Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Nos én azt látom, hogy fogalmad nincs az élő Istenről, de annál jobban egy irodalmi adaptációról! A biblia nem mérvadó, csak annyiban mint minden tanítói útmutatás egy erkölcsös magatartási formamegvalósítására!
Nem irodalmi főhősőket kell futtatni, hanem meg kell ismerni az eredetit, akit egyenlőre jó messze idealizálsz te is! Tapasztalatról beszélsz, közben meg csak egyféle beidegződött asszociációról van szó! Mindenben az isteni gondviselést látod, pedig emberek vagyunk....., nekünk is vannak saját cselekedeteink! Nos elég időt fordítottam már az evangéliumok olvasásával, különféle teológiák idevonatkozó magyarázataival...., de a valóság még mindig csak egy szerepjáték maradt a kereszténység világdeszkáin.... és nem az igazából átélt gyakorlat, henem mint színészileg átélésgyakorlat a rendezőz útmutatásai alapján!
Ne csavarjál egy nagyot, hogy én vádaskodom, mert ez már hamisítás!
Nos a törvény határt szab a bűnnek, az utolsó ítélet is ezt szímbólizálja, nemdebár...., de nem korlátozza a szeretetet, a jóságot, az örömet, ami szabaddá teszi az embert!
Jó melléfogtál barátom, hiába az a sok okoskodás? Kellene egy igazi Isten, aki igazat ad neked, de mivel nincs itt jelen, így te is a jól bevált keresztényi módszerhez nyúlsz, a bibliát csűröd csavarod tetszésed, hited szerint! :)
Nézd ahogy Jézus állította, hogy meg lehet találni Istent, és hogy olyan az Isten ahogy ő bemutatta, azt csak tapasztalatból lehet ellenőrizni. Ha ez neked nem ment eddig sem, akkor pont olyan erről beszélgetni veled, mint ha a pízai ferde toronyról szeretnél valakit meggyőzni, hogy egyáltalán nem egyenes torony.
Ha te megtapasztaltad, hogy az Isten olyan, ahogy Mózesnél megmutatkozott, tehát átkokkal halmozza el a törvényének megszegőit, megkövezteti a hamis prófétáit, és házasságtörőit, akkor hirdessed. Különben csak blöffölsz.
A lényeg valóban nem a könyvekben van, ezt határozottan állítom. Viszont vannak könyvek, akik a lényegről úgy tudnak bizonyságot tenni, hogy azt te képes vagy segítségével megtapasztalni. Az evangélium tanításai ilyenek. Ha nem tapasztaltad azok igazságát, meglehet az oka, természetesen lehetetlen azokat olyannak megtapasztalni, aki minden betűjét a sárba tiporja, és kisujját nem mozdítja az ellenőrzésükre.
Kapkodsz vítenjárástól a kufárokig, ahelyett, hogy odafigyelnél miről is van az evangéliumban szó. Én nem fogom idecitálni neked az evangélium lényegét, ha magadtól nem vagy hajlandó utána járni. Ha mégis, akkor megtalálod azt szegről végre minden Bibliában.
A házasságtöréshez minden Mózesi értelemben testi kontaktus szükséges ami természetesen Márai esetében szóba sem jöhet. hiába szeretnéd házasságtörésnek beállítani, minden jogi értelemben hiányzik hozzá a szükséges Mózesi alap: a testi kapcsolat, a vele hálás eredményeképp.
Másfelől hiába próbálsz bárki ellen vádaskodni egy érvényét vesztett törvény alapjairól, csak a levegőt pufogtatod. A törvényszékek hajszálnyit sem fognak segíteni vélt igazadban.
Nem az a szabadság, hogy aki nem követ el törvény sértést az szabad a büntetéstől. A büntetéstől igen szabad lehet, de nem a törvénytől, aminek engdelmeskedni köteles. Annak viszont rabja. Rossz elképzelésed van a szabadságról.
Aki öntudatosan, büszkén hangoztatja, hogy csakis az ő meglátásai a helyénvalóak, annak Jézus intése jusson az eszébe a gyerekekkel.
"Ha nem leszetek olyanok, mint a gyerekek, sose juttok be Isten országába!"
Aki öntudatosan, büszkén hangoztatja, hogy csakis az ő meglátásai a helyénvalóak,
attól függ hogy milyen hatókörrel ha pl a maga számára nem ismer el más igazságot akkor zseni vagy őrült.
ha másokra erőlteti így pl térít akkor őrült.
a gyerekes példát nem értem, mert az arra utal kb hogy légy kreatív, hallgass a szívedre , ne add fel a céljaidat meg ilyesmi. ragaszkodj a saját igazadhoz!!! és ne hagyd hogy eltántorítsanak!!!
Jól látod bizony Pál szerepét. Egyszerűen kellett lenni "egy Pálnak", aki a Jézus által mutatott útra tudta terelni az emberek széles tömegeit. Túl kevesen voltak azok, akik felismerték a Jézus tanításaiban rejlő mondanivalót, minőségileg, módszerében, az feltárult alapelv helyes megértésében. Szerintem nem Pál tévedett a tanításaiban, és nem volt Jézus ellenes, hanem éppen ő volt, aki képessége, felkészültsége okán fel tudta zárkóztatni azokat a tömegeket is, akiknek még alapjuk sem volt a megértésre.
Való igaz, a maga módján visszakanyarodott a Mózesi törvények, az egész életet átszövő szabályrengetegek felé. Csakhogy muszáj volt. Hiába volt Jézus tanítása módszereiben elsőrangú, a törvény valódi okát feltáró, Isten szeretetét kinyilvánító, elképesztően egyszerű és a Mester jelenlétében döbbenetesen hatékony. A halála után nélküle maradt tanítványok térítő munkája messze nem ugyanolyan szintű volt, mint Jézusé, hiába követték ugyanazt a módszert. Jézus csak egy volt és a tanítványok képessége nem pótolta a hiányát, ti. bárhol, bárkire olyan mély hatást tudott tenni, hogy csak kevesen voltak a megátalkodottak, akik közömbösek lettek volna a tanítása iránt. Alapjában véve nem a tanítványokkal volt baj, hanem akiket tanítaniuk kellett. Amíg Izráél házát kellett tanítani, addig volt alapja az embereknek, mégpedig a Törvény ismerete, a vallási vezetőik által. Erre könnyebb volt építeni, hogy Jézus tanítását megértsék. Ám amikor a kereszténységet ki akarták terjeszteni a más, "pogány" nemzetekre, akkor fényévnyi szakadékot kellett először áthidalni. Ezt a szakadékot töltötte fel Pál hatalmas munkával, erre való az ő tanítása és nem másra. Pál tanítása egy meghatározott része Isten akaratának, nem helyettesíti Jézus tanítását, nem ellene támad, hanem hozzá vezeti azokat az embereket, akik messzebbről indultak/nak.
Nem lehet részenként ízekre szedni a Bibliát és kidobálni azokat a részeket belőle, amelynek értelmezését pillanatnyilag másként látjuk. A Biblia egységes egészet alkot és az első lapjától az utolsóig összhangban van a mondanivalója Isten akaratával. Ha mégsem így látjuk, akkor a hiba nem másokban, nem a Bibliában, hanem bennünk van. Minden azon múlik, tudjuk-e alázatosan újra- és újra átgondolni a helyes értelmezését és tudunk-e változtatni álláspontunkon, ha felismerjük, hogy tévedtünk. Aki öntudatosan, büszkén hangoztatja, hogy csakis az ő meglátásai a helyénvalóak, annak Jézus intése jusson az eszébe a gyerekekkel.
"Ha nem leszetek olyanok, mint a gyerekek, sose juttok be Isten országába!"
Amikor nem érezzük a köteléket - ami annyira kell, ahogyan Jézus szomjúhozott a keresztfán -, mert érzékeink mást tapasztalnak, akkor az igazulás helyett a hit veszi át a fájdalom reményvesztettségét.
Tehát semmi ismereted nincs az eredeti írásokról, azoknak a szövegeinek hitelességéről pedig fogalmad nincs, inkább a benne rejlő parabolizáló ideafilozófiai valláserkölcsi elveket vallod! Ennyi erővel minden regény, esszé és írás áll az igazságtartalmi szempontod szerint és nem kell misztikumokat gyömöyszölgetnünk az emberek agytekervényeibe, nemdebár? Az élet tapasztalatai? Mit bizonyítanak, hogy nincs az az Isten, emelyik a bibliából kikell és cselekszik?! Ha nem Máté írta az egyik evangéliumot, akkor akár Traonác Ignácfi is kanyarinhatta a betűket, hallomások és legendás mesék alapján és ettől oly igaz lenne a tartalma, mint egy szép magyar népmesének?
Nos, ha Jézus nem testben jön el, hol is késik igérete ellenére?????, már rá sem számíthat az imádó tábora se...., akkor valami lenge testetlen anyagban? Te, akkor mi a fityfrancért támadt fel állítólag testben és eme mgdicsőült test ment fel az égbe, a mennyekbe? Miképpen lesz látható akkor, mint a villám, hogy mindenki lássa?
Nos Isten bizonyságot tett Izrael mellett, hogy ő az elsőszülött fia, pedig akkor Jáézusnak híre-hamva sem volt még!
A tanításokban van a lényeg, de maga Jézus mit tanított, ha összefoglalnád.... A vízenjárás egyféle csodás elem, mese a hiszékeny balgáknak, akiket az orruknál fogva vezethetnek!
Már megbocsáss, de Isten rendelkezett, parancsolt és törvényt szabott az embereknek, amiket jó ha nem hág át, így az eljegyzett mennyasszony, avagy férjes asszonyra is vonatoztatott házasságtörési passzust, miszerint idegen nem környékezheti meg semmilyen gyermeknemzési eljárással, mert az házasságtörésnek számít, így Istent kellemetlen helyzetbe hozták az állítólagos ihletett írók!
Nos a törvény csak annak a sarkába lohol, aki elkövetett valamit, amit a jog bűnnek tekint és meg is határozza annak büntetését is! Aki nem követ el törvénysértést, az szabad a törvény súlyától!
Nos nézzük meg, hogy mit tudsz felmutatni az eredeti újszövetségi írások közül? Nem az eredetiség a lényeg, hanem az igazságtartalom, amit nem szerzőtől kell függővé tenni, hanem az élet tapasztalataitól.
Valóban azok írták az újszövetség könyveit, akiknek a nevei ott díszelegnek, mint szerzők? Ha nem Máte írta név szerint az evangéliumot, a tartalma ugyanúgy fontos.
Meg tudod 100%-ban mondani, hogy az a bibliai szöveg teljesen megegyezik ma az anno-ban napvilágot látott első kiadással, hogy elenyésző benne a hiba, a korrigálás és a betoldások száma? A hibák, betoldások és korrigálások száma nincs egyenes arányban azzal az igazság figyelmen kívül maradásával, amit miattuk elhanyagolsz, sokkal többet vesztesz.
Mihez tudod mérni, viszonyítani, hogy valódi párbeszédek voltak és a történetek igazak benne? Az evangéliumok összevetéséből kihámozható a vélhető történet.
Nos elsősorban Jézus nem volt Isten, ez a bibliából egyártelműen kiolvasható! Jézus soha nem járt a vízen! Jézus az Istent az Atyjának mondta, az Isten pedig mindenkinek kortól függetlenül tesz bizonyságot hogy a fia. Ezt nem a Biblia alapján kell elfogadni, amíg Isten neked erről bizonyságot nem tesz. A vízen járás megkérdőjelezése pont te részedről éppen úgy nem bizonyítható, mint maga a vízen járás. A z evangélium lényege azonban nem a csodákban áll, hanem a tanításában.
Jézus nem váltotta meg az emberiséget, deha te szerinted igen, akkor mikor és miben?
Jézus nem hazudott soha, de akkor miért állította, hogy hamar eljön és nem múlik el kortársai nemzedéke?
Mert nem testben jön el, és így mindenkor az emberekkel tud lenni.
Jézus miért tagadta le szüleit, ami főben járó bűn volt a TÍZ parancsolat szerint is? Van fontosabb a vér szerinti kötelékeknél, és ez a szív szerinti kötelékek. A TÍZ parancsolatnál is van fontosabb, és az igazság ismerete.
Isten már rég meg sem jelent a TEMPLOMBAN, mégis úgy állította be, mintha az az Ő imádságos háza lenne?
Pont ezért kérdőjeleztem meg én is a templomi történetet fügefástúl együtt.
Mi értelme volt a kárpit, küszöb kettészakadásának, ha a Szentélyek Szentélyében már egyáltalán nem volt megtalálható Isten, így a szimbólikussága sem értelmezhető! Pontosan azért, hogy Istent ne ott keressék.
A teherbeejtés nem a házasságtörés kifogásolandó módjával, tehát a test indulatából történt, hanem a Szetn Lélek fogantatása által. A kettő között van némi különbség. A gyermekszülést nem tiltja a törvény, a házasságtörést pedig igen, de az nem történt meg.
A tanítás lényege nem egyetlen mondat, hanem egy életmód, vagy a gondolkodás egy felébredt formája. Valóban nehéz szétválasztani a tartalmat a körítéstől, különösen akkor, ha az ember fel sem fogja a lényeget.
A törvénytől való szabadságtól nem beszélhetünk addíg, amíg ítéletei ott lógnak a sarkadban.
Nos nézzük meg, hogy mit tudsz felmutatni az eredeti újszövetségi írások közül? Valóban azok írták az újszövetség könyveit, akiknek a nevei ott díszelegnek, mint szerzők? Meg tudod 100%-ban mondani, hogy az a bibliai szöveg teljesen megegyezik ma az anno-ban napvilágot látott első kiadással, hogy elenyésző benne a hiba, a korrigálás és a betoldások száma? Mihez tudod mérni, viszonyítani, hogy valódi párbeszédek voltak és a történetek igazak benne?
Nos elsősorban Jézus nem volt Isten, ez a bibliából egyártelműen kiolvasható! Jézus soha nem járt a vízen! Jézus nem váltotta meg az emberiséget, deha te szerinted igen, akkor mikor és miben? Jézus nem hazudott soha, de akkor miért állította, hogy hamar eljön és nem múlik el kortársai nemzedéke? Jézus miért tagadta le szüleit, ami főben járó bűn volt a TÍZ parancsolat szerint is? Isten már rég meg sem jelent a TEMPLOMBAN, mégis úgy állította be, mintha az az Ő imádságos háza lenne? Mi értelme volt a kárpit, küszöb kettészakadásának, ha a Szentélyek Szentélyében már egyáltalán nem volt megtalálható Isten, így a szimbólikussága sem értelmezhető! Nos én Isten "vádolom" az újszövetségben leírtakkal kapcsolatban, hogy házasságot tört, egy eljegyzett mennyassonnyal, gyermeket csinált, amiért megkövezés jár Izraelben Isten akarata szerint, tehát akkor Isten áthágta törvényét és meghasonult önmagával! Nos a tanítás lényege lehet egyetlen mondat....., a körítés meg számtalan...., de a lényeg az, hogy Jézusnak esze ágában sem volt a törvényt eltörőlni, sem érvényteleníteni, hisz tanításának lényege abban éllt, hogyha valakiben a szeretet van és a JÓT CSELEKSZI, akkor a törvénytől szabad, mert nincs hatalma rajta, de mihelyt olyat tesz valaki ami törvénybeütközik, azt a törvény ítéli el!
"Az izraeliták régi korszakában szükség volt a dörgedelmes, magyarázattal nem szolgáló, hanem megtorló Törvényre és a kemény alkalmazásra, mert először egy primitív, nyakas nép volt."
Tehát Pál szíve helyén volt, amikor az egyházat erre alapozva erősítette meg. Jézus tanításainak megértése, annak ereje keresztre feszítésével megmutatkozott; a tömeg (nem minden egyes ember, mert mindig voltak az igazság és Jézus útját járó társaságok) képtelen volt megérteni.
Pálnak, amikor az egyház megalapítását végezte, a tömegben kellett gondolkodni, az általános közfelfogásban. Mindig is figyelembe kell venni minden ember értelmi színvonalát, befogadókészségét, hogy az igazság kimondása ne vadhajtásokat eredményezzen, netalán megértés híján szabadosságba fajuljon. Az emberiség - talán - most jutott el arra szintre, hogy mindezt megértse.
Olyan ez, mint amikor az ifjú felnőtté érik és szülei tanításait kritikusan kezdi el szemlélni. Meglátja benne a hiányosságokat, DE elfogadja, hogy életének alapja szülei nevelése. Így NEM DOBJA el őket, hanem szeretettel beléépül szülei igyekezete és a nevelőszándékú TÖRVÉNYEK beépülnek lelkébe; megismeri őket és csakis ezáltal válhat szabad, felelős, felnőtt emberré. Ez az emberiség útja is.
Földi létünk egyik nagy feladata a szeretet gyakorlása. Azt hiszem ennek teljesítése sokáig váratott magára. Korábban írtam, amit aztán "kellő alapossággal kiveséztünk", hogy a szeretet fogalmát újra kellene értelmezni.
A szeretet csak akkor működik, ha az igaz és teljes.
Bár hatalmas igyekezetet tett az emberiség a törvények megfogalmazására és betartatására, eredményessége kétséges. Mai politikánkban is látható, hogy az emberi elme kiváló leleményessége a törvényeket bármikor a maga képére tudja formálni.
Törvény, erőszak, befolyásolás nem vezet eredményre az emberiség jobbá tételében. Ha küzdesz valamiért, vagy ellene, mindegy: hatása alá és hatalmába kerülsz. Tudatodat az a hibás kód uralja: érte vagy ellene...
Az emberiség nagy baja a szeretet nélküliség; mindenkinek. Egyet lehet tenni érte: árasztani a melegséget, hogy mindenkinek töltse fel a szívét, csak így lehet embereken változtatni. Nem célzattal; rámutatni a hibáira, lelkiismeretfurdalást, kisebbségi érzést, megvetést gerjesztve benne, hanem bízva benne, megértve és elfogadva, hiszen a szeretet terjedésének ez az egyetlen módja.
Ebben a mérhetetlen elfogadó szeretetben nem a számonkérés fog erősödni, hanem az ember önállósága; a szeretet megengedi, sőt követeli, hogy önmagába nézzen és a szeretet elfogadó bizalmában meg meri tenni azokat a szívét tisztító változásokat, amikre a szeretet befogadása nélkül képtelen volt mindenféle törvény kényszerítő hatása ellenére.
Értem. Azzal, hogy a megfogalmazott törvények tartalma nem egy számonkérő, retorzióval büntetendő, hanem a belső szeretetből fakadóan természetes igénnyé válik, akkor megszűnik a törvény fogalma. Így születik meg az emberi szabadság.
Nem ilyen egyszerű a kérdés, ahogyan azt beállítod. Pontosan azért hoznak létre vallási rendszereket, erkölcsi tanulmányokat, törvényes szabályokat hogy meghatározzák számodra mi az amikor jót cselekszel. A vita tehát már Jézus idejében is ezek körül a meghatározások körül forogtak, különben valóban elég lett volna neki is azt mondani "ha jót cselekszel emelt fővel járhatsz". Mivel egy tanítást adott le, nem pedig egy mondatot, nyíilván azért tette, hogy ráébresszen ennek a mondatnak nem egyszerű voltára.
Jól hangzik rákenni Jézus tanítását másolók korrigálására és hibájára, csak hát ezek a hibák igen elenyészőek ahhoz viszonyítva amiből viszont megismerhetjük Jézus szellemiségét, az evangéliumának lényegét, és az ő életét, cselekedeteit. Jézus tanításait egészen más szemszögből kell megvizsgálni. Az élet és Isten megismerése során felmerülnek olyan tapasztalatok, amelyek megalapozzák a különbséget az evangélisták bizonyságai és a másolók korrekciói között.
Magyarázók tévedései, másolói hiba vagy korrekció miatt elvetni egyébként lényeges információkat nem nevezném alapos ismerkedésnek Jézus tanításaival.
Az azonban mindenképp látható, hogy az evangéliumban nem a kufárok, a fügefa, a herélés vagy az Úr Királyi Székének képzete a lényeg.
Nos az evangélium lényegét már Isten kimondta Kainnak...., "ha jót cselekszel emelt fővel járhatsz....".... Nem ajándékozás, örökélet reménye, sem nem hit és imádat kérdése, hanem felebaráti szeretet, ami saját érdeke is egyben az embernek! Jézus sem beszélhetett másról, csakhát az evangéliumok szerzői és másoló korrigálói mindig az aktuális teológiai irányelvek többségi, netán radikális kisebbségi felfogását próbálták erőltetni, még attól sem riadtak vissza koronként sem, hogy pl. Jézus, a zsidók, a tanítványok, netán egy mellékszereplő szájából olyan mondatokat hozanak elő, ami kétséget ébreszt az emberekben, hogy valóságossan elhangozhatott é, avagy nem?...! Innentől nem az írói dilemák a mérvadók, vagyis a megírt szines és csodás történetek, bennük a párbeszédekkel..., hanem az Ószövetséghez viszonyított bibliai elve és az evangéliumok aktualitás igazsága!
Egyellőre amiről beszélek, az az evangélium megértése. Nem kerülhető el annak vizsgálata sem, hogy Pál apostol levelei mennyire befolyásolták Jézus tanításainak a mondanivalóit, továbbá, mennyire tette használhatatlan gondolatokká a kereszténység általunk is ismert életében.
Az evangélium tanításainak megértése ugyan nem mellőzheti az általad felvetett kérdések vizsgálatát, viszont megválaszolásukhoz ki kell deríteni a tanítások lényegét. Mivel kérdéseid zöme Pál apostol felvetései alapján magyarázódtak eddig, szükségesnek tartom először Jézus tanításainak és Pál tanításainak a szétválasztását, hogy helyesebb válaszokat találhassunk.
Arról is, a látszatot egyébként te hoztad fel. A sors kovácsa továbbra sem egyedül maga az egyén, erről is beszéltem. A kettő között is van összefüggés, mert mások beavatkozása a sirsunkba az nem látszat, és csak azt tartani valóságnak amit mi kovácsolunk magunknak az meg tévedés.
Nos van utolsó ítélet? Igazságos lesz? Hitre mérik kilóra az ítéletet? Igazságos ez? A jó emberek az örök kárhozatba mennek, mert nem hittek a kereszténység ál és hamis tanításaiban? Aki nem hisz Jézusban az a pokolra kerül? Igazságos ez? Eleve elrendelés, igazságos? A kirekesztés igazságos?
Nos én azt mondom, hogy sem nem Jézus, sem nem Mózes, de Isten az igen a biblia szerint! Pl. ha valaki egy nőre tekint gonosz gondolattal, ime elnyerte méltó büntetését..., mire gondolt Jézus? Mi az a gonosuság, ami ítéletre való annélkül, hogy elkövette volna, ez igazságos szerinted? A nyakra akasztott malomkövekről ne is beszéljünk, avagy a fél szemről......, a levágott kezekről..., ezt a jézusi követők gyakorolják?
Nem olyan hagyjuk kérdés ez a dolog, nem annyira az a végzet, hogy az eledel és az ital hatása a környezet részéről szükséges ahhoz, hogy a léted fenntartsad, éppen annyira nem az a végzet, hogy azt az eledelt és italt a környezetedből elő is állítsad. Ennek előállításában, elosztásában, szabályozott szerkezeteiben, intézményesített rendszereiben azonban már végzetszerűen szerepelnek félreértéseink, tudatlanságaink, ebből eredő konfliktusaink, amelyek elhatalmasodva szenvedéstelivé és küzdelmessé, tehát végzetszerűvé változtatják életünket.
Az a fajta ego és magának az embernek a szakadékszerű meghasonlása sem magától születik, hogy önmagában orvosolható lehetne, hanem pontosan ennek a környezettel való konfliktusnak az eredményeként.
Hogy a bosszúállás végrehajtását nem személyesen a sértett, hanem arra válaszott szakemberrel végezteti el szerinted felmenti a sértettet a bosszú alól?
Én magyarázom rosszul Jézust, amikor te nem tudsz a kufárokon keresztüllátni?
Állítottam valahol hogy Jézus tanításában az szerepel, hogy támogassad a gonoszságot és hagyjuk terebélyesedni?
Mégegyszer elmondom, hogy az evangélium ellentétben Mózessel nem a bosszúra, a törvényre, a megfélemlítésre alapozza a felmerülő problémák megoldásának a kulcsát, hanem a felvilágosításra, tanításra, megértésre és a szeretet gyakorlására.
És ez nem azt jelenti, hogy ha nem állsz bosszút a gonoszon, akkor hagyod terebélyesedni a gonoszságát, hiszen az egész evangélium a megtérésről szól, tehát a gonoszságogból való változás tanításáról.
Nem azonos az evangélium tanítása azzal a keresztény hitre térítéssel, amivel egyházakban és gyülekezetekben találkozni, ott lényegében Pál apostol elképzeléseit hirdetik és nem az evangéliumot, amely egy hatékony módszer a gonoszságból való változásra.
Mégegyszer nem bosszú, hanem változás, nem törvény hanem evangélium, nem Mózes hanem Jézus.
én azt csinálom amit írtam. a környezet hatásairól és stbjéről már középtávon kiderül hogy megfeleltek a céljaimnak.
na most ez mindenkivel így van csak máshogy szokás magyarázni, az ego és a többi személyiségterület között áthatolhatatlannak látszó és öntudatlanul látező szakadék miatt.
egyébként tőlem a végzetre is kenhetjük...
hagyjuk, nekem mindegy hogy erről ki mit gondol. hogy őszinte legyek.
Te a mózesi törvényeket félreértetted valószínű, de Jézus gondolatiságában rejlő igazságot is!! A szemet szemért nem konkrétan azt jelentette, hogy fogta magát a sértet, akinek kivájta valaki az egyik szemét, hogy ő fogja magát és kivájja a másikét is! Törvényt ültek és megvitatták a bírák és igazságot tettek, a körülményekhez viszonyítva! Jézus nem azt mondta írója, magyarázója szerint sem, ha ugyan ő ezt valaha is kiejtette a száján, hogy ne álljon ellent a bűnnek, a" gonosznak" / ki itt a gonosz? mire érti azt, hogy gonosz? /, nem azt mondta, hogy ne védje meg magát az akit megtámadnak....., hamár a képletes parabolikus beszédnél tartunk..., de légyen értése szó szerini is....., akkor sem aról van szó, hogy hagyjuk magunkat kirabolni, megcsonkítani, megerőszakolni, avagy lemészárolni! Vagy nem érted miről van szó, vagy nem akarod érteni és válogatod saját igazságod szerint, hogy az igazolva legyen!
Itt nem a bosszúról van szó, hanem a felebaráti szeretet hangsúlyozásáról, légyen akár ellenség, akár szomszédi jóbarát!
Jézus mondja; "Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért." Valahol a kereszténységnek, akik Jézus nevében járnak kellnek szolgálniuk kellene a többieket a jóságaikkal..... és nem fordítva!
Nos Jézust egy napon sem lehet Mózessel említeni, más kategória, sőt Isten a megígért messiást, avagy prófétát Mózeshez hasonlította , vagyis majdnemhogy egyenrangúvá tette%
Mások sorsába való beavatkozás sohasem látszólagos, hanem hús-vérbe hatoló. Csak ilyen módon merül fel eleve a jó és gonosz kérdésének az értelmezése, hiszen mások felemelése, segítése vagy károsítása, terhelése nem csak látszólagos módon történik.
Téged csak látszólag szokott érinteni a környezeted? És milyen amikor valóban érint?
Igazságról beszélsz, amikor Jézusból csak annyit látsz, hogy szétkergeti az árusokat, már azt sem, hogy miért? (Tudniillik, a templomban vertek az árusok és kalmárok tanyárt és piactérré változtatták az istentisztelet helyét.) Egyébként amikor vádolod szigorúan ragaszkodsz a Bibliához, mintha pontosan úgy történt volna, pedig maga történet eleve hordoz magában megkérdőjelezhető eseményeket, amikor pedig a lényegről lenne szó, máris kidobtad, mint ami egy hiteltelen Bibliában van csupán leírva.
Már amikor Jézus törvényét emlegeted látszik, hogy meg sem értetted Jézus miről beszél. Amikor Mózes törvényét felülbírálta, nem új törvényt alkotott, mert egy törvényhez büntetésvégrehajtási mérce és szerv is kell. Amit mondott az tanítás, tehát nem törvényalkotás, hanem a te megértésedre lenne hozzá szükség. Természetesen nem kötelező sem megérteni, sem betartani a beszédeit, de ha helyette Mózest támogatod, akkor gyakorold magad a bosszúállásban.
Nem jelenti a gonoszság helyeslését egyébként az, hogy nem bosszú erejeével és ugyanolyan gonoszsággal viszonzol egy ártalmas cselekedetet. Nem a gonoszság támogatásáról szól ez a dolog, hanem az igazi megoldás megtalálásáról. Mózes mellett erre semmilyen lehetőség nem nyílt, mert a törvény csupán a gonoszság megduplázásával próbált visszavágni. Jézus megpróbált ezen túllépni, de te megpróbálod az igazságait vosszarángatni Mózes szintjére. mintha két dologból állna a világ, vagy megölöd a gonoszt, vagy támogatod. Nálad ennyire egyszerűek az igazságok?
Nos éppen annyit értettél meg a bibliából, mint a tűzhányó a működését..... Sem a mózesi törvényeket nem érted, sem a jézusi elveket.... Így maradt egy kis keresztény hitbéli inteligenciahányadosod...., hát ezzel elégedjél meg és ne törekedj erősebb eledel után!