Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Èn ìgy jutottam hozzà egy olyan falytàhoz amit japàn izabellànak àrultak de a dunavhoz hasonlìt ès mag nèlküli a kertem büszkesège.De majd küldök belőle februàrban.
Igen vacak érzés mikor várja az ember hogy teremjen a fiatal szőlő,és nem az lesz aminek adták.Ahonnan az én oltványaim valók/Dunaföldvár/ a szőlőn kívül még csomó mindent árulnak,az oltványaik nagyrészét veszik,ők sem tudják hogy van e benne kakukktojás,a vásárlói visszajelzés alapján tudják meg.úgyhogy nem minden esetben a viszonteladók keverik össze a szőlőfajtákat.
Mivel oltványról van szó, így az alany része simán élhet, de ha a nemest valami érte, vagy éppen csak szimplán nem hajtott ki, mert pl a neme rügy alva marad valami oknál fogva. Ha maga a nemes él, jövőre kihajthat. Persze csak ha túléli azt h most felhúztad.
Őszi ültetésből két oltvány nem indult meg. (Anna és Pannónia kincse). Ma mikor a hónaj hajtásokat csipegettem lefelé kihúztam mindkettőt a földből és csodálkozva látom, hogy a gyökereik szépen fejlődtek. Szemmel látható, hogy még most is vannak friss gyökér hajtások. Jobb híján vízbe tettem őket. Lehet még belőlük valami? Ha a gyökér nő akkor miért nem hajtott?
Elkezdtem olvasni a belinkelt pdf-et, abból rögtön kiderült, hogy 2003-ban keresztezték, innentől már kicsit érthetőbb a dolog, mert még náluk is kell 10 év, hogy bejelentsék. Aztán a vizsgálati helyen a vizsgálati 5 évben átlagban május 3 volt a virágzás - gondolom a kezdete - és július 19 volt az érési átlag. Nálunk május végén-június elején szokott virágozni a fajták többsége. 2008-ban hozott először termést.
Egy átlagos kék szőlő lehet, mert a az átlagos bogyómérete 23x19mm.
Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy már el is ismerték, szerintem csak bejelentették.
És az valahol tényleg szomorú. hogy nálunk már évtizedek óta nem foglalkoznak az egyetemek ilyennel, csak elvétve.
Van itt valakinek Áron fajtájú szőlője? Irnátok róla véleményt? Én Abasárrol rendeltem ősszel pár fajtát közte két Áronnal. És növésben kenterbe ver mindent. Dupla olyan vastag és hosszú mint a többi.
Csatlakozni szeretnèk a korábban az oltványárusokról hozzászólt fórumtársakhoz, hogy verik át az árusok az embert. Ha rendel piros vagy rózsaszin hosszuszemü fajtát az ember miert kap fehehèret . legalább vennè a fáradságot ès ha nincs a a fajta akkor szolna. ,((Vagy hasonlót küldene s az egyszerü ember èszre sem vennè a cserèt.)) Tudon ez mèg nem mentsèg . de nem boszankodna az ember annyit hogy nem piros hanem feher .kerek helyett hosszu szemű. 3 - 4 èves oltványoknál most veszi èszre az ember hogy nem az aminek rendelte. Megèrdemelnèk hogy összefognánk s nem rendelne tőle senki.
Sajnos nálunk minden így működik,a csemegeszőlő nemesítése pedig sehol sincs inkább csak borszőlővel foglalkoznak.Próbáltam utána nézni hogyan kéne a fajták keresztezését végrehajtani,de bárhol is olvasgattam nagyon felületessen írják le magát a folyamatot.Kérlek segítsél ebben a kérdésben hogy is kéne ezt végrehajtani,ugyan a fejemben nagyjából megvan a folyamat,de nem tudom hogy ahogy én akarom csinálni az valóban jó is,vagy működik-e egyáltalán.
Eldöntöttem mindenképp megpróbálkozom vele,csak jó lenne ha tudatlanságom végett nem pazarolnák el felesleges éveket.Köszönettel: Sanci
A múltkori videóban Bakonyi Úr arról beszélt, hogy kb. 5. évben mutatja meg magát egy keresztezett fajta termése., utána lehet vele elkezdeni komolyabban vizsgálódni. Kínában sincs nagyon más időjárás, mint nálunk, ha 2009-ben keresztezték, akkor abból hogy lett ennyi idő alatt máris elismert fajta? Üvegházban csinálják? De akkor meg nem a valóságos körülmények között vizsgálták. Tudtok erről valamit? Köszi
Köszi,még sokat kint alszanak mire megérnek,reméljük az idő kegyes lesz hozzánk,Arezzoi Szent Donát vigyáz rájuk:),aztán lehet hogy nem,ha kapunk egy olyan zivatart mint a barack fórumon Szerző Laci fórumtársunknál volt,akkor kicsit másként nézne ki a lugas,de talán nem lesznek olyan heves zivatarok.
Mi még azon vakarózunk, hogy milyen is lehet a Manicure finger
(jó vagy nem jó, egyáltalán van-e Magyarországon...),
addig a kínaiak már 2009-ben előállítottak vele egy szuper jó, korai fajtát, amelynek érdekessége, hogy a szülők között ott szerepel a mi Csabagyöngyénk is :). Tavaly jelentették be.
Ahogy előttem már említették, hasonlít az Estherre is, de esélyesebb, hogy Néró. (Esther augusztus elejei, Néró inkább vége, melegebb időben mindegyik kicsi előbbi.) Több levél, szártagról kép (júniusi állapota), esetleg egy nagyobb fürt, ami jobban jellemző a fajtára, többet segítene.
Tudtommal senkinél sem fordult elő hogy ne azt kapta volna amit akart!
Hogy melyik a legfinomabb szőlő az mindenkinek más,van aki csak a muskotályost szereti,van olyan is aki ki nem állhatja.Nekem pl. a húsos ropogós szemek jönnek be a puha elfolyós fajták hamar likvidálásra kerülnek.Őszig bőven van időd kóstolj!
Ősszel újabb csemegéket szeretnék telepíteni és tőletek szeretnék infót kapni hol tudnám az oltványokat beszerezni (ami valóban az is ami). Sőt ha konténeres az sem baj akkor el ültetném rögtön.
A fajták amiket szeretnék: Zaporozsec, Dunav, Lívia, Orchidea, Zara, Kecskecsecsű, Narancsízű.
És mit ajánlanátok még esetleg?
Köszönöm a segítséget.
Ja és leirnátok szerintetek mejyik a legfinomabb szőlő?(tudom izlés kérdése)
Üdv. Nekem ez a legkoraibb (primőr kék), most még ilyen színű, de később szinte fekete lesz. Tömött a fürt, finom ízű, közepes szemek melyek szorosan vannak egymás mellett, még csak harmadik éves, "azt hiszem" Tavaly több volt rajta, most a fagy eléggé megritkította, ami a képen látszik annyi van rajta, a liszharmat ezt is bántja. Észak-keleten kicsit később érik minden. Metszeni, én az ernyős módszert csinálom, két szálat hagyok hosszú csapon, minden fajtán.