Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
Kiss Lacit Montpellier után majdnem leigazolta a Rapid. De aztán jobban járt itthon, kis MTK, kis Veszprém, majd az Építők színeiben mesterötöst gurított a Kerületnek.
Nyíl mindig is nagy tutista volt. Saját akarata szerint ment bécsbe a Barca és a Monaco helyett, mert - ahogy ő fogalmazott - : "...kocsiba pattanok, és két óra alatt a kelenföldi zöldséges haveromnál vagyok. Az az én világom"
Nagyon jó gondolatok, gratula. Mindentől függetlenül, a 80-s évek közepén, végén ennyit értek a sztárjaink. Más kérdés, mi lett volna, ha már Alberttől kezdve szabadrablással élhettek volna a nyugati csapatok a játékosainkkal szemben. Talán nem csak a hazaáruló, katonai esküjét megszegő egyed végezte volna a Real-ban, hanem Törő, Kocsis Lajos, satöbbi.
Egyébként az is megérne egy külön mesét, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek nagyjai, akik között volt néhány tényleg európai szintű játékos, miért csak kiscsapatokba mentek külföldre?
Kezdve Nyilasival. De Törőcsik is simán jobbat érdemelt a Montpelliernél, vagy Garaba a Charleroi-nál. Esterházy AEK-ja se volt egy csúcscsapat. Nem beszélve Varga Kacsa Denizlisporjáról. Hannich és Nagy a másodosztályú Nancybe szerződtek ki a vb után, Bognár a Toulonhoz. Gujdár is jobb volt egy sehol nem jegyzett görög Árisznál.
De mondjuk a 92-szeres válogatott, olimpiai bajnok Fazekasnak is lehetett volna jobb kérője az Antwerpnél. Détári pedig ugye külön történet.
Akad ellenpélda is, akik többé-kevésbé a képességeiknek megfelelő csapatokhoz kerültek: Bálint (Bruges), Mészáros (Lisboa), Burcsa (Auxerre), Kocsis (Lierse).
Persze a válasz leginkább az, hogy nem ők döntöttek elsősorban.
Akkor még csak kölcsönbe mehettek a magyar játékosok. Détári is ezért nem ment végül a Juventushoz, mert az olaszok kicsit sokallták, hogy a Fraknfurtnak meg a Honvédnak is kellene fizetniük érte.
Ha nagyon akarta volna, akkor bekerült volna abba a látótérbe. No mindegy, különbözőek vagyunk, nincs az a pénz, hogy én osztrák (vagy magyaron kívül bármilyen más) válogatott legyek.
Személyesen ismerem a családját, mondom, nem keresték, egyszerűen elvesztették a fonalat, kiesett minden megfigyelő látóteréből. Azóta már jobban odafigyelnek lásd. Priskin, nehogy szlovák legyen anno.
