontosabban a nők helyzetéről. Hosszú lenne elmondani, nem is akarom, csak egy valamit írok meg, mert az nagyon kedves. Ezek szerint az 1700-as évek elején még óva intették az ott élőket a török kémektől. A hivatalos leírás szerint aki alacsony, vörös hajú, magyar ruhát visel, és magyarul beszél, arról fel lehet tételezni, hogy török kém, ezért nem árt szemmel tartani!
Jó, hogy említed a fertődi részt, mert mi tavasszal tervezünk Fertő tó kerülést bringával, és akkor már úgy megyünk, hogy ráhúzunk egy két napot pluszba és keresünk látnivalót, de ezeket máris felírtam akkora.
Igen, töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok jóban az orosz/szovjet szerzőkkel. A Háború és béke esetén külön bosszantott, hogy az első kötet jó része francia nyelven íródott, én meg nézegethettem a lábjegyzetet. Igaz, ez már negyven évvel ezelőtt volt, érdemes lenne újra próbálkozni vele. Főleg azért, mert az elmúlt időkben évente újraolvasom Feleki László Napoleon könyvét, ezért már tájékozottabbnak érzem magam abban a korban. Érdekes módon visszamenőleg kezdtem érteni az Akli Miklóst, illetve a Háry Jánost, hiszen mindkettőben nagy szerepet játszik Mária Lujza személye.
Ami Ulickaját illeti, őt kedvelem, de nem mindegyik könyvét.
Igen, mint legtöbbször, most is úgy érezem, hogy telítődök az élménnyel. Ezért jobban szeretem a kis múzeumokat. Persze elvileg semmi akadálya, hogy többször ellátogassak a nagyobb múzeumokba, csak kissé körülményes dolog.
Na, akkor A játékost megjegyzem:) és megpróbálom megszerezni könyvtárból. Köszi,hogy felülemelkedtél a tartózkodásodon.
Ismerem az érzést,amikor úgy gondolja az ember, hogy most kell megnéznie ezt vagy azt, mert ki tudja, eljut-e még valaha oda egyszer. Egyébként a szentmérgezés analógiájára kastélymérgezés is van. (Zárójelben azért ezek a kulturális mérgezések nem olyan rosszak:)
Ezt akkor tapasztaltam meg,amikor néhány éve (vagy már talán egy évtizede is volt), hogy egy napra ütemeztük be a fertődi és a nagycenki kastélyt és a nagycenki temetőben a Széchenyi-kriptát. A fertődi után a nagycenki kastélyt már csak úgy kutyafuttában sikerült megnézni és nagyon bántam, mert oda jobban vágytam, mint a másikba. Na majd egyszer talán újra eljutok:)
Nekem is a szentmérgezés ragadta meg a figyelmem :) és éreztem én is ilyent, de simán csak múzeumi mérgezést is, főleg külföldön, amikor nem tudni mikor járunk vagy egyáltalán járunk-e még arra és akkor úgy érzem, habzsolom és már be sem tudom fogadni.
Remélem mi is sort kerítünk, mert nagyon szeretném a szemeimet legeltetni ennyi szépségen :)
Fázom az ajánlásoktól, többnyire tartózkodom is, de most hogy kérdezed, azt gondolom, hogy A játékost. Semmi esetre sem mondtam volna egy hosszú vastagot. Ebben a könyvben az is látszik, hogy kis terjedelemben is lehet hatalmasat alkotni, érdekes a cselekménye, emlékeim szerint sokat nevettem.
Örülök,hogy neked is tetszett a felújított Szépművészeti ! Az egyenlőtlen korú szerelmeseket én is láttam, de emlékezetem szerint mindkét felállásban (öreg nő - fiatal férfi, fiatal nő - öreg férfi), egymáshoz nagyon közel voltak. Arra is emlékszem,hogy a pénzeszacskó mindkét képen szerepet kapott. Mondhatjuk,hogy nincs új a nap alatt:)
Ez a szentmérgezés szó nagyon tetszik, én ezt legutóbb néhány éve Esztergomban a Keresztény Múzeumban éreztem:)
Tegnap jártam a felújított Szépművészeti Múzeumban, hogy megnézzük a Leonardo-szobrot, illetve azt is. Tényleg nagyon szépen rendbehozták a múzeumot, a kiállítások nincsenek túlzsúfolva, van tér, levegő, lehet nézelődni.
Nem a Leonardóval kezdtem, először a román kori kiállítást néztem meg. Kezdtem a templomkapu utánzatával, ahol az Árpád-házi uralkodók, illetve szentek szobrai láthatóak, illetve legalább egy püspök. Elgondolkodtatott, hogy a legtöbbjük egy emberfejes talapzaton állt, ha jól láttam, az egyik ilyen fej még koronát is viselt. Az egyik női alak (Szent Margitra tippelek) alatt lévő fejhez ráadásul két kéz is tartozott, amik kétségbeesetten fogták a homlokot. Mondhatom, szép kis célzás!
Utána következett a Leonardo-féle lovasszobor, illetve a modellje. Szép is, érdekes is, no meg maga a történet is, ami a felfedezéséről szól. Egy hozzáértő és lelkes nő beszélt róla, az ottlévők pedig figyelmesen hallgatták.
Következtek a XV.-XVI. századi festmények. Bevallom, ezeket nem néztem végig, mert egy idő után úgy éreztem, határozottan szentmérgezésem van. Ami a legjobban feltűnt, a színek élénksége, annyi idő után is csodásak! Azt is megfigyeltem, hogy az olasz festők milyen kecses, finom, hosszú ujjú kézzel ábrázolták a modelljeiket, főleg a nőket.
Tudom, hogy lehetetlen nőszemély vagyok, mert legjobban két képre emlékszem. Az egyik Fra Angelico képe, a Remeték élete. Rögtön megállapítottam, hogy ez egy jól működő mezőgazdasági szövetkezet. A remeték egy része takarosan sorba ültetett palántákat kapált, más része szamárháton fuvarozott, a tavon két csinos kis hajó látható, akkora vitorlával, ami éppen csak egy pöffenetnyi szelet tudott befogni. Fweltételezem, nem sétahajóztak, halászni akartak. Sajnos, nem vagyok járatos a remeték történeteiben, ezért csak Szent Jeromost ismertem meg, az oroszlánjáról, aki békésen szunyókált. Azt viszont nem tudom, melyik remete volt olyan elszánt, hogy szarvason lovagolt.
A másik kép címe: Egyenlőtlen korú szerelmesek. Ezen egy harminc év körüli, jóképű, szakállas fiatalember látható, mellette egy kétszer annyi idős nő, aki elragadtatott és némileg fogatlan mosollyal szemléli. Az egyik kezével a férfi kezét cirógatja, a másikkal a pénzeszsákját nyitja ki, amiből kivillantak az aranytallérok.
Sajnáltam, hogy nem láttam a párdarabját, mármint az idős férfi, fiatal lány felállást, bár rémlik, hogy van ilyen.
Aztán megnéztem az ókori kiállítást, (etruszkok, rómaiak, görögök). Az is tetszett. Főleg a mindennapi használati tárgyak, illetve apró szobrocskák. A konyhaeszközök (na jó, nem azok voltak, hanem lakomákon használt kelyhek, borkeverő edények, ilyesmik). Egyik-másikat szívesen használnám. Dionüszosz is képviseltette magát szobor formában, munkaköri leírásához híven erősen illuminált állapotban, viszont derűs részeg volt. Legjobban a bejáratnál látható ősi kőszobor tetszett, végtelenül egyszerű, az arca inkább a Húsvét-sziget kőfejeket idézi, a kezét keresztbe fonja a melle alatt. Szerencsére az ajándéktárgyboltban hűtőmágnes formájában meg lehetett vásárolni. Csodás dolgokat árulnak, érdemes ott is nézelődni.
Még egy-két szó a büféről is. Jó a kávéjuk, ízléses a csésze, amiben felszolgálják, figyelmes a kiszolgálás is. Az asztalokon egy hógömb állt, Télapóval a közepén. Míg a kávémat kortyoltam, szorgosan rázogattam.
